Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-11-28 / 89. szám

Kapnak-e valamü a kisiparosok, akik tízmilliói kérnek Az Ipartestületek Országos Köz­pontja fö'terjesztést intézett Bornem­isza Géza iparügyi miniszterhez. A fölterjesztés ismerteti a minisz­terrel az iparosok kívánságait. Kéri az emlékirat mindenekelőtt az iparos­adósságok rendezését, a jóhiszemű és önhibájukon kívül eladósodott iparo­sok részére gyors és költségmentes egyességi eljárást lehetővé tevő kor- mányrende’et kibocsátását, a garancia­képes iparosok rövidlejáratú és nagy- kamatú kök söneinek méltányosabb ka­matfeltételek mellett való konvertálá­sát, úgyhogy erre a célra az OTI tar­taléktőkéiből három éven át összesen io mií.ió pengőt tartalékoljanak. A másik kérelem a kontárkérdés rendezésének mielőbbi napirendié tű­zése és olyan módon való megoldása, hogy vonják felelősségre a tudva kon­tárral dolgoztától is, a tettenért kon­tár munkáját pedig a helyszínen azon­nal szűntessék be és vegyék zár alá az eljárás tartamára a helyszínen ta­lált munkaeszközöket és munkaanya­got is. A harmadik kérelem a kihágási ügyek harmadfokú elbírálásának a ki­hágási tanács hatásköréből az ipar- ügyi minisztérium hatáskörébe való visszautalása, a negyedik az önálló iparosoknak arcképes igazolvánnyal való ehátása, a következő olyan ren­delet kibocsátása, amely alkalmas az árrombolás megfékezésére. Az emlék­irat végén az 1P0K arra való hivat­kozással, hogy az Ipartestületek sorra kérnek felvilágositást, valóban meg­szüntetik-e az iparügyi minisztériu­mot, arra kéri a minisztert, tájékoz­tassa és nyugtassa meg e tekintetben az iparosságot. H ííiaayas' hajósok yíítiepi illése A migyar hajóstársadalolm; közismert gazdasági érdekkep- viseleie, a IIOGE csütörtökön ■este a Budai Katolikus Körben Wulff Olaf magyar királyi tit­kos tanácsos, nyugalmazott fo- lyamőrvezérfőkapiiány, HOGE diszelnök elnök.ésével diszülést tartott, amelynek keretében nyújtotta át a kormányzó elis­merő kitüntetését Prcszly Ele­mér lm kir. titkos tanácsos, pest- vármrgyi főispán, a HOGE el­nökének és Schwanda Gusztáv okleveles gépészmérnök, nyug il- mazott MFTR főfelügyelőnek. Ezt követőreg a TESz küldöttsé­ge élén Zilahi Kiss Jenő nyugal­mazott fővárosi alpolgármester, a TESz munkakeresztjének ki­tüntetését adta át lelkes szavak kíséretében a hajósok körében nagy szeretetnek örvendő elnö­kének. A kitüntetésekért Schwanda Gusztáv elnök meg­hatott szavakkal mondott kö­szönetét. A diszülés Wulff elnök indítványára a kormányzónak táviratban fejezte ki hódoló tisz­teletét. Nem kell készen venni! Mert kifogástalan minőségű anyagból a legjobb hozzá valókkal valódi perzsa gallérral már 130 P-ért csinálom a legnettebb kidol­gozású télikabátot PERLUSZ MIKLÓS női szabó, Vác, Kapialan-utca l8. fl Kúria-étterem közlései Felkérem az igen t. közönséget, hogy ezt az állandó rovatomat kisérje figye­lemmel. Hétről hétre nemcsak olyan je­lentéseket adok itt le, melyek kedves szórakoztatást fognak jelenteni, de párat­lanul o csó áraim sok zsebbevágó kér­dést fognak elintézni I * Minden vasárnap délelőtt sörö­zésbe* zóna pörkölt 20 fillér! 27-én, szombaton este sálét füstöli hússá B készítve, melyet Wagner Domonkos ké­szít, adagja 50 fillér. — Elsőrangú székelygulyást is készítek, melynek adagja 50 fillér. Minden este kombinált jazz=zene- kar hangversenyez. Kerem nagybecsű pártfogásukat: Radányi Ede a Curia vendéglőse Érdek ességek a piaristák névtáréban A mtgyar piarista rend név­tára most jelent meg és abból a következő adatokat közöljük: A piarista rend alapítója,Calasanti Szent József, 1597-ben nyitotta meg iskoláját Scholae Piac Pau- perum néven Rómában, a sze­gény gyermekek vallásos kikép­zésére. A rendet a magyar or­szággyűlés az 1715. évi 102-ik törvénycikkel honosította m g Magyarországon. A rend jelen­legi egyetemes főnöke (generá­lisa) Rómában Del Buono Jó­zsef. Tanácsának egyik tagjai, Walter János, a magyar rend­tartomány tagja. 1721-ben ön­állósult a magyar piarista rend és első főnöke Zajkányi Lénárd volt. A rend jelenlegi főnöke, Sebes Ferenc, a magyar rend­főnökök sorában a 33-;k. Taná­csának tagjai: Zimányi Gyula, Biró Imre, Balanyi György és Törnek Vince. A rendi iskolák főigazgatója Jászai Rezső.A rend tagjainak számi 291. Egyelőm! nyi.v. r. tanár Jbudapcs en S.hUiZ Antal és Kornis Gyula, Szegeden Sík Sándor. A szegedi tankertijei kir. főigazgatója Kisparti János. A rendi g m íáziujmokban 169 oki. tanár mákod,k. A rendi nö­vendékek neve. ésével 8 rendtag1, a rend gazdasági ügyeivel és a rendi hivatalokban 10 rend tag foglalkozik. A felszentelt rend- tagok száma 222, a szerzetes papi pályára előkészül 69. A rendtagok közül nyug egyetemi tanár 1, c. nyilv. rendk. Lanár 2, m. kir. titkos tanácsos 1, kor- mánylolanácsos 1, gazdasági fő­tanácsos 1, c. főigazgató 4, tan­ügyi főtanácsos 2, c. igazgató 3, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja 2, a Szent István Aka­démia tagja 8, a Corvin-koszorú tulajdonosa 2, a Kisfaludy Tár­saság tagja 2, a Petőfi Társaság tagja 2, az Országos Közoktatás­ügyi Tanács tagja 2, a hitludo ipTnyok doktora 17, bekebele­zett doktora a budapesti hi Tudo­mányi karon 5, a bölcseleltudo- ímányok doktora 63, diszdok.ora a pécsi tudományegyetelmcn 1, old. gazda 4. A m gyár piaristák jelenlegi nesztora, Horváth Sán­dor, a debreceni rendház tagja 81 éves. A rend társházainak száma a Imii Magyarország te­rületén 11, gimnáziumainak szá­ma 10. Közoktatásban részesí­tett a rend az elmúlt tanévben 5217 tanulót. Az elmúlt évben elhalt rendtagok száma 6. Az ősz legrosszabb fordulója Ilyen rosszul még nem ment a tiz forduló közül. Bár megle­petés volt elég, a DVTK nagy győzelme, Haladás győzelme Csepelen, Simontornya győzelme Pesten. Ezek ellenére volt olyan tippelő, aki négy meccsből 11 pontot fogott. A vasárnapi eredmények a kö­vetkezők: Szolnoki MÁV—VSE 3:1, Vac EG—Reménység 1:1, DVTK—SBTC 5:2, Tokod—Va­sas 11:0, Haladás—Csepel 2:1, Aiba Régia—Erzsébet 2:2, Si- montornyai RTC — Droguisták 3:1. A tipverseny első diját nyerte: Bernáth Pál (Tabán-u. 17/c) 11 ponttal (1 -j— 2—f—0—J— 1). A nyertes 10 drb mozijegyet nyert. A második dijat nyerte: Pető- vári József (Vetési-u. 7) 9 pont­tal (0-j—2-j-l—f-1). A nyertes a di­jat az Apolló-illatszertárban (Széchenyi-utca) veheti át, ahol a felajánlott cikkek közül sza­badon választhat. í üveg 50 gramos ía, kölni; 1 doboz la. púder; 1 drb. szappan és fogkrém; 1 fogkrém -f fogkefe; i önborotvakészlet; 1 üveg dlóoiaj, zsebfésíí, sampoon; 1 borotvaszappan, tlmsó, 3 penge. Az élverseny vezetői: Boczkó Géza 107, Petővári József 102, Szabó Károly 101, Varga Ferenc 94, Bernáth Pál 91. • - .......... Hol fi »eisk a legtöbb pétadót ? A magyar megyei városok közül a legnagyobb költségvetése van Új­pestnek 8,068.39') B-vel. Második helyet Pestszeníerzsébet város foglalja el 2,371.737 pengővel. Majdnem mel­lette van Szombathely 2,353.877 pen­gővel. Kispest 1,78 5.83 2 pengővtel szerepel. Rákospalota 1,097.69.4 P. Pestszenílőrinc 6 58.7 A1 P. Szent­endre 2 31.647 P — az ország leg­kisebb költségvetése. (Vác város költ­ségvetése 866 ezer pengővel szere­pei.) A pótadó az itt felsorolt váro­sokban mindenütt 5o százalék körül van. — Legmagasabb a póladó Kis­kunfélegyházán, 162 százalék, Jász­berényben 120 százalék, Makón n4 százalék, Kisújszálláson 117 százalék, Szentesen 98 százalék. Sok helyen 70 80 százalék a póladó. A legkisebb Sal­gótarjánban: 35 százalék. (Vác pót­adója tudvalevőleg 5o százalék). Leg­több városban 5o százalék körül mo­zog a póladó. A 45 megyei város összköltségvetési szükséglete kereken 4o millió pengőt tesz ki. Budapest főváros szükséglete i56 millió pengőt meghalad. RIüBIWPÍC? borotvapenge, UltiII1* GlOc. a legfinomabb an­gol acél _________ 18 fillér m«lllUfOÍC7 zseblámpaelem UlCUIWtf ld£. a leghosszabb élet­tartamú ___ _______ 58 fillér RlüllUfPÍC7 vi llan>'Körte. QICl!IWCl5£ 1000 óra éeéstartam garantálva _______140 fillér A közismert „Blauweisz“ márkák, elismert legjobb átuk, o'csó árakon kaphatók kizáró ag; Blau Miksa és Társánál Vác, Gr. Csáky Károly-út7. sz. Hirdessen a Váci Hírlapban Németül, franciául, angolul bevált rendszer szerint tanít Heuffel Johanna dr oki. tanárnő _______Budapesti-főút 22. sz. Egyszeri hirdetés díja (12 szóig} hatvan fillér, kelszer egy pengő. Ingyen RözöijüR annafe hirdetését, Ki állást és munliát ad és ezzel Ke* nyeret Kínál embertár* sánaK ! Ä H Á S ÜZLET 3 szobás összkomfortos és ugyancsak 3 szobás összkomfortos lakás május I-re kiadó. Egyházmegyei Takarék. Kocsma helység berendezéssel azon- na ra kiadó Király utca 17. sz Érdeklődni Weisz Miksánál lehet. Szépen berendezett, küiönbejáratű utcai szoba kiadó. Hajnik Pái-u. 5. (Cons- tantin-tér mellett.) Különbejáratú bútorozott utcai szoba december 1-re kiadó. Budapesti főút 21. sz. Épületasztalos munkák ajtók, abla­kok készen raktárból kaphatók. Épület­asztalos-üzem Erzsébet-u. 9 sz. Ház, Horthi Miklós-út 21 sz , 300 Q-öl területben eladó, minden elfogadható árért. Ugyanott föld is eladó. L A D Q K Mg Vasmángorló jó karban, két ablakra való szárnyas nyersvászon függöny, kis konyhaszekrény, villany hálólámpa stb eladok Kossuth-u. 31. D. u. 2—4. Hócipők Wimpasing és egyéb kül- és belföldi márkás női, gyermek és férfi hó- és sárcipők olcsó árakban. Heksch Imrénél Csáki Károb-út 1. Egy szép, nagy fehér Meidinger kályha terem fűtésére alkalmas és egy Wertheim szekrény eladó. Ottó József divat- kereskedi, Constantin tér Eladó átdolgozott, fényes hálószoba bútor komplett és egy 10 napig járó antik ismétlő inga óra. Vác, Szarvasköz-8 sz ALKALMAZ ÁS Mindenféle gyümölcs, szőlő és kony­hakertész munkát vállaló elhelyezkedést keres. Szerény megélhetése biztosítását kéri. Leveleket kérem «Gyümölcs kertész» jel­igére ifj. Turányik István Deákvár, Alsó u. 69- címre küldeni Hitelképes elárusiUnőt keresek fiók­üzlet vezetésére. Balogh Árpád sütőmester. Hj VESZEK _____N| Libamájat a legmagasabb napi áron vásárol Fra nkl élelmiszer ü? let, Szécheny i-.u 3. Őzivzőgépet— használtat —veszek cipészektől. Cim a kiadóban. Használt bélyegeket tömegben, borí­tékon és bé.Iyeggyüjteményeket, készpénzért vásárolok C'm a kiadóban. Apró krumplit keresek megvételre disznóknak Cim a kiadóban KÜLÖNFÉLÉK Háziölést Müller János hentes olcsón vállal. Finom aprólékot és felvágottakat kívánatra készít. A t. közönség szives párt­fogását kéri. Cime : Báthory-u. 9. Varrógépjét csak szakképzett mes­ternél javítissa. Alkatrészek raktára. Nagy József Széchenyi-utca 32. Találtak november 13-án egy arany melhüt 3 kis kövei. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon — F. v.: Bénik Oyula

Next

/
Thumbnails
Contents