Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-10-31 / 81. szám
4 VÁCI HÍRLAP ták. Úgy is ólt, amint neki előírták, csak Imikor vadászatról volt szó, meg sportról, elhagyta nagy nyugalma. 'Most is a központból, a német gyárból vendégeket várt vadászatra és arra készült, hogy méltó fogadtatásban részesítse őket. Kedden felhívta régi, benső barátját, Ruszthi-Rusztek Lajos nyug. polgármestert telefonon s hosszan elbeszélgetett vele a VSE fut b alles ap atának s algó tar j áni vereségéről. Azt mondotta, ^hogy ezt a szégyent ő nem bírja el, szerdán Budapestre kell mennie, kéri barátját, menjen vele autóján és az úton megbeszélik, mit kell tenni. Sietni fognak haza, hogy a délutáni tréningen mindketten rész tvehessenek. Ezt már nejmi tudta megcsinálni és csak este nyolckor érkezett ha- Za. Ami ezután következett, a tragikus percek, már közismertek. Vacsora után sokáig nem1 látták, fia utána ment, jmiár holtan feküdt a földön. Valószínűleg sziv- trombózis pillanatok alatt Megölte. Mi okozta sb dunakeszi vasúti balesetet? Csütörtökön reggel Dunakeszi—Alag állomáson vasúti baleset történt. Reggel 3 órakor az újpesti kijárat felé haladt egy tehervonat, midőn hirtelen három1 kocsiját befékezték. Ez a váratlan fékezés okozta a szerencsétlenséget. Az utána következő három kocsi gyorsabban haladt és felmászott az előzőre, azután kifordult a sínekből. A kocsik erősen megrongálódtak, a pályatest is. Közelben voltak azonban a gödi pályamunkások, kik a Vác—gödi vonalon a lerakást végzik. Ezek fáklyaieny- né! azonnal munkához láttak és a pályát reggel 8 órára már rendbehozták és minden vonat kevés késéssel áthaladhatott. A kocsikban műtrágya volt, (mely a zsákokból kiszóródott. Buckvald néni utána ment igazgatójának A lemezgyárban, azután a városban meghatottan adjákszáj- ról-szájra Buchvaldnéni csendes halálának történetét. Buchvald néni kegydijasa volt a gyárválla- latnak. Férje munkása volt a gyárnak, meghalt, a gyár, Hitzig- ráth igazgató kezdeményezésére kötelességének tartotta, hogy Buchvald néni kegydijat kapjon. A lemezgyárban dolgozott két fia, Guszti és Józsi, kik közül az első Hitzigráthéknak vadászatokon kiszolgálni szokott. Mikor a jó igazgató szerdán este meghalt, Buchvald Gusztávért küldtek az igazgatói irodából. Buchvald Gusztávval közölték a tragikus halálhírt, ki azt tovább adta édesanyjának. — Istenem1! (mondotta, mi lesz velünk? És csendesen betette a kisajtót távozó fia után. Néhány perc múlva jöttek Buchvaldéktól Guszti után. Menjen orvosért, mert az édesanyja rosszul lett. Elsietett orvosért, de nélküle tért vissza, mert senkit sem1 talált otthon. Mire hazatért, Buchvaldnét már holtan találta. Megölte a szive. Pénteken temették. 'Először úgy volt, hogy egyidőben temetik szeretett igazgatójával. A munkásság azonban részt akart venni mindkét tejmietésen, ezért megkérték a hatóságot, hogy engedélyezze Buchvald néni temetését péntekre. így történt, az egész gyár ott volt a derék jó asszony utolsó tisztességadásán, mely a ró|míai katolikus temetőben igen nagy részvét mellett történt meg. Gyorsíró tanfolyam van az Emeri kánéban Barcsa Zoltán dr parlamenti gyorsíró vezetése alatt a váci Etmerikánában .gyorsíró tanfolyam kezdődik, [Melyre beiratkozás és tandíj 5 pengő. Jelentkezni Kiss Dénes konszeniornál lehet. Háromheti fogházra ítélték Felsőgöd purifikátorát Utóbbi időben a váci járás- bíróságon, majd a pestvidéki törvényszéken olyan tárgyalások voltak, melyekre különösen Gödök közönsége figyelt fel. Néhány év előtt ugyanis Felsőgö- dön letelepedett Szabadi Ernő, aki életcélul tűzte ki, hogy a gyorsan fejlődő vidéket megreformálja. E célból röpiratokat irt, melyek közül nevezetes a Horváth főszolgabíró ellen kiadott tekintélyes kötet. Most legutóbb Háden Pál dr községi orvos és felesége ellen intézett röp- iratokban támadást, de Megjárt, (miért úgy az orvos, lmjint a felesége bírósághoz fordult védelemért. Szabadi rágalmazás vétsége Miatt feljelentést tett dr Háden Pál és neje ellen, mert Hádenék azt állították róla, hogy Háden elleni fegyelmi vizsgálat során kihallgatott egyik tanút kihallgatása előtt oty irányban oktatta ki, hogy vallomása dr Hádenre nézve terhelő legyen. Dr Háden Pál és neje, valamint Szo|m|of- noky Traum József beismerték, hogy ezt mondották és a valóság bizonyítását kérték. Az október 25-én megtartott tárgyaláson a bíróság megállapította, hogy Szabadi Heldt Lajos tanút a fegyelmi vizsgálat folyamin történt kihallgatása előtt felkereste s őt bizonyos irányú vallomásra rábírni igyekezett. A bíróság, miután a valóság bizonyítása sikerre vezetett, Háden Pált és feleségét, valamint Szo- imoluoky Traujm: Józsefet a vád alól felmentette. Dr Háden Pál képviseletében viszont dr Weliacha Károly bűnvádi feljelentést adott be Szabadi Ernő ellen azért, mert azt állította dr Hádenről, hogy a honvédfőparancsnokság katonai rangjától megfosztotta. A bíróság megkereste a katonai hatóságot aziránt, hogy Szabadi állítása valóban megfelel-e a valóságnak? A katonai parancsnokság válaszában értesítette a járásbíróságot, hogy dr Háden Pált katonai rangjától nem fosztották meg s az igazság az, hogy emléklappal való ellátását kérelmezni ellmulasztóttá s így katonai rangjának használatára — amiig ezt a [mulasztását nem póí- tolja — nem jogosult. A bíróság a perbeszédek elhangzása után Szabadi Ernőt rágalmazás vétségében bűnösnek mondotta ki s tekintettel arra, hogy különböző bűncselekményekért (miár többizben büntetve volt, 21 napi fogházbüntetésre ítélte. Szabadi Ernő éveken keresztül különböző cikkek, röpiratok, sőt könyvek útján a váci járás különböző előkelő személyiségei ellen intézett támadásokat. Az utóbbi hónapokban mintegy 10- 12 röpiratot bocsátott ki, amelyekben a legsúlyosabb kirohanásokat intézte a legkülönb önzőbb személyek és testületek ellen. Úgy látszik azonban, most már végeszakad közéleti szereplésének, mert a pestvidéki kir. törvényszék Marton-tanácsa dr Háden Pálné feljelentése folytán indult sajtórágalmazási perben 41 Űáci takarékpénztár szomorodott sziooel jelenti, hogy igazgatóságának érdemes tagja !Hitzigrath ßajos gyárigazgató folyó hó 27-én életének 63-ik, teoékeny társasági működésének 15-ik éoében, jobblétre szenderült. ^ megboldogult hült tetemét folyó hó 30-án délután fél 3 órakor helyezzük a középoárosi eoangé- likus temetőbe. Űác, 1937. éoi október hó 28-án. kegyelettel őrizzük munkás életének és szeretetreméltó egyéniségének áldott emlékét l megtartott tárgyaláson a Szabadi által kért valóság bizonyításának elrendelése előtt, Weliacha Károly dr indítványára elrendelte a Szabadi Ernő ellen eddig folyamatban volt 6—7 büntető ügy iratainak beszerzését és Szabadi Ernő elméálla1- potának a törvényszéki orvosszakértő által leendő megvizsgálását. Szombathely—VSE Vasárnap délután nagy sportesemény színhelye lesz a VSE szigeti sporttelepe. Az ország egyik legnagyobb sportgócpontjának, Szombathelynek reprezentáns csapata, az elmúlt évben még az I. ligában szereplő Szombathelyi »Haladás« kitűnő együttese méri össze erejét a VSE-vel a II. liga bajnoki pontjaiért. A VSE salgótarjáni súlyos vereségével szemben a szombathelyi csapat vasárnap 4:0 arányban verte a nagy játékerőt képviselő Diósgyőr csapatát. A VSE tehát nagy feladat előtt áll és vasárnap honi közönség előtt lesz alkalma irűegcáfölni letöréséről elterjedt hireket. A mérkőzés délután i/23 órakor kezdődik Gerő Ferenc játékvezető bíráskodása mtellett. A VSE játékosai gyászkarszalaggal játszanak és diszelnökük emlékére a játékot egy percre megszakítják. Előtte a Tahitótfalui SC mérkőzik a VSE kölyökcsapatávai. Lezuhant a tetőről Mis József 64 éves szobi ácsmester a szobi kőzúzótelep tetőzetét javította. Mis József a nyir_ kos tetőn megcsúszott és két és fél méter magasból lezuhant a kemény talajra: koponjmalapi és egyéb törést szenvedett és a helyszínen meghalt. Megállapítás szerint a baleset saját vigyázatlanságából keletkezett. I A Váci Sport Egyesület Labdarúgó Osztálya megilletődéssel tudatja, hogy a legideálisabb sportvezér, a legönzetlenebb sporttámogató: labdarúgó osztályunk I örökös diszelnöke eltávozott az élők sorából. Nagy a mi veszteségünk, mert „lehullott fejünk koronája“, soha el nem múló tisztelettel őrizzük emlékét; a ma és holnap sportifjúsága mintaképéül állítjuk. I Mig az ifjúság lelke a sportért nemesen hévül, Hitzigrath Lajos nevét el nem felejtjük/ mrmmmmmmmmmmmmmmmm ,*p V