Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-05-26 / 38. szám

VÁCI HMKLAP 3 csak azt találja, hogy a fiatal­ság ma nem veszi ki részét kel­lően az iskolatársak közös életé­ből. De más kötelessége is van a Diákszövetségnek. Példát kell adnia tagjai által az életbe kilé­pő fiatalság számára. Az angol eszmény, a gentleman eszmé­nyét kell eléjük példaképen oda­állítani. Az angol gentleman volL Anglia naggyá tevője. Az angol nevelés és politikai rendszer a legtisztább s a legkövetésremél­tóbb Európában. Baldwin, a tá­vozó angol miniszterelnök sza­vait idézi, aki a birodalom ve­zetésétől visszavonulva ezt az eszményt állította a fiatalság elé. A nagy angol államférfiéi ennek az eszménynek lobogó fáklyáját adta át utódainak és erre az eszményre kell tanítani az ifjú­ságunkat, ha azt akarjuk, hogy a magyar élet fáklyája is biztos kezekben jusson a célhoz. Me­leg taps és hosszantartó helyes­lés fogadta a mély gondolatokat, nemes eszméket tartalmazó be­szédet. Miről számolt be az üv. igazgató ? Ezután Jakabffy Kálmán dr, ki a kulisszák mögött az évi találkozók sikeres főrendezője, ismertette évi jelentését. Beszá­molt részletesen a Szövetség 15-ik évéről, a Diákszövetség munkásságáról, majd részlete­sen foglalkozott az ifjúság prob­lémáival, müvek a Diákszövet­ség összejöveteleinek állandó té­tmái és amelyekről az ősz fo- lyamiánhosszabb előadássorozat­ban is fog értekezni. Bejelentet­te, hogy megalakítják a Szövet­ség ifjúsági csoportját, önálló tisztikarral. Megemlékezett a piarista gimnázium átépítéséről, Preszly Elemér 00-ik születés­napjáról, az érdemdús Haris Bé­la tanárról, ki 38 évi munka után vonult nyugalomba, majd rendkívül meleg hangon az öt­ven évet jubiláló Váci Hírlap­ról, rámutatott arra, hogy la­punk főszerkesztője, aki a vidé­ki hirlapirás életében oly ritka jubileumhoz vezette a Váci Hír­lapot, középiskoláit itt végezte. A Diákszövetség 4800 pengős költségvetéssel dolgozott az el­múlt évben. Majd bejelenti, hogy Király Lajost társelnökké, Wag­ner Lajost alelnökké, a titkár ál­landó helyettesévé Kubinyi Gusztávot, jegyzővé Csele Jenőt, 156/1937. vht. sz. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. te. 102. §-a alapján közhírré te­szem, hogy a váci kir. járásbíróságnak Pk. 2439/937. sz. végzése alapján dr Popper Aladár budapesti ügyvéd által képviselt Bérház és Ingatlankezelő Kft. végrehajtatnak alperes ellen 1937. évi április hó 20 napján foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le- és felülfoglalt és ki nem igényelt 1448 P 80 f-re becsült Wertheim-szekrény, különféle bútorok, jégszekrény, kocsmai berende­zés és egyéb ingóságokat 1000 P tőke, ennek 1937. évi február hó 19. napjától járó 7.59/o kamat és 330 P 46 f eddig már megállapított költség erejéig végrehajtató ügyvéd levélbeli jelentése folytán. Vácon! a Szent István-téren 1937. évi május hó 29. napján délelőtt 10 órakor végrehajtást szenvedett lakásán, üzleté­ben, nyilvános birói árverésen a legtöb­bet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén a becsár *|,-áért is el fo­gom adni. Vác, 1937. évi május hó 10-én. Hluth János kir. bir. végrehajtó ellenőrré Iványi Ferencet, vá­lasztmányi póttagokká Barna Józsefet és dr Zsigárdy Istvánt megválasztották. A Szövetség taglétszáma 1200 fő. Majd meg­emlékezett a Szövetség halottái- ról, valamint arról, hogy Pcso- vár Ambrus arcképét a Szövet­ség halálának első évfordulóján 1938 január 12-én fogja Buda­pesten leleplezni. A 30 év előtt érettségizettek nevében dr. Neumann Adolf fő­orvos mondott beszédet. A Iliit évesek- Hálás szívvel és soha meg nem szűnő szeretettel hódolunk a Kegyes tani tórend főtisztelendő tagjainak. Lehajtott fővel emlé­kezünk azokról a jó tanáraink­ról, akik immár a szent magyar anyaföldben pihennek. Halam László, a mosolygó Arányi Bé­la, a klasszikus Budavári Lajos, a polyhistor Csősz Imre, a bölcs Martin Péter, a természettudós Pachinger Alajos, a jeles má- gyarázó Szabó József. De hó­doló szívvel, tanitványi szeretet­tel köszöntjük kedves osztályfő­nökünket, Kövesi Lajost, akinek atyai tanítása kitörülhetetlen nyomokat hagyott lelkűnkben. Hasonlóképen emlékezünk Szűcs István államtitkár urra, aki 30 év előtt érettségi biztosunk volt. Köszönöm iskolatársaim nevé­ben a jó piarista atyáknak a ve­lünk való kegyes és gondos munkálkodását. Akik egész éle­tükben testvéreket és barátokat kerestek és szereztek. Madách-serleggel A tanitványi hála és emléke­zés szép gondolatait tartalmazó beszéd után a közgyűlés véget ért, majd az Iskolatársak Szö­vetsége testületileg a hősök szob­rához vonult, ahol koszorút he­lyezett el. Délben társasebéd volt a Nagysörházban, melyen aMa- dách-serleggel kezében Schoep- flin Lajos dr kir. postaigazgató mondott ünnepi beszédet. Li­nóm ízlésű előadásában végigkí­sérte az Ember tragédiájának szinte valamennyi jelenetén Lu­cifernek szerepét. Megállapítot­ta, hogy a mai időkben is aLu- ciferi »non serviam« az Isten­nek engedetlen bűnös lélek a jellemző. Madách mély értelknű tragédiája biztos kezű boncolóra talált az előadóban. Bár a Diákszövetség szokása szerint a Madách-beszéd után több felszólalás nincsen, az idén Kisparti János dr főigazgató az elnökség megbízásából klasszi­kus veretű szavakkal köszöntöt­te Kornis Gyulát, a kultúrfilo- zófust, Preszly Elemiért, a poli­tikust és Schoepflin Lajost, mint esztétikust. Az üdvözlést Kornis Gyula képviselőnk köszönte meg pár igen szellemes és frappáns mondatban. — Mig a filozófus az elmélet világéban él, a politikus kény­telen a valósággal a legszoro­sabb kontaktust fenntartani. A kultúrfilozófia az összekötő ka- pocS’ az itt mutatkozó ellentét között. Tárgya a való emberi élet minden megnyilatkozása és elméleti beállítottsága ellenére is a legszorosabb kapcsolatot tartja fenn a való élettel. Különösen a mai időkben kell Platon mon­dását szem előtt tartani, hogy vagy az államférfinak kell fiio— kultur-mozgó Szerdán 7 — 9, csütörtökön 3—5 —7 —9 órakor 10—50 filléres csodamozin, Budapest csodafilmje. Charlie Chan (Warner Óland), a kínai mesterdetektiv és Boris Karloff nagysikerű filmje: Mefissztó áss operában Szombaton 5—7—9, vasárnap 3 —5—7—9 órakor — 20—70 f. Gyermekeknek is kötelező. Shirley Temple a 7 éves csodasztár filmje NA PSUG ÁRKISASSZO Kiegészítő mű sor ; Négy rajztriikkfilm. Egy tájkép. Egy híradó. Hivatalos látogatás zófussá, vagy a filozófusnak ál- 1 lamférfivá lenni. Végezetül Kövesi Lajos pia­rista tanár köszönte meg a rend nevében azt a sok dicséretet, há­lát és ragaszkodást, amivel a Diákszövetség közgyűlésén és bankettjén a piarista rendet cl- halmozták. Ezzel a hivatalos program véget is ért, de az is­kolatársak még sokáig együtt maradtak a legkitűnőbb hangu­latban. A féltizenkeitíls mise w Űrnapjára Hivatalosan közük, hogy csü­törtökön, Űrnapján a székesegy­házban szokásos i/2'12órai szent­mise csak az urnapi körmenet befejezése után fog kezdődni. Esküvő Gál Magda és dr Bartók Béla május 25-én délután i/26 órakor tartották esküvőjüket Budapes­ten, a Szent István-bazilikában. Tizenhat község Seventéi küzdött ek Vasárnap tartották meg Nagy­maroson a szobi járás levente- versenyét, melyen 16 községből 220 válogatott levente vett részt. A nagyközönség jelenlétében na­gyon szép eredménnyel végződő versenyeken, a csapatverseny­ben első helyre került Szob,má­sodikra Vámosmikola, harma­dikra Nagybörzsöny. Az egyéni versenyeknél is a szobiak váltak ki, most a négy első helyet küz- dötték ki maguknak és pedig: 1. Zsóka László, 2. Nagy Lajos, 3. Kapcza Ferenc, 4. Szegedi Jó­zsef, 5. Berner Béla Verőce és 6. Angyali Gyula Ipolydamásd- ról. A versenyek alatt a nagy­marosi levente zenekar játszott fáradhatatlanul a levente Zoller József, karmester vezetése alatt. Pest vármegye kir. tanfel­ügyelője vitéz Barnabás István, Papp Szilágyi Viktor és Ivonta- rik Gyula tanfelügyelők kísére­tében hétfőn meglátogatta a deákvári állami elemi iskolát és óvodát. A növendékek előmene­tele mellett elragadtatással nyi­latkozóit a deákvári iskola vi­rágpompás szép fekvéséről. Gpmölcsiermelőket érdekli A következő értesítést kaptuk: Értesítem az érdeklődőket, hogy csütörtökön délután 3 órakor időszerű megbeszélést tartok Bartos dr és Hochfelder gyü­mölcsöseiben. Találkozás a jel­zett időben Bartos dr török­hegyi legfiatalabb telepítésű gyü­mölcsösében. Váh Pál gyümölcs- termelési intéző. Figyelmeztetem, hogy rádiót KunscSinernél vegyen! Kunschner-cég 100% ig megbízható, tisztességes cég. Rádiói legjobbak! Kastélytól a kunyhóig mindenütt talál KUNSCH- NER-től vett rádiót^ A KUNSCHNER-cég tisztes­ségesen kiszolgálja Önt. KUPÍSCHJÍER műsze­rész rádiószaküzlete a váci állomás mellett. Kedvezményesen füröd­hetnek a váci kereskedők — Esztergomban A Váci Kereskedők Egyesüle­te ezúton is értesíti tagjait, hogy az »Esztergomi Strandfürdő «-be sikerült vasár- és ünnepnapok­ra érvényes kedvezményes je­gyeket szerezni. A strandszek­rény ára : 1 P 20 f helyett 85 fillér, a strandkabin ára lP50f helyett 1 P 05 f és a gyermek­jegy ára 80 f helyett 55 fillér. A kedvezményt csakis az egyesület tagjai és családtagjaik vehetik igénybe. Az Egyesület hivatalos pecsétjével ellátott jegyek Zsiva- novits József főtitkárnál (Schu­macher drogéria) kaphatók. Ä Robotember inonclottcv cü jVeMtxetköxL VaAciiaíi^ Robotné, a feleségem üzeni az asszonynépnek s Szívleljék meg mindazok, Kik mosóteknő mellé lépnek, Hogy a ruha megfürödjön Hófehéren omló habban, Legyen kéznél minden házban A Flóra terpentinszappan. A ruhája gyönyörű lesz, A munka is jobban megyen, Jegyezzék meg hát a jelszót: Okos legyen, Flórát vegyen I

Next

/
Thumbnails
Contents