Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)

1935-09-04 / 68. szám

Beárazás az ízb*. poSgáH leáiijfiskotába A váci izraelita polgári leány­iskola igazgatósága közli a t. szülőkkel, hogy a pótbeiratáso- kat az í—IV. osztályba szeptem­ber 6-án és 8-án tartja. idegenfupgalom — az A következő megszívlelendő sorokat kaptuk: Mélyen tisztelt Szerkesztő úr! Megbotránkozik az ember, mennyire nem törőd­nek nálunk az idegennel! Bár, amint ez az eset igazolja, ugyan­akkor nem törődnek velünk, vá­ciakkal sem. Vasárnap délelőtt, 11-kor, amikor a Fehérek-tem- plomából tömegek özönlik el a Konstantin-teret, egy nagy cso­port kiránduló érkezett a térre, felülről a főúton. Vonultak a Hősök-szobra elé. Méltó foga­dásukra a szobor fölött nagy­ban dolgoztak az utcaseprők, olyan piszkos porfelhőt gomo- lyitva az utca fölé, hogy ahhoz képest a múlt szerdai viharfelhő kismiska volt. Persze a Niaga­rának előzőleg még csak a nyo­mát se láttuk. Kerestem a téren legalább egy városi urat, hogy bemutassam a nagyszerű lát­ványt, de nem találtam. Az ide­genek meg csak úgy forogtak a nagy porban. Talán Szaíay De­zső úrnak hívnám fel a figyel­mét, ő léphetne közbe, ha nem is miattunk, de az idegenforga­lom érdekében. (Aláírás.) Megszunite^efttEvajőjáiPSstok Ilyen alacsony vízállásra ré­gen nem emlékezünk. Ha lenne strandfürdőnk, oly hatalmas fö­venye lenne, hogy az külön rek­lámjául szolgálhatna. Érzik ezt a hajó járatok is, mert vala­mennyi hajó, de különösen a bécsi hajók, nagy késéssel köz­lekednek, ami miatt az Első Dunagőzhajózási Társaság hét­főn és kedden a két bécsi hajót már nem is indította. A mai naptól az express-hajók kétszer közlekednek: Bécs — Budapest között szerdán és vasárnap, vissza ugyanígy. A pénteki ex- press-hajó utoljára szeptember 6-án megy Bécsbe. Sjeáznyolcvanhét csőnaikos vasárssap Vasárnap ismét sikerrel járt a »Fürge« Budapesten. Hatvanöt csónakot vontatott fel 187 részt­vevővel. H 'wéb'osb k©«raywtár Myitwa A városi könyvtár vasárnap, szeptember 8-án nyit. Könyvtári órák: d. e. 9-től lí-ig. Kedvező feltételek mellett: üzleti folyószámláit betétek äCaäl« és belföldi) átutalásaik Icscimüik Vád EGYHÁZMEGYEI TflKüRÉKPÉHZTáR R.T. Hojfyew Alapftvlinyoh KezelfisAfe KONSTANTIN-TÉR Miért nem indul meg a bélésposztó gyár ? A tavasszal nagy örömmel ad­tunk hirt egy újabb váci gyár létesítéséből. Érthető örömmel, hiszen a gyár talán száznál is több váci munkáscsaládnak ad kenyeret, ha dolgozik. A Neu­man S. csehországi bélésárú- gyárvállalat magyar letelepülé­sét ezen okok miatt még első akadályaikkal szemben is meg­védelmeztük. Síkra száll lünk ak­kor a várossal, mélynek villa­mosműve nem volt hajlandó be­látni, hogy ily nagyobb munka- alkalom megteremtőjének ol­csóbban kell számitanf a vil­lanyt, hiszen a munkátlanokon segít a város, ha elősegíti min­den eszközzel a gyár megindu­lását. Szenzációként hatott a Vá­ci Hírlap akkori közlése, amit a városházán is először lapunk­ból tudtak meg, hogy a kereske­delmi miniszter is beleavatko­zott a villany árának mérséklé­sébe, természetesen Neumanék javára. Ez tehát el volt intézve. A gyár rendezkedett és... többet nem csinált. Néma falak között szunnyadó gépek várják a mun­káskéz megjelenését s úgy lát­szik, hiába várják! Érdeklődé­sünkre megtudtuk, hogy Neu- manéknak fejükbe szállhatott a kereskedelmi miniszter beavat­kozása, mert most már további engedményeket óhaj tottak. Nyers anyag-behozatalukért csak egy pengői akarnak fizetni, jól­lehet ez a vám három és fél pen­gő mindenkinek. Néhmanékegy­előre ragaszkodnak követelésük­höz s a gyárat nem indítják el. Megkérdeztük dr. Ruszthy Rusztek Lajos polgármestert is, mily hivatalos információja van e kérdésben? Polgármesterünk érdeklődött ez ügyben a keres­kedelemügyi minisztériumban s ott informálták őt a valódi hely­zetről, amint most azt mi is is­mertettük, de hozzátették, hogy Neumanék kérésén a fennálló tételes törvények miatt segíteni nem lehet. A munkanélküliség csökken­tése érdekében elsőnek szólal­tunk fel annak idején. Most azonban azt látjuk, hogy a cseh gyár külön, a részére gyártott privilégiumokat óhajt s igy saj­náljuk a sok betűt, amit ez ügy­ben megjelentettünk. Egy Bielyübeii szerző színdarabja a Hliniczkynél A váci műkedvelők szeptem­ber 21-én táncmulatsággal egy­bekötött operettelőadást rendez­nek, melyen helyi szerző: ifj. Hannos Jenő operettjét adják elő. A darab beállítását maga a szerző végzi. Az operett cinre: Hív a falum vissza! Próbái már folynak és az agilis rendezőség tevékeny munkát fejt ki, hogy a darabot sikerre vigye. ¥áleszfmánfí ülés a Petöfieknél A váci Petőfi - asztaltársaság szeptember 4-én, szerdán este 8 órakor választmányi ülést tart a Szeghő-féle vendéglőben,mely­re ezúton hívja meg a választ­mány tagjait az elnökség. Gimnazisták úszóversenye A kegyesrendi gimnázium aug. hó 31-én délután 5 órakor tar­totta házi úszó- és kielbot-Veiv senyét a hajóállomás és az eve­zősház között. Az eredményt nagyban befolyásolta a hidegvíz és a levegő. Ezért a legérdeke­sebbnek ígérkező Dunaátúszó- bajnokságot sem tarthatták meg. A versenyszám okban a követke­ző eredményeket érték el: 60 m. g'yorsúszás (I—V. o.): 1. Veixel- baum, 2. Jámbor. WO m. gyors­úszás (V.—Vili.): 1—2. Patak­falvi (VII.) és Kozeluha (VIII.) holtversenyben, 3. Dalkó (Vili.). 60 m. mellúszás (I—V.): 1. Veixelbaum (V.), 2. Quell. 100 m. mellúszás (V—VIII.): 1. Nagy G. (VI.), 2. Pinterovics. Kielbof- verseny (V—Vili.): 1. Horváth I. (VI.)—Jeles F. (Vili). Kielboi- verseny (I—V.): 1. Jámbor— Quell. Sk Fonógyár1 sportünnepélye és táncestje A Váci Fonógyári Sport Kör vasárnap, szeptember 8-án, a szigeti sporttelepen 1/2 3 órai kez­dettel sportünnepélyt rendez. Lesz női és férfi síkfutás, kötél­húzás, női lézilabda-mérkőzés és futballmérkőzés a Romliányi IKK és a Fonógyári SK csapatai között. Belépődíj átkeléssel: 30 és 40 fillér. Este 9 órai kezdet­tel táncest a Hhniczkynél 50 fil­léres beléptidijjal. A V. H. útján hívják meg a t. közönséget. fia érdekeset tud közöljevelünk levélben, telefonon. Titoktartók vagyunk! VÁCIMÉT Rokont látogattak a lettek A lettek kétnapos itt tartózko­dásuk alatt történt. Ifjaink a vá­rost mutogatták nekik. Már el­hagyták lefelé menet a Székes­egyház-teret, amikor a lettek je­lentkeztek, hogy cigarettát akar­nak vásárolni. Bevitték őket a Géza király-tér sarkán tévő do­hánytőzsdébe s az egyik nagy kópé igy köszöntött be: — Nagyságos asszony, meg­hoztuk a rokonokat! Ugyanis a trafik özv. Lett Kálmánnéé. * RHegini eEkereszteliek egy váci családot Ismeretes, többször irtunk is róla, mint kereszteli el a nép az előtte nehezen hangzó, közis­mert családi neveket. A legújabb keresztelés a múlt héten történt. A Konstantin-téren dr Pertik főorvost megállítja egy szurtos- képű inasgyerck: — Hol van kérem az Incidens fűszeres boltja? SAJÁT SZÉKHAZÁBA* mi TfiKüRÉKPÉNZTÁR A Magyar Nemzeti Bank melléklielye V4e, Honst»ntln-tér 15. Telefon: SS Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Ex por iái ők récére tamrasltvámyob; feia«Iá,sa Vftc ás környékére Aradi vár . . . aradi vár . . . A Váci Hírlap julius 31-i szá­mában közölt »Áruló kő a Bá­thory-utcában« című emlékezés régi, szép emlékeket idézett fel bennem is, amit megírok, mert szeretném, ha nem kallódna el. Negyven gond terhes esztendő múlt el már azóta, de lelkemben úgy él ma is, mintha csak teg­nap történt volna. Visegrádon a királyi erdészlakot festettem ak­kor, másodmagammal. Fárasztó munkánk végeztével esténkint le­mentünk a visegrádi öreg Du- napart fűzfái közé, ahol mit is tud tenni két festő? — énekel. Hol vígat, hol búsat. így éne­keltük mi is egy este a tizenhá­rom aradi vértanúról szóló régi magyar nótát: Aradi vár, aradi vár, halálvölgye, tizenhárom magyar hősnek temetője . . . Arra sétált egy öreg úr. Is­mertük. Görgey volt. Amikor meghallotta nótázásunkat, meg­állt, egy darabig hallgatta, majd leült egy fatönkre, elővette zseb­kendőjét s csak úgy rázta a si­rás szegény öreget. Mi abbahagytuk a nótázást. Görgey nemsokára felkelt a fa­tönkről s lehajtott fejjel elsétált. Sohase fogjuk elfelejteni ezt a szomorú esetet. Azóta már sok­szor voltunk Visegrádon, éne­kelgettünk is esténkint a duna- parti fűzfák alatt, de azt, hogy: Aradi vár, aradi vár, halálvölgye, tizenhárom magyar hősnek temetője . . . soha többé nem mertük eléne­kelni, hátha meghallja Görgey odafönn, ahol a tizenhárom vér­tanúval együtt tartja már csa­patszemléjét ... Talpasa János TÖKÉLETES HANGLEADÁS ÉS VETÍTÉSI Nyitott -w 7- £ w-'ä Tr Kitűnő bla ko k ! v MC 'kJr CÍ? ÜL szellőztetés! Szerdán, szept. 4-én, csütörtökön, szept. 5-én 5-7-9-kor 20—50 filléres — Harry Piel jubiláns 100. monumentális filmje CIRKUSZ HERCEG Izgalmas, látványos, hangulatos, szemkápráztató artistatörténet — Fő­szereplő Harry Piel bámulatosan idomított ló, elefánt, majom, papa- gály és több exotikus állattal.

Next

/
Thumbnails
Contents