Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-05-09 / 37. szám
Élénk társadalmi élet Sződligeten A Sződligeti 01 táregyesiilet május 3-án műsoros estélyt rendezett, melynek programját Szigeti Sándor operaénekes, Cseresznyés Rózsi zeneművészeti főiskolai hallgató és Bókefi Béla énekkel, Spányik Málta szavalatával, László Kató hegedű, nagybányai Szaucsek István dalköltő és zeneszerző zongorajátékával, Spányik Éva és Horváth Margit menuette táncukkal, mig az egyesület műkedvelői Cserháti Lajos »Balaton tündére« cimű egy felvonás os operettjének előadásával tették változatossá. Az alkalmi beszédet dr Jantsits Tibor miniszteri osztálytanácsos tartotta, ki ennek keretéljen a kötelességüket mindhalálig hűséggel teljesítő magyar honvédek dicső példájának követésre buzdította a megjelenteket. Az ünnepség Tiszta bevétele közel 400 P volt, mely összeget a helybeli róm. kát. templom szószékének beszerzési költségeire és karitativ célokra fordítja az egyesület. A műsoros estélyt özv. Spányik Gézáné, Kovács Klára, özv. Bejczy Károlyné és Baranyai János rendezte. Ha érdekli az adója, akkor olvassa el a polgármester hirdetményét: Közhírré teszem, hogy a földadó, házadó. ebadó és szemétkihordási dij kivetési lajstromot 1942. év május 11-től május 25-ig a városi adóhivatalban közszemlére kitettem, ahol azt az érdeklődők hivatalos órá,k alatt megtekinthetik és észrevételeiket ugyanott a hivatal vezetőjénél írásban benyújthatják. A viselt ruha olcsóbb lesz Érdekes meghatározással tette olcsóbbá »az uraságoktól levetett« ruhákat a közellátásügyi miniszter: Az önköltségi ár megállapításánál a tényle' gesen kifizetett vételárból kell kiindulni. Tehát, miután a viselt ruhákat olcsón szokták összevásárolni, ebből az olcsó árból kell kiszámítani az új árat. A vételárhoz hozzászámithatók az esetlegesen felmerülő javítási, vasalási és tisztítási költségek. Az igy nyert önköltségi árhoz az érdekelt kereskedők 15 százalék bruttó hasznot jogosultak hozzászámítani. Kötelesek az érdekelt kereskedők azonban az ellenőrzés céljából minden egyes árucikkről különkülön a vételárat, valamint a vasalási, javítási és tisztítási költségeket magába foglaló feljegyzést vezetni és azt mint önköltségszámitást időrendi sorrendben megőrizni. VÁCI lAKÜRÉKPÉNZTÁli A Magyar Nemzeti Bank mellélcJtelye \m HU8 Magyar Általftmos Biftoilti TAraaiftg kerflUetl fíflgjnftíí««|e V&e» K«nitantln-Mi' 15. T*l«ir©ií: *8 Alapítva: 1864 BETÉTEKET gyűmőlcsőztetünk 7 KÖLCSÖNÖKET folyóeítunk 7 A BANKOZLET minden ágával foglalkozunk Hirdessen a VA CI HIR LA P-ban 4.617 pengő és 35.000 cigaretta a váci füsttelen nap eredménye Bár még a mai napig sincs teljesen összeszámolva, mert egyre jönnek az adományok, mégis büszkén megállapithátjuk, hogy a füsttelen napon annyi áldozatkészséget tanúsított a váci közönség, ami egészen ritkaság. Figyeljük a fővárosi lapok közléseit és megállapíthatjuk, hogy hasonló nagyságú város, mint Vác, egyetlenegy sem múlta felül adakozásban a váci közönséget, mely viszont adott annyit, mint egy Székesfehérvár, Békéscsaba. Zombor és más nálánál, két-háromszor nagyobb lakosságú város. A váci jótékony egyesületeknek csak a megszervezés munkájára Arolt gondjuk, az adományok begyűjtéséről már maga a lakosság gondoskodott. Példátadó szép jelenetek egész sorát emlithetnők fel, amelyeket a közönség megbatódottan olvasna. Elég legyen a kis ovodások gyűjtésére rámutatni, akik legnagyobb lelkesedéssel hozták el szüleik, ismerőseik, szomszédok filléreit. Gyönyörködtünk a DL lányok munkájában. Ezek a lányok a Kőkapu mellett gyűjtöttek és mikor este behozták urnáikat, óriási halom rézpénzt borítottak az asztalra. A sok réz és vas 275 pengőt ért. Nyilvánvaló, bogy mind-mind szegényember adománya. Csütörtökön délben beállít szerkesztőségünkbe egy munkás. Bocsánatot kérek — mondja —, én a fizetésemet csak csütörtökön kapom és vasárnap nem tudtam honvédeinknek szívni valót adni és le tesz asztalunkra két csomag finom cigarettát, nevét sem mondja meg, elköszön, mint aki kötelességét teljesítette. Ezer példa beszél a váci közönség jószívűségéről és itt megkérdezhetjük azokat, akik minden nemes jótékony adakozásból visszahúzódnak, hogyan érzik magukat? Nem szégyenlik-e, hogy sajnálták a filléreket és nem érzik-e, hogy nagyon, de nagyon le vannak kötelezve katonáinknak, akik. az ő tűzhelyét is megvédik? Mennyit találtak az urnákban Itt felsoroljuk a váci füsttelen nap eredményét azzal, hogy a gyűjtés még nem végleges, a rendezőséghez még mindig érkeznek adományok készpénzben és cigarettáljan. Az Evangélikus Nőegylet a Konstantin-téren gyűjtött 224 P 45 fillért és 406 darab cigarettát. A Ref. Nőegylet gyűjtése a kisváci Kulturház előtt történt és urnáiban 97 P 77 fillért és 611 darab cigarettát találtak. A Baross Szövetség Női Tábor gyűjtése 148 P 64 fillér és 1425 darab cigaretta. A Szent Vince Szeretet Egyesület a Reménység előtt állott fel urnájával, melyben 321 P 59 fillér és 293 darab cigaretta gyűlt össze. A Jótékony Nőegylet a Géza király - téren gyűjtött 168 P 89 fiiLért és 360 darab cigarettát. A Krédó hölgyei a Városi Mozinál állottak fel és szorgalmuk 150 P 57 fillért, és 533 darab cigarettát eredményezett. A MANSz gyűjtőhelye a székesegyház előtt volt. és 154 P 94 fillért, valamint 2670 darab cigarettát gyűjtőit. A Vöröskereszt hölgytagjai a dunaparti korzón gyűjtöttek és a förtelmes idő dacára 52 1’ 44 fillér volt urnájukl>an és 246 cigaretta. A Vasutas MANSz a pályaudvar előtt állította fel urnáját, melyben estére 632 P 46 fillért és 346 cigarettát találtak. A Dolgozó Leányok a Kőkapunál állottak és 275 P 81 fillért gyűjtöttek fillérekből! És 410 darab cigarettát. Az Emerikána a piaristák előtt gyönyörű eredménnyel dolgozott, mert 769 P és 20 fillért gyűjtött, ezenfelül még 3036 darab cigaarettát. Külön érkezett adományok Mialatt az urnázás folyt, a Vörösházban egymásután adták át testületek, gyárak, hivatalok gyűjtését. A nagyobb adományokat felsoroljuk: Siketnémák intézetének gyűjtése 38 P 50 fillér. OTI 25 P. Hevér-malom gyűjtése 46 P. Püspöki uradalom adománya 100 P. Egyházmegyei Takarékpénztár 200 P. Piarista tanárok gyűjtése 26 P. Pénzügyőrség 9 P 20 fillért küldött be. Alsóvárosi gazdák gyűjtése 55 P-re rúg. Horganyhengermű és munkásainak gyűjtése 263 P 60 fillér. Sporthorgászok Egyesülete 50 P. A vasutasok 347 pengőt gyűjtöttek a következőképpen: Az osztálymérnökség 176 P 12 fillér, fűtőházfőnökség 114 P 10 fillért. Az állomás tisztikara és személyzete 56 P 78 fillért gyűjtött. A Szent István iskola gyűjtése 13 P 5 fillér. Isteni Megváltó Leányai fiú elemije 35 P. Kereskedők Egyesülete 73 P 50 fillér. Bőripari szakiskola tantestülete, alkalmazottai és növendékei 45 P 40 fillér. Evangélikus iskola 14 P 60 fillér. Deákváriak és a községi iskolájuk 297 pengő és 602 darab cigaretta. Neumann-féle bélésárúgyár 50 P. Salzmann-gyár és munkásainak gyűjtése 200 P. Reménység óvodája 8 P. Fegyintézet tisztikara és őrszemélyzete 82 P 66 fillér. Szent Imre iskola növendékei 25 P 2 fillér. Budinszkyné— Bódenlósz-gyár 100 P. Váci Kát. Gazdakör 70 P. Ref. Gazdakör 10 P. Váci Hitelszövetkezet 10 P. Dianovszky-vendéglő 17 P 40 fillér. Karolina polgári iskola 5 P 50 fillér. Váci Ipartestület tagjai 35 P 10 fillér. Kodak-gyár tisztviselői és munkásai 229 P 10 fülért küldöttek, hogy adományaikon a magyar katonáknak cigarettát vásároljanak. Az alsóvárosi iskola 8 P 30 fillért szedett össze. Homoktéglagyár 20 P. Első Magyar Kötő Szövőgyár tisztviselői és munkásai 274 P 80 fillért adtak össze. A cigaretták ezrei! Felsoroljuk a nagyobb cigarettaküldeményeket. A Váci Takarékpénztár 1284 darab cigarettát, ugyanennek az intézetnek Dunakeszi fiókja 805 darab cigarettát, a Vízmű tisztviselői és munkásai 340 darab cigarettát, a felsővárosi ovoda 1780 darab cigarettát, A villamosmű 665 darab cigarettát, az áLLamly ilt-tér (E rovatban /edzőitekért mm vállal felelősségei a szerkesztőség ) Felhívás Menyhár Pál hentes és kocsmáros Vácon (Tabán u 21 sz.) lévő üzletét megvettem Felhívom nevezett hitelezőit, hogy esetleges követeléseiket dr Schepác Gyula ügvéd (Vác, Budapesti-főút 11 sz.) jogi képviselőmnél 3 nap alatt kölönbeni mellőzés terhe alatt jelentsék be. Vác, 1942 május 6. Szferle Jánosné 1"“"1""11 Köszönetnyilvánítás Mindazoknak kik szeretett jó Gyurkánk temetésén mélységes fájdalmunkat részvétükkel enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetét. Vác, 1942 május hó Novottny-család VÁCI | EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. K®gy«# Alucok • > Alapítványok Kazalóság« FUTUR A - lűblzományos Elfogad betétek«! könyvecskékre és folyószámlára n legmagasabb kamatozás melleit. — Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb lejáratra. — Idegen pénzeket vásárol, küi- és belföldi átutalásokat eszközöl rendőrség és a révkapitányság 700 darab, a Püspöki Szeminárium 600 darab , MÁV osztályméraökség 291 drb, Dohánytőzsde 400 drb, a Jótékony Nőegylet kis óvódásai 615 drb, Karolina polgári iskolájának növendékei 2900 drb, Váci Hengermalom 250 drb, Váci Ipartestület tagjai 9104 darab cigarettát küldtek. A cigaretták száma az urnákban talált cigarettákkal együtt a 25 ezret meghaladja. Az eredmény: Másfélszázezer cigaretta A rendezőbizottság azt tervezi, hogy a közel ötezer pengőt kitevő gyűjtésből cigaretta megrendeléseket tesz a váci trafikokban. Ezek megrendeléseiket beszolgáltatják a váci nagytőzsdébe, mely Budapesten a dohánynagyraktárban megrendelt mennyiséget átveszi. A váci püspöki uradalom társzekerei bemennek a cigarettákért éa MAROSI filmszínház Szombaton 4, 6, 8; vasárnap 2, 4, 6, 8; hétfőn 4, 6, 8; kedden 4, 6, 8 órakor Szigligeti örökbecsű színműve: sm m m A cigány Zimonyi Mária, Dajbukáf Ilona, Rózsahegyi, Adorján Éva, Pataki Gábor, Bilicsi, Gabányi Szerdán és csütörtökön filléresen egy kitűnő amerikai bűnügyi vígjáték: jön._______ft nagy riport_______jön. Jön! A nagy Mester-film! Goll Bea, Uray, Lázár M. főszereplésével: Haláltánc