Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-04-18 / 31. szám
Nem lesz bajnoki Vácon Vasárnap a VSE I. csapata Újpesten, a Reménység Székesfehérváron játszik bajnoki mérkőzést. A VSE III. csapata a szigeti pályán mérkőzik a Kisalagi SE csapatával, előtte a legkisebb VSE játszik. 1627/1942 tk. sz. Árverési feltételek Galambos Zoltánná Gyuris Vilma végrehajtatónak De Place József volt ny. m kir. gazdasági felügyelő ismeretleu örökösei végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság az/ 1881; LX. te. 144, 146 § a érteimében elrendeli az végrehajtási árverést 1180 P tőke, ennek 1940 január 1. napjától járó 4 °/o kamata, 448 P eddig felmerült per és végrehajtási és az árverési kérvényért zúttal megállapított 40 P követelés és jár behajtása végett a váci kir. jbiróság terű létén lévő, Felsőgöd községben fekvő és a felsögödi 269. betétben A-J-4. sor. 116/2 hrsz. alatt felvett ház a Kálmán-utca 30 alatt s egészben De Place József nevén álló ingatlanra 2400 P kikiáltási árban. A tkvi hatóság az árverésnek Felső« göd községházánál megtartására 1942. éwr június hó 19. napjának délutáni 2 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket a következőkben állapítja meg : 1. A legkisebb vételár a kikiáltási ár fele. Az árverezni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°|0-át készpénzben, vagy 1881 : IX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előzetesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Ha az árverési vevő az 1939. évi IV. te. (zsidótörvény) hatálya alá esik, mező, vagy erdőgazdasági ingatlant (szántó, rét, legelő, nádas, kert, szőlő és bármely más mezőgazdasági művelés alatt álló terület, valamint kis- vagy nagyközség belsőségében fekvő és be nem épített, vagy mezőgazdasági üzemhez tartozó beépített terület, 43300/939. I. M. sz. rendelet 13. §) csak hatóság engedélyével tett vételi ajánlat alapján vehet az árverésen. Ily hatósági engedélyre szükség nincsen : a) ha az árverés alá bocsátott ingatlan, gyár, bánya, ipar, vagy fürdőtelep létesítése, kibővítése, vagy fenntartása céljából vásároltatik és vevő az ingatlan fekvése szerint illetékes kereskedelmi és iparkamara által kiállított nyilatkozattal igazolja, hogy az ingatlan megszerzése az említett célra szükséges. b) továbbá, ha a megszerezni kívánt ingatlan, házhely céljára alkalmas 600 [D-ölnél nem nagyobb és az árverési vevő ha tósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy házhelye, vagy lakóházzal beépített ingatlana nincsen. 14. Nem magyar állampolgár vételi ajánlatot mező- vagy erdőgazdasági ingatlanra csak a 280.000/1941. F. M. sz. rendelet 4. :§-ában foglalt engedély felmutatásával tehet, amelyet a birói kiküldöttnek átadni köteles Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a tkvi hatóságnál (Vác, Konstantin-tér Curia-szálló I. em. 9. ajtó) és Felsőgöd község elöljáróságánál tekinthetők meg A tkvi hatóság elrendeli, hogy a tkvi iroda az árverés elrendelését a felsőgödi 269. sz. betétben jegyezze fel. Az árverési hirdetmény egy példányát kifüggesztés, egy példányát pedig az árverési feltételek megtekintése végett Felsőgöd község elöljáróságának, továbbá cgyegy példányát szabályszerű körözés végett a szomszédos községek elöljáráságainak megküldi, végül az árverési hirdetmény törvényszerű kivonatát a Váci Hírlapban egyszeri közzététel végett a végrehajtató képviselőjének kiadja. A tkvi hatóság a végrehajtást szenvedők részére a perben már részükre ügygondnokul kirendelt dr Csuka András váci ügyvédet az 1908. XLI. te. 153. §-a alapján ezúttal ezen eljárásban is kirendeli. Vác, 1942 február 25. Dr Vladár s. k., kir. jbiró 1 A „NYAVALYÁS“ és a „VAKSI“ viselt dolgai A napokban egyik rendőr két kopott cigányasszonyt igazított be a szép rendőrségi palota üvegajtaján. Az Erzsébet-utcából hozta őket és nagyon járt a szájuk, hogy az Úristen ártatlanabb lelkeket nem teremtett, csak őket. Az Erzsébet-utcában dolgozik Prizant Sándor cipészmester. Elől a lakás, hátul a kis műhely. Aki keresi Prizant, tékát, nem is megy be elől, hanem a kis műhelyhez tart. Ezt tudta a két cigányasszony is, akik fényes nappal benyitottak a portára és mint akik biztosak útjukban, benyitottak a lakásba.. Egy pillanatra azonban meghököltek, mert a díványon egy leány aludt.. De azután a két némber, mintha összemosolygott és mintha mondották volna egymásnak: Mi ezt a leányt már 'jól ismerjük, nem fog az felébredni, csak más ne jöjjön! Rögtön hozzá is kezdtek a munkához. Kinyitották a szekrényt és a fehérneműt két nagy lepedőve. kötve, cipelték ki a kapun. Az úton feltűnt néhány járókelőnek, hogy a munkához nem szokott cigányasszonyok cipekednek szakadásig és kérdőre vonták őket. Bizony ők álltak följebb jós káromkodások között tovább akartak állni. Szerencsére rendőr is került elő, aki csakhamar átlátta a helyzetet és a két aszszonyt visszavitte Prizantték portájára. Itt azután kiderült minden. A cigányasszonyok besurranó tolvajok, akik alighanem másodszor látogattak el Prizanttékhoz. A. Prizant leány ugyanis már egyszer elvesztette egész stafirungját, mert ismeretlen tettesek a szekrényből ellopták. Most az újra elkészült stafirungot kapkodták össze a cigányasszonyok és a Prizant leány nem ébredt fel a veszedelmes látogatók munkájára. A rendőrségen mindenekelőtt csavargásért nyolc napra lezárták a cigányasszonyokat, ez idő alatt csak kinyomozzák előéletüket, ami érdekesnek Ígérkezik. Annyi már kiderült, hogy az egyik cigányasszonyt »vaksi«, a másikat »nyavalyás« néven tisztelik cigány körökben. Annyit már is tudnak róluk, hogy legveszedelmesebb besurranó tolvajokat sikerült kézrekeriteni. Mindketten már több évet ültek a fegyházban is, hasonló bűnös cselekedetért. Megbüntették a váci közönséget Újpesti stadionban lesz a VSE — UTE mérkőzés Meglepetésszerűen értesült a VSE vezetősége és a váci sportközönség a csütörtöki Nemzeti Sportról, hogy a VSE pályaválasztói jogát a VSE—ARAK mérkőzésből kifolyólag egy hónapra megvonták. A VSE elnöksége még csütörtökön este Budapestre utazott a meghallgatása nélkül hozott súlyos és sérelmes határozat felfüggesztése miatt, de dr Gidófalvy elnök erdélyi távolléte miatt nem sikerült az ügyet elintézni, így vasárnap az UTE elleni bajnoki mérkőzés nem Vácon, hanem az újpesti Stadionban lesz. A. váci sportközönség jól tudja, hogy egy magáról megfeledkezett játékos sportszerűtlen cselekedetet követett el, azonban a fokozott felelősség indokolásával a Labdarúgó Szövetség súlyos büntetéssel sújtotta a VSE-t, ami ellen természetesen fellebbezett az egye- 1 sülét. APRÓ HIRDETÉSEK Egyszeri hirdetés díja (12 szóig) hatvan fillér, kétszer egy pengő Tf "l7Ífn fűrészelését vállalom géppel. * Ribárszky Pál, Kossuth-utca 26. Telefon: 55. Használt bélyeget, akár bélyeggyűjteményt is vásárolok. Magyar és külföldi bélyegeket cserélek. Cim a kiadóhivatalban Kerékpárt vennékutca 10. Galcsek-Raktár, vagy műhely céljára alkalmas helyiség, közművekkel, kiadó. Budapesti-főút 64. W/~i Í7nC7Ín 1 eladó Horthy Mikiid JZ.US/1IU l lós.út 3 Trafik Plnfln elösz°kafal, ebédlőasztalfc—ilUUU szövőszék, szénfűtéses kály, ha, székek. Kert-utca 8 Hőifoörászsegéö Újhelyi Miklós fodrászul., Budapesti-főút 7. felvétetik. lalok Kouácsmun kákát készítek, javítok. Bakos József kovácsmester, Csányi-út 15. 5tráfkocsi, C3irta-utca 13. í— Mária utca 17. sz., mely áll 3 I szoba, konyha, éléskamrából, eladó. lsekében 13i2 D-öl, mely *—í i H wJ felerészben szőlő és szántó. Érdeklődni lehet: Vác, Zrínyi-utca 19. sz. Puskarcyk József házonkivü! felvétetnek férfi-ing, női- és gyermekruha varráshoz. Tolerián Ferencné. Uarrónők Szabősegéö vári Lajos úriszabánál, Széchenyi-utca 38 (fiatal, ügyes) felvétetik Sas-Urilány magyar, német nyelvtudással május 1-re elhelyezkedne mint nevelő, vagy társalkodónő. Érdeklődni lehet Járja-közvetilöiroda, Széchenyi-utca !3. fúrógép, leolló Számológép, (8 mm-ig vág), mély gyermek- és sportkocsi eladó László késesnél. mezvago Elaöó möicsösse! Öreghérmányban két és fél hold szántó, szőlő- és gyü- Bövebbet: Damjanich-utca 43 Tanulónak jó családból való fiút felvesz Csemniczky János fodrász, Vác, Kossuth-utca 26 EbéölŐBZŐnyeg í$, Masters gramofon 40 darab lemezzel, Jókai összes művei és Pallas Nagy Lexikon eladó. Komoly érdeklődök délután 3-től 7 óráig megtekinthetik Erzsébet-utca 38. szobalány azonnali belépésre kerestetiV. Mária Terézia rakpart 4a. VÍA í I i Ó szabósághoz felvétet k. L LJ I J LI I U Schönfeld René, Vác, Szen!háromság-tér 5. . Virágcserepek, kerti lol kJ kJ kJ r\ . csolótömlő, bútorok, permetezőgép, stb. Szarvas-köz 8. Kocsist felveszek. Vác, Körút 9, Szi-I pn An I munkában segédkeznék dijvJUUl talanul délutánonként 2—3 „Megbízható“ jeligére a kiórát. Levelet adóba kérek. rflnnnnnc gazdálkodó vidékre ui aga no5 sercs fiatal zsidó házvezetőnőt. Cim: Járjaközvetitő, Vác,. Széchenyi-utca 13 Rngóranyulak (Tlinöenes Erős kerékpár íj S gumival eladó Megtekinthető hétfő, szerda és szombat délután, Rózsa-utca 18. eladók. 5 hónapos darabja 20 P. Ugyanott anyák is olcsón kaphatók ketreccel Szántóné, Felsőgöd, Vasúti-fasor 13. Festett ágy Lajostelepen adó. Argai Tememető-út 2. Rozs-szalma S,..„v1: Zongorauerkli Jgt, p'°: adó Berki István, Rácz Pál-utca 9. Hsztalo5 tanulókat felvesz Kiss Lajos-bútorüzem Vác, Körút 28 Te) : 196.__________________________ Különbejáratú, szoba kiadó. Karay-Krakker-utca 15. I—] -íl _ mely azonnal beköltözhető, ell lUAf eladó. Damjanich tér 5.-4 ^ mely áll négy szoba és négy * konyhából, eladó. Érdeklődni lehet Mária-utca 6. Ugyanott egy férfi kerékpár eladó rí n t inc utcai hútorozottszoba r\k.iUyyUÜ5 fürdőszobahasználattal és egy udvari bútorozott szoba kiadó. Géza-király-tér 4 P? píAnA birodalmi német kisasszony WJ egésznapos állást keres, esetleg koszt nélkül is. Cim ; Járja-közvetitő, Széchenyi-utca 13. CZ L fC a különbejárattal, Vácon, Gö-É, LJ U v-l i ejön, vagy SzödÜgeten június 1-re keres egyedülálló, idősebb, német úrinő. A lakbért 2 hónapra szívesen előre fizetem. Weigand Erzsébet, Kelenvölgy, Gizella-utca 15. Finr^nb* szivó-nyomó kézi szivaty- LilUUUrNi tyúk, csőkötőrészek, csapok, szelepek új és használt állapotban, I Hévér 100 mázsa terhelésre, Meteor-töltőkályha és egyéb szerszámok. Erzsébet-u. 38-CT?.-,, A A egy keveset használt tiszti, *■—* 5 Lj LJ U gyalogsági, társasági zubbony ' Ára 100 P. Alsógöd, XII.-utca 9. Egry ál. latorvos udvar. Etjy csővári kofa még téli álmát alussza Danics Mihály né csővári kofa pénteki hetivásáron sorra járta a házakat és mindenütt tojást kínált, darabonkint 30 fillérért. Még a helypénzt is megtakarította, amint most újabban a falusi elárusítók nagy része tenni szokta. Házról-házra kofákodott. Természetesen mindenütt kinevették és megmondották neki, hogy az az idő már régen elmúlt, amikor 30 fillért adtak Vácon egy tojásért. Danicsné azonban nem engedett az árból és megesküdött, hogy inkább hazaviszi a tojást. Ez hiábavaló fogadkozás volt. Igen helyesen, ráirányították a rendőrség figyelmét. A rendőrök lcaronfogták és kivittek a piacra, ahol 16 fillérjével kiosztották az egész tojáskészletet, ami 161 darabból állott. A háziasszonyok az egyszer boldog mosollyal mentek haza, hogy sikerült maximális áron tojást vásárolni. Danicsné ellen pedig megindítják árdrágítás miatt az eljárást. Valószínűleg nagy büntetést kap, mert a Kúria udvarán az ősszel az ő csirkéjét és libáját mérte ki a rendőrség, mert uzsora árakon akarta azokat eladni. Tes'ledS ® telefon Spolvint János hentes és mészáros (Eastman-u. 2.) bevezette a telefont. ITivó száma 287. Raffa György építőmester távbeszélő állomást szereltetett fel, hívószáma 277. Nem sízonos Aladár István lemezgyári munkás annak a megállapítását kéri, hogy nem azonos azzal a Madár Pistával, akiről szerdai számunkban azt irtuk, hogy a rendőrség, mint besurranó tolvajt letartóztatott. ________________________ IIl<i bármit elad, vagy bármit vesz, eredményes csak akkor lesz, ha aVáci Hírlapba egyhirdetést tesz! Pestvidéki Nyomda Vácon (Műv.: Bénik Gyula).