Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-06-02 / 40. szám

Vác, 1937 június 2, szerda Ára 12 fillér 51 -ik évfolyam 40. szám VÁCI HÍRLAP Pollllkal és íársadalml hetilap, megjelenik hetenként kétszer: szerdán és vasárnap ELŐFIZETÉSI ÁRA: FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Helyben egy negyedévre.......................................3 P — f I gg LAPTULAJDONOS: I Vác, Széchenyi-utca és Csányi-út sarkán. Telefon: 17. Vidéken egy negyedévre .......................................3 P 5o f 3 j Kéziratokat nem adunk vissza. — Hirdetések, Nyilt-tóu Egyes szám ára ....................................................12 fillér j líJ. I díjszabás szerint. — Hirdetések díja előre fizetendő. HŐSÖK NMW>JA T ávoznak a nyolcadikosok... A váci piarista gimnázium vasárnap tartotta a záró ünne­pélyét. Mint mindig, most is gaz­dag program szólott a hallgató­ság szivéhez. De különösen me­legen csendült ki a távozó nyol­cadikosok búcsúja, amelyet meg­ható zavarban Vági László tol­mácsolt. Pregnánsan jelölte meg, hog}^ miben áll a piarista neve­lés. Mély vallásos lelkűiét ki­alakításában, a hazafiasságra és fokozott munkára való serken­tésben. Ezek a vezérelvek kisé­rik a piarista diákot egész éle­tében, amelyekhez hozzájárul a szeretetnek és hálának soha ki nem alvó lángja a tanárok iránt. Vájjon csakugyan igy van-e ez? Vájjon nem, üres szólamo­kat hangoztatott-e a rokonszen­ves fiatal szónok? Az események egymásba fo­nódnak. Május 23-án tartotta a »Váci Piarista Diákszövetség« XIV. évi közgyűlését, amely ösz- szegyüjtölte a gimnázium volt tanítványainak és tisztelőinek nagy számát. Ez alkalom'mal az elnöklő Borsody Gyula hálatelt szivvel emlékezett meg a rend összes jubilánsairól. Él tehát a hála az éleibe sodródott váci diákokban, mélyen él. Még a de­res fejek is szeretettel tekintenek vissza tanáraikra. Igazat mon­dott tehát Vági László, a diákok szónoka, de a fokozott munka hangoztatásával is igazat mon­dott. Nem feledkeznek meg a di ákh a gy omány okró!. Hivatásuk gy akorlása mellett is ápolják azt, j amit az iskolában tanultak és még 35 évvel az érettségi után is tudnak olyan magasröptű be­szédet tartani, amilyet Schöp- flin Lajos dr póstafőigazgató mondott a Madách-serleggel ke­zében az ünnepi banketten. Ne­mesveretű, klasszikus gondola­tokban gazdag volt ez a beszéd. A piarista öreg diákok még a fehér asztalnál is komoly dol­gokkal foglalkoznak és ápolják nagyjaink emlékét. Az önképző­kört csendes és eredményekben gazdag munkának, amellyel Vági László ismertetett meg bennün­ket, folyománya az ilyen beszéd. A piarista rend nevelő mun­kája mélyen belenyúl a magyar életbe, sok nagy embert, de min- denekf eleit Istenfélő és több­munkát kedvelő embereket ad a hazának. Ezért a nevelő mun­káért az idén érettségiző ifjak szülői is köszönetét mondanak mind az ifjúságot a szivébe zárt igazgatónak, mind pedig az ös­szes tanároknak, kiknek szere­tető kisérte nyolc éven keresztül taz ifjakat. Dr Fanajoth-Fejér Gyula Impozáns keretekben ünne­pelte Vác társadalma május utolsó vasárnapján a világhábo­rúban elesett magyar hősök szent emlékét. A Konstantin-tér valóban megfelel ilyen ünnep­lésnek, azonban nagy szükség van arra, hogy néhány mega- fónt szereljenek fel, hogy a nagy tér minden részében hallható legyen, ami a hősi szobor talap­zatán történik. Közelebb kell el­helyezni a tanulóifjúságot a szo­borhoz, mert most sok helyre’ csak hangfoszlányok érkeztek el ahhoz az ifjúsághoz, melyet a szobor talapzatáról is a dicső mull megbecsülésére buzdítunk. Miután pedig egyre jobban ter­jed Bangha Béla gondolata, hogy a keresztény felekezetek ne fél tékenyked jenek, hanem tö­mörüljenek, mert különben szét­tépi őket a vörös, vagy barna veszedelem, megfontolandó len­ne, hogy a május utolsó vasár­napján tartott emlékünnep a polgárság egészének ünnepe fe- lekezetkülönbség nélkül, fel kell vetni azt a több oldalról elhang­zott tervet, hogy az ünnep be­fejezése után egy félóráig szól­janak az összes váci templomok harangjai. Ha ezt Roverelo az egész világ me leg érzésére már évek óta megteszi, megtehetik a váci egyházak is és a harangszó legékesebben beszélne mindenki előtt, hogy hősi haíottaink meg­becsülésében nincs íelekezelies- kedés! A váci hősök ünnepe ragyogó napsütésben, ezrek résztvétele mellett folyt le a város rendezé­sében. Először a Reménység énekkarát hallottuk. A Remény­ség későbbi szerepléséből is megállapította a közönség, hogy oly tökéletes énekkarunk van, mely ma már a legelsőrangú énekkarokkal bátran és büszkén felveszi a versenyt. Reinilz János szavalata messzehallható volt és ,mély hatást tett a hallgatóságra. Most következett az ünnepi be­széd, melyet Zsembai Ferenc sikelné.rnaintézeli tanár mon­dott. Beszédéből közöljük a kö­vetkező szép részletet: A magyar hős magasztalása — Magyar Testvérek! — Két érzés fog el bennünket, ajmikor itt állunk a némán is beszélő szoboralak előtt, két ér­zés, — mely bár ellentétes,mégis együvétartozó — s ez a fájda­lom és a büszkeség. — Négy és fél évig dúlt a vi­lágrengető förgeteg, melynek kö­zepette ott állott a magyar és hullatta azt a legbecsesebb, leg­drágább nedűt, melynek vér a neve és szenvedte az emberfe­letti kínokat oly mértékben, hogy azokkal — miként a költő mondja —: >megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!« — Óriási, sőt oly kis nemzetnél, mint mi vagyunk, még annál is nagyobb a veszteség, mit »hősi halott«-nak mondunk. És eltölt bennünket a fájdalom, fojtogat a felcsukló sirás, amikor a nem­zetnek 600 ezernyi kidőlt élet­erős tartó oszlopára gondolunk vissza. Azt mondják, hősi katona­nép vagyunk. Azzá nevelt ben­nünket századok vihara és azzá egyedülállóságunk a népek ten­gerében s ezálíal hősök iskolája volt a nemzet élete mindvégig'. Kard és ekevas a magyar élet szíjmbóluma. A lezajlott világ­háború bizonyítja, hogy egy­szerű emberek, kiknek kezében az ekeszarv, kalapács, vagy mér­leg a mindennapi élet eszköze, vagy akik akták és könyvek kö­zött feleltek meg élethivatásuk­nak, máról holnapra — alig­hogy kiértek a harc mezejére — a katonaerények mintaképeivé váltak és félelem és habozás nél­kül feszítették mellüket az ellen túlnyomó erejével szemben és inkább meghaltak, csak a haza drága földjét idegen ne tapossa. Hősök voltak... magyarok!- Idegen országok jeltelen sírjaiban porladó hősök szelle­meit érezzük itt közöltünk ma, az ő ünnepükön. Ünnepe ez a mai nap a magyar hősöknek..., imegdicsőülteknek épúgy, mint azoknak, kik még közöttünk van­nak s kik e napon eimJéMzva a m’ulton, bizonyosan, elnézegelik a golyóütötte lyukat az emlékül ellett ócska zubbonyon, vagy foszladozó sapkán, mégdhiog'at- ják rokkant testük támaszát, a kopogó mankót, vagy világtalan szemükkel ég felé tekintve, fel­fohászkodnak a Mindenek Urá­hoz, áldja meg ezt a nemzetet. — Emlékezés napja vagyon ma! Emlékezünk régiekről, szá­zadok hőseiről és emlékezünk azokról, kiknek mi még baráti kezét szorítottuk, mely szorítás röpke percek múltán búcsú kéz­fogássá vált, emlékezünk holtak­ról épúgy, piint élőkről, vérziva­taros idők mártírjairól s élő ta­núiról. — S csak emlékezés vájjon ez? Nem!... Több annál!... Ezeréves életünk titka ez ! ... Nemzeti létünk egén mostoha idők fellegei mindenkor voltak és vannak ,ma is s e nemzet annyi sorscsapás dacára is él és élni fog, mert az emlékezés ta­lajából fakadó példaforrás, cso­davizétől erősített hősi lélek és akarat az örök magyar nemzeti lét titka. — Hősök voltak... hősök van­nak! ... Hős ,nm minden magyar, ki arca verejtékével küzde cson­ka hazában a mindennapi be­tevő falatért és küzd a szebb, boldogabb magyar jövendőért, hős az idegen járomban síny­lődő vérünk, ki ezerféle kínt és megaláztatást szenved magyar­ságáért. — Hősök voltak... hősök van­nak ... és hősök lesznek is, aímig ideálokért hevülő lelkek lesznek, olyanok, kiket áthat az isten- félelem lelket átitató sava és a hazaszeretet illatos fűszere,mért e kettő nélkül hős senki sem1 le­het. Lehet vakmerő, mindent kockáravető brigantiszellem!, de nem hős. Az igazi hős vallásos, istenfélő ejmber, kinek önzetlen és szinte öntudatlan faji és nem­zeti hivatástudatában nyilvánul meg hazaszeretete azzal az el­szántsággal, mely életáldozatra is kész. Mert ne feledjük, a haza fogalma nemcsak földrajzi, nép­rajzi, nyelvi és gazdasági egy­ség ... Több ennél...: szellem! egység és szellemi hagyomány és szellemi szervezet: a magyar lelkek szent közössége.- Magyar lélek! Ezt a ma­gyar lelket kell megőriznünk érintetlenül; vigyázzunk arra nagyon, hogy a magyar lélek- közösség megmaradjon, mert ha itt rést ütni engedünk, elvesz­tünk! Sok, igen sok a sötétben bujkáló poko beli rém, mely arra törekszik, hogy ezt a magyar lé- lekközösséget megbontsa, akár ellenséges állam-halai ómnak, akár idegen eszmeáramlatnak nevezzék is azt.- Gróf Zrínyi Miklós, a költő és kiváló hadvezér imíondá : »Végy példát a darvakról és a vadludakról: nem teszik szár­nyok alá fejőket és nem alusz­nak, mig istrázsát ki nem állí­tanak; gondold meg: ellenséged nejm aluszik, hanem vigyáz és gondolkodik a te károdra.« — Zrínyi e szavai zengjenek fülünkben mindenkor. Oly idő­ket élünk, hogy ma nemcsak istrázsákkal keíl vigyáztatnunk, hanem mindegyikünknek istrá- zsának kell lennie, résen állania és vigyáznia, jmert gondoljuk meg, ellenségünk ma sein alu­szik, hanem vigyáz és gondol­kodik a ml kárunkra! — Adassék tisztelet a Hősök emlékének... a hazáért inegdi- csőültek szelleme töltsön el és a magyarok Istene segítsen meg minket!... Ámen. A szép beszéd végén felhang­zott az éljenzés és taps, ami azt

Next

/
Thumbnails
Contents