Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)
1937-08-08 / 58. szám
Ára 12 fillér 51-ik éwfolyaiw Mai számunk 6 oldal 58. szám 1937 augusztus 8, vasárnap w VÁCI HÍRLAP :^olM8Ral és társadalmi heíllnp, megjelenik helenkéní kétszer: szerdán é$ vasérnnp ELŐFIZETÉSI ÁRA: Helyben egy negyedévre ......................................3P j Vidéken egy negyedévre ......................................3 P 5o f Egyes szám ára ........................................................ füi£r FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS: BERCSÉNYI »EKSé SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vác, Széchenyi-utca és Csányi-út sarkán. Telefon: 17. Kéziratokat nem adunk vissza. — Hirdetések, Nyilt-tér díjszabás szerint. — Hirdetések díja előre fizetendő. A csendrendeletet nem lehetne-e kiterjeszteni Vácra, legalább az éjszakára? Egy váci polgár ,,SGS“ levele a szerKesztőhöz Mélyen Tiszteli Szerkesztő Ur! Tisztelettel kérdem először is igen tisztelt Szerkesztő úr, hogy szabad-e egy szabadon járó polgárnak a higiéné századában ama kívánságának lennie, hogy a nyári időben éjjelre is nyitva hagyhassa hálószobájának ablakait? Ha nem, akkor nein is folytatom tovább. Akkor igen tisztelt Szerkesztő úr »alázatos tisztelet« s nem folytatóim.. Illetőleg én folytatom, azonban Szerkesztő úr dobja papírkosárba a levelem. Ha azonban igen, akkor méltóztassék tovább olvasni, végigböngészni figyelemmel soraimat s ha úgy mléilózta- tik gondolni, hogy »S. 0. S.« kiáltásom csupán fantázia szüleménye, avagy idegességemé, úgy állításomat bizonyítóim. Meghívom Szerkesztő urat lakásomba s ott majd egy éjszakát együtt átvirrasztunk, mert aludni Ön sem fog Szerkesztő úr. Olaszországi mozaik Láttam Olaszországot egy évvel ezelőtt a szankciók és az abesszin háború győzelmi lázában égni. Láttam az Imperium! első napjaiban, amikor Keletaf- rika csodavilága és a feltámadó római birodalom színes délibábjai fogták meg az olasz lelkeket. Láttam és féltettem ezt a csodálatos országot, hogy valóban délibábokkal cserélte fel a realitást, ami Itáliának egyik legfontosabb szellemi sajátossága volt. És láttam pár hete, amikor az egész világon legkomolyabb volt a háborús veszély, amikor a be- nemavalkozás« csődjéről beszéltek, amikor végsőkig feszült az angol—olasz viszony. Ezekben a napokban láttam az olasz népnek nemcsak csodálatos önuralmát és bizalmát vezetőiben, de láttam hallatlan érzékét a realitások iránt is. Fanatikus lelkesedés és hideg reálpolitika — elméletileg tűz és viz — alkotja a mai olasz életet és mindenekelőtt az ország életformáját: a mamiár az egész olasz népet és nemcsak pártot jelentő fascizmust. Lelkesedés és realitás iránti érzék ma nemcsak jellemző Olaszországra, hanem sikereinek, nagyságának legfőbb magyarázata, jövőjének legbiztosabb záloga. Tavaly, mintha egy kicsit megDehát térjünk a dologra. Tisztelt Szerkesztő úr: Tudja, hogy a város központjában lakom. A Konstantin-téren. Az emeleten. Szeretem a jó levegőt. Éjjel, nappal nyitva tartom ablakaimat. Ezért az orvosom is megdicsért nem egyszer. Az egészség- ügyi ABC is igy írja elő. Igen ám, de éjjel az lehetetlen, ha ugyanis aludni akarok. Mert oly nagy a zaj, hogy az elviselhetetlen. Majd olyan nagy, mint nappal. Illetőleg, ami zaj van, sokkal jobban hallható, mert egyébként sok zaj elül s ezért, ami zaj marad, az sokkal inkább hallatszik. Mi okozza a zajt? Legelőször is az autók, motoros kerékpárok, amelyek Vácon át éjjel is teljes sebességgel, minden kifejthető zajjal, összes kipufogók és összmotorok minden zajával, mint a rakétaautók, úgy töfögnek által. Hihetetlen az a állott volna az élet, az emberek mintha túl sokat vártak volna a szankciók eltörlésétől, mintha túl sokat építettek volna Abesz- szinia gazdagságára. Idén már látni, hogy a letkesedés és a fanatizmus nem végződött egy csodavárásban, nem torkollott kiábrándulásban, hanem komoly munkában és a munka erednné- nyeképen hatalmas fellendülésben mutatkozik meg. Olaszország ma zsúfolásig meglelt idegenekkel. A tavaly olyan ritka angol szót ma ismét gyakran hallja az ember és a Márkus-terén ismét találkozót ad Európa és Amerika minden kulturnemzete. Fantasztikus gyorsaságú vonatain talpalatnyi helyet sem lehet találni, szálló^ dáiban alig van kiadó szoba. Ez azonban csak az idegenforgalom csodája. Bárha még sohasem láttam olyan nagy utazási kedvet, maguk között az olaszok között, mint ura. A treni popolarik nevetségesen olcsó díjszabása meghozta a maga gyümölcsét, kedvet kaptak a mozgásra, az utazásra az olaszok is és ma számottevő a belső forgalom. Rájöttek, hogy a forgalomban, a folyton mozgó és lovairamJó élet a nemzetgazdaság egyik legfontosabb alkotó eleme. Viszont ezt a forgalmat ma is csak fokozzák. Az amúgy is alacsony gyorsvonat tarifát senki sem fizeti meg teljesen, alig van város, ahová valamilyen címen ne lenemtörődömség, ahogy ezek a vezetők egy csendes« városon keresztül robognak. Mintha azért mert a vámnál valamelyes vámol kell fizetniük, bosszút esküdnének valamennyi aludni, pihenni vágyó po'gárnak s ezért teljes gőzzel, dirrel, durral, a legnagyobb zajjal mennének át a városon. Azt mondhatnám, minden rendeletnek fittyet hányva mennek, robognak át, mert a dudáikat is mindvégig szólaltatják és minden rossz gumimüjukat is itt pukkasztják ki, csak azért, hogy minket, béketűrő váci polgárokat minél inkább megbosz- szantsanak. A keramit úgyis olyan kövezet, amely lármásabb az aszfaltnál. A »csendesen« kocogó kocsik, amelyek vásárra mennek, mind lármát ütnek, ezek ellen nem szólhatok, a legtöbbje nem tehet róla, nem tehet árról a zajról, amit okoz. Ha lenne pénzem, gumim,irádlit vasalnék rájuk. De az autók? Azokat meg kellene s meg lehetne rendszabályozni! Nem tudom, hogy a belügyminiszter urat kel!ene-e megkérni, hogy terjessze ki a csendrendeletet Vácra, vagy elég lesz, ha a helyi hatóságok is belenyúlnak ebbe az ügybe? Nem hetne félárú kedvezménnyel utazni és alig van város, ahová ne lenne érdemes a látnivalókért elutazni. Velence idén Tintoretto kiállítást rendezett és a festő ritkábban látható olaszországi művei melleit 50 külföldön őrzött képével kedveskedik a látogatónak. Firenze Giotló szellemének áldozik, Veronát az Arénában tartott operaelőadások töltik meg (a legdrágább jegy 12 lira, tehát 3.30 . Milánóban, a Síorzák ősi várában könnyű olasz operákat hallgat esténkint 20.000 ember. Mantovában a Gonzagak-kal kapcsolatos külföldi képeket állították ki, Ancona a tenger hal kincséből rendez vásárt egy hónapon keresztül. íme a jó belső és külső idegenforgalom titka. Olcsó utazás és értékes látnivalók. De más jeleit is látni a fellendülésnek. A mindig hires ólasz országutak ma, ha lehet, még jobb állapotban vannak. Remek makadám és aszfalt felületükön egy csöppnyi hiba is ritka és bár sokat jártam autóval, csak egy helyen láttam, hogy a főszezonban az utat javítani kellett volna. A kitűnő utakon a legnagyobb kényelemmel felszerelt modern autóbuszok közlekednek. Bőrfoteljeiben elfelejti az ember, hogy utazik és az ára szinte hihetetlen, 20 centesimi egy kilométerre. Vagy beszéljek arról, hogy a bologna—firenzei vasutat, ami mostanáig hároimj tudom. Talán Szerkesztő Ur bölcsebb nálam és megmondja, mi itt a teendő? De ez még nem minden. A cigányzene is bizonj^-bizony sokszor csinál zajt. Én azt hiszem, nem lehet az, miszerint azEimjke nyitott ablakai melleit a »csendes« éjszakában húzhassák a »hall gátót«. A zenébe akárhányszor bele is kurjantanak. Ha sikerült volna elaludnom, felébresztenek ezzel. Hát ez is lehetséges? Lehet mulatozni úgy, hogy mások kibi- celni legyenek kénytelenek melléje: a csendes váci polgárok, akik egész nap dolgoznak s ezért éjjel aludni szeretnének? Nemcsak a cigányzene! Vannak emberek, akik kocsmából, moziból s nem tudom, honnan úgy mennek haza, hogy hangosan, lármázva tárgyalják le ügyeiket a »csendes« váci főúton, vagy Konstantin- téren, illetve egész úton hazafelé. Akárhányszor veszekedés, akárhányszor segitségkiáltás ébreszt fel: ■— Rendőr! Rendőőőőőrü! —- hogyha történetesen mégis sikerült volna elaludnom. Egész őszintén mondom, hogy bizony-bizony szégyenteljes az, ahogy egy éjszaka lepereg itt, a órát tartott, átépítették és másfél órával lerövidítették, hogy a mi Árpádjainkhoz hasonló luxus-kocsik 55 perc alatt 130 kilométeres átlaggal teszik meg ezt az utat. Vagy, hogy Felső^- olaszországban a félbeszakított villamosítást folytatják és már több száz kilométeren ott állnak a vezetéket tartó póznák, jövőre Riminitől Milánóig és Velencéig villannyal közlekednek a vonalok. Végül, hogy fogalmat alkothassunk az Olaszországban folyó építkezési tevékenységéről, megemliteim, hogy Milánóban egyetlen utcában 12 nyolc emeletes új ház épült. De alig mehetünk olyan városba, ahol hasonló építkezést, többnyire hivatalos állami, vagy — mi egy eljelent — párt munkával ne találkoznánk. S mindezt miből? Köztudomású, hogy Itáliában a legnagyobb megrendelő az állam, hogy aránylag kis rész jut a magángazdaságoknak. Köztudomású az is, hogy az olasz költségvetés nemcsak most, hanennl mindég passzív és a difercnciát évről-évre belső kölcsönből fedezik. Ezeket a kölcsönöket úgyszólván órák alatt lejegyzik, ami kétségtelen bizonyítéka az olaszJ nép nagy áldozatkészségének. Mussolini és vezérkara tehát eltért a klasszikus közgazdaság alaptörvényétől és amint a példa mutatja, a letérés csak hasznos volt.' Amint a nemzetközi
