Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-02-03 / 10. szám
hsrmip Nyilt-tér Feleségemtől, Mészáros Ferencnétől szül. Tóth Katalintól különváltan élek. Érte semmiféle anyagi garanciát nem vállalok Mészáros Ferenc ny. rendőrségi altiszt TOLTárfvea, G Peth© Bélfala <n Jubilál l~~Pethö Bertalan, a Váci Takarékpénztár ügyvezető igazgatója most tölti be működésének negyedszázados évfordulóját. Kolozsvárról került Vácra a régi nagyhírű intézethez és a főkönyvelőből csakhamar ügyvezető-igazgató lett. Ha más érdeme nem lenne, mint az, hogy konzerválta mindazokat az értékeket amelyet a pénzpiacon a Váci Takarékpénztár neve jelent, úgy már ezzel is kiérde melte az intézet részvényesei nek elismerését. De tudjuk, hogy mint társadalmi vezér is értékes szolgálatokat tesz azzal, hogy széthulló társadalmunkat iparkodik összetartani. A jubi leum alkalmábób tehát méltán megilleti őt az egész város őszinte elismerése. Iparosaink 2. „vitája“ Az Ipartársulat lehetővé tette a váci iparosságnak, hogy ügyesbajos dolgaikat fehérasztalnál vitathassa meg. A második „vitaest" ma, (vasárnap) délután 5 órakor lesz. Minden remény meg van arra, hogy a néma közöny páncéljába burkolt társadalmi osztály a tizenkettedik órában önmagára talál. Rá kell végre eszmélni arra, amit felelős kormányelnökünk Gömbös Gyula miniszterelnökünk annyiszorhangoztatott,hogy a magyar kézművesiparosságnak elsősorban önmagát kell megtalálni, ki kell építeni egységes és erős társadalmi szervezetét, mert csak igy biztosíthat magának kellő súlyt és tekintélyt, amely- lyel érdekeit meg tudja és megakar ja^véde ni. í SAJÁT SZÉKHAZÁBAN VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR A Magyar Nemzeti Bank íneliékhelye Vftc, Konsitasitíiii-tttr 15. Telefon: S3 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki ExpoiiálTtk részére tannultvAnyote klntSAw« Vftc f>n tettrnyékttrn 5°|o“kaI megint olcsóbb leit a mű viz Most viszik szét a viziroda közismert rózsaszínű számláit. A figyelmes szemlélő észreveheti, hogy a számla összege, ha csak fillérekkel is, de olcsóbb, mint a decemberi. Az történt, hogy január elsejétől a váci vízvezeték vizét íV/o -kai olcsóbbá tették. Mint ismeretes, a dollár árának zuhanása könnyebbé tette azokat a terheket, amelyek dollárban vannak számítva. A mi Speyer köicsöníink is közel egy millióval kisebb lett, a kamatszolgáltatás is leszállóit, igy tehát 1933 tavaszától olcsóbbá lett vízvezetékünk vize. Éppen jókor, mert ekkor következett be pénzügyi helyzetünk romlása és a magas vizdijakaí közönségünk nem biría. Egyszerre a negyedéHa érdekese! tud közölje velünk levélben, telefonon. Tiíokíaríók vagyunk! vei olcsóbb lett a váci műviz és miután a dollár tovább romlott, újabb vizdijleszállítással számoltunk. A Váci Hírlap kiszámította, hogy egész nyugodtan még tiz százalékkal lehet a vizdijat leengedni. Az újabb vizdij leszállítás nem jött gyorsan és nem jött ily mértékben, csak öt percenttel szállították le januái elsejétől. Most tehát a vízvezeték vize 30 százalékkal olcsóbb, mint mikor először megcsordult. Mindnyájunkat érdekel, hogy a szobák vizdija hat fillérre], a konyháké három fillérre] szállt le a havi számlákban. Nem sok, de legalább látjuk, hogy van akarás a közöm sép terheinek enyhítésére. Olcsóbbodik minden, csak a nyolc filléres villanyunk ára áll, mint Sión hegye és áll, de fénye vibrál. tik Reménység teaestje sí cserkészcsapat áborozási alapja jawára A Reménység február 10-én este műsoros teaestet rendez a 811-es „Szt József“ cserkész- csapat nyári táborozásának alapjára. A tea után tánc lesz 2-ig. A vezetőség ezen az úton kéri a hozzátartozók és a cserkészet barátainak szives pártfogását. Ünnepi előadások a Városi Filmszínházban Két elsőrangú filmet mutat be a Városi Filmszínház. Egyet szombaton, a másikat vasár nap. „Fata Morgana“ az uj irodalmiirány hivatott szerzőjének, Edna Féfberaek világhírű regénye, fordulatos cselekménye irodaimi csemegévé avatja a szombati műsort. Lukács Pál magyar művész ismét dicsőséget szerzett ezzel a szereplésével a magyar névnek. Vasárnap pedig a merész tollú Guy de Maupassant „Ordonánc“ c. nagysikerű filmje kerül bemutatásra, mely a szezon egyik kimagasló eseménye. Dacára annak, hogy ez a film egyike azoknak, mely a legnagyobb áldozatok árán volt beszerezhető, a Városi Filmszínház eltekintett a helyáremeléstől és a rendes 20—80 filléres helyárakkal mutatja be ezt a remekművet. Meglepetést fog hozni a februári és márciusi repertoár. A filmpiac legkiválóbb termékei kerülnek a váci közönség elé és ennek dacára csak a „Péter“ és „Bál a Savoy bari" c. filmeknél lesz az 1 P-s helyár érvényben, a többi újdonságot már Budapesttel egyidőben, rendes helyárakkal mutatjuk be. A Városi Filmszínház ezáltal is kedvébe akar járni a amelyben férj és feleség között nincs vit a: a legolcsóbb és legt artósabb viselet a PALMA OK FA cipötalp bérletfüzet - tulajdonosoknak. Ezen bérietfüzetek immár népszerűségre tettek szert. Több oldalról megnyilvánuló óhajnak engedve a Városi Filmszínház a bérletjegy-füzetek árát leszállította. I. — II. sor páholy (10 db) 6 pengő, H l. sor páholy (10 db) 5 pengő, melyek minden előadáson érvényesek, kivéve a magyar gyártmányú filmeknél. Ezen filmeknél a Városi Filmszínház kötelezettséget vállalt arra, hogy a páholyárakat 1 p-ben tartja meg, igy tehát csupán a magyar gyártmányú filmeknél jegyenkint 20 fillér utána fizetendő. Örömmel állapítjuk meg, hogy a Városi Filmszínház még a filléres előadásoknál is csupa újdonságot mutat be, illetve, ha két filmet játszik, akkor csak az egyik repriz, de az is a javából. A Városi Filmszínház válogatott jó műsorai már a köztudatba mentek át, ami a legfontosabb : a filmek javarésze Budapesttel eg.yidő- ben, de mindig úgy, hogy sértetlen állapotban, jó hangszaKedvező feltételek mellett: iizteti folyószámlák Betétek Hűi- és belföldi stuisfcíáscík sCöleesömök MCI EGYHÁZMEGYEI T8K0RÉKPÉNZTAR R.T. Kegyes Alapítvány ©te Kezelősége KONST ANTIN-TÉR VÁROSI FILMSZÍNHÁZ gxesrsbatoirBf február 2. — 3, 5, 7* 9 órakor, — 20 —SS f. helyárak. FATA MORGANA Edna Ferker világhírű regénye« Főszere p5o LUKÁCS PÁL Vasárnap —Kedd, tfebr. 3-án és 5-én. Vasárnap 3, 5, 7, 9, kedden 5, 7f 9 órakor. — 20 Sö f, helyárak. Kényes témájánál fonva csak 18 éven felülieknek! AZ ORDONÁNC Guy de Maupassant „Egy asszony vallomása“ c. novellájának filmváltozata © KANKAN hajdan és most Cfioreografikai ismeretterjesztő