Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)

1942-09-19 / 74. szám

4 VÁCI ft ! n L A * Nagymaros téliruhaakciója Nagymaros egész lakossága teljes megértéssel adokozott a honvédeink téli ruházatára, összegyűlt nagymennyiségű meleg ruha cikk, várakozáson messze túl. Azt lehet mondani, mindenki tehet­sége szerint, többnyire új meleg holmit és készpénzt nyújtott, Készpénzben 2500 pengő gyűlt össze, melyen szintén me­leg ruhákat vásároltak. Ki lesz váci mészáros? Rúsiparosainkat erősen foglalkoztat­ja az a miniszteri rendelet, amely ezer­­dán látott napvilágot és kimondja, bog}7' a vágóállat vásárlásijában, levágá­sában és kimérésében ezév október el­sejétől új rend következik. De nem közömbös a nagyközönségre sem. hogy ki fogja a város lakosságát marhahús­nál ellátni. Mintegy két hónappal ezelőtt érte­sülésünk alapján megírtuk, hogy olyan rendelet-tervezet készül, mely a hús­iparosok iparengedélyének felülvizsgá­lását rendeli el. Ez a rendelet most je­lent meg és két hét múlva már több mészárszék redőnye zárva marad. A rendelkezés szerint ugyanis vidéken az alispán jelöli ki a húsiparosokat és látja el jogosítvánnyal. Ezeket a jogo­sítványokat azonban a közélelmezési miniszter a húsiparosoktól minden in­dokolás nélkül bármikor visszavonhatja. Ezzel az illető húsiparos iparengedélye megszűnt. Október 1-ig Vácon és a vármegyé­ben minden iparos megkapja az érte­sítést. hogy folytathatja-e tovább a marhavásárlást' és iparát. Nem lesznek zsidók a Máoi Kereskedők Egyesületében A minisztériumok erélyesen hajtják végre azt a rendelkezést, hogy egye­sületekben vezető szerepet semmieretre se vihessenek a zsidó tagok, az egye­sület életében pedig mélyreható válto­zásokat ne készíthessenek' elő. A bel­ügyminiszter nemrégiben felszólította az egyesületeket', hogy a vezető helye­ken lévő zsidókat cseréljék fel keresz­tényekkel és olyan alapszabály módo­sítást készítsenek, mely a zsidó tagok aktiv működését az egyesületből ki­zárja. A Váci Kereskedők Egyesülete, mely a múltban nagy szerepet játszott a város gazdasági életében, összehívta a tagjait közgyűlésre, hogy azok hatá­rozzanak a zsidómentességet követelő új alapszabályokról. Ez a közgyűlés most vasárnap lesz és azon ki fogják mondani, hogy a zsidók csak kültagok lehetnek és az egyesület bel életébe bele­szólásuk nem lesz. A határozatok vég­rehajtása után az egyesület ismét mun­kás életet kezd, mert a legutóbbi ese­mények is azt mutatják, hogy szük­ség van a város kereskedő-társadalmá­nak egy politikamentes egyesületre, mely kizárólag csak kereskedői érdekek szolgálatában áll és az egyéni uborka­­fára-mászás gondolatát a tagok érde­kében már eleve kizárja. H e M d alkalmazást keres.esetleg rak­­tárnoki teendők ellátására is. Ajánlatokat „Nagy gyakor­lat11 jeligére a kiadóba kérek. Őrségváltás Szeptember 20-án őrségváltás lesz a vasutas országzászlónál» Váltást a váci kegyesrendi gimnázium 192. sz. »Erdősi Imre« cserkészcsapata tartja. Ezen az úton kérik a közönség megjelenését. Kicsinyek a Vöröskereszt­nek játszottak Kovács Mária Magdolna, a Karolina polgári leányiskola ÍV. oszt. tanulója 20 pengőt küldött szerkesztőségünkbe a Vöröskereszt javára. Ez az összeg an­nak az előadásnak jövedelme, melyet Prepeliczay Irénke, Kovács Teréz;Adam­­csek Ica, Uraly Ági, Sáfár Gyurka, Dóra Péter, ifj. Sónyi Hugó, Kovács László és Dóra Károly kis szereplőkkel rende­zett. A kedves adományt azonnal to­vábbítottuk. Minden váci cselédet megvizsgálnak A város tisztiorvosi hivatala a tör­vény nagy fontosságú rendelkezéseit hajtja most végre. Az orvosi hivatalok ugyanis kötelesek az összes háztartási alkalmazottakat megvizsgálni, vájjon tüdőbetegek-e vagy arra hajlamosak-e. Ezt a vizsgálatot a cselédkönyvbe kö­telesek bevezetni, hogy annak nyoma maradjon és a munkaadó rögtön tájé­kozódást szerezhessen az illető leány, asszony, vagy férfi egészségéről. A tüdővizsgálatok e héten fognak le­folyni. A polgármester erre vonatkozó­lag a következő rendeletet bocsátotta ki, melyet ajánlunk minden munka­adó figyelmébe, akinek cselédje van: Az 1910:VI. te. végrehajtása tárgyá­ban kiadott 888/1940. B. M. számú rendelet 7. §-a értelmében felhívom a házi cselédeket, bejárónőket, házvezető­nőket, ápolókat, felszolgálókat és tár­salkodókat, hogy megvizsgál tatásuk vé­gett a városi orvosi rendelőben 8 órá­tól 10 óráig szeptember 21-től szep­tember 26-ig jelenjenek meg. Szeptember 21-én az Ä., B, C, D név-kezdőbetűs alkalmazottak, szeptember 22-én az E, F, G. H, J név-kezdőbetüs alkalmazottak, szeptember 23-án a K, D. M név­kezdőbetűs alkalmazottak, szeptember 24-én az N, O, P, K név­kezdőbetűs alkalmazottak, szeptember 26-án az S, Sz, T, U, Vt Z név-kezdőbetűs alkalmazottak tartoz­nak megjelenni. Cselédkönyvét mindenki'hozza magái­val. Gynjtólóggömbök szállnak az ország légiferében A honvédelmi minisztérium légol­talmi csoportfőnöksége figyelmeztető közleményt tett közzé arról, hogy ellen­séges léggömbök úsznak a légürben. Ezek nagy veszedelmet visznek, ha el­fogásukról gyors intézkedés nem tör­ténik. Különféle gyújtó vegyiszer van ugyanis a léggömbök alá szerelve és ha földet, házat érnek, azt felgyújtják. Ilyen léggömböt már nálunk is lehúz­tak a Pap völgy ön, de az ügyes embe­rek csakhamar ártalmatlanná tették. Fontos, hogy a léggömböt jól erősítsük a földhöz és azután haladéktalanul a katonai parancsnokságot, csend őrséget, vagy a rendőrséget értesítsük. Egy 16 éves leány öngyilkossága Szerdán, a csendes nyárutói esték egyikén sokan tartózkodtak a korzón és igy ha alkonyat is volt, szemtanúi voltak egy 16 éves cselédlány öngyil­kosságának. Este 8 óra lehetett, mikor i a fiatal leány a nagyon kiapadt Duna partján, a korzó alatt sétálgatott, mig I végzetes cselekedetére elszánta magát. A félhomályban kevesen láthatták, hegy az öngyilkosjelölt szép sorjában egymásután levetette ruhadarabjait ée a parton rendben hátrahagyta, majd csak akkor gázolt bele a vízbe, mikor a testét már semmi sem fedte. A kor­zón sétálók figyelme, úgylátszik, ezt Elkerülte s csak akkor szereztek tudo­mást az öngyilkos leányról, mikor az a hús habok között elkezdett kiabálni úgy torkaszakadtából, hogy csakhamar rengeteg kiváncsi tekintete fordult az ekkor már a korzó alsó vége felé hul­lámmal és árral sodródó fuldokló felé. De,a sétálók legnagyobb része azt sem tudta, hogy szerencsétlenségről, vagy öngyilkosságról van - e szó. Az éle­téhez görcsösen ragaszkodó öngyilkos lány kiáltásai is mindinkább elvesztek az est homályában s már azt lehetett gondolni, hogy a tragédiának csak néma szemtanúi lesznek, mikor a part­ról egy katona veífette magát a Daná­ba és erős kar csapás okkal az öngyilkos felé úszott. A parton állók azt is hal­lották, amikor az úszó többször kiál­totta a fuldokló felé, hogy csak egy kis ideig tartea magát, rögtön- ódat bátorsági A fuldoklónak azonban ann lelkiereje volt, hogy vjseza tudott kié tani: hagyják őt meghalni, mert m< akar halni. Mire a katona odaért, lány elmerült. A mentő visszafordu anélkül, hogy segíthetett volna, rendőrség nyomozást indított és röv desen kiderült, hogy a 16 éves lár a siket’ néma-intézetben volt cseléd < búcsúlevelet is hagyott hátra szüléinél melyben megírja, hogy 300 pengővea nem tudott elszámolni, ezért kerestp a halált. Itt a tavaszi Soha ilyen nyárutó. Hat hét óta net i esik az eső és a folytonos napsütésbeí minden gyorsabban megérik, mint ahe gyan a természet elrendeli. Más éveled íben a szép őszön az akác virágzik má £ sodszor és az orgona kíváncsiskodik hogy milyen a másodvirágzás. Ezidé: ez a két fa csendes, ellenben ami szc z katlan, az őszibarackfák fenn, a magas ban kezdik kibontani virágrügyeiket Hochfelder Mátyás bácskai szőlőjébe hozott be egy marék őszibarackvirágo és azt mondja, hogy az Amsden-fá; <é virágba borultak. APRÓ HIRDETÉSEK Egyszeri hirdetés dija 10 szóig 90 fill.« minden tevábbi szó 9 fül. Rpn m in7H képkeretkészitőüz­­lUIJyUZ.U letemet Széchenyi­­utca 33 sz. alatt megnyit«». Droppa István. Hsztalosműhely ■indes beren­dezéssel, lakással bérbe, vagy társnlvehctö. Megegyezés esetén a temetkezési vállala­tom is. Ugyanott egy asstalossegéd is al­kalmazhat*. Őzt. Németh Józsefné, Sződ­­liget, Széchenyi-utca 1-Syermekkocsi Rónai, Jökai-utca 7. FínUPlPm I Zeneakadémiai vég­­k lyyeiKlH . zettségel hegedűta­­nifványokat jutányosán vállalok. Kosdi-a. 1. Tc?\~\Ór~\ (fri** fejős) borjával eladé. teUkllJ Diadal-tér 3. ppfpcpt? HO db, 8—12hónapos, *■“' koca és ártánok) el­adók. Lutberéty Ferenc, Kláraháza. Kifutófiút Konstantia-tér. Erast vaskereskedö, nr)nnnc és vizvezetéksserelő­­fc^aoogos- mf helyemet áthelyez­tem Erzsébet-atea 19 sz. alól Géza király­tér 3 sz. alá Vajda Ferenc Csaláöi ház Deákvár, Akácfa-utca 29. p’lpjA/A egy márványasztalos, tükrös * kJ LJ vJ mosdó, márványlapos éjjeli­­szekrény és egy ágy. Luxeoburg-sor 8. Bu mi bélyegzőket, nedvesítő párnákat, vésett bélyegzőket jutányosán szállít a Pestvidéki Nyomda Vácon. (e8Jéy") el*d* r\KI U1Z3Z.I JU Cím a kiadóban. f^ly-jAA kerékpár, rekamé, világos L—i ÍUUU háló, sezlon és ipély gyer­mekkocsi. Szent Miklős-tér 8. Használt bélyeget, akár bélyeggyűjteményt is vásárolok. Ma­gyar és külföldi bélyegeket cserélek. Cim a kiadóhivatalban. F’lrtr^n olcsón jókarban levő füszer- L^IUUU űsletberedezés, Kossúth-utca 2 sz. alatt. F<P7Ít?nrRÍ rug:ös’ 4 kerekfi tel­­rV^lKULS! jesen ój állapotban eladó. Deákvár, Klein füszerüzlelben. TpHpFI törzskönyvezett, 7 éves, I k_l Jfc-I J f frjfl fejő# két szopós bor­júval eladó. Naponta 28 liter tejet ad Hattyú-ntea 56. Szamarat STfiüSí cselöte. Rinr^nb • eS.V a!il t***nált barna ni L_».t<UUr\ . őszi felöltő, egy fekete ztaket kabát mellénnyel és egy szép már- i kás hegedű vonóval. Vác, Damjanicb-tér 8. .8 (veit szalmagyár) PnitnKón fiatal, szép, sürgősen rajtenen T-kL.-reA^ Dunakeszi, Dnnasor. Tn^hr?!t > (két dír*b) eladó. Deák- d I UZ,Ufc:iy vár> Alsó utca 80. íTloiorkerékpár, ango> kifogástalan prima gumikkal 1360 P-ért eladó Sebmid, Dusakeszi községháza-tér 9. F’lnr^n fé’olajteagclye* hintó, te-L—rtUhJL/» nyészkocák, páros lószer­szám, kukoricaszár.* Vác, Anna-tanya. S7nnin 6 koíd> B*eska-Papvőlgy w_JZ,L-í * dülőban 6 évre felesbérbe kiadó. Kossúth-utca 5. P^£?tR7nhn£í lehetőlegkomfor­­r\k:l!3Z,UUUt3f tog lakást kerttel keresek Vácon, de Sződligeten és Nágrád­­vtrőcán is lehet. Ajánlatokat .Katonatiszt', jeligére a kiadóba kérek. Ki gonőol rám ? Köktpl; lagényember házasság «áljából ismerkedni kíván finomlelkű hajadounal, vagy özvegy­­asszonnyal. Jelige „Csak szeretetheti" a ki­adóba. Trnntin eladó. Szalmát és hegyes­­* * UyyU szárat vennék. Deákvári­főút 7.-5 Keresek sörház azonnalra ügyes leányt i\ konyhára. Herédy, Nagy-Iftnciphh leáHyt v**y 6zy**y­lUUatUU asszonyt keresek élettár­ául, akinek 2000 pengője van. A pénzt in­gatlan vagyoaemmal biztosítom. 40 évnél idősebb ne írjon. Leveleket a kiadóba vá­rom „Élettárs“ jeligére. Rngol sülőők Horthy Miklás-út 10 sz. alatt. Tpliknhnt *5i* iókarb>" lev5 ILimUUUl 16—18 éves leány részére eladó. Sárosi, Mávtelep 22. Tnlnltnb a SzeBt I«tvá*-térea egy I miL4IIL-lr\ pénztáréit, melyben ap­rópénz, zsir és kenyérjegy van. Aki meg­mondja, hogy ez utóbbiak milyen névre szólnak, annak a kiadóhivatal kiadja a pénztárcát. Tíc^tn nni f dolgozó nőnek, há- I I3K.IU Uyy zaspárnak kiadó. Papnövelde-utca 10 (kapu alatt). Házhelyek 5 pen­­felfelé a keztyü- és bőrgyár közelében. Budapesti­­főét 28 szám. Peatvidéki Nyomda Vácon. Nyomdavezető: Bénik Gyula. _

Next

/
Thumbnails
Contents