Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-08-19 / 66. szám
V A C I H I % h A P 3 Vác lakosságának marhahúsa Besztercenaszód megyéből fog jönni Abban a hihetetlenül groteszk helyzetben, amelybe Vác városa a közélelmezés terén került, a közeli napokban alighanem örvendetes változás áll be. Elfelejthetjük azt a rossz álmot, hogyha a váci lakos marhahúsra éhezett, azért Váchartyánba, Nógrádverőcére, vagy Tótfaluba kellett menni. Mert Budapest közelsége minden marhát a fővárosi vágóhidra vonz. Nógrád megye közelsége pedig megakadályozza, hogy a marhával dúsan megáldott vármegyéből egyetlen darabot is kihozzanak Vácra. Mikes József dr neve már igen ismert a váci közönség előtt. A városháza egyik földszinti szobájából ő irányította azt a reszortot, melybe a város élelmezése is tartozik. Akkor hirtelen, egyik napról a másikra, belügyminiszteri rendelettel Besztercenaszód vármegyéhez került mint vármegyei aljegyző. Azóta gyönyörű karriert futott meg. Mert szorgalmát és munkásságát megismerték és a sze-A váci (Vác, Görgei-utca 9. sz.) dr Barcsa Zoltán orsz. titkár vezetésével — a beiratkozásokat szeptember 1-én és 2-án d. e, 10—12 és d. u. 4—6 órakor tartva — tanítását szeptember hú 4-én megkezdi. Gyorsírás, gépírás, szépírás és h&lvssirásfanifás! Szabott árak! Mindenkit értfekeH I Vác megyei város égi« j iési szabályrendelete \ Ára« 3 ■ — pengő Kötve: 5 • — penyö Aki épít, vagy építtet, nem nélkülözheti! jj j Kapható: Pe»4vidéki fóyorsiidákwiS!!! \ rény fiatalember egyszerre vármegyei alispánhelyettes, a vármegye főjegyzője lett. Mikes főjegyző nem szakadt el városától és új otthonában a Vá»ei Hírlapból olvasta, hogy Vácnak határonáilása milyen közélelmezési bonyodalmat okoz. Szabadságát most Vácon tölti s felkereste a polgármestert, akinek igen egyszerű, de nekünk nagyon rokonszenves tervet terjesztett elő. Időközben a polgármester szabadságra ment és dr Karay polgármesterhelyettessel folyt tovább a tárgyalás, melynek végén a két fiatal főtisztviselő felkereste a közélelmezési minisztériumot, hogy a terv keresztülviteléhez a hivatalos engedélyt kieszközöljék. Miután ez sikerült, örömmel Írjuk meg, hogy Mikes József dr terve megvalósul és Vácon aligha lesz húshiány. Ő ugyanis mogáilapitotta, hogy vármegyéjében oly nagy marhatenyésztés folyik, hogy abból nem csak Budapest székesfőváros kaphatja meg a maga marhahúskontingensét, hanem Vác városának is juttathat anélkül, hogy a marhaállományban nagyobb arányú csökkenés áilna be. Ennél fogva Vác városának havi 118 drb marhát íud küldeni oíyképen, hogy a váci mészárosok mindenkor felvásárolják a szükséges mennyiséget és azt vasúton ideszállitjáb. A szállítási költség nem lesz nagy, mert Besztercenaszódból a marha fuvardijtétele kilónkint 5 fillér. Ezt az árat a hús elbírja, mert a váci mészárosok az ottani vásárokon 1'25 —1*35 filléres maximális áron vásárolhatnak élő állatot. A polgármesterhelyettes péntek délelőtt 10 órára hívta össze a mészárosokat, hajlandók-e a város közélelmezésében ilyen formában közreműködni. Ha igen, úgy a város marhahúsellátását velük fogja intézni, ha nem, hatósági hússzéket állítanak, esetleg többet is, a városban, hogy mindenki várakozás nélkül húshoz juthasson. A jó hirt nagyon komoly formában hallottuk és informátorunk hozzátette azt is, hogy Mikes József dr főjegyző szabadsága jövő héten lejár, haza utazik vármegyéjébe. Utána mehetnek a váci mészárosok. Mindent el fog követni, hogy Vác város marhahús-szükségletét az ottani vásáron mészárosaink zavartalanul felvásárolhassák^^__________________ M yflt-tér SSö^zone'lnyslwáaiiitás Mindazoknak a rokonoknak, jóbarátoknak és végül a ió ismerősök nagy sokaságának, kik forrón I szereiéit testvérem, mindnyájunk „Emil bácsija“ véglisziességadásán megjelentek, vagy koszorút küldtek és ezzel fájdalmunkat enyhíteni iparkodtak, a Váci Hírlap útján mondunk hálás köszönetét. Vác, 1942 augusztus hó. Balogh Ödön és családja REMÉNYSÉG MOZCÓFÉNYKÉPSZINHÁZ Csütörtökön 3, 5, 7, 9 órakor 20—60 fill. Pénteken 5, 7 és 9 órakor KIRCHFELDI I»AF> |{ans Járay Mansi Stark Szombaton 5, 7, 9; vasárnap 3, 5, 7, 9; hétfőn 5, 7, 9 és kedden 5, 7, 9 órakor Fráter Córáná Páger, Goll Bea, Szilassy, Tőkés Anna, Ajjtay, Mély 20—90 fillérés Bérletek nem érvényesek Uáci jubileum a Lánchiö köueiben Egyik hétfői újságban olvassuk: Néhány nap múlva jubilál a pesti Lánchíd: száz éve lesz, hogy alappilléreit lerakták. A Széchenyi István kezdeményezésére és Clarck Ádám tervei alapján épült karcsú, gyönyörű hid — a magyar székesfőváros jelképe —, Szent István hetében, augusztus 21-én éri meg a nevezetes jubileumot. Amit a pesti újság nem tud, azr mi most kipótoljuk. Fel van jegyezve Karcsú Arzén Vác történetének nagy munkájában, hogy a Lánchíd építéséhez vizálló követ kerestek az egész országban. A próbákat legjobban a naszályi kő állotta ki, melyről azóta minden váci lakó, sajnos nagyon jól tudja, hogy milyen vízálló, mert' bizony iszik, mint a víziló és mégis bírja a terhet. A Naszályból vitték tehát az építéshez való követ, de nem tudjuk, hogy mennyit. A naszályi kő tehát száz éve áll a Duna vizében és nem kell gondolni rá, hogy kicseréljék. Ismét adhatunk olcsó jegyet vonatra is és a nemzetközi Vásárra is A most folyó Nemzetközi Vásárra olcsóbb jegyeket kaptunk, melyek a dunai hajóra érvényesek. Ugyanegy időben ismét kaptunk vásári igazolványokat, amelyek vonatra érvényesek. így tehát kétféle félárú jegyet adhatunk olvasóinknak: tetszés szerint vonatra, vagy hajóra. Ugyanez az igazolvány kétszeri ingyenes belépésre jogosít a vásárra és ezenkívül számos fürdő, színház és más szórakozó helyekre ad olcsó jegyet. Mig a készlet tart a vásári igazolványokból, tessék parancsolni! Váci gardák vetőmagot kaphatnak A városháza lapunk útján tudatja, hogy az ez évi őszi vetőmag akció keretében összesen 150q búza, 200 q rozs és 100 q ősziárpa vetőmag kerül kiosztásra a váci gazdák között, mely átvételkor a felsőbb hatóságok által megállapított árban azonnal készpénzben lesz kifizetendő. Akiknek tehát földjük van, vetőmag azonban nem áll rendelkezésükre, a gazdaköröknél, illetve a város gazdasági hivatalában augusztus 19-ig jelentkezzenek, ahol az igénylők összeiratnak. Az igényjo^osultság megállapításánál a gabonalapon lévő adatok figyelembe veendők. Az összeírás! ivek augusztus 19. déli 1 óráig a város gazdasági hivatalába nyújtandók be továbbítás végett. Az összeirási iveken feltüntetendő az igénylő neve, lakhelye, földjének nagysága és a bevetésre váró terület nagysága, valamint a gabonalap száma. Igényelni csak egy helyen lehet, akik több helyen jelentkeznek, az igénylésből kizáratnak. Bemutatjuk a kolorádúbogarat A földmivelésügyi miniszter felhívására az ország lakosságának figyelmét fel kell hivni a koiorádói burgonyabogár megtelepedésének megakadályozására. A burgonyatermesztésnek egyik legnagyobb veszedelme a koiorádói burgonyabogár, mely ha valahol megtelepszik, ott a burgonyatermesztés lehetetlenné válik. Ezidőszeiint Magyarországra még nem hurcolták be. 1925. XT.TV. t.-c. értelmében mindenkinek, aki esetleg burgonyabogarat talál, kötelessége azt a helyi közigazgatási hatóságnak, vagy az illetékes m. kir. Növényegészségügyi körzet vezetőnek azonnal bejelenteni, aki ezt elmulasztja, az elzárással és pénzbüntetéssel büntettetik. A koiorádói burgonyabogár különböző fejlődési alakjait hűen ábrázoló színes képek a városháza kapualjában és a Váci Hírlap hirdetőkirakatában láthatók. További felvilágosítással a városháza gazdasági hivatala szolgál. Most mii* igazán cserélje be nikkel aprópénzét! A pénzügyminiszter már régen kihirdette, hogy a nikkelből készült 50, 20, 10 filléres aprópénzt bevonja. A közönség csodálatosképen nem nagyon iparkodott a nikkelpénteket vaspénzre beváltani, de időközben a pénzügyminiszter újabb rendele te is megjelent, amellyel a beváltást augusztus végéig meghosszabbította. Most aztán figyelmeztetjük közönségünket, hogy hoszszabbitás nincs, augusztus 31-én túl sehol sem fogadják el a nikkel aprópénzt. Szabaduljon meg tehát mindenki a nikkelből készült 50, 20, 10 filléreseitől, mert e hónap vége után azok nem érnek semmit, Mo^t pedig még akár a Magyar Nemzeti Banknál és mellékhelyein, álcái- pedig a postán megkapja azok teljes értékét. De csak augusztus 31-ig. Szánt l&£«án-napi olcsó jegyek ss hajón A MEFTER annak közlésére kérte fel lapunkat, hogy Szent István-heti ünnepségekre az utazók augusztus 19-én reggel és este, augusztus 20-án reggel váltott menetjegyükkel legkésőbb augusztus 22-én délután 15 órakor induló hajóval különjegy nélkül, díjmentesen utazhatnak vissza. Nem kell hozzá semmiféle igazolvány. Vác városi_____ közüzemű müjég állandóan______ kapható! IWelésúeí Ire i szíté: Priliászla József