Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)

1935-09-08 / 69. szám

Ár. 12 fillér-I9«l& 69. szám VáC] 3935 szeptember 8

wKMMkL'«MBK^^»MgB'HJBMiiyiiiiiiHimiM^———ÉMIMII'WII in i ■mini 11 inr«amBHnHcam—i^MBra—wn™ írwHT«nnm'

SP*ollítK<al és társadalmi hetilap, mecjjelenik helenkéisJ kétszer: szerdán és vasárnap

ELŐFIZETÉSI ÁRA:

Helyben egy negyedévre ...................................3 P — f

Vidéken egy negyedévre ...................................3 P 50 f

Egyes szám ára.......................................................12 fillér

—ga—ni uii.umw

FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS:

DERCSÉm IMEZSŐ

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

Vác, Széchenyl-utca és Csányl-út sarkán. Telefon 17,

Kéziratok nem adatnak vissza. — Hirdetések, Nyilt-tér, | díjszabás szerint. — Hirdetések dija előre fizetendő.

Boldog, szép váci életről beszél 3 kitüntetett öreg váci iparos

Miniszteri elismerés. Az ipar- ügyi miniszter Krach József váci kádármesternek, Mischler Kornél váci fazekas- és kályhásmesternek és Molnár István váci szabómesternek félszázados ipari tevékenységükért elismerését fejezte ki.

Amint ebből az apró betűs közlésből kiderül, az iparügyi miniszter első kötelességének tartotta, hogy három derék váci polgárt, mindhárman ötven évnél többet dolgoznak iparukban, dolgos kezük elismeréséül kitüntetésben részesítse. Nem érdemrendet ád, hanem miniszteri elismerést. Ez fájdalmas, mert jól tudja mindenki, hogy a kitüntetések és cimek osztogatása csak lefelé szigorú s azok juthatnak hozzá nehezebben, kik messze esnek attól a helytől, hol az érdemrendeket adományozzák. Egy miniszteri ajtónálló hamarább jut a kitüntetéshez, mint egy vidéki szerény iparos, ki fél évszázadon át őrölte fel erejét a munkában.

Lehet, hogy a miniszter most változást hoz, de mi látjuk, hogy a polgárság a mi öreg mestereinket régen becsülésébe fogadta s nyilvánosan is lefogja róni előttük tiszteletét. Addijgis, mig ez megtörténik, a három öreg, sokat látott, sokat tapasztalt iparost megszólaltatjuk. Tudjuk, olvasóinkat érdekelni fogja, milyen idők is voltak ötven év előtt Vác városában?

Mischler Kernéi

fazekas és kályhás mestert kerestük fel, aki a Váci Hiriap lu- dósitójálól értesült arról, hölgy az iparügyi miniszter ötven évi munkásságát elismerésre méltatta. Ma 77 éves és dolgozik, mint fiatal korában, mert az ő mestersége élő példa arra, hogy a kisiparban minő rombolásokat vitt végbe a kisipar területére betört gyáripar. Ezeket mondja: — 1885-ben jöttem Vácra, egy évig segédeskedtem a Petőfi-ut- cában Tobak régi jó hírű mesternél, azután a Hattyú-utcában önállósítottam magam, ahol ma is dolgozom. Azaz dolgoznék, ha lenne mit. Régen a mi iparunkban egy kis házat, szőlőt szerezni nem volt nehéz. Ma, amit szereztem, azt lassan visszaadom, hiszen az adómat is alig tudom megfizetni, régen pedig

éz nem képezte gondomat.

Biztatásunkra, hogy mondja el, hogyan romiolt le az ő ipara, igy válaszol:

— Régen kályhát, edényt égettem, ma ezekről szó sem lehet. Ha nem nálam vették a kályhát, akkor a kereskedő azt mondotta a vevőnek, van ott, Vácon egy Mischler, megbízható szakember, majd az összeállítja és kereshettem. Ma? Romhányban van kályhagyár, mely négy-öt szakiparost foglalkoztat és kétszáz napszámost napi nyolcvan fillér fizettség mellett. Anyagot nagyban veszi, a gép mindent kigyárt tömegben, napszámosellenőrzés mellett. Nekem segédet kell tartani, aki öt pengő napi fizetést élvez. Aztán a gyár házról házra jár, illetve félig szakmunkás napszámosai és va- sárnaponkint az egész vidéken »rendbe hozzák« a cserépkályhákat. Többször aztán üzennek, hogy jöjjek, hozzam igazán rendbe a kontár-munkát, amiért már egyszer megfizettek.

Nem tud jót, bizakodást mondani a mai ipari helyzetről. A múltról azonban boldogan emlékezik:- Én vagyok a váci önkéntes tűzoltó-egyesület legrégibb tagja: 53 éve vagyok tűzoltó, mert győri segédi működésemet is beszámították. A város képviselő testületének hat cikluson át voltam tagja, ma már csak kedves emlékeimet őrzöm a nagy tekintélyű, minden lépésében korrekt Zádor polgármesternek, a jókedvű Franyó Pistának, a gavallér Morlin Zsigának és az akkori közélet számos neves tagjának. A szép idők azonban elmúltak és csak azon lehet keseregni, hogy napról napra rosz- szabb a helyzet a magyar iparban. Háború óta változott meg, ki tudja, nem ott fog-e véget érni, hogy minden kisiparos teljesen tönkre megy ...

Krach József

érdemes kádármester épen papvölgyi szőlőjéből jött haza. Ha 76 éves is, gyalog tette meg kedves szőlőjébe az utat és ép azon elmélkedett, hogy miért is kóstolta meg a savanyú szőlőt?

Derék, öreg iparospolgártársunk szenzációs érdekességeket mondott el e sorok Írójának a régi boldog Vácról. Ö csak tudja, hisz több mint egy félévszázadja csinálja Vác borainak hordóit. Igazán, ezeket a derűs, kedves öregeket kell hallgatni, hogy megtudjuk, volt e hosszú

városban igen, igen boldog élet is...

— Én annak az időnek gyermeke vagyok — kezdette visz- szaemlékezéseit Krach bácsi, amikor a kőkaputól le a lőhá- zig sárban gázoltunk, de megelégedés, boldogság honolt a város gödrös utcáinak házaiban, mig most véges végig van kerami- tunk, de szárazság uralkodik a telkeken és a zsebekben ...

— Az én édes apám 1857-ben nyerte el mesteri oklevelét. Ő kádár volt, mellette tanultam, mellette dolgoztam. Abban az időben mindenkinek megvolt a maga kis háza. A házhoz tartozott egy kis szőlő és pünkösdtől novemberig nap, mint nap hozta be a gazda a rengeteg gyümölcsöt szőlőjéből, melyet itt a fegyház alatt értékesített. Nem volt nap, hogy 20—25 puttonyt ne adtam volna el és bár három segéddel dolgoztunk, minden munkánk azonnal elkelt. A Simon-hetihajók megállás nélkül vitték Bécsbe, Budapestre a váci gyümölcsöt, melynek nagy és jó híre volt. Különösen cseresznyéinket és ribiz- linket nagyobb áron lehetett értékesíteni, mint bármelyik más vidéknek. Mit mondjak? A gyümölcsből fizette ki a váci ember adóját és abból élt késő őszig, mig a bor nem jött. Nem is tudom megérteni, hogy vannak még váciak, kik tudják, mit jelentett Vácnak a gyümölcs és mégsem forszírozzák, hogy kopár hegyeinket betelepítsék.

— Aztán jött a bor! Kérem, nem volt ház, ha szahnafödeles is, amelynek pincéjében 50—60 hektó bor ne ült volna. Saját termés. A Pannóniától, mit akkor Szarvasnak hívtak, de egészen a Tragor-házig két sorban állottak a 15—20 akós hordók teli jó fajta váci borral és várták elszállításukat a Dunára. Mert tudni kell, hogy a váci bor legnagyobb része külföldre, Bécsbe ment, de a Simon-hajók nem egyszer Németországig is fel vitték, olyan jó hire volt. Mi volt az ára? Hát három forintot fizettek akónkint. Ez volt a váci bor ára.

— Emlékszem én még másra is. Ahol most a menhely áll, ott volt a dézsmaház. Az Árpádutcán át, amit akkor dézsma- ház-utcának hívtak, jöttek be a négyökrös szekerek és a dézsmaház udvarán a kisebb hordókból 'egy lopóval, a nagyob- bakból egy pinttel leemeltek clézsma címén és beleeresztették egy kő-csatornába, melynek vége a székesegyház téri pincékben végződött. Én még jártam a városház előtti és a nagytemplomtéri óriási pincékben, melyekben a 80—100 akós hordó nem hogy nem volt ritkaság, de tele is volt és kóstoltam "még Althán-püspök borából is egy kevéskét...

így folyik a szó, az érdekes ismertetés a gyönyörű múltról, Szepi bácsi fia pedig hozza a sok elismerést, miben a régi magyar kádárüzletnek része volt. Igen érdekes a kádárság alapítójának, Krach József édes apjának 1857-ből való nagy pecsétes engedélye, melyet a helytartótanács nevében adtak ki, hogy Vácon letelepülhet és kádár mesterséget folytathat, Krach Józsefnek 1885-ből való mesteri oklevele és sok kitüntetés a jó, becsületes munkáért.

— A mi elmúlt, nem jön visz- sza és ha visszajönne, sem tudnánk ismét beleszokni. A világ halad, művelődik és ha az igy tetszik, nem lehet kifogást tenni ellene. Csak mi, öregek nem nyugszunk bele soha, hogy itt valaha gyöngy-élet volt, amel\r- ről a mai fiatalság még álmodni sem tud.

Molnár István

magyar szabómestert, abban a házban találtuk, hol ötvenhárom év előtt kezdette ipari munkálkodását: a Karay-Krakker- utcában, a volt PeicUpek-féle házban.

— Hát megjött az elismerés? kérdi a kicsi, de igen mozgékony Molnár Pista bácsi a tudósítót.

Egész természetesnek találja és csak mint mellékesen említi meg, hogy itt, ebben a házban kezdte mesterségét 1881-ben, mikor Szabadkáról hazajött a katonaságtól és azóta megszakítás nélkül itt is dolgozik. Mikor kérem, hogy üljön le és úgy beszélgessünk, élénken tiltakozik, hogy bizony ő nem fáradt, mert ülve dolgozik — egész nap.

— Csak lenne elegendő munka! sóhajtja. Magyar szabó vagyok és ötven éve két Széchenyi- utcai üzletnek dolgozom. De a félévszázad alatt a falusi nép nagyon elrontotta ruháját, úgy értem, hogy mindinkább levetik a szép magyar öltözetet és áttérnek a finomabb módira. Pedig, ha tudnák! Háború óta egyre rosszabb a szövet és a posztó, szinte csoda, hogy lehet vele dolgozni! Már Vácon is gyártottak vásznat zsebeknek a siketnéma fiuknál, de azt tetszik hinni, hogy itt meg lehetett vásárolni ? Nem és Pestre adták nagykereskedőnek és nekünk oda kellett menni. De miután sok Vácon a német szabó, mind kevesebb a magyar ruha, nekem mind kevesebb a mun-