Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-10-24 / 84. szám
Idén sem szabad Halottak napján a temetőben világítani A hatóságok felhívják a közönség figyelmét arra. hogy Mindenszentekkor és Halottak napján a temetőben gyertyákat. mécseket, sirlámpákat gyújtani ebben az évben is tilos. Miután a nyersanyaggal takarékoskodni kell, 'különben is szigorú légvédelmi készültség van este és mindent el kell sötétíteni, a kormányintézkedés ezidén is érthető. Adja mindenki a lialottai sírjának kivilágítására szánt összeget, vagy legalább annak egy részét a hősi sirok karbantartásának céljaira a temetőkben felállított gyűjtőperselyekbe, mert a hősi temetők felügyelősége Mindenszentek és Halottak napján, a hősi temetők sírjainak fenntartására ebben az évben is gyűjteni fog. A fennálló légoltalmi készültségre való tekintettel, a temetők október 81-én, november 1-én és 2-án délután 5 óráig tarthatók nyitva. A temetőkbe délután 4 óra után már senki sem léphet be és délután 5 óráig a temetőket mindenkinek el kell hagynia (MOT) & USE szertárosának tragikus halála A sportoló fiatalság körében általános részvétet keltett ifjú Ivoperniczky Lajos hirtelen elmúlása. Az alig 35 éves fiatalember rosszullétről panaszkodott és úgy volt. hogy Budapestre viszik röntgenvizsgálatra. Éjjel azonban állapota még rosszabb . lett és injekciókat kapott. Mikor az orvos az utolsó tűt használta, Ivoperniczky felkiáltott: Isten vele apám! és lianyatvágódott. Már nem volt benne élet. Temetése a váci sporttársadalom igen nagy részvéte mellett ment végbe. A sírnál Zselló Elemér, a VSE elnöke megható beszédet mondott a korán eltávozott lelkes VS- istáról. Vasárnap leventék találkozója a Hősök szobránál A járási levente parancsnokság október 25-én járási kerékpáros rajversenyt rendez. Indulás Dunakesziről a Hősök szobra elől délelőtt 9 órakor. Alag, Kisalag, Csornád, Vácrátót, Vácduka útvonalon át Vácon a Hősök szobráig. A rajok kb. 11 órakor érkeznek a Hősök emléke elé, melyet a győztes raj megkoszorúz. Utána díjkiosztás és elvonulás. A járási levente parancsnokság ezen az úton kéri Vác város társadalmát, hogy ott megjelenni szíveskedjenek, tanú jelét adva érdeklődésüknek fiaik nemes versengése iránt. wáci | EGYHÁZMEGYEI takarékpénztár R.T. Kegyet Alapok és Alapítványok Kozelösége FUTUR A«fflbIzom*nyo8 Elfogod betéteket könyvecskékre és folyószámlára a legmagasabb kamatozás mellett. — Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb lejáratra. — idegen pénze* két vásárol, küi- és belföldi átutalásokat eszközöl A város képviselőtestületi közgyűlése egy óra alatt Jószivvel 400,000 pengőt szavazott meg A város pótköltségvetése tette szükségessé a rendkívüli közgyűlés megtartását. A képviselő urak szédülve hallgatták, hogy az év folyamán mi mindent szavaztak meg' és most kell azok költségeiről gondoskodni. Bárha karácsonytól még két hónap választ el, a városatyák ajándékozó kedvükben voltak és mindenkinek, városi tisztviselőknek, városi alkalmazottaknak, fronton levő katonáknak, az itthonlevő családtagjaiknak, szegény családoknak, a villamosmű és vizmű összes alkalmazottainak karácsonyi segélyt szavaztak meg. Ezzel a jóleső ajándékozással eltelt a közgyűlés első félórája, a második félórában a pót-költségvetés százezreit szavazták meg szó nélkül és örömmel vették tudomásul, hogy a püsr pöki uradalom 250 sertést hizlalt maximális árakon a város lakossága részére. Ilyen altruista uradalom mását is keresni kell! A közgyűlés lefolyása ez volt: Az ssj püspök Csak negyed hal után nyitja meg a polgármester a közgyűlést, mert előtte a pénzügyi és gazdasági bizottság tagjait rövid értekezletre hívta össze. Eredménye: még eggyel bővül a tárgysorozat, 25.000 pengős kölcsön a közellátási alapnak. A tárgysorozat előtt meleg hangon Pétery József megyés főpásztorunkról emlékezett meg a polgármester. — Hangot akarok adni őszinte örömünknek. hogy a váci püspöki széket XII. Pius pápa Pétery József egri kanonokkal betöltötte. Uj megyés főpásztorunkat személy szerint nem ismerjük ugyan, de tudjuk, hogy apostoli lelkületű, szociális érzékű főpap, kinek nevéhez az egri normának megszervezése is fűződik. Vác városa örömmel és tisztelettel várja Pétery Józsefet, bogy püspöki székét elfoglalja. Hősi halottaink A tárgysorozat előtt dr Vanyek Béla kér szót. — Egy éve. hogy bekapcsolódtunk a bolsevizmus elleni harcba. Múlt évben is felszólaltam, igy halottak napja táján, hogy emlékezzünk meg hősi halottainkról. Azóta több váci bős adta ;életét a hazáért, kérem a képviselőtestületet, hogy a halottak hónapjának küszöbén hajtsa meg az emlékezés zászlóját és szenteljen pár percet hősi halottainak. A képviselők, a tisztviselők egy emberként emelkednek fel helyeikről. Pár perces néma csend; emlékezik a vá.ros képviselőtestülete hősi kalottaira. Vanyek Bélát az új kórház is érdekli Vanyek dr: — örültünk a polgármester úr bejelentésének, hogy november 1-re meg lesz a váci kórház. A batáridő már itt van, de semmit látunk az építkezésből. Kérdem, akadályozza a kórház felállítását 'l Polgármester: — Az elmúlt idő alatt nem nyugodtam, alig van hét, hogy egy-két napot ne tárgyalnék ez ügyben. Sajnos a kórházépítés több felsőbb fórumhoz tartozik. A megye a legnagyobb jóindulattal sietett segitségemre, amit 80.000 pengős támogatása is igazol. A belügyminisztériumban Johann államtitkár úr megígérte, hogy soron kívül elintézi a kórházépítés ügyét, mihelyt hozzá kerül. Itt járt két sem mi éve és ismeri a város kórházát, az új építés terveit is. De rajtuk kívül még a belügyminisztérium városi osztályának és az iparügyi minisztériumnak is van beleszólása. Nem lehet a kórház ügyét annyira sürgetni, amennyire én |és a képviselőtestület szeretné. Kiirtani az építési pályázatot is, szombaton jár le. de a munkát felsőbb jóváhagyás nélkül ki nem adhatom. Amikor elkezdtem a minisztériumot járni, tavaszra jósolták. hogy megkezdhetjük az építést, ma ott tartok, hogy remélem november közepén belefogunk az építkezésbe. líezdődik a karácsonyi ajándékozás A tárgysorozatot Karay Kálmán lejegyző kezdi referálni. Jóváhagyták a kéményseprés gyakorlásáról szóló pótszabályrendeletet.' egyes tisztviselők különmunkadiját, a vizmű és a villamosmű egyesített személyi vstátusát. Innen kezdve a tárgysorozatot valóságos karácsonyi hangulat lengi át. Csupa kellemes hir a tisztviselőknek, szorgalmas munkásoknak. A képviselőtestület pedig nemhogy sokalná az ajándékokat, többször még emelni is szeretné. A villamosmű alkalmazottainak előmenetelét, fizetésük rendezését még nem hagyták jóvá felsőbb helyen, ezért a különbözeiét egész évben 2300 pengő jutalomként kapják. Markó főmérnök az Országzászló és a Sorház-utca rendezésével kapcsolatban kéri a megszavazott hitel megerősítését-. illetve a jég okozta károk, drágulás folytán előállt 8.000 pengős többlet póthitel formájában való megszavazását. Szlovik János, a vágóhíd gépésze szerelési munkákért 300 pengő jutalomban részesül. A piactéri vásárcsarnok tetejét sürgősen meg kellett javítani, 1200 pengőbe került. I napszám 5 pengő — elmélelhen Most azután különös érdekességű ügy került elintézésre, melynek talán künn, a váci hegyeken, vagy a laposokon esetleg még folytatása is lesz. Eddig ugyanis az a napszámos kapott szegénységi bizonyítványt, akinek napi keresete 3 pengőn alul volt. Aki többet keresett, az már »gazdagnak számított« és nem kapott szegénységi bizonyítványt. Most Yalkó dr aljegyző azt indítványozta, hogy mondják ki, miszerint Vácon a napszám 5 pengő. Ebben az esetben az 5 pengő alatt keresők is kapnak majd szegénységi bizonyitványt. Kimondották, hogy az 5 pengő csak elméleti napszámbér, de bizonyos, hogy a munkások között erről még igen sok szó fog esni és végül is előállnak a magasabb napszámbérrel, m-eyt hát az újságban volt benn. . • M y í I t * t é r iCOíSzönetnyilvánitás Mindazoknak, akik egyetlen drága jó fiúnk temetésén resztvettek és mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, rokonoknak, jóbaráíoknak, ismerősöknek és a VSE tagjainak ezen az úton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló Koperniczky-család r i flCi TRKBRÉKPÉNZTáR A SSagyaT Meiazetl ISaisfe; mellékkel;? e As .Bis© Mug jar Általános Bf 35. TöleZ©» 2 $3 Alapítva! 1884 BETÉTEKET gyümölcsöztetünk v KÖLCSÖNÖKET folyósítunk V A BANKÜZLET minden ágával foglalkozunk 1 Mindenkinek jsal karácsonyi ajándék Csömör dr a városi tisztviselők karácsonyi jutalmazására tesz előterjesztést. A város valamennyi tisztviselője, alkalmazottja egy havi törzsfizetésének 150 százalékát és a teljes családi, pótlékot fogja kapni. A napszámosok két heti fizetésüket. Ezt á karácsonyi segélyt mindenki megkapja, aki 1942 július 1-én a város alkalmazottja volt már és karácsonykor még a város szolgálatában áll. Akik közben jöttek, a megfelelő részt kapják csak. A katonai szolgálatot teljesítők teljes egészében megkapják a karácsonyi jutalmat. De, ha a férj és feleség is városi alkalmazott, akkor csak az egyik, a nagyobb összeget élvezőnek jár a jutalom. A képviselők hajlandók lennének többet is megszavazni, de a polgármester felvilágosítása szerint, nem hagyná jóvá a belügyminiszter. A karácsonyi jutalmazás 38.000 pengőbe kerül. A bolsevizmus elleni harcban résztvevő váci xkatonáknak 1500 pengő karácsonyi ajándékot küld a város. A képviselők keveslik, mint ahogy a hősi halált halt váci katonák családtagjainak juttatandó 1400 pengős karácsonyi támogatást is. Csömör dr ‘bejelenti, hogy további 3000 pengőt szán a váios családtagjai részesülnek. Az összeget a polgármester osztja szét. A város gyümölcsfacsemetéinek árát a szegények karácsonyi segélyezésére, melyből elsősorban a hadbavonulta-k VAROS! l 1 it M i 1! H a 2. Szombaton Va4, Vaö, yj8; vasárnap i/j2, 1/34, tyj6, Vj8 órakor. 20 110 filléres! Nem gyerekjáték Nagy látványos és zenés amerikai film Stflickey Rqoney főszereplésével Jön 28-án szerdán 20-70 filléres! jön 29-én csütörtökön GRACIA FUTÁRJA Főszereplő: Wallace Berry__________________ Jön vasárnap ! CSAKMÉVLEG Jön vasárnap ! Főszereplője a tragikus szerencsétlenség áldozata: Carole Lombard