Váci Hirlap, 1942 (56. évfolyam, 1-102. szám)
1942-04-11 / 29. szám
4 VáCI H IRLAP A visszavágón is győzőit a Reménység Reménység—Wolfner SC 2:1 (1:0)Nagy edzéssel készül a Reménység a vasárnapi bajnoki mérkőzésre. Szerdán délután mindkét csapata Újpesten játszott edzőmérkőzést a jóképességű gyári csapat eilen és azt igazi szép, a mai kornak megfelelő játékkal ^mindent egyből győzte le. Az egész mérkőzés alatt csak 4 Gömöri-cselt láthattunk. 'Bányik. és dr Gömöri megmutatták a kapu előtt lövőképességüket. Várszeginek sok szép elhúzása volt. Az első gólt dr Gömöri a 20. percben lőtte, a másodikat pedig Bányik a II. félidő 15. percében. Az ellenfél a 43. percben 1 1-esből szépített. Főleg Bostya. Tullner és Várszegi játéka emelkedett- ki. Sátornak nem volt dolga. Vasárnap Magyaróvárott a Hubertus csapata ellen játszik a Reménység bajnoki mérkőzést. Úgy a fiúk, mint a vézetőség, bizik a pontszerzésben, de a hosszú út fáradalmaitól igen félnek. ^iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiv ÁGYTOLL olcsón! Tarkatoll 70 fill., jobb 1.20, sz. vegyes fosztott 1.40, jobb 2.20, mégjobb 2.80, fehér fosztott libatoll 4.20, óbb 5 20, mégjobb 6.20, kimondott jóminőségű 7.—. Pehelyest 8 50 P-tő! szállít 5 kilós papirzsák-csomageíásban, bórmentv«, utánvéttel. Tisztviselőknek 3*/, kedvezmény, Varga Antal ágytellváliaiata, Kiskunfélegyháza, Sztjános tér31 «IIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIllllllllllllllllllHlllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllie 442/942. tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat M. kir. kincstár végrehajtatónak özv. Lengyel Wlórné végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést 1106 P 50 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a rétsági kir. járásbíróság területén lévő, Nógrádverőce községben fekvő s a nógrádverőcei 65. sztjkvben A j 1. sorsz. 69 hrsz. 68 számú ház és udvar ingatlannak a B. 7. sorsz. alatti í/s jutalékára 1600 P kikiáltási áron elrendeli. Az árverést 1942. évi április hé 30. napján délelőtt 10 érakor Nógrádverőce községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben vagy az 1881. IX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosoan a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előzetesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni, és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. te. 147., 150., 170. §§; 1908: XL. te. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni ;enki nem akar, köteles nyomban a kikíúási ár százaléka szerint megállapítod ánatpénzt az általa igérl ár ugyanannyi < -ázaiékáig kiegészíteni. (1908: XLi.25. §.) Rétság, 1942 január 26-án. Dr Hévé*! s.k., kir. jbiró A kiadmány hiteléül: Twskó kiadó ^zéfhámo§t lepleztek le A vácj rendőrség újabb nagyszabású fogást csinált. Csak nemrég emlékeztünk meg arról, hogy itt sikerült ártalmatlanná tenni azt a tolvajt és betörőt, ki leleplezése után első kihallgatása alkalmával, mintegy ötven betöréses lopást ismert be. Most újabb szép eredményt produkált Fejes Gyula veszedelmes szélhámos leleplezésével. A történet ott kezdődik, hogy Nánai Íjászló gyárüzemeink titkára Fejes Gyula nevű nagymarosi fiatalembert ajánlott Kovásznára a Péterfi Albertféle Gyapjufonó üzemhez. Az információk úgy szóltak, hogy Nánai protezséj-a egy izzig-vérig magyar felvidéki, ki a megszállás alatt magyarságáért sokat szenvedett. Nem is kell mondanunk, hogy Fejes Gyula a Péterfi-féle Gyapjú-szövő gyárnál jól dotált tisztviselői állást kapott. A vállalat sokszor küldte Fejest üzleti útra és igy nem volt ismeretlen Vácon sem, hol különösen a, Fonó-gyárban és a Meisznerféle divatüzletben járt több Ízben üzletileg. Hogy közben mik történtek Kovásznán és Fejes Gyula szép pozícióját milyen szélhámoskodásokra. használta fel, azt a váci ismerősei nem' tudták. Az első szélhámoskodása városunkban akkor történt, mikor egy Ízben beállított a váci Fonógyárhoz és arra hivatkozott, hogy messzi Erdélyből jön, 150 pengőre ran szüksége, majd a vállalata elszámolja a Fonógyárral. Teljesen gyanútlanul folyósították a 150 pengőt, csak mikor a Fonógyár lelevelezte a kovásznai gyárral a tisztviselőjének folyósított kölcsönt, akkor derült ki, hogy Fejes Gyula nincs a vállalatnál, mert visszaélt bizalmas tisztviselői munkakörével és a gyár nevében pénzeket vett fel, miáltal nagy anyagi kárt okozott a Péterfi Albert-féle Gyupjufonó üzemnek. A váci Fonógyár nem tett feljelentést, mert a 150 pengő megtérült. » Telt az idő, egy alkalommal Jekl Ferenc gyárigazgató benjárt a Meiszner üzletben, nagy meglepetésre ott látta Fejes Gyulát, ki éppen nagy »üzleti tevékenységben volt«. Mindjárt meg is kérdezte Meiszner Rudolfot, hogy vájjon mit keres itt Fejes Gyula és meglepetéssel hallotta, hogy különféle rendeléseket vett fel. A gyárigazgató akkor figyelmeztette az üzlet tulajdonosát, hogy Fejes Gyula szélhámos, aki már hónapok óta n.ncsen a cégnél. Fejes ez alkalommal különféle értékes szöveteket is válogatott ki és az(zal a jelszóval, hogy ezt Nánai László üzemi titkár részére viszi, kéri, hogy az ő számlájára adják ki az árút. Meisznerék ezt csak úgy teljesítették, hogy nem Fejes Gyula kezeibe adták oda a szöveteket, hanem a kifutóval elküldték Nánai László lakására. A szélhámos azonban még is megkaparintotta a szöveteket, mert amint az üzletben közölték vele, bogy a szöveteket kiküldik az üzemi titkár lakására, olyan arcot vágott, mintha rendben lenne a vásárlás kérdése. Eltávozott és sietett az üzemi titkár lakására és miután tudta, hogy Nánai László nem tartózkodik odahaza, a házbelieknek alzt mondotta, csomagot fognak kézbesíteni, melyet ő küldetett erre a címre és később vissza fog jönni érte. Úgyis történt, Fejes Gyula vette azt a hallatlan bátorságot, hogy jótevőjének lakására újból elment és jótevőjének nevével kicsalt árút a legnagyobb lelki nyugalommal vágta hóna, alá, de ezút- j tál valamivel gyorsabb léptekkel tá- j vozott. Nem is lehet megérteni, hogy mit i képzelt Fejes Gyula, meddig marad ez az arcátlauul vakmerő szélhámosság titokban. Ahol vette az árút, ismerték, akinek a nevében vásárolt, jól ismerte. Nánai László feljelentést tett a rendőrségen és a nem is ismeretlen, hanem már városunkban jól, már többször szereplő szélhámos kézrekeritésére minden intézkedés megtöidént. Az üzemi titkár elmondotta, hogy milyen szélhámoskodás áldozata lett. Úgy látszik, jókor mondta, mert rövid idő múlva a Horganyhengerműbe beállított Fejes Gyula és a tisztviselőknek prima szövetet kínált megvételre. Csak -addig tartották szóval, mig a rendőrség megérkezett. Fejes Gyula dicstelen váci szereplése ezzel véget ért és azóta a .pestvidéki ügyészségen elmélkedhetik, hogy nem lett volna-e jobb pályáján becsületesen megmaradni.------ IM^VJII — ----Árverés a postatakarékpénztár váci fiókjában Az 1942. év február végéig lejárt, de nem rendezett é kszer- és ingó zálogtárgyak 1942. év április^ 23-án d. e. 11 órakor a fiók helyiségében árverésre kerülnek. A váci fodrászaegédek a közönséghez Tekintete? Szerkesztő úri Alulirott fodrász és borbély segédek és alkalmazottak arra kérjük, hogy sorainknak b. lapjában helyet szorítani szivéskednék. Mi váci borbély és fodrász segédek és alkalmazottak vagyunk legjobban elhagyatva a vasárnapi munkaszünet szempontjából. Mi vagyunk a társadalom legmostohább gyermekei, velünk nem törődik senki sem. Minden szakmában meg van a vasárnapi .munkaszünet, csak nálunk nem lehet megcsinálni). mert van egy pár a múlt században élő mester, aki reszket, hogy nem lesz mit enni, ha vasárnap zárva kell tartani. Arra viszont nem gondolnak, hogy az alkalmazottak még szentmisére sem mehetnek, pedig soha olyan nagy szükség nem volt arra, ‘ hogy a fiatalságot a vallásra is neveljék, mint most. Nekik, mint mestereknek saját maguknak kellene serkenteni az ifjúságot a templomba járásra és oda hatni, hogy meg legyen a vasárnapi záróra náluk is. Sehol az országban nincs az a rend, ami nálunk. Mi reggel 7 órától este 7 óráig dolgozunk ebédszünet nélkül, szombaton pedig este 9 óráig! Nem szörnyűség ez ?! Hát hol van a 8 órai munkaidő és Vácon nem parancsol a miniszteri rendelet? Azért mi, segédek és alkalmazottak kérjük a váci közönséget, hogy velünk karöltve követeljék a mi szakmánkban is a vasárnapi záróra bevezetését. A váci borbély fodrász segédek és alkalmazottak-Bajnoki mérkőzés a szigeti pálcán Vasárnap délután 4 órakor ismét bajnoki mérkőzés lesz a szigeti pályán. A PAETE kitűnő csapata csap • össze a VSE-vel az igen fontos bajnoki pontokért, Lázár szövetségi biró bíráskodása mellett. A küzdelem igen erős lesz, mert mindkét csapat ki akar jutni a veszélyes zónából. Amelyik csapat vasárnap megszerzi, a két pontot, az biztonságban érezheti magát. Előzőleg i/23 órakor az Alagi SCI—VSE II. csapatai mérkőznek egymással. A »Nővara« hajónk délután 2, 3 és 1/2 ^ órakor viszi át a közönséget a szigetre. Pestvidéki Nyorada Vácon (Műv.: Bénik Gyula). Apró hirdetések Egyszeri hirdetés díja {12 szóig) hatvan fillér, kétszer egy pengS. Rrnmnfnn Hi* Ma*tersVoice U1UIIJUIU1I, asztali koncertgép igen jó állapotban olcsón eladó, Konstantintér 2. sz. TM7Ífn füréizelését vállalom géppel. * Li^IIU Ribárszky Pál, Kossuth-utca 26. Telefon: 55. hálószoba-bútor, iró■‘-1UU r\. asztal sezlőn, konyhaberendezés, asztalok, székek. Hattyú-u. 8. Használt bélyeget,, akár bélyeggyüjteményt is vásárolok. Magyar és külföldi bélyegeket cserélek. Cim a kiadóhivatalban. T’p,l£?r?+ vennék Lajos-telepen, vagy környékén Törzsök-trafik Káptalan-utca, Rkrítnr Festett, garantált tiszti ágyak és szekrény eladó Botond utca 10. Lucernást tÄt“ út 64 Ház Deákváron Alsó-utca 86. száír alatt eladó. Bővebbet ugyanott ti Orgonatöuek h-ju“Sr Csörögön eladó. Lőrinc József, vasúti állomás.s; Nyúlház í&r£“e,) eladó. p I fj fÁ világos háló, iróásztal, rekame ax ‘ vaságyak, háromajtós szék i. rény, mély gyermekkocsi, járóka, gyermek asztal, konyhaszekrények, szép öltöny féri szürkeruha, tűzhely. Szent Miklós-tér 8. TVHhnln farag°tt ebédlő, űri-n * ‘ l *-4 * vJ, szoba, jőkarban, jutá nycsan eladó Dr Bardócz, Mária Terézia rakpart 4. Papuölgyön épülettel együtt bérbeadjuk. Érdeklődi) rh lehet Budapesti-főut 29 szám alatt. Különbejáratú, utcai bu rd torozot szoba kiadó. Karay-Krakker-utca 15. Sajáttermésű borom kimé 5o rését me£ o kezdtem. Bernáth András, Kossuth-utca l Fejőskecske «g“* ;z, £ Mészáros, Papvölgy EnA ej fi f'ir (18 év körüli) üzem 1 wCj 11 LJ I munkára alkalmaz munkára alkalmaz Bokor-tisztitó üzem, Mária Terézia-rakpart 1 Gyermekkocsi ‘'gy0 lév< mély) eiadó. Érdeklődni lehet : Járja-iroda c Széchsnyi-utca 13. ff f st Aá r-< A? 1—% 1SOO [ |-öl felesbe kiadó 4 LJLfclI i Ligetiné,Budapest, And a rá8sy-út 24. Szoba-konyhás lakás kere: bármikori beköltözésre pontos fizető, fiats házaspár Árpád-utca 78. F“lnr^rS í^y É/5 köbcentis, Kőni p* 3 L5 U C cldaimotorkilbot-testtelegyül Érdeklődni lehet Csányi-körut 3 est nyolc után. Eleresztettem rissal a Kép-utcától a Káptalan-utcán á a piactérig. Becsületes megtaláló 5 pengjutalmat kap, ha elhozza kiadóhivatalunkba vagy Körút 5 szám alá. egyszobás, konyhás la r\fc:l ká#t azonnalra. Balog Sándor vasutas, Felsőgőd, Tatai-u. 1. Kouácsmunkákatril la! o! készítek, javítok. Bakos József kovácsmestei Csányi-út 15. LJborkasaláta UJ,p4hrn“ az Első Váci Konzervgyárban, Görgei-uie.' 29 Használt üvegeket magas áron veszünk BÚfOr antik, mahagóni háld sodronnyal, villanycsillár. Mária Terézia-rakpart 4. CTlf-AA két kék tiszta gyapjú női LdUuU kabát. Galcsek-utca 5.