Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-04-18 / 28. szám

2 V.ACI HÍRLAP Husxtfii-llusszielc Hajós polgármester szmegy és nyugdíjast at ásói leéri Az események tragikusan cg}^- rnásra halmozódnak. Mindenki tekintete a belügy­minisztériumon függött, mikor küldi vizsgálóbiztosát a váci vá­rosházára, hogy végre világos­ság derüljön az egymásra lici­táló szenzációkban. A fegyelmi azonban csak nem következett el, de napvilágra ke­rültek a fegyintézet négy tiszt­viselője ellen lefolytatott fe­gyelmi adatai és Ítéletének sző- szerint való tartalma. Hónapok óta tudja Vácon mindenki, hogy a fegyházban nagy vizsgálat folyt, mely azon­ban enyhe, másodfokú Ítélettel ért véget. A fegyelmi megállapí­tásai pontokba foglalva a nagy- közönség elé került és nincs benne túlzás, hogy a polgármes­ter barátai szinte könnyebbül len kiáltottak fel: ha csak ennyi az egész, e vádak alól Rus’^thi- Rusztek Lajos tisztázni tudja magát, hiszen nem egyszer be­szélt előttük a meggyőződés hangján és mindenkor megerő­sítette azt a hitet, hogy csak tü­relem, jöjjön a fegyelmi, mely mindent tisztázni fog! Mialatt pedig a várakozás a belügyminisztérium felé fordult, háttérben megjelent a rém: a bűnvádi feljelentés polgármes­terünk ellen! Nem várták be a fegyelmi vizsgálat eredményét, nem voltak kiváncsiak arra, hogy mit mond a legfelsőbb ha­tóság, a vármegye, a belügymi­nisztérium, a magyar bíróság szavát akarták, mikor még fe­gyelmiben megállapítások nem is voltak! Ruszthi-Rusztek Lajos pol­gármesterünk ellen nem rendel­ték el még a fegyelmit, de a bűnvádi feljelentést már iktat­ták a kir. ügyészségen és ez az energikusan védekező férfit nagy elhatározás elé állította. Mit je­lent a feljelentés? Azt, hogy az ügyészség kezdeményezésére a rendőrség nyomozásba kezd, a vizsgálóbíró kihallgatásokat esz­közöl és nagysokára jön a fő- tárgvaíás. Idegek kellenek hozzá- és talán 2—3 esztendő, hogy az elégtétel megérkezzék. Ruszthi-Rusztek Lajos elgon­dolta, hogy nem állhat ennyi ideig vád súlya alatt, szabad­ságra megy és kéri nyugdíjazta­tását! E végleges elhatározá­sának hírét hozták hozzánk. Ez a lap, mely polgármesteri törek­véseinek és jószándékainak elő- harcosa volt, sietett hozzá, hogy a hir valóságáról meggyőződjék. — Az isteni gondviselés útjai kifürkészh eteti ének és én alázat­tal hajtom m:eg fejem az Ő aka­rata előtt. Ez a mindent tudó és mindent látó isteni gondvise­Mikor a tudósitó elhagyta a polgármestert, az előszobában négy szegény asszony hat szur- los, apró gyermekkel várako­zott, Szemükből a bizonytalan­ság érzete látszott, vájjon meg­hallgatják-e őket, vájjon segíte­nek-« rajtuk? Egy negyed óra múlva mind a hatan gyöngéd, bizakodó mosollyal az arcukon hagyták el a közismert szobát: a polgármester nagy gondjai mellett a régi szerető gondosság­gal hallgatta meg őket, segített rajtuk. Vájjon ezentúl ki hall­gatja meg őket?... Mert Ruszthi-Rusztek Lajos a kellő pillanatban érkezett a városházára, hogy segítsen vá­rosán, segítsen az elesett sze­génységen. Mindenki tudja, hogy polgármesterré történt megvá­lasztása idején már csak fillé­rek, vagy csak pengők voltak a város kasszájában, ellenben a számlák tömege nő tton nőtt. Soha többé neme beszélt válasz­lés őrködjön városunk polgárai­nak sorsa felett s adjon munkát, minden arra szoruló polgárnak, adjon kenyeret az éhezőnek, ru­hát a nincstelennek és adjon a mi jó öreg városunknak zavar­talan békét, napsugarat és sok­sok boldog örömet. Eddig tartottak a polgármes­ter szavai, amelyek egy komoly férfi igaz vallomását tolmácsol­ták. saját maga nem tudna hűebben sáfárkodni, mint Ruszthi-Rusz- tek Tyijos tette a város pénzé­vel. Két év óta 20 pengőn felüli utalványozás már csak az ő keze aló! jöhetett ki ;a városhá­zán és megtiltotta mindenkinek, hogy a polgárság részére telje- sitett mag ánmuiikál :ért pénzt szedjenek. A váci városházán ingyen kiszolgálásba in részesül­tek a polgárok. így védhettek pieg benneteket munden táma­Nyilt»Hér Helyreigazító i lyilatkozat Bokor Lajos feljeííf .ntő kívánságára a „Váci Hírlap“' L93ffi évi ICL számában közzétett téves hirdet ésre ezúton közöl­jük, hogy Feldmann:$ ándorné női szabó, Vác Báthory-utca 12. sz. lakos megbízot­tunk nem fehérnemű vegytisztító, kelme­festő,, hanem megbiK ások folytán e szak­mákban csak 5, aki a hozzá vitt munkákat továbhitá? ra elfogadja. Tel jes tisztelettel; »FŐNIX* A polgármester Így nyilatkozott: Vác városának ez volt RusztM-Husztek Lajos: *_ Megkértük a polgármestert, ismertesse a város közönségével elhatározásának indokait. A polgármester ezekkel vála­szolt: — Felhasználom a »Váci Hír­lap« hasábjait és ezt az alkal­mat is arra, hogy hálás szívvel köszönetét mondjak minden jó­akarómnak és barátomnak — ezek is voltak sokan —, akik bi­zalmukkal, támogatásukkal mű­ködésem eredményességét le­hetővé tették. — Polgármesteri installációs beszédemben annakidején azt mondottam: »szivemben dalol a munka szeretető«. Ez a város minden lakóját egyformán ma­Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámláik Betétek KOI- és belföldi átutalások Kölcsönök VáCI EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. KeKjci Alapítványok Kezeléftéifc KON ST ANTIN-TÉR gába záró szeretet vezetett mű­ködésemben és tartott meg az utolsóig a kormánykeréknél. De most éppen, mert annyira sze­retem városomat, be kellett lát­nom, hogy az egyéni érdeknél fontosabb és azon fölül áll vá­rosunk nyugalmának, békéjének és további fejlődési lehetőségé­nek szolgálata és biztosítása. Lelkiismeretesen meg kellett ál­lapitanom azt is, hogy megfo­gyatkozott lelki és fizikai erővel nem vállalhatom a mostani ne­héz időkben városunk további vezetésével járó terhek és gon­dok viselését. — Ahhoz, hogy a történtek felett bírálatot mondhassunk, az eseményektől térben és időben távolabb kell lennünk. Vérzik a szivem, hogy a bennem élő sok jószándék, gondolat, eszme, terv, amivel mind szolgálni és segí­teni akartam városunk lakossá­gának éleién és boldogulásán, nem jut szerephez.- Külön szeretnék elköszön­ni városunk sok-sok Ínséges sze­gényétől, akik szivemhez legkö­zelebb álltak. Lélekben biztató szavakkal szorítom meg az élet nehéz igáját húzó, sokgyermekes családapa — fájdalom, munká­tól már nem is kérges — kezét. Szeretette] simogatom meg a napközi otthonainkban növe­kedő kis emberpalánták bárso­nyos, ártatlan arcát. tási izgalmakról, vas energiával a börtönügyi szakember egyik napról a másikra átállította ma­gát a közigazgatásra és azt im elismerést is lehetett már hal­lani a vármegyén, minisztériu­mokban: a váci polgármester a legkiválóbbak egyike a m!a- gyar közigazgatásban 1.... Példát mutatott a munkában. Reggel 3/48.-kor ment be hiva­talába és V23-kor jött ki. Nem mondta tisztviselőtársainak, de követték és ma már lelkesedés­sel, vezetői képességeit mindany- nyian elismerve, követték. En­nek lett a következménye, hogy a reggeli postát az előadók kora délelőtt már feldolgozták és a váci városháza — nagyon nagy igazság — két év óta nem ismert restanciát. Intézkedéseiben, bizony, nem nézte, mi öregbiti népszerűségét. Mikor két év előtt a közgyűlés karácsonykor megszavazta a tizenharmadik havi fizetést: ő azt nem vette fel. Aki ismeri a város anyagi helyzetét, az nem! szerezhet magának anyagi elő­nyöket és polgármestersége má­sodik évében már mindenkivel szembeszállva, nem is engedte a közgyűlés elé a tisztviselők karácsonyi jutalmazását. A vá­ros minden polgára tudta, hogy gsllérkerasMS edelmí é* karbantartási k, f. t. Budi ipest, Nádor-u. 20. Ke-s&clfl&f atnyilvánitás Mindazok®; k, kik szeretett jó Édes­anyánk temetéí sén résztvettek, továbbá, kik mély fájtí; Untunkban velünk érzé­sűket szóval, vagy Írásban kifejezték s minket vigí isztaltak, hálás köszöne­tét mondunk . Megholtr inként imáikat kérjük. Krizsek-család i ----- I S AJ ÁT SZKKHÁZÁKAN VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR A Magyar Nemzeti Hank mellékhelye Váe, Kosiatantln-tér Ifi. Telefon: 63 Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékbeu fizeti ki exportálók réásOe tannaltvényok kiadása Vác és ktfrnyékére VÁROSI FILMSZÍNHÁZ Szombaton 4 — 6—8, vasárnap 2—4—6—8 órakor, 20—70 fillérig. Lengyel sasok AVE MÁRIA. — Izgalmas repülőfilm. Végig magyar beszéddel. Egy repülőtiszt regénye. — Főszerepben Boda Mária.

Next

/
Thumbnails
Contents