Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-07-03 / 51. szám
2 VÁCI HÍRLAP A rendőrség azonban annyi tapintattal vezette helyes útra az éj sötétjében a hullámzó sorokat, hogy minden egy órán belül le- bonyolitódott és a Hétkápolna környéke ismét átvette szokott csöndjét. Nyilvános levente ünnepély Ha volt valaha munkája a rév- átkelésnek, úgy vasárnapra az megsokszorosodott. A szigeten diófák árnyában állították fel a tábori oltárt, amelynél Kovács Vince dr apátkanonok mondott misét. Mintegy ezernégyszáz levente áhítata szállt az ég felé és jelen volt a levente vezérek és oktatók díszes társasága, valamint nagy közönség. Szent mise végén Kovács kanonok gyönyörű beszédet intézett az ifjúsághoz. Délutánra kivirágzott a gyönyörű VSE pálya. Mind többen és többen érkeztek. Nemcsak a látványosság, de a levente intézmény szeretete is hozta a közönséget. Olyan lelkes és szép közönség volt együtt, minőre ez a poétikus környezetben álló pálya aligha emlékezik. Szép asszonyok és leányok gyönyörű koszorúja emelte a természet szépségét. A hangulat olyan izzó volt, hogy minden felvonuló csapatot lelkes tapssal fogadtak és kisértek a helyükre. Mikor már a tribün teljesen megtelt, kezdődött a felvonulás. Szivgyönyör- ködtető látvány volt, amidőn a kerület ötvenegy leventecsapata példás katonai rendben felvonult, szemben a közönséggel. Felharsant a hadiárvák és a budapesti leventezenekar kürtjein a Himnusz, azután Egry Géza tanácsnok átvette a vezényletet, majd Ruszthy Rusztek Lajos beszélt és szavait számtalanszor elnyomta a dörgő tetszésnyilvánítás. Többekközt ezeket mondotta: A polgármester beszéde A nemzetek életében van vetés és van aratás, van hősi korszak és van jégverés, van pir- kadó virradat és csillagtalan éjszaka, van élet és van halál. A magyarnemzet a legszebb vetéseinket elpusztító jégverés után most a keresztútját járja. Az egykor büszke Hungária roskadozva görnyed a trianoni átok kibírhatatlan terhe alatt s a nemzet legjobbjai a vizbeí'ulók kétségbeesett erőfeszítésével kereSAJÁT SZÉKHAZÁBAN VÁCI TBKBRÉKPÉHZTÁR A Magyar Nemzeti Bank mellékhelye T4e, KonNtantln-tAr 15. Telefou: 03 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki ; <•> Exportálók \ rímére Unueltvftnjrok kisdA«»! VAe é* körnjékére sik a nemzet életébe visszavezető utat. Ez a magyar lélek. Közönyös fásultsággal suhan el a tavasz virágzása felett, gondtalan gondatlansággal rebben el a nyár bősége mellett, de amikor inul óban az eltékozölt élet, ha az őszi lankák mentén mezi- telenre kopaszodtak a magyar tölgyek, akkor felsikoll a telkekből a kétségbeesés őrjöngő jajkiáltása és hangosan előretör az örök élet halhatatlan vágya. S ekkor, ebben a színtelen, hervadó vegetációban, amikor már úgy látszod, hogy a Rákóczink nemzedékének leikéből kifagyott az élet fentartó melege, a trianoni romok közölt egyszerre csak újból kivirágzott a magyar tavasz, amikor feltűnt az első levente sapka. Csendesen, szerényen jött, mint alkonyaikor az első csillag a borongó magyar égen, de a tavaszi ifjúság örökzöld indái lassan ráborultak a nagy pusztulás gyászos emlékeire s az előbb még sírköveknek Ítélt romokból megszentelt kezek az uj magyar élet alapköveit hordták széjjel. A lemondást, a közönyt, a halálfélelem kínzó sejtelmeit a hit, a bizalom, a feltámadás szeretete váltotta fel. A munka szeretete, az alkotás vágya, az élniaka- rás himnusza ömlött végig gazdag folyamban a magyar közéleten s a levente mozgalom első csatáját megnyerte a magvar lelkek felett. A magyar feltámadásnak hősökre van szüksége. Hősökre, a kik szembeszállnak a csüggedés- sel, a lemondással, akik számára nincs lehetetlen és nincs meg- vívhalatlan harc. Hősökre, akik megvetik sarkukat az utolsó magyar rögbe s onnan indítják el az újabb ezer évet. Ezután lelkes szavakkal üdvözölte a megjelent díszes sereget, közéleti előkelőségeket, majd a leventék gyönyörű csoportjához fordulva a követke^ zőket mondta: Magyar leventék! Rátok mosolyog az élet szeretete, felétek néz könnyes szemeivel mindnyájunk édes anyja, titeket hív az uj magyar feltámadás hősi nagy munkája. Vegyétek át az Árpádok, a Szent Lászlók, a Hunyadiak, Rákóczyak halhatatlan szerepét a magyar történelemben, hogy ne sírásói, hanem honalapítói, ne árulói, hanem hősei legyetek a hazának. Történelmi elhivatástok nagyszerű tudata égesse bele leikelekbe a kötelességteljesités szerit parancsait úgy, hogy a becsülettel végzett munka mindannyitok telkében olyan öntudatot neveljen ki, mint abban a francia katonában, akit amikor a raa- rengói csata után megkérdeztek, hogy ki győzte le az osztrákokat, büszke önérzettel mondotta: »En — és még hetvenezer francia.« Éljetek és dolgozzatok ti is úgy, hogy, ha majd megkérdik egykoron tőletek, ki hozta vissza a Kárpátok koszorúját, felemelt fővel, égreszegett szemmel elmondhassa mindenki magáról : »Én — és a többi magyar.« Sportlátványosságok Ezekután kezdetét vette a a szebbnél szebb, fegyelmet és testi ügyességet bemutató gyakorlatok. Pompásan voltak rendezve, a közönség egy percig sem unatkozott, mert amint egy csapat levonult, ott állott az uj és már is gyönyörködtette a szemeket. Különösen kitettek magukért a főváros leventéi, akikből a Szent Gellért gőzös mint egy nyolcszáz főnyit hozott ki Vácra. Láttunk fokos gyakorlatokat, leány-tornát és akrobata mutatványokat, amelyeken hol derült, hol álmélkodott a közönség. Ilyet igazán csak cirkuszban lehet látni, ezek a fiatal fiúk vetélkednek a legjobb artistákkal. A szertornász akadémián láttuk a világbajnok Pelle Istvánt, de láttuk azokat a reménységeket is, akikkel a jövő évi berlini olimpián akar Magyarország győzni. Lélegzetel- íolytó, csodás fegyelemmel véghez vitt bemutatók voltak ezek. Majd láttuk a püspökhatvani minta leventéket, akiknek munkájára a V. H. már előre felhívta a közönség figyelmét. A fegyelem képzésnek csodái voltak ezek, amidőn pöttömnyi oktatók precízen vezényeltek és vezették a nagy levente rajokat. Most ismét egy újabb látványosság következett, a váci leventék vonultak fel száznál is többen és zászló-gyakorlatokat mutattak be, melyeket Molnár Jenő levente vezető-főoktató tervezett és vezényelt. Nagyon tetszeti a közönségnek és befejezéskor percekig zúgott a taps és elismerés. A versenyeit eredményei és dijai A 12X100 méteres korszerű terepstafétát már a pályán kívül kellett megrendezni. Nem csupán a résztvevők nagyszáma miatt, de azért is, mert itt a résztvevők fedezékből indultak, fekvő helyzetből, fegyverrel s a távolabb, a felváltásra várók, ugyancsak fedezve voltak. A felváltóknak le kellett társuk mellé feküdni a futás után s ilyen helyzetben átadni a fegyvert, melynek birtokában rohanhatott csak tovább a továbbfutó. Szép és izgalmas volt ez a verseny, amit a budapesti VII. kerületi leventék csoportja nyert meg, erős küzdelem után. Ezzel a számmal a sok látványosságot nyújtott ünnepély versenybemutató számai befejezést is nyertek. Most a csapatok oszlopokban álltak fel a versenypályán s kezdetét vette a dijak, jutalmak és oklevelek ünnepélyes átadása. Szócsövön hirdették ki az eredményeket s a jutalmazásra váró csapatok egyenkint vonultak fel a tribün elé, ahol Erdélyi Lórántné, az alispán neje nyújtotta át az oktatóknak az értékes dijakat, amelyekből külön kijutott az oktatóknak s külön a csapatok valamennyi tagjának. Az összetett rajversenyben győztes első öt raj tagjai a dijakon felül még a nyerés sorrendjében öt pengőtől egy pengőig lettek fejenkint jutalmazva. A nemes vetélkedés végső eredményei a következők voltak: összetett rajversenyben bajnok : Isaszeg. Gyönyörű vándordíját vittek el, veztőjük értékes dijat, a csapat minden tagja nagy aranyérmet s 5—5 pengőt kapott. 2. Vác (Kis arany,4—4P). Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek ttül- és belföldi átutalások Kölcsönök VÁCI EGYHÁZMEGYEI TBKBRÉKPÉNZTBR R.T. Kejfyes Alapítványok Kezelősé^e KONST ANTIN-TÉR 3. Budapest (nagy ezüst, 3—3 P). 4. Budapest (kis ezüst, 2—2 P). 5. Cesztve (nagy bronz, 1—1 P). 6. Cegléd (kis bronz s oklevelek.) Céllövészetben bajnok: Budapest 1/6. 2. Budapest VI/2 3. Budapest II/l. Céllövő egyéni versenyben bajnok: Karay Lajos (Budapest). 2. Gönczy Lajos (Budafok). 3. Patonay Károly (Budapest). 4. Czemmer Károly (Budapest). 5. Padi László (Budapest). 6. Király Sándor (Abony). 7. Németh József (Budapest). 8. Lovassy János (Budapest). 9. Pécsi József (Szentendre). 10. Koszec Ádám (Aszód). 11. Egedi István(Abony). Buzogánydobó egyéniversenyben bajnok: Győri Ferenc (Püspökhatvan). 2. Jánoska Géza (Budapest). 3. Kiss Gábor (Tá- pióság). 4. Csitneki Gyula (Vác). 5. Noé Sándor (Vác). 6. Mészáros István (Püspökhatvan). 12X100 m. korszerű stafétaversenyben bajnok: Budapest VII/38. 2. Salgótarján. 3. Budapest VIP19. Verseny keretébenBudapest — Vác levente céllövő bajnoki verseny. Csapatversenyben bajnok : Isaszeg. 2. Vác. 3. Cegléd. 4. Adony. Egyéni versenyben bajnok: Gönczy Lajos (Budafok). 2. Király Sándor (Abony). 3. Pécsi József (Szentendre). 4. Koszec Ádám (Ászód). 5. Fehér András (Isaszeg). 6. Egedi István. 7. Te- kula József (Újpest). 8. Ba- binszky András(Monor).9.Halmó István (Újpest). Duna-ünnepély— tűzijáték Az eredmények kihirdetésével befejezést nyert a leventék két napos ünnepélye. A rajok hangos nótaszóval vonultak át a két kompon, melyek dicséretre- méltóan, a legkissebb zökkenő nélkül bonyolították le ezt a hatalmas, két napos forgalmat, amilyenben — saját bevallásuk szerint — részük még soha sem volt. A közönség pedig vonult be a Pokol-csárdába, mely köré kordont húzott a ^tűzoltóság, mert a vendégek ily nagy tömege miatt (hatszázan voltak) erre az estére a Pokol-csárdát el kellett zárni a nyilvánosság elől. Nehezen tudtak ennyi embert elhelyezni. Itt már húzta a cigány, sürgölődött a nagyszámú pincérsereg s kezdetét vette a vacsora. A két szép nap sok izgalma, a nemes vetélkedés emelkedett hangulatot hozott át ide a terraszra. A rendezőség agilitása most