Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-02-17 / 13. szám
2 V A C i HÍRLAP DEÁKVÁRI KALANDOSOK Négy 15 éves fiú ki akarta rabolni Hoffmann és Tihanyiné trafikosokat, Nagy pénzes- levélhordót, Jánoska pénzbeszedőt, Klein fűszerest és az Egyházmegyei Takarékot A mozi és a detektivregény Egy vas- és fém ipariskolai tanuló, egy polgárista, egy kereskedőinas és egy otthon élő fiú késő este elindultak Deákvárból a városba, hogy raboljanak és pénzt, sok pénzt szerezzenek. Megdöbbentő elhatározásuk komolysága, a végrehajtás vakme- rőjsége, melyek csak azért nem okoztak tragédiát, mert rendőrségünk résen volt és a rosszra való szervezkedés első percéjtől kezdve elfogatásuk pillanatáig minden lépésükről tudott és igy sikerült a veszedelmet elhárítani. Tizenötéves korban Werne és Gulliver volt régen az olvasmány. Ma dicsekedve mondották az őket kihallgató rendőr- tisztviselőnek, hogy csak akkor mennek moziba, ha detektivfilmet adnak és mást még nem olvastak, csak detektivregéiryt. De ebből azután van egész halom a lakásukon. A fiatalok bűnügyéről az egész város izgatottan beszél és mindenki tud újabb és újabb rémes részleteket. A »Váci Hírlap« tu- clósitója minden adatot leellenőrzött és itt adja a négy fiatal rabló-jelölt hiteles történetét: A rendőrség elzárja a készülő rablás utcáját Mialatt a fiatalkorú bűnösök semmit sem sejtve, nagy elhatározással készültek első vakmerő tettük végrehajtására, a rendőrség épületében is készülődések folytak annak tneghiúsitáf sára és a rablóknak induló fiatalok elfogatására. A rendőrség ugyanis bizalmas értesítést ka^ pott arról, hogy Hoffmann Emil Széchenyi'-utcai trafikost midőn hazamegy útközben, az esti zárás után egy fiatal banda ki akarja rabolni. A detektívek rögtön felkeresték Hoffmann Emilt és tudatták vele a készülő tervet. Hoffmann, ki a világhál- borúban százados volt és rokkantságáért kapta a a trafikén* gedélyt, nem csak megértette a rendőrség tervét, hanem maga ajánlkozott, hogy a bűnös útra i SAJÁT SZÉKHAZÁBAN I VáCi IlUHlKtZTM A Magyar Nemzeti Bánit mellék helye Vöc, Konstantln-tör 15. Telefon : «» Kölcsönöket kedvező .feltételekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki $ Exportálók réMZAre tnmmltvAiiynli kiadAon V4c du kttmyéhír« tért fiatalokat segili rendőrkézire juttatni. Hoffmann minden este fél kilenckor zárja trafikját és az Eötvös-utcán át megy lakására, mely a Horváth Mihály-utcában van. A terv az volt, hogy Hoffmann szombat este is a szokott időben zár és ezen az útvonal ion megy lakására, melyet miniden nap,járni szokott. A rendőrség úgy rej tőzik el, hogy a támadók senkit se lássanak belőlük, de a felállított kelepcéből egyik se tudjon menekülni. Esti nyolc óra. Az Eötvös-ut- cában már senki sem jár. Ha a világított ablakokon át a lakók ebben az időtájban kitekintő pejnek, feltűnést keltene, hogy mit keresnek a polgári ruhába öltözött rendőrök és detektívek az elcsendesült utcában? Lázár Kornél vezetése alatt Kovács deteklivcsoportvezető, Bercsényi és Szentimrei detektívek, valamint hat rendőr érkezett és az utca különböző házaiban hú- zódftak meg. Várták a 20 óra 30 percet, mikor Hoffmann Emilnek egyedül kellett az utcán keresztül mennie, amikor a fiatalkorú rablók megtámadják. A várakozás percei türelmetlenül teltek. Már nemcsak fél kilenc múlt, már háromnegyedre járt az idő, mikor Hoffmann lakásához ért és senki a közelében nem mutatkozott. A rendőrség emberei azt hitték, hogy valaki felültette őket, midőn jött a hir, hogy azonnal ki a pályaudvarra a rablók Tihanyinéjt, a pályáé udvari dohány tőzsde tulajdonosnőjét készülnek kirabolni. Elkéstünk! A híradás úgy szólt, hogy a rablók valami ok miatt megkési- tek és idejében nem érkezhettek meg az Eötvösi-utcába, hot tettüket végre akarták hajtani. Hoffmann már lehúzta trafikl- jának vasredőnyét és ez idő alatt el is távozol! dohány tőzsdéjéből. A fiatalok azonban mindenáron rabolni akartak, a késedelemből származó kudarc nem téri tette el végzetes tervük végrehajtásától, új médiumot kerestek és elhatáf- rozták, hogy Tihanyinét, aki csak kilenc órakor hagyja cl az állomás épületét, nyomon köveit! k és egy alkalmas pillanatban a nála talált pénzt elrabolják. A rendőrség tagjai most az evangélikus templom környékén állojttak fel. Lázár kapitány a városi bérház oldalán lassú léi- pésben a vasút felé sétált. Kilenc óra elmúlt, jött Tihanyiné. Gyenge, törékeny aszl- szony. Apró léptekkel, fáradtan megy a Széclienyi-utcán, nem is sejti, hogy milyen szörnyű öszl- szeesküvés középpontjába került. Háta'mögött egy legényke baktatott, de minő öltözetbenI Már ettől meg lehetett volna ijedni. Rongyos kabát, melyről terítt, hogy nem őreá szabták, fején egy nagy süveg és arcában egy fekete selyem kendő lóg, amint az a gangsztercknél szokásos. Lázár kapitány lefogja az első rablót A fiú öles léptekkel iparkodott Tihanyinét elérni. Már már újtól is érte, midőn Lázár kapitány az oldalán termett. Egy gyors kézmozdulattal, a fiatal legényke karja tehetetlen és a rendőrkapitány gyorsan a fiú jobb zsebéhez kap, melyből hatalmas lovassági pisztoly kerül elő. — Ne merj mukkanni, inept kérészitől lőlek, hol vannak társaid, vezess azonnal hozzájuk! Kovács delek tivesoportvezető Tihanyiné mellé lépett, aki még e percben sem tudott semmit arról, mi készült ellene és udvariasan felajánlotta, hogy lakására kiséri. A trafikosnő egy pillanatig csodálkozott, de azután csakhamar megértette, hogy miért a szokatlan kiséret és hálásan fogadta, hogy biztonságban érhetett haza. Sclierlock Holmes a váci rendőrségen ül, onnan irányit Még a múlt év őszén tudomására jutott Bercsényi Kálmán detektivnek, hogy egy fiatalkorú, 15—16 évesekből álló betörőbanda szervezkedik. Módjában lett volna a kis társaságot rögtön lefogni, ez azonban nem ér semmit, mert egyszerűen letagadják terveiket és büntetést nem kapnak. Hogy úgy mondjam, lépésről-lépésre ellenőrizni kellett a társaságot és tudni minden ténykedéséről. Nagyszerű ötlete támadt a detektivnek: Beültetett egy negyedik társat a rablásra szövetkező gárdába, aki azután mindenről pontos feljegyzést készített, minden tervet előre tudatott a rendőrséggel. A rendőrség a következő érdekességeket tudta ineg. Az újpesti fémipari szakiskolába járó fiú felszólította társait, hogy pénzszerzésre rablóbandát alakítsanak. Minden fiú játszott már pandúrt és zsiványt, ezek is azt hitték, hogy ártatlan játék lesz az egészből. Amikor azonban a fegyverek beszerzéséről azt vették észre, hogy a készülődéseknek fele sem tréfa, akadt közöttük, ki visszarettent a következményektől és a bűnre való szövetkezést elárulta a rendőrségnek. Bercsényi rávette a fiút, hogy egyenlőre ne ugorjon ki a társaságból, hanem egyenesen vállalkozzék arra, hogy ő legyen a raktáros. Házuk padlásának egy zugában jelölték ki a raktárt, itt gyűltek össze a fegyverek. Három darab nagy ....................................■■Illll Ny! lí-tér Köszönetnyilvánítás Szeretett férjem, illetve édesapánk elhunyta alkalmából megnyilatkozott részvétet, temetésén való megjelenésüket minden jóbarátunknak és ismerősünknek ezen az úton hálásan köszönjük meg. Vác, 1937 február 15. A Fazekas-család E29 Kedvező feltételek mellett: lis&Seti folyószámlád Betétek SCSI- és belföldi átutalások Kölcsönök VáCI EGYHÁZMEGYEI TflKRRÉKPÉNZTáR R.T. Kegyes Alapítványok KezelAsége KONST ANTIN-TÉR revolverük volt, ezeket Újpesten vásárolta a »vezér«. Hatalmas lovassági pisztoly megtöltve:ezt hat pengőért tudta megszerezni. Egy másik nagy Lefoucheé is- méjtlőpisztoly töltényekkel: Ezt iskolai tandiján vette meg. Azt mondotta társainak, hogy a rabolt pénzből majd visszafizetik az árát. Még egy igen nagy méretű, veszedelmes revolverük volt, melyek megszerzéséről senki sem tudott bővebb részleteket adni. A revolverek mellett ott feküdtek a vasbotok, a boxerek és több pár gumikesztyű. Volt kloroformjuk, fekete selyemkendőjük és több álruhájuk. És természetesen a szükséges álarcok, sőt a tőr sem hiányzott a nagy körültekintéssel berendezett raktárból. Villanylámpája mindegyiknek volt. Feltűnt, hogy pompás kulcsok feküdtek egymás mellett. Ezeket a nagyon tehetséges rabló-jelölt az újpesti fémipari szakiskolában sajátkezűig reszelte ki. Álkulcsok nélkül csak nem mehetnek rabolni. A detektív megrcszelteti a revolver gyutacsait . . . A rablási eszközök fölött Bercsényi Kálmán minden héten szemlét tartott és azokról ö is leltárt vezetett, nehogy a veszedelmes eszközökből valamelyik eltűnjön. Különösen nein tetszettek neki a hatalmas, mindig töltött revolverek, melyekkel a fiatalok aligha tudtak bánni. Egyik revolverből ugyanis egy tölV»A» R» 0*5*8 Szerdán 6-3 órakor, LOJSS TRENXER világfilmje, 10—40 f-es csodamozin KALIFORNIA CSÁSZÁR!A Szombaton 4-6 — 8, vasárnap 2—4-6 —8 órakor, 20-70 fillérig. DICKENS „Két város“ című regénye után. GUILLOTINE Ronald Colman, Elisabeth Allan ____