Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-09-26 / 76. szám
VÁCI HÍRLAP 22 *» «■M—aa gönyt egyházmegyéje székvárosából. Ez a sürgöny a következőképpen hangzik: Nagyméltóságú dr Petró József megyéspüspök úrnak Eger. Váo város közönsége képviseletében fiúi hódolattal és bensőséges szeretettel köszöntőm Nagy méltóság ódat váci megyéspüspökké történt kinevezése alkalmával. Egyben tolmácsolom a váci hívek azon örömét, hogy elárvult egyházmegyénk Nágyméltóságod személyében új vezetőt kapott. Főpásztori működésére Isten áldását kérem. Dr Inczédy-Meiszner János a. k. Ugyanazon napon már érintkezésbe is léptek az új püspökkel, kinek Ignácz László dr miniszteri osztálytanácsos, a püspöki javak miniszteri biztosa bejelentette, hogy tiszteletét akarja tenni. Kedvező válasz folytán Bayer János püspöki jószágkormányzóval, Vaszary Mihály dr kanellár kanonokkal és Eipel Mihály dr püspöki titkárral, ki szintén innsbrucki növendék pap volt, autóba ült és csütörtök délután Egerbe hajtatott. A váci székeskáptalan pénteken tisztelgett az egyházmegye új főpásztoránál. Kokovay János prélátus-kanonok, Szél Kálmán dr apát kanonok, aki Innsbruckból még mint kispaptársát ismeri, Vanyek Béla dr • kanonok-plébános és Vaszary Mihály dr kanonok-kancellár jelentek meg az új püspökünknél és Szerencsekivánalmaikat tolmácsolták. A püspök kedvesen fogadta a váci káptalan kiküldötteit és meghivta őket ebédre is. A küldöttség az esti órákban tért haza, Vácra. Milyen az űj püspök? Fentebb Írjuk, hogy az új püspökről vajmi keveset tudnak még városunkban. Ezért felkértük Vanyek Béla kanonok-plébánost, mondana néhány érdekesebb adatot új püspökünkről, áld nemsokára Vác első polgára lesz. A kanonok plébános úr a következőket volt szives mondani: — Nyáron a Mátrában nyaraltam és felkerestem Egert is. Ha püspöki városban járok, el nem mulasztom, hogy ne tájékozódjak és ilyenkor mindig felkeresem a székváros plébánosát. Akkor még Petró József volt a neve, csak most magyarosította meg nevét Péteryre és kinevezése is új magyar nevén jelent már meg. Az iparügyi misztériumban vitéz Pétery István mir—---- ;■ mi ÚURÉIPÉNZIBR A Magyar ÜHemzeti B«nfe mellékhelje Aa KlsS Jüít»IAsi©B 24Js»essf«6 lf.&rsíaisftj* fe«F8JSetä Vük«, 35, ’Sfclof®»: , Alapítvai I««4 BETÉTEK! T gyüinölcsőztetünk V KÖLCSÖNÖKET folyósítunk V A BANKÜZLET aaínden ágával foglalkozunk niszteri osztálytanácsos testvéröccse, Petró Kálmán Eger város országgyűlési képviselője pedig testvérbályja püspökünknek. Édesapjuk miskolci ügyvéd volt, mikor én Egerben jártam, még nem hallottuk hirét annak, hogy az egri kanonok-plébános lesz a mi egyházmegyénk főpásztora. Petró József lekötelező kedvességgel fogadott és behatóan tájékoztatott a plébánia területének eseményeiről és intézményeiről. Ezek között az Egri Norma, a szegény ügyi ellátás országszerte hires és mindenütt másolják. JP Osvald atyával valósította meg, hogy az egri szegényeknek gondtalan ellátásban van részük és áldják érte plébánosukat, aki most elhagyja őket, hogy nagy egyházmegyénk élére álljon. Mint ember komoly, tekintélyt parancsoló- Középmagas, egyenes termetű, szép arcvonásokkal, haja még koromfekete, fején hátul látszik egy kicsit, hogy kopaszodik. Hallottam róla, hogy rendkívül népszerű az érseki városban és Eger nagynevű érseke mindig kitüntető bizalmával tisztelte meg. 18 évig nevelte a kis papokat és nem tudom, nem nagyobb feladatot kapott-e, mikor 28 ezer katolikus lélek gondozását bizta rá az agg főpásztor. Annyi bizonyos, hogy ennek a feladatának is tökéletesen megfelel. Aíe űj püspök már járt Vácon Pétery József életéről egy igen kedves epizódot mondott el nekünk egy másik ismerőse. 1930-ban Hanauer püspököt meglátogatta egy innsbrucki agg jezsuita páter. Ez a tiszteletreméltó egyházi férfiú egész nagy sorát nevelte fel a fiatal papságnak, akik azután 5 esztendei tanulás után a világ minden táján elszóródnak. Az innsbrucki egyetemről ugyanis • elmondhatjuk, hogy világhírű és oda a világ minden tájáról küldenek papnövendékeket. Megjegyzem, hogy akik Innsbruckot végezték, azok rendesen egyházkormányzati megbízást kapnak és nem egy lett belőlük püspök is. Hanauer püspök is Innsbruckot végezte. Mikor megtudta, hogy volt elöljárója megtiszteli látogatásával, egy pillanat alatt kedves ötlet megvalósítását határozta el. össze fogja hívni a váci püspöki aulába mindazokat a magyar papokat,akik 40 éven belül az innsbrucki egyetemnek voltak növendékei. Mikor az agg páter eljött Yácra és Hanauer püspökkel állott szemben, feltárult a nagy ajtó és mint egy 50 korosabb, fiatalabb pap nézett szeretettel egykori elöljárójára. Ezek ugyanis egykor mind-mind növendékei voltak! A papok sorában ott volt Petró József, az egri szeminárium lelkiigazgatója. Alig volt 40 éves. A megjelent papok Hanauer püspökkel és a jezsuita páterrel lefényképeztették magukat a püspökkert egyik tisztásán. Ez a fénykép most előkerült. Utolsó sorában szerényen áll Petró József dr egri szemináriumi lelkiigazgató- Vájjon ki gondolt akkor arra, hogy 12 év múlva, mint püspök fog bevonulni Migazzi .gyönyörű kastélyába, a váci egyházmegye „élére. ; Püspökszentelés november 8-én Most már mindenki az iránt érdeklődik, mikor lesz a püspökszentelés és mikor vonni be a székvárosába az új főpásztor ? A püspöki aulában nagyon megélőn- | kült az élet. Eddig csendes egyhangúságban intézték az egyházmegye ügyeit, ma ehhez hozzájárul, hogy az új püspök intézkedéséit kell tekintetbe venni és vele az állandó összeköttetést kell fenntartani. Eger és Vác között másfélszáz kilométer a távolság és az aula vár ja, hogy az új főpásztor felszentelése előtt inkognitóban megtekinti új otthonát. A palotában valószínűleg átalakítások islesznek az új püspök elgondolása szerint. Már ezért is várják látogatását. De a felszenteléssel és beiktatóval is nagy munkája van a püspöki irodának. A váci és a pécsi püspököknek joga van az érseki pallium viselésére, de ezt a jogot minden egyes püspök részére újra és újra kell kérni. Csáky püspök szerezte meg ezt a kitüntetést Rómától, de Róma oly feltételekkel adta. hogy azt minden püspök részére külön kell kérni. Most harmadszor kérik. A püspökszentelés napja még nincs meghatározva, de nagyon valószínű, hogy november 1-én, Mindenszentek ünnepén lesz Egerben. A püspökszentelés apostolok ünnepén, vagy vasárnap történhetik. A ritka egyházi ünnep meghatározása, hogy melyik napon legyen, Szmrecsányi Lajos egri érsektől függ, aki maga kívánja végezni szeretett főpapjának szentelését. Ámde a 93 éves egri érsek, már korára való tekintettel sem olyan munkaképes, hogy bármikor hosszú és terhes egyházi funkciókat végezhessen, mindazonáltal nagyon valószínű, hogy ő is november 1-ét határozza meg Pétery József püspökké szentelés napjául. Aztán fölösleges is mondani, hogy a püspökszentelés nagyy ünnepén a székeskáptalan, az egyházmegye lelkészkedő papsága és az ősi város képviselő testületé küldöttséggel képviselteti magát. Püspökszentelés után az új főpásztor rövidesen elfoglalja rezidenciáját. —..........aawy\i—— -----Ä Vöröskeresztnek 2000 pengőt adott a Püspöki uradalom és Egyházmegyei Takarék, amelyből vásárolt pamutot az Emerikána hölgyei és a tanitónénik vezetésével a váci kis iskolás leányok nagy buzgalommal készítik a hósapkákat, sálakat, harisnyákat és érmelegitőket. Adakozzunk a Vöröskeresztnek, mert fiaink életét, egészségét a hű magyar szív melegén felül, a jó meleg kötött ruhákkal is szolgáljuk. Né^magyapositás az aulában A belügyminiszter megengedik, hogy Kleckner Tibor püspöki titkár nevét Korompayra magyarosítsa Myllt-tér (E rovatban közöltekért nem váUnl felelősséget a szerkesztő ség) Felhívás Szeptember 19-én, szombaton délután 4 óra tájban a Konstantin-téren, az Irgalmasok gyógyszertára tájékán egy nő kiabálás közben arcul ütött egy fiatal úrilányt. Nagyon kérjük, akik az esetet látták, adják le címüket a szerkesztőségben. VÁCI | EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. K«gy«s Alapok és Alapítványok Kazalóaéga FUTUR A—töblzomAnyo* Elfogad betéteket könyvecskékre és folyószámlára a legmagasabb kamatozás mellett. — Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb lejáratra. — Idegen pénzeket vásárol, küi- és belföldi átutalásokat eszközöl Mischinger alezredes távozása A 15. gyalogezred emlékét mostanáig Mischinger Andor alezredes őrizte előttünk. Azoknak a nemrég boldog időknek emlékét, amikor egy egész gyalogezred székhelye volt Vác városa, ezredtörzszsel, három zászlóaljjal, ezred muzsikával, amely olyan készséggel állott a város közönsége rendelkezésére. Az ezredet azonban' feloszlatták és a felszámolás elvégzésére Mischinger Andor kis katonai irodával maradt itt városunkban. A munka most befejezést nyert és Mischinger alezredes értesülésünk szerint Budapestre, magasabb katonai parancsnoksághoz nyert beosztást, irodája pedig a kiskaszárnyában feloszlik. Az alezredes, aki társadalmunknak mindig kedvelt tagja volt, nem költözik el Vácról, mert — az ő szavait idézzük: Vácot megszerette és itt kíván majd végleg letelepedni. Az alezredes nyilatkozatát szívesen tartjuk sok váci benszülött szeme elé, akik nem átalják nyíltan szidni szülővárosunkat. Megszűnik két személyhajó-jápat A MEFTER igazgatósága közli, hogy a délelőtti és délutáni személyhajó járatokat úgy felfelé, mint lefelé szeptember 27-től megszünteti. W&aOSi FILMSZÍNHÁZ Szombaton i/j4, W, Ví’S; vasárnap VrL J# 6, $8; hétfőn i/j'6, ft’8 órakor Az asszony,az orvos és a harmadik Spencer Tracy 20—90 filléres Hedy Lamarr JÖN! Filléresen: Hotel Mimózái. Kitűnő francia film. JÖN! JÖN! Életbe Ítéltek c. magyar film JÖN! Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az általam eladott nagyszuper, középszuper és szuper rádiókban hadianyag;nincs! KunSChner rádiós Garancia minden csőre, gépre! Részlet, csere! — Az 54 éves Kunschner rádiós üzlete az 54 éves váci vasútállomás mellett van. ____