Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-10-20 / 78. szám
2 V, K 0 I HÍRLAP A polgármester nyilatkozik a róm.kat. egyházközség 400.000 pengős követeléséről Következő levelet kaptuk: Igen tisztelt Főszerkesztő Ur! A »Váci Ilirlap« 76. és 77. számában cikkek jelentek |m|eg, a katolikus egyházközségnek a város elleni követeléséről. Mind a két cikk említést tesz arról, hogy az egyházközség részéről a városhoz benyújtott beadvány elveszett, illetve eltűnt. Ezzel szemben Izn'egállapitottam, hogy a váci róm. kát. egyház- község részéről a városhoz érkezett beadvány 1936 június 15-én iktatást nyert 6041. szám alatt. Ezen beadvány jelenleg kezeim között van és tudomásom szerint hivatali elődöm ezen ügyben tárgyalást is kezdett az illetékes szakreferensével. Az egyházközség beadványát magamhoz vettem és intézkedtem, hogy az ezen ügyre vonatkozó összes iratok és szerződések a beadványhoz szereltessenek. Ennek megtörténte után a rendelkezésemre álló iratokat behatóan át fogom tanulmányozni és az igazságnak és méltányosságnak szem előtt tartása mellett óhajtóim az ügyet elintézni. Előre is kijelentem, hogy a maga|m részéről az ügyet jó- indulatúlag fogom kezelni és ugyanezt kérem a másik oldalról is. A szerződések ismerete nélkül ezen ügy el nem intézhető és ezért az illetékeseket arra kérem, hogy az ügyiratok teljes ismerete előtt nyilatkozatot ne tegyenek, mert az nem szolgálja az ügy békés elintézését. Meggyőződésem, hogy bármily nehéz és elintézhetetlennek látszó ügyet is jóakarattal és mind a két részről jövő jóindulatú megértéssel meg lehet oldani. Maradok főszerkesztő úrnak tisztelő hive: Inczédy-Meiszner János polgármestert Új telefon előfizetők Újabban következők kaptak telefont: Dr Petrás Gyula m. kir. állatorvos (211), Takarékossági Iroda (209), Radányi Ede, Cu- ria-szálló (177), Alsóvárosi plébánia (198). Az utóbbi most áll felszerelés alatt. wr——--------1 SAJÁT SZÉKHAZÁBAN váci mkurékpénztúh A Magyar Memieti Bank mellékhelye Vftc, Konstanttn-tér 15. Telefoni: 63 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít <•> Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálók résiKre tanneltv&njok kladtia Vftc én kornyékére hogy Tornáry János dr városi tanácsos nyugdíjazása iránt újabb kérelmet nyújtott be a vármegye alispánjához, ki azt el is fogadta. Az alispán városi tanácsosunk kérvényét ugyanis áttette a közigazgatási bizottsághoz, mely elolt Tornáry fegyelmi ügye már több, mint egy éve folyik. Tornáry Jánosban éppen a bizonytalanság érlelte meg azt az elhatározást, hogyha kellő kellő gyorsasággal nem fejeződik be fegyelmije, akkor nyugdíjaztatását kérje. A közigazgatási bizottság dr Preszly főispán elnöklete alatt tárgyalta az alispán átiratát, mely szerint az alispán kérdésére hivatalosan kijelentette, hogy a nyugdíjazás ellen nem tesz kifogást. Így került át az alispánhoz a nyugdijkérvény,mely jmyg- hozta a nyugdíj az tatásra vonatkozó végzést. Erről szóló határo. Egy ifjú halála Fájdalmas érzéssel Írunk a Jánossy-családot ért súlyos csapásról. Jánossy Sándor joghallgató hosszú szenvedés után 26 éves korában meghalt. Apáint az iskolapadjaiból kikerült, hasznosította magát és tevékeny munkása lett a Mansznak. E mellett nem hanyagolta el egyetemi tanulmányait sqm, melyet most a halál kegyetlenül kettévágott s pontot tett a végére. Szülein kívül 7 testvére és a jóbarátok serege gyászolja. Váró Károly szenraoperáción ment keresztül Váró Károly, az Iparbank igazgatója, közéletünk neves tagja évek óta szembajban szenved. Váró a hét elején lement Budapestre és Imre professzor a 'kálváriatéri szemkórházban megoperálta. Váró Károly állapota iránt igen sokan érdeklődnek!, ezért itt adjuk tudtul, hogy az operáció sikerült és Váró a jövő héten egészségesen fog hazaérkezni városunkba. Ilyen a váci élet Megállapítottuk, hogy a váci közönséget az utóbbi időkben a kotró foglalkoztatta legjobban. A vízi étet vonzza a váciakat, ha tereferélni kell, a Dunapart valamelyik része arra legalkalmasabb, előttük áll a kotró, hát 'miért ne beszélnének róla? Megállapítottuk, hogy senki semmiféle bizonyosságot nem tud. Éppen azért kötelessége volt újságunknak, hogy mindkét oldalt meghallgatva, iparkodjék a kotró ügyre világosságot vetni. Elmondhatjuk, hogy neim volt vele közönségsikerünk. A felelőtlenek ugyanis azt várták, hogy vádaskodjunk, holott megbízható érértesülésünk éppen az ellenkezőt zat ellen már csupán Tornáry János fellebbezhet és Vác városa csak tudomásul veheti, hogy tanácsnokát nyugdíjazták. Egyben eleget tesz az alispán felszólításának, hogy a nyugdíj ösz- szegszerűségét közgyűtésileg állapítsa meg. Az alispán nyugdíjazó végzése a hét végén érkezik a városhoz, melynek tehát [más kötelessége már nincs, jmint közgyűlést összehívni, a nyugdíjazást tudo- (másul venni és a nyugdíj nagyságát Tornáry János részére megállapítani. Van még egy szoimórú és csendes aktus: a szanálási jegyzőkönyv kimondja, hogy az a tanácsosi állás, mely előbb ürül meg a váci városházán, (megszüntetendő. Tornáry Jánosé megürült — nem fogják betölteni. Ki fesz 300 árvának a képviselője majd a városházán? bizonyította. Mit ér az olyan tudósítás, ha nem terítik ki benne valaki becsületét? Sőt, még azt is elárulhatjuk, hogy a hozzánk fordult budapesti újságírókat sikerült megszelídíteni. Ugyanis ők nagy panamaszagot éreztek (és ha az első cikkeik tele is voltak gyanúsításokkal, később a legnagyobb elismeréssel konstatálták, hogy a városháza tisztviselőit vád nem érheti. Bátran merjük hangoztatni, hogy ezt az eredményt egyenesen a »Váci Hírlap« fellépése érte el. ElhiszL szűk, ez nem szenzáció, de azzá lesz, ha megírjuk, mi következett belőle? Itt járt egy vizsgáló- bizottság a vármegyéről, összeszedte a »Váci Hirlap«-okat, elvitte magával és (mint halljuk, az a célja, hogy sajtópert indítson a »Váci Hírlap« ellen aüspáni Nyilt-tér Köszönetnyilvánítás Mindazok, kik szeretett férjem, illetve édesapánk halála alkalmából velünk éreztek, fogadják ezen az úton hálás köszönetünket. Különöskép foI gadják el nem múló hálás köszönetünket az Ipartestület igen tisztelt tagjai, a Szövőgyár varroda- és keztyű- üzeme,valamint a Reménység-egyesület tagjai, kik gyászunkban azzal is osztoztak, hogy a végtisztességadásán megjelentek és szeretett halottunk koporsójára koszorút is helyeztek. Vác, 1937 október 19-én. Özv Sztollár Józsefné _____ és gyermekei. VÁCI EGYHÁZMEGYEI TUKIRÉKPÉNZIÁR R.T. Kejfyes Alapítványok Kezelósége Elfogad betéteket könyvecskére és folyószámlára a legmagasabb kamatozás mellett Kölcsönöket folyósít rövid és hosszabb lejáratra Idegen pénzeket vásárol, kül- és belföldi átutalásokat eszközöl felhatalmazásra. Csittitgattuk a közvéleményt, netm! engedtük elvadulni, jót tettünk a városháziakkal és a vége — köszönet helyett — talán sajtóper. Hát ilyen a váci élet! Az ú] állatvásárainkon idegen iparosok, kereskedők is árulhatnak Mikor a kereskedelmi (miniszter április és november első péntekjére Vác város területén országos állatvásárt engedélyezett, a képviselőtestület úgy határozott, hogy erre a két vásárra nem enged be Budapestről, vagy más városokból jövő kereskedőket és iparosokat, mert azt akarI A Magyar Asszonyok IVcmzeti Szövetségének váci csoportja a veszteséget átérző szomorú szívvel jelenti, hogy szeretett titkárát, JÁNOSSY SÁNDOR-t a kegyetlen halál ifjúi életében elszakította körünkből. Nagyon fáj az elvesztése, mert agilis, tevékeny részt vett a váci MANSz újjászervezése óta munkánkban. Fiatal, ambiciózus lelke szívvel lélekkel vitte ügyeinket. Hálás szívvel gondolunk reá és imánkkal rójuk le hálánkat! Temetésén, mely október 20-án délután 3 órakor lesz az alsóvárosi temetőben, testületileg résztveszünk. Szeretettel kérünk minden MANSz-tagot, hogy úgy a temetésen, mint az október 21-én reggel }h7 órakor a Székesegyházban bemutatandó gyászistentiszteleten résztvegyenek. VÁROSI FILMSZÍNHÁZ Magyar filmeket filléres mozikra (reprizre) nem hozhatunk 1 Szombaton 4—6—8a vasárnap 2—4—6—8 órakor, 20—70 fillérig. Mimi, a gazdag ember leánya Legújabb 7 zene-slágerével világattrakció! — Dick Powel, Alice Faye, Madeleine Carrol. Tornáry János ár véglegesen nyugáíjtoa Kerüli A V. H. már régebben jelezte, / I