Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-06-23 / 46. szám

Tízéves érettségi találkozó Vasárnap jöttek össze az ősi Alma Mater falai között 10 éves érettségi találkozóra az 1927. év­ben végzett váci diákok. Szent­misét hallgattak, majd a gimná­zium igazgatója előtt tiszteleg­tek biztosítván őt arról, hogy mindazt a nemeset és jót, amit a piarista szellemű nevelés annak­idején beléjük oltott, már eddig is gyümölcsözően gyarapították. Az igazgató válaszában kifejtet­te, hogy büszkén veszik ezt az Ígéretet tudomásul és kitartó őr­állásra buzdította a találkozókat. Utána koszoriil helyeztek a gim­názium hősi halottainak emlék­táblájára, majd pedig az alsó­városi temetőben nyugvó Papp Gyula volt tanáruk sirjára. Az ünnepi ebéd a Nagysörházban volt, ahol jó hangulatban eleve­nítették fel a letűnt diákkor szép emlékeit. A találkozón megjelen­tek: Hlatky Ica Szíjártó Károly- né polgári iskolai tanárnő Bu­dapest, Fekete András hitoktató Cibakháza, dr Joó Tivadar pos­tatiszt Vác, dr Magyar József hittanár Kecskemét, Markó László Máv. főtiszt Vác, Nyéky Barnabás máv főtiszt Török- szentmiklós, Prohászka René Szentbenedekrendi főiskolai ta­nár Pannonhalma, dr Rába Re­zső hittanár Budapest, dr Rajz Károly büntetőtörvényszéki jog- gyakornok Budapest és dr Volt}7 László adóügyi jegyző, Tököl. U a érdekeset tud közölje velünk levélben, telefonon. Titoktartók vagyunk I K. Pikéthy zeneiskolája vizsgázik K. Pikéthy Tibor vezetése alatt álló államilag engedélyezett ze­neiskola növendékei szombaton délután tesznek tanúságot egyévi tanulásukról és haladásukról a Jót. Nőegylet főúti otthonában. Belépési dij nincs, de a műsort meg kell váltani. A verőcei Iparoskor* ötvenéves jubileuma Nógrádverőcén vasárnap im­pozáns ünnepe volt az ottani iparosságnak. Ide gyülekeztek messze vidékről az iparosok, hogy megünnepeljék a Nógrád- verőcei Iparoskor 50 éves jubi­leumát, amelyen a nagyszámú iparosküldöttségeken kivid meg­jelent Reve Károly szobi, dr He- tényi Rezső rétsági, dr Kasko- vich Sándor balassagyarmati fő- szolgabirák, dr Sáska Sándor, dr Galgóczy Béla és dr Laszka Márton Lb. főszolgabirák. Az ün­nepélyes szentmise után Lacus- ka Titusz vendéglőjében gyüle­kezett a íjiszes és előkelő kö­zönség s az ipar testületek kül­döttsége, amelyben a váciak is 12 taggal voltak képviselve. Fát- ray Sándor Nógrádverőce espe­res plébánosa gyönyörű beszéd­ben üdvözölte az iparoskörnek több mint 52 esztendő óta meg­választott és működő elnökét, majd a küldöttségek fejezték ki jókivánataikat. Vitéz Molnár István elnök meghatott szavak­kal köszönte meg az üdvözlése­ket és ígérte, hogy továbbra is hiven ki fog tartani az iparos­ság zászlója mellett. A bőriparosok kerületi kongresszusa Vácon Amióta a váci Ipartestület agi­lis szakcsoport elnökéi váro­sunknak centrális jelentőségét tudták kivívni s az Ipartestület működésével országos viszony­latban is az elsők közé tudta ma­gát felküzdeni, egymást érik a kongresszusok s iparos szövet­ségi gyűlések Vácon. A festők­nek országos s az építő iparo­soknak kerületi gyűlése után va­sárnap a bőriparosok tartották nagysikerű kerületi gyűlésüket a Váci Ipartestület székházában. Dacára az esős időjárásnak még igen távoli vidékről is idescreg- 1 ettek a cipész és csizmadiames­terek küldöttségei, úgy hogy már a kora reggeli órákban is zajos volt az élet az Ipartestület he­lyiségeiben. Ősi szokásukhoz hiven Isten­nel kezdették meg kongresszusu­kat, a fehérek templomában reg­gel lel kilenc órakor tartott ün­nepélyes szentmisével. Utána zászlókkal vonult a menet a dél­szaki növényekkel és nemzetiszi- nű díszekben pompázó ipartes­tületi közgyűlési terembe. Quell Rudolf ipartestületi el­nök a zsúfolásig megtelt szék­házban üdvözölte a közgyűlésen megjelent előkelőségeket, az Or­szágos Szövetség küldöttségét, a budapesti, gödöllői, esztergomi, kecskeméti, újpesti slb. küldöt­teket s összetartásra buzdította iparostársait. Dávid Ferenc szövetségi elnök hosszas és szakszerű expozéjá­ban mindenek előtt az elismerés zászlaját hajtotta meg városunk vezetősége előtt a mindenkor megnyilvánuló jóakaratéi támo­gatásáért. Bírálta a kartelek és bőrgyárak magatartását, folyto­nos áremeléseit. Zajos tetszés mellett jelentette ki, hogy a ci­pész iparosok csak igen szerény részt kérnek a kartelvezérek ál­lal Monte Tarlóban elkártyázott összegekből. Erre csak az lehet a kormány felelete, hogy meg­nyitja a határokat és szabaddá teszi a borkereskedelmet. Utána Baldauf László, a budapesti ci­pész Ipartestület elnöke muta­tott rá arra, hogy mily súlyos károkat szenved az iparossága Bata-féle cipők tömeges be­csempészése miatt. Dacára a be­hozatali tilalomnak kilencmillió lakossal biró országunkban évenként csak 5 millió cipő, csiz­ma stb. készül. Budapesten és a vidéken a sokszáz iparos mű­helyében végzett kutatásokból A PR OHIRDE TESEK 18 LAKÁS — ÜZLET jjj Konstantin-tér 18. sz. alatt aug 1-re 3 szobás komfortos és azonnalra 2 szo­bás komfortos lakás és egy üzlethelyiség kiadó. Egyházmegyei Takarék. Kisebb fűszerüzlet — jóforgal­mú — leltári áron sürgősen eladó. Ciin a kiadóban Budapesti-főút 26. sz. házban 3 szobás komfortos lakás augusztus 1-re kiadó. Érdeklődni lehet a Váci Egyházmegyeinéi. Kiadó augusztus 1-re a Kossuth-utca 24. számú házban újonnan átépített két három szobás luxus lakás. Megtekinthető és bővebb felvilágosítást ad a helyszínen Dunay asztalosmester. Keresek augusztusra kétszobás lakást Fiacnál előnyben Esetleg ugyanilyen házat vennék feltételekkel. Címem a kiadóban. MM——— Építők figyelmébe! Borovi-ablakok és ajtók készen kaphatók. Állandó raktár ! Épületasztalos-üzem, Erszébet-u!ca 9 Gyönyörű nagyszemü kerti málna már kilóra kapható kiadóhivatalunkban. jjj ALKALMAZÁS jj 3—4 középiskolát végzett tisz­tességes fiú tanulónak felvétetik. Lehet vi­déki is. Ottó József divatárukereskedésében. Tanulóleányt felveszek, szerződéstől kezdve fizetést adok Gyermekruhaüzlet, Széchenyi-utca 30. Hentes-mészárossegéd, 19 éves, szerény fizetés mellett elhelyezést keres. Cim: Fenyvesi Dezső Zebsgény, Kossuth-u 3. Hont m. Rendszerető mindenes leány felvé­tetik. Attila-utca 8. 3 szobás öszkomfortos, száraz, mo­dern lakást keres fiatal házaspár augusztus — szeptemberre. Leveleket »800—1000« jel­igére a kiadóba kérek. Ül HÁZ — FÖLD jjj Deákvári Huber-telepen 115—130 négy­szögöles házhelyek eladók. Felvilágosí­tás az Iparbankban. Kisebb családi, vagy öreg házat kere­sek megvételre. Középvárostól lefelé. Telek 130 n-öltől felfelé. Ajánlatokat és cimeket a kiadóba kérek »Telek« jeligére. Honvéd-utca 20. sz. beltelek — a Szt. József intézettel szemben — eladó. Cim: Bndapesti-föút 68. Elcserélném a Dunához közel levő új házamat egy kisebb váci, vagy pestkör­nyéki házért, esetleg eladnám részletfize­tésre. Cim: Spitz órásüzletében, Széchenyi- utca. L A D O H VESZEK Ifi Használt bélyegeket tömegben, borí­tékon és bélyeggyiijteményeket, készpénzért vásárolok. Cim a kiadóban. iPianinót bérelnék. Kövi, Konstantin- tér 2. szám. Zongorát, vagy pianinót megvételre keresek. Cimeket Demjén papirkereskedőnél kérem leadni. Vennék használt, jókarban lévő taka­réktűzhelyet. Bokor, Mária Terézia-rkp. 1. KÜLÖNFÉLÉK Hl Ha még nem fényképezett, most olcsóbban, mint valaha alkalma lehet ezen szép sportnak hódolni! Vigyen magával ki­rándulásaira, ünnepségekhez fényképező­gépet. Maradandó, szép emlékeket örökít­het meg! Fényképezőgépek már 5 pengőtől. Filmek már 1 P tői, 8 másolat 60 fillér Szakszerű munka, laboratóriumhasználat, útbaigazítás díjtalan Schumacher drogéria, Vác, Konstantin tér 12. BélyeggyUJtők! Schwaneberger nagy világalbuma (Kaiser-Ausgabe) egy kötetben, alig használt. bélyegekkel negyedárban megvásárolható. Cim a kiadóban. Javítóra, különbözeti vizsgára, stb. előnyös feltételekkel előkészít nagy gyakor­lattal és kiváló eredményekkel biró szak­ember. Cime a kiadóhivatalban. írógép, jogi könyvek (Grill 20 kötetes törvénytár, stb.), perzsa szőnyeg, eladók. Megtekinthetők d. e. 8—10-ig. Dr. P. K., Géza király-tér 1. Bontásból származó gerendák kap­hatók a Neumann-ecetgyárban, Hattyú-u 28. Használt újságpapír kiadóhivata­lunkban kisebb, nagyobb súlyban kapható. Petrofor petróleum-gázfőző 1937-es újtipusú, orsós hengerekkel, teljesen szag­mentes. üzemköltsége napi 4—8 fillér. Cse­kély havi törlesztésre. Egyedárusitás: Szé­chenyi-utca 16, varrógépkereskedés. Találtak június 15-én egy barna fol­tos, fekete nőstény tacskókutyát. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. Készített« a Peatridékl Nyomda Vácon — F. v.: Bénik Gyula SAJÁTTERMÉSŰ BOR: Bercsényi-bor Csányi-út 1 alatt Úgy, ahogy' megtermett! -----­megállapította a budapesti Ipar- testület, hogy a javitás alatt álló cipőknek kb. 30o/0-a acsehBata- cipőgyárból származik. A ható­ságok és a kormánynak erélyes beavatkozását sürgette egy egész társadalmi réteg az érdemes ci­pésziparosságot megrontó szer­telen csempészés ellen. Balogh József országos szö­vetségi főtitkár behatóan foglal­kozott a kontárkérdéssel s az iparosság nagy örömére bejelen­tette, hogy a kormány bőripari továbbképző tanfolyamokat állí­tott fel és az országban állan­dóan 8—10 ilyen tanfolyam mű­ködik s városról-városra járva rövidesen ide is el fognak jutni. A magyar cipészipar világhírű és a legelső helyet küzdötte ki magának, de azt csak úgy lehet fenntartani, ha iparosaink tovább képezik magukat és tanulnak. Végül határozati javaslatokat fo­gadtak el s azt felterjesztik az iparügyi minisztériumhoz. A kongresszust ebéd követte a Törzsök-féle vendéglőben, ahol Csemniczky József meleghangú felköszöntője nyomán a. nagy­számban összegyűltek lelkes ün­neplésben részesítették Dávid Ferenc országos szövetségi elnö­köt, a többbi kiküldöttet, Rusz- nyák Kálmán szakcsoport elnö­köt s a helybeli iparosság nagy­érdemű ősz bajnokát, Quell Ru­dolfot. Holtig tanul a jó pap! A budapesti tudomány egye­temen biológiai és egészségtani tanfolyam indult, három hetes tartalommal. A tanfolyamaira a piarista rend Bán Márton taná­runkat küldötte ki, aki igy há­rom héten Budapesten él. Köz­ben Gyöngyös és Tihanyba el­látogat, mely utak következmé­nye bizonyára megint rengeteg felvétel lesz, gyönyörűségére majd a téli Urániának: Budapesti telefonelöfize- tök — öt pengőért A postahivatalunk főnöksége értesíti a közönséget, hogy a bu­dapesti telefonelőfizetők új név­jegyzéke megjelent és a hivatal­ban cgy-cgy vaskos kötet 5 pen­gőért kapható. Vidéki telefon- előfizetőknek ez a névjegyzék csak pénzért szolgáltatható ki. Néma, de elkeseredett küzdelem lesz vasárnap délután a pokoli pályán. Ugyanis pesti siketnémák érkeznek hajóval, hogy a váci siketnémák futball­csapatával mérjék össze erejű­ket. A küzdelem a »Klis Lajos- vándorserleg«-ért történik, amit a pestiek alapítottak, de a vá­ciak már két éve nem engednek ki a kezükből.

Next

/
Thumbnails
Contents