Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)

1942-05-02 / 35. szám

VÁCI HÍRLAP 3 Aki a relcvirálásokat végezte REMÉNYSÉG MOZGÓFÉNYKÉPSZINHAZ Szombaton 4, 6, 8; vasárnap 2,4, 6, 8; hétfőn 4, 6, 8 órakor. — 20—90 filléres Behajtani tilos! Felülmúlja az összes nagysikerű magyar filmeket, mert- ebben a búval bélelt világban végigkacagtatja az embereket Simor Erzsi, Vagoné Margit, Kiss Manyi, Vaszary Piroska Latabár, Mihályfffy, Pethes, Juhász, Makláry, Ra|nay, Bilicsi JÖN! Filléres mozin a német filmgyártás legremekebb filmje; JÖN 1 Csütörtökön Egy szív kiadó Pénteken Féléves ittartózkodása alatt minden­ki ismerte Berta Dezső szkv. százados járásvezető, nevét, aki még 1941 novem­berében került városunkba s a katonai beszerző osztag mellett működött, majd ezután ő bízatott meg a lxatósági zsir begyűjtésével. A kellemes modorú, ki­váló szakértelemmel rendelkező férfiú 1 önzetlen munkája tette lehetővé, hogy városunk területén a katonai beszerző j osztag munkája teljes rendben folyt le s a zsirbeszolgáltatás is olyan ered­ménnyel végződött, amely nemcsak Pestvármegye területén párját ritkító, hanem országos viszonylatban is emli­­tésre méltó. Berta Dezső azonban nem­­'csak a katonai beszerzőosztag működé­sével kapcsolatiján fejtett ki igen ered­ményes tevékenységet, Iranern szak­tanácsaival és szolgálatkész szives köz­reműködésével a közélelmezési hivatal munkáját megkönnyitette s önzetlen közreműködésével számtalan esetben elősegitette. hogy a város állatállomá­nya takarmányhoz jusson. Itt tartózko­dása alatt neve általánosan ismertté vált és nem volt az az idő. amikor a hozzá panasszal fordulókat meg nem hallgatta s ügyüket kiváló szakértőiem­mel el nem intézte volna. Most, hogy felettes hatósága elhelyezte Vácról re­méljük ivott a váci Hétkápolna vizéből s időnként ő fog visszatérni hozzánk. Szí­vesen gondolunk rá s szívesen fogad­juk mindig. Megvételre keres egy modern, szép, össz­komfortos, 3-4 szobás házat az Első Magyar Szövő- és Kötőgyár R. T. Megbeszéléseket a fenti válla­lat igazgatójával lehet folytatni Felhívás A Váci Hangya felhívja a gyümülcs és szőlőtermelő gaz­dákat, hogy azok, akik a hegy­község utján rézgálicot igé­nyeltek és rézgálicukat, cink­­gálicukat, rézmészporukat a szövetkezet utján akarják be­szerezni s azt feltétlen bizto­sítani, úgy azok megrendelé­sük megtétele céljából a szö­vetkezetben haladéktala­nul jelentkezzenek. A megrendelés alkalmával a megrendelt rézgálic, rézmész­­por ára teljesen, vagy szükség­hez képest részben készpénz­ben azonnal befizetendő, le­előlegezendő. A gyümölcsfa­permetezés részére kiutalt rézgálic már megérkezett, utalványra azonnal átvehető. Váci Hangya 100,000 pengő nyereséggel dolgozott a Horganyhengermű 300,000 pengőn kultúrházat épít A Horganyhengermű R. T. most tar­totta beszámoló közgyűlését. A részvé­nyesek elé a 19. üzleti év jelentését tárták. Az igazgatóság jelentése igen szép eredményeket mutat. fel. Bőséges tartalékolás után még mindig 100.000 pengő tiszta hasznot mutatnak ki. Igen érdekes, hogy a hatalmas vállalat, mely 1931. év óta nem adott osztalékot rész­vényeseinek, hanem az egész összeget tartalékolta', az így felgyülemlett 368 ezer pengőt most nem osztja fel rész­vényesei között, hauem gavalléros gesz­­, tussal felajánlja tisztviselőinek s mun­kásainak, midőn részükre kulturházat épit. Az építés munkáját már meg is kezdették a gyár szomszédos telkén és a kulturház ez év őszén már állani fog, hirdetvén, hogy szociális gondoskodás­ban a Horganyhengermű mindent spon­tán megtett, amit meg kellett tenni. Az ország határain túl is jól ismert nagyvállalat mérlege is érdekelni fogja olvas óin Icát is. miért is azt a követke­zőkben ismertetjük: A zárómérleg vagyonoldalán a követ­kező nagyobb tételeket találjuk: Épü­letek és beépített telkek értéke 542 ezer pengő. A telkek, értékét 108 ezer pengőre becsülik. A gépek, szállítóesz­közök, szerszámok értéke az egymillió pengőt meghaladja. Nyersanyag s kíéjsz­­árú értéke 184 ezer pengő. Értékpapí­rok és érdekeltségek 328 ezer pengő. Bankkövetelések 507 ezer, adósok 521 ezer pengővel szerepelnek a mérlegben. A teheroldalon a következő tétele­ket találjuk: Részvénytőke 480 ezer pengő. A négyféle tartalék összege már az egymillió pengőt elérte. Mindeneset­re nagy feltűnést fog kelteni pénzügyi körökben a hatalmas váci gyár megala­pozottsága, amely kifejezésre jut azzal is, hogy az idén az épületek értékéből 226 ezer, a gépekre 513 ezer, összesen pedig 739 ezer pengőt tudott leírni. A hitelezők 562 ezer pengővel szerepel­nek itt. A tiszta nyereség a múlt évről 100.920 pengő. A; nyereség-veszteség számla fizeté­sekre és szociális kiadásokra 230 ezer, kamatokra 14 ezer, adókra 99 ezer, le­írásokra 69 ezer pengőt mutatnak ki. Ezzel szemben a gyárvállalat jövedel­mek címén 514 ezer pengőt tüntet fel. A vállalat közgyűlése négy új igaz­gatósági tagot választott. Ezek között találjuk báró Fann Frigyest és Maier Ottó Herbertet Düsseldorfból, akik a Mannesman művek elnökségi tagjai. A közgyűlés külön kívánta ho­­no'álni vezérigazgató iának, Tersztyánsz­­kv Gábornak hatalmas munkáját, ami­dőn őt Megav Károly dr országgyűlési képviselővel az igazgatóság tagjai közé beválasztotta. IVIosf igényeljenek a gazdák kenftszappant és ammóniák szódát A szőlő- és gyümölcstermelő gazdák ez évben a. nyersnikotin, kvasszia, ro­varpor stb. permetezéséhez szükséges kenő- (kál-) szappan szükségletüket sür­gősen, lehetőleg május 5-ig jelentsék be a hegyközségek útján az illetékes Hegyközségi Tanácsnak, ha pedig nin­csenek hegyközségbe tömörülve, az Or­szágos Gyümölcstermesztők Egyesületé­nek (vidéki fiókjaik útján), illetve a Szőlősgazdák Országos Egyesületének. Aki nem jelentkezik, az később nem tarthat kenőszappanra igényt. A kenő­szappan igényléssel egyidejűén kell be­jelenteni a kemény viz lágyitásához használt ammoniákszó la szükségletet is. Újból megállapították a rézgálic árát Alegmagasabbfogyasztói ár kilogramonként 190 pengő A »Budapesti Közlöny« április 22-iki számában megjelent közellátásügyi mi­niszteri rendelet szerint a 98—99 szá­­szalékos rézgálic legmagasabb gyári ára forgalmiadéval és csomagolással együtt vagónrakománnynál 100 kilo­grammonként 175 pengő, legalább 50 métermázsa vétele és szállítása esetén 100 kilogrammonként 176 pengő. A viszonteladói ár bontatlan csomagolás­ban legalább 75 kilogram vétele ese­tén 100 kilogrammonként 183 pengő. A legmagasabb fogyasztói ár kilogram­monként 1.90 pengő. Az apró kristályos rézgálic ára 100 kilogrammonként 1 pengővel alacso­nyabb, a brikett rézgálic ára 100 kilo­grammonként 1 pengővel magasabb. A gyári árat vagonban átvéve, a fogyasz­tói árak a kiskereskedő raktárában át­véve értendők. A rendelet kimondja, hogy a keres­kedők a rendelet hatálybalépésének napján birtokukban lévő rézgálickészlet után kötelesek százkilogrammonként 60 pengőt, »A Műtrágyát Értékesítő Rt. rézgálic árkülönbözet számla Budapest« elnevezésű 20.778 számú postatakarék­pénztári számlára 15 nap alatt befizet­ni. A befizetési kötelezettség nem ter­jed ki azokra a kereskedőkre, akijenek birtokában lévő teljes rézgálickészlet nem több, mint 50 kilogramm. ÁGYTOÜL olcsón! Tarkatoll 70 fill.« jobb 1.60, sz. ve­gyes fosztott 2 —, jobb 2.60, mégjobb 3.—, finom szürke 3.60. Fehér**, fosz­tott libatoll 4.50, jobb fehér 5 50, még jobb 6 50, kimondott jóminö­­ségű 7.50. Pehelyest 9.— pengőtől szállít 5 kilós papirzsák-csomagolásban, bérmantve, utánvéttel. Tisztviselőknek 3*/« kedvezmény. Varga Antal ágytoll­­vállalata, KISKUNFÉLEGYHÁZA. Szent János-tér 31 szám. dllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllO Szegény gyermekek ebédjére Fónay Mihály ny. m. kir. főerdész 10 pengőt küldött hozzánk a szegény­gyermekek ebédakciójára. Az adományt rendeltetési helyére juttattuk. Ez a menetrend érvényes május 4-től Vác—Budapest Vácról Budapestre Budapestről Vácra í a Indul Érkezik- 21 Indul Érkezik M Vácról Bpestre 9 'S Bp.-ről Vácra < 6 P ó p < ó p 6 p Í49 4 27 5 37 1421 7 40 8 43 129 5 01 6 10 234 13 26 14 38 139 5 38 6 53 134 14 17 15 01 147 6 15 7 22 144 14 23 15 28 I47a 6 32 7 43 146 15 33 16 38 137 7 08 7 50 136 16 25 17 32 ll7 io 10 11 15 236 17 15 18 18 135 12 38 13 43 148 18 31 19 43 235 14 56 16 01 1381 20 27 21 36 233 16 30 17 37 228 22 20 23 25 121 a 20 26 21 14 120 0 05 1 07 221 21 37 22 44 Vác—Párkánynána Vácról Párkányra Párkányról Vácra ü ► 2 < Indul Vácról Érkezik PárBángra o S o ► 2 < Indul PIH1 Érkezik Vácra ó p ő p ó p ó p 122a 134 146 126 138 120 8 15 16 18 21 1 58 04 40 33 38 13 10 16 17 19 22 2 17 24 58 51 54 29 129 147 137 117 113 121a 3 4 5 8 15 18 40 52 40 46 02 54 4 6 7 10 16 20 58 12 00 06 22 10 A 137 (Felsőgödtől nem áll meg), a 134 (Felsőgödig nem áll meg) és a 121a (csak Dumakeszi-műhelyteiepen és Újpesten áll meg) számú vonatok gyorsítottak. — A 135, 146 és 146 sz. vonatok vasár- és ün­nepnap nem közlekednek. — A 121a sz. vonat csak vasár- és ünnepnap, a 122a sz. vonat Vác—Szob között naponta, Szob— Párkány-Nána között pedig csak vasár- és ünnepnap közlekedik. — A 136 sz. vo­nat csak Nagymarosig jár. Lehet krumpliért és babért jelentkezni Bayer János jószágkormányzó tudat­ta a közélelmezési hivatallal, hogy a püspöki uradalom hajlandó krumpli és bab fölöslegét maximális áron a város szegényebb néposztálya között kioszta­ni. Ennek alapján felhívjuk mindazo­kat, kiknek ennek a két élelmezési cikk bői nincs otthon semmijük sem, jelent­kezzenek a közélelmezési hivatalban, ahol elbírálják igényjogosultságukat és utalványt kapnak a Vörösházhoz, hol a krumplit és a babot kiszolgáltatják. és ít S942 május 1-én áthelyezte Széchenyi-utca 5 szám alá

Next

/
Thumbnails
Contents