Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-02-14 / 12. szám
6 VÁCI HÍRLAP Halálos baleset Dunabogdányhan Halálos baleset történt a kincstári kőbánya területén. Rudolf Márton 28 éves munkás több társával együtt földmunkát végzett a kőbánya tetőzetén. Rudolf Márton a megfagyott földet csákánnyal ütötte széjjel, igy a mintegy 3 méter magas földtömeg meglazult. Reggelizés után Rudolf előbbi munkahelyére indult vissza, ahol a lazaföldj- tömeg hatalmai robajjal megindult és a szerencsétlen munkást maga alá temette. Társai kétségbeesve kaparták el a földet,meg élve sikerült nekik a fiatal munf kást kimenteni. Azonnal elvitték dr. Rabiczky Réla hatósági orvoshoz, de Rudolf Márton az erősen súlyos belső és külső sérülések következtében útközben meghalt. A nyomozás megállapította, hogy a szerencsétlen fiaj- talember halálát saját vigyázatlansága idézte elő. Gazdasági pillanatkép1937 Két hóhányó beszélget. A hó már olvad, de ez a jellemző párbeszéd megmarad. — No, komám, meghozta a hó a szegényember kenyerét. — Az ám. Hátha lisztté változna. — Vagy cukorrá. Különben asse lenne hasznos, mert mind a Dunába hánynák, mint Braziliaországban a kávét, hogy ne legyen olcsó ennivalója a szegényembernek. —más Hízott sertések mindig kaphatók! Értesítem azokat, akik sertést akarnak vágatni, hogy nálam a telepen la. minőségű, hízott kőbányai sertések kisebb, nagyobb súlyban, nagy választékban állandóan kaphatók. — Tisztelettel ; LAW PEL LAJOS sertésbizományos, Damjanich-tér IO. Hirdessen a Váci Hírlapban Kisiistönfőtt pálinka! Tisztelettel tudomására hozom a n. é. közönségnek, hogy az itteni központi szeszfőzdémben termelt valódi, kis- üstönfőtt szilvórium árusítását megkezdtem. Egyidejűleg a váci ,,Kispipafl vendéglőt is saját kezelésembe vettem, ahol az ajánlott szilvórium- ból bárki vásárolhat literenkint 2-70 pengőért. — Kérem az igen tisztelt közönség szives pártfogását,tisztelettel; DIANOVSZKI JÁNOS váci közp. szeszfőzde-vállalkozó FIGYELEM! Finom fűszeres savanyított házi káposzta és répa; pécsi pogácsásait (gwargli) és különféle sajtok; naponta friss teavajak és csemege juh- túrók; legkorábbi express- borsók, takarmányrépa és gazdasági magvak; állandóan vérpiros, sárga fajnarancsok és citromok viszonteladók részére is jutányos árban kaphatók Kálmán József tea-, rum- és csemegeüzletében, Vác. Óh ez a Váckörnyék! (Adalék a „Váci turisztika, kapcsolatban Vác fejlődésévelu cimü munkámhoz) Hárman indultunk el vasárnap délután, miután vezetőnk azt mondá, hogy első ezévi túránkon oly utakon vezet majd, ahol a madár se jár. Szöges bakancs, bot, hátizsák, kevés melegruha, mert úgyis meleg lesz az út !- ez volt még az utasításban, tehát így is valánk felszerelve. Utunk tulajdonképen a váci keleti punál kezdődött, az alagútban. Autó jött, illetve száguldott. Az elébb még az úttesten úszó töméntelen tömény sármassza mind ránkfröccsent, hogy ellepjen minket patkótól kalapcsúcsig. Ráadásul még£egy csomó sarat le is nyeltem. — No, hogy ízlik?- kérdi vezetőnk. — A sár? Keserű és hideg! S ami a fö, ennél jobb vasárnapi uzsonnát is ismerek! — Elöbb-utóbb úgyis sárosak leszünk!- volt a vezetői vigasz s mentünk tovább. Rövidesen beérkeztünk egy új városrészbe (sárosrészbe), keresve a járdát. Szép kis házak, sorban egymásután, drótkerítés előkertekkel, de járda . . . sehol. — Ez a MÁV-telep! — De hol a járda? — kérdem én — Itt van alattunk, azaz hogy mélyen a sár alatt. Három centi s hét és fél mili széles s napfogyatkozáskor jól látható. Eddig csendes társunk el kezd kacagni: — Nicsak! Egyikünknek sincs meg a lábfeje! Milyen muris ezt igy nézni! Magunkra tereltük figyelmünket s megállapítottuk csakhamar, hogy ennél „murisabb“ látvány csakugyan nincs! Három merész túrista bandukol itt s hiányzik hat lábfej, mintha csonka lábszárakon árnának. Magyarázatul: az összes lábfejek mélyen a vizes sárban dagasztottak. Vezetőnk vigasztal: — Kneip-kúra! — Happccciiiü— trüsszent rá társunk, mire én: — Igaz! Az igazságnak elég lön téve, most már elérkeztünk egy útelágazáshoz, amely vigasztalóbb jövővel kecsegtetett. Nem volt rajta sár, azaz hogy sárié, mert felfelé vitt. Harsány éljennel üdvözöltük [már hosszú idő óta nem látott s most viszontlátott cipőinket s ropva egy rövid foxtrottot, hogy a fölös sár lemaradjon cipőinkről, miáltal ruháink még sártalan része is bekenödött — elindultunk fölfelé. — így a fej! De nem így a láb! Cipőink úgy megszokták a „Kneip kúrát“, hogy oda vissza-visszakivánkoztak, aminek — bár van nyelvük, beszélni mégse tudván — a sárba vissza-visszacsúszással adtak fölöttébb kellemes kifejezést. Azért fölöttébb kellemest, mert alattább nem! A fejünknek ugyanis ez nem sokat ártott, de már alant a lábunknak, amiket fogva- tartottak cipőink, annál inkább! — Csak bátran neki! — volt vezetőnk parancsa. Újra és újra megkíséreltük a felfelé- haladást, aminek az lett a vége, hogy cipőim megúnták a céltalan kényszert s kiszaladtak alólam. Ök vissza a sárba, tehát hátra, én pedig majd kétméterrel előre! Hiszen ez volt az óhajom, hogy előrejussak! íme megtörtént! Csakhogy nem fekve akartam előrehaladni, már pedig e pillanatban dühösen feküdi em, igaz, nem vízszintesen, hanem fejjel kissé felfelé. . a parton! Lassan felkecmeregtem. — Hogy nézek én ki! — keseregtem. Nem baj! — igy a vezetőnk. — A sár megkeményszik a nadrágon s a nadrágéi megmarad, nem kell vasalni! Vagyis:... sár haszonnal jár! A bölcs igazságot tizenhárom gramm sárral együtt lenyelvén, mentünk tovább. Ami ezután következett, az megcáfolása a purgatóriumi kinok felülmúlhatatlanságának és megcsúfolása a fizikai törvények örökéletüségének, már t. i. a szabad esés törvényének. Hihetetlen bár s mi mégis fölfelé csúsztunk! Hogy miként csináltuk? Ma sem tudom! Másfél óra hosszat állandóan csúsztunk, fölfelé menet, amennyit előre, annyit vissza és mégis fölértünk! De hogy néztünk ki! A kezem dupla vastag volt a sártól. Azzal vigasztaltak, hogy alatta keztyü van, tehát nem baj! Én ugyan tagadtam a keztyűt, mert se nem éreztem, se nem láttam. Állítólag mégis rajta volt a kezemen. Mindegy! — Odafönn már nem fáj semmi! — vigasztalt vezetőnk s valóban, mire fölértünk, annyira elfásultunk, hogy tüzelőnek lehetett minket használni. Az arcunk valóban tüzelt! Hogy odafönn azután mi történt, hány forró tea, forró rum, forralt bor, stb,stb. (ez a satöbbi vagy hat óra hosszat tartott!) hozott minket vissza a régi kerékvágásba, azt senki sem rámolta meg, de megfogadtuk, hogy legközelebbi túránkat nem szöges cipőkben tesszük, hanem csakis a VSE vizicserkészeitől kölcsönzött búvárruhákban. Visszafelé már könnyű volt nekünk a föld! Fent mindhárman megcsúsztunk s csúsztunk egészen az aljáig. Nem lettünk kevésbé sárosak, mint felfelémenet, de legalább percek alatt történt, minden kínlódás nélkül. Lent egy mozdony éles sivitása figyelmeztetett a közelgő veszélyre. Elérkeztünk ismét a sártengerhez. Kézi villanylámpánk fényénél láttuk, mint sodorja a sár-ár döglött macskák és kutyák tetemeit. Cipőinkbe ismét folydogálni kezdett a sárié, de mi már oda se neki, s ha oda nem, vissza se neki! Az alagútban már minden csendes volt! Mi is! Ezzel sárom beszámolóm, első idei vác- környéki tortúránkról. Majdnem elfelejtettem megírni, hová is rándultunk ki vasárnap! Természetesen . . . Deákvárra . . . Köves ember Tea Szödligeten A »Sződligeti Oltáregyesület« február 7-én, farsangvasárnap jólsikerüli teadélutánt rendezett, melynek műsora keretében Karácsonyi Margit énekművésznő, Szigeli Sándor operaénekes, Ma- gyarády Jenő iró, Szaucsek István dalköltő, továbbá dr Antal Pál felsőgödi plébános, Bejczy Mária, Kéhler György s végül a helybeli műkedvelők szerepeltek. A teadélután sikere érdekében az egyesület elnöknője: dr Jantsits Tiborné fáradozott a legtöbbet, mig az ez alkalommal előadott színdarabot s balettel özv. dr Kremmer Dezsőné és ifj. Bejczy Károlyné rendezték. Huiijiária étteremben mától kezdve Ma reggelig nyitva! Vevőközönségünk érdekében áruinkat — fokozatosan — minőségek szerinti jelzéssel és ólomplombávai látjuk el. Ezzel elejét akarjuk venni, hogy azonos, vagy hasonló mintájú, de silány anyagú áru megtévessze. Ziizer ruhaáruháza Családi házat vennék 2-3 szobával. Közműves előnyben. F. Gyula Zoltán, Budapest, Vili, Kőris-utca 26., I. 1. Beltelkek| szántók, közös birtokok, felmérését, megosztását kedvező feltételek mellett végzi és felvilágosítással szolgál — lakásán — Vác, Budapesti-föút 68. sz. alatt Bajkó Vilmos mérnökszakértő. Ház, — Burgundía-utca 17. sz. alatt kedvező fizetési feltétel mellett jutányosán eladó. Bővebbet a háztulajdonosnál. Magányos villaszerű épület, 3 szoba^ komfortos lakással, bútorozva, vagy anélkül kiadó. Mezősor 4. Sajáttermésü, kitűnő minőségű bor kapható. Uj 1 1. 36 f., óbor 1 1. 60 f., öreg bor, jobb mint az orvosság, 1 1. 80 fillér Özv. Korpás Lajosnénál, Kert-utca 8. Jó házból való fiúi tanulónak felvesz Kálmán József kereskedő. Vidéki is jelentkezhet. Konstantin-tér 18. sz. alatt 2 szobás, komfortos lakás és 1 üzlethelyiség; Csáky-út 14. sz alatt egy nagy szobás lakás kiadó. Egyházmegyei Takarék. Egy jókarban lévő hálóbútor, egy drb. asztaltűzhely eladó. Görög-utca 10, 1 szoba, konyha és éléskamrából álló szép, száraz lakás kiadó. Cházár András- utca 13. 4 szobás komfortos lakás, nagy kertes udvarral augusztusra, nagy raktár, autc- garázs azonnal kiadó. Csáky Károly-út 23. la. akácfa, kerítésoszlopnak és bognárfának, valamint faragott nyírfa kocsirúd kapható Kohn László épületfakereskedőnél„ Szent István-tér. Kér esek egyedülálló, nyugdíjas, idősebb házaspár részére kétszobás, egészséges, lehetőleg utcai lakást, mellékhelyiségekkel. Ajánlatokat »Májusra« jeligére a kiadóba. Értesítem a cipészmester urakat, hogy cipőfelsőrészkészitő műhelyemet áthelyeztem Althán-utca 2. számú — Löwy bőrkeres- kedő-féle — házba. Kérem szives pártfogásukat: Kutnik Kálmán cipöfelsőrész-készitő. Harisnya- és fehérnemüstoppolást jutányosán vállal Papp Ilona, Damjanich-tér 5. Háromszobás, komfortos utcai lakás május l-re kiadó. Horthy Miklós-út 17. Eastmann-utca 22. számú ház felerésze kerttel azonnal eladó. Bélyeggyűjtők! Schwaneberger nagy világalbuma (Kaiser-Ausgabe) egy kötetben,, alig használt. bélyegekkel negyedárban megvásárolható. Cim a kiadóban. A régi, jóminőségű szeplő elleni márványkrém (1 50 P) arcszépitő és arcápoló márványszappan (60 fillér) újból kapható a Schumacher Drogériában, Konstantin-tér 12. Földet — 1—2 holdat — vennék 50 P-ös havirészletre, Vác környéki dombokon, honnan szép kilátás nyílik a városra. Átírás teljes kifizetéskor. Értesítést kérek: Hövé- nyes kertész, Vác, Szövőgyár. Burgonya, — aajáttermésü, fagymentes — Ella és rózsa kapható, házhoz szállítva is. Kilója 6 és 9 fillér. Piarista-u. 5. Angol, francia, német órákat ad per- fektül beszélő hölgy. Cim a kiadóban. Készített« a Pestvidéki Nyomda Vácon — F. v.: Bénik Gyula