Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-12-04 / 94. szám
VÄCI HIRL«IIP M—MMW—BMHWJBI—WH 11 «I ll|W ■Iliül a SUPER 36 RÁDIÓVAL is.ap(iato Virányi Jánosnál, vaeon kerül a sor. Visszautasítani a párbajozást. Visszautasítani az ízléstelen beszédeket és igy tovább. Mindehhez bátorság lelő meggyőződés és egész kai. férfi keli. Fájdalom, az intelligenciának nagyrészéből mindez még hiányzik. Hasonló alapossággal és meggyőződéssel szólt a kát. férfinek a családi otthonban és a fórumon való megnyilatkozásairól is. Polgármesterünk szereplése min dig eseményszámba megy. De minden szereplése felett kimagasló marad elmondott szavában lefektetett katolikus lelkisége, hitvallása. Valeróné Nell Margit szinte átérezte az imnepies pillanatot s oly szépen énekelt, hogy osztatlan sikert aratott. Cserháti József tanító szavalatával lebilincselte a hallgatóságot. A Reménység dalárda Sümeg Miklós karnagy vezetésével sikerrel énekelt. A farsarsg első fecskéje Még csak az Adventnál tartunk, de már is beszélgetés tárigya, hogy milyen mulatságok lesznek az idei farsangon. Elsőnek jelentkezik a Jótékony Nőegylet, amely ugyan házimulatságnak nevezi farsangi estélyét, azonban ezen az estén elhagyja főutcai otthonát és azt a Hlij- niczkyben rendezi meg január 11 -én. Amint halljuk, műsor is lesz váci és budapesti szereplőkkel és ezután fog következni a tánc. A nőegylet hölgyei már is erősen agitálnak, hogy az ő mulatságuk emlegetett legyen az elkövetkező farsangon. MAJÁT SZÉKHÁZÁBAN MCI TUKDRÉKPÉNZTÁR A Magyar Nemzeti Baank mellékhelyc VAe, Kougtantln-Mr 15. Telefonj 6S Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálok rí>H*ér® tBimsItvitnyofe »i»a<ÍAn»| V«ie 6» környékére J-.2 szociális polgármester Háromsssdtss isliolásgyerimelc reggelit Icop Appongi Albert, a bölcs egyik költségvetési beszédében azt kívánta, hogy a közéleti férfiú munkájából a szociális olajcsepp sohase hiányozzék. Mennyire megfeledkeztek erről a közélet vezetői, mi sem mutatja jobban, mint a karácsony előestéje, mikor mindenki iparkodik, mintegy leik i ismer e t-meg ny ug tatóul, az elmulasztottakat pótolni. Uj polgármesterünkre elmondhatjuk, hogy ténykedéseiben a szociális gondoskodást mindenkor szivén viseli. Emlékezzünk csak, milyen néma hálával fogadta a szegénység nagy serege, midőn néhány évvel ezelőtt felszólalásával kivivta, hogy az Ínségesek téli munkájának napszámárát emeljék. Előszobája állandóan tele van szegényekkel, kik kérik, hogy ebben, vagy abban a gyárban helyezze el őket. Néhány hét előtt napközi mintaotthont nyitott meg, amelyre áldást ma és mindennap negyven szülő mond. És most olyan szociális intézkedésről adhat számol, amelyet nemcsak a legnagyobb megértéssel fognak fogadni városszerte mindenfelé, hanem a népegészségügyet is eredményesen fogja szolgálni. Tegnapi naptól kezdve ugyanis háromszáz szegénygyermek kap reggelit a váci iskolákban, háromszáz szegénygyermekről gondoskodik felekezetkülönbsóg1 nélkül a polgármester. Vác város lakossága közel negyvenezer pengő adóval járul a téli nyomor enyhítéséhez. Azt mondja a polgármester: — Nem csak a felnőttek nyomorognak, hanem szenved az ártatlan gyermek is, nem tudja, miért kell éhesen iskolába menni reggelenkinl. Ezért egy nagyobb összeget kiszakított ebből az adóból és a város polgársága bizonyára nagy örömmel veszi tudomásul, hogy ezen a pénzen kora tavaszig minden váci iskolában a szegény gyermekeknek juttat. Háromszázan vannak az iskolákban, akiket a tanítók ösz- szeirtak, mert véznák, gyengék, mert étien, szomjan érkeznek naponta az iskolába. Ezek mindegyike tegnap reggeltől három deci meleg kakaós tejel kap egy szem cukorral és hogy még jobban ízleljék: egy darab ropogós zsemle jár melléje. Az egyes iskolák a következő gyermeklétszámot jelentették be: Az alsóvárosi iskolában reggelit kap 35 gyermek, a Karolinában 25, a szent Mikióslériben 40, a szent Imre iskolában már 60 gyermeknek kell reggelit osztani, de legjobban a hegy bakókról kell gondoskodni: Gombáson 120 növendék közül 40 jön éhesen az iskolába. Katolikus iskolákban tehát 200 gyermek kap reggelit. A deákvári iskolában 25 gyermek reggelijéről gondoskodnak. Az ágostai ev. iskolában 10, a reformátusoknál 30 gyermek reggelizik tejes kakaót, míg az Eötvös-téri izr. iskolában 10, a Szent István-té- riben pedig 25 gyermek reggelijéről történik gondoskodás. Minden reggel megjelenik ezeknél az iskoláknál a nehezen várt kocsi, leemelik a megfelelő mennyiségű meleg kakaót és a tanítók gondoskodnak arról, hogy a gyermekek között szétosszák. Úgy, mint a fővárosi iskolákban, szalmaszálat kapnak melléje és azon át szürcsölik a jó meleg reggelit, amelyről már régen orvosilag megállapították, hogy nem csak egészségesebb, de táplálóbb is, ha gyermek igy fogyasztja. Minden jólélek a városban azt mondja, hogy helyes volt az ártatlanokról való gondoskodás. Ha az iskolákban felhangzik gyermekajkról az ima az Egek felé, a bálából egy mosolyos, kedves pillantás a szociális polgármestert illeti meg. Részletes hirsdás a nö&og^ieii kiállítás első két raajjjéspói Aki figyelemmel kisérte az Evengélikns Nőegylet eddigi rendezéseit, észrevehette, hogy nemcsak kulturális, hanem nemzeti célkitűzés lebeg a műsor összeállításánál a rendezőség szeme előtt. Ez tűnik ki a december 5-én megnyíló kiállítással kapcsolatos esték műsorából is. Polgármesterünk megnyitója után az Operaház tagja, Schollz Etel énekművésznő és Rajler Lajos, a stúdió karnagyának ének-, illetve gordonkaszámai közé iktatva Holló Valéria tervező iparművésznő, aki a nőegylet ezidei, immár VI. évi kiállításának elrendezésében is közreműködik, azt fejtegeti, miért jutott magyar földön épp a mi Ízléses és szép, niagyar- vonású bútorunk Hamupipőke sorsára? Miért, hogy idegen hatás érvényesülése, miatt legfeljebb csak mint hall-, vagy előszobabútor szerepel? Meg akarja győzni a közönséget arról, hogy VÁR TÖKÉLETES T I S Z Kedvező feltételek mellett: üíaEileii folgró&zámíáfc. Betétek és belföld? áiwíalá&öte VÁCI EGYHÁZMEGYEI TAKfiRÉKPÉHZTÁR 1.1. Kefcyes Al&pítvftsíyofc Kezelősége KONST ANTÍN-TÉR a hálószobánktól kezdve minden magyar lehet és kell is, hogy legyen a magyar ember otthonában. A másik előadó, Vrana Erzsébet már járt Vácon, ismerősei érdeklődéssel várják, hogy mit tapasztalhatott a brüsszeli világkiállításon? Pénteken, »Mikulás napján« délután 4 órakor a gyermekeknek kíván a nőegylet kedveskedni. Nyolc kis apróság táncbemutatóját Edit néni készíti elő. Hogy ki lesz a »szépségverseny« győztese, azt majd a következő számunkban fogjuk közölni. Ugyanezen a napon este 8 órakor Rieger Tibor főmérnök kiséri zongorán Dullien Klára hegedűművésznőt. A többször, de mindig szívesen meghallgatott Goszlonyi Timy énekszáma után ennek az estének érdekessége, hogy Petlbo-Szandiner Aladár ny. államtitkár a családvédelemről beszél. PaMajctbo-Fejé?* Gyula dv* — mélióságos A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy a kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Pancijoth-Fejér Gyula dr rendőrfőtanácsosnak sok éven át kifejtett munkássága elismeréséül nyugdijbavonulása alkalmából a főkapitányhelyettesi címet adományozta. amivel a méltóságosi cim jár. A kormányzói kitüntetés kötelességtudó, minta - köz- tisztviselőt jutalmazott meg, aminek azonban nemcsak tisztviselői körökben örvendenek, hanem ahhoz a város polgársága is szívesen gratulál, mert rendőrségünk nyugalomba vonult vezetője nagy elfoglaltsága mellett is talált ]; alkalmat, hogy önzetlen munkát végezzen annak a városnak javára, melynek polgára lett. Ennek a szép munkásságnak elismerése az is, hogy a polgármester őt a város Szépészeti Bizottságának élére állította, amely tisztségben ma a főkapitányhelyettes úrtól nagy tapasztalatai és megismert jóindulata révén még sokat várhat a város fejlődése. O S 3 T A HANGLEADÁSI Szerdán 4, 6, 8 órakor. 10—50 filléres helyárak. lÉLEUKUWkUOU (így kezdődött) Izgalmas filmregény a hadseregszállitók gonoszságairól Fos legújabb híradó. _____________ Csütörtök, péntek 4, 6, 8 órakor. 10—50 f. — Az United Artist Film kiváló újdonsága. RÉGI DAL. Tengeri kabaré. Bál a mesekirálynál. Színes Miki-film. Fox legújabb hiradó»