Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)

1935-05-12 / 37. szám

2 VÁCI HÍRLAP a karzatiak. A jelölő-választ­mány hosszú ideig tanácskozik. Mint később megtudtuk, azon tanakodtak, hogy mit csinálja- a harmadik pályázóval. Olyan zavaros pályázati kérvényt adott be, hogy az egyik bizottsági tag azt kérdezte, hol van mellőle az orvosi bizonyítvány ? Végül is feltűnt az alispán ismert alakja és máris közli a közgyűléssel, hogy elsőhelyen dr Ruszthy- Rusztek Lajost jelölték (itt meg­akad, mert a földszint lelkes éljenzésbe kezd, amely átragad a karzatra is és együtt hossza­san éljenzik a jelöltet). Második­helyen Tornáry János dr helyet­tespolgármestert jelölte a jelö­lő választmány. Itt ismét élje­neznek, de már sokkal gyöngéb­ben. Meg is jegyzi egyik városi képviselő, hogy ez az éljenzés már eldöntötte, hogy ki lesz a polgármester. Az alispán beje­lenti, hogy névszerinti titkos választást kértek, ezt elrendeli és a szavazatszedő-köldöttség elnökéül felkéri Baintner Er­nőt, tagokul Bruzda József és Sommer Gyula városi képvise­lőket. A szavazás úgy fog tör ténni, magyarázza, hogy aki igennel szavaz ... és most sza­vait elnyeli a morajlás, majd azután elmondhatja, hogy a két jelölt nevére készült szavazó­cédulákat hozott magával a két jelölt nevével, hivatalos pecsét­tel ellátott borítékba kell tenni annak nevét, akire a városi kép­viselő szavaz, aztán átadni az elnöknek, aki azt az urnába helyezi. A másik jelölt nevét pedig a szomszéd urnába kell dobni, amelyet mint érvényte­lent meg fognak semmisíteni. A szavazás alatt A közgyűlést felfüggesztették, Pap főjegyző osztja a szavazó­lapokat, Baintner elnök előtt megjelenik a közismert vihar­vert urna és elsőnek a megyés Főpásztor szavaz, utána pedig a nagyprépost. Új társaságok alakulnak. Az alispán a körülötte állóknak el­beszéli, hogy milyen nagy óva­tosság szükséges a titkos sza­vazásnál. Szentendrén például a múlt polgármesterválasztáskor kilenc jelölt volt, tehát a városi képviselők mindegyike kilenc szavazólapot kapott. Addig, mig a nyolc szavazólappal a város­atya be nem számolt, addig nem kapta meg a kispörköltjét. De meg is tudták, hogy kire szava­SA.IÁT SZÉKHAZÁBAN VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR I A Magyar Nemzeti Bank mellékhelye Vác, Konstantln-tér 15. Telefon: 63 Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel folyósít e Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálók rémére tsnuxItrAnyoh kla<0áHn| Vác én kornyékére A jubileumi év Reetor Magnificusa: DR KORNIS GYULA Ma van háromszáz esztende­je, hogy Pázmány Péter bíboros érsek megalapította a ma is ne­vét viselő és európai hírnévre szertett egyetemet. Az egész ma­gyar közélet készülődik, hogy méltó fénnyel, nagy kulturális jelentőségének megfelelően ün­nepelje meg ezt a napol. Az or­szággyűlés tőrvényheiktatta Páz mány Péter és a 300 éves egye­tem érdemeit. Kulturális és szo­ciális alapítványok, most meg­szervezendő intézmények lesz­nek hivatva emlékezetessé ten­ni a jubileumi évet. Ma május 12-én kisebb házi ünnepség ke­retében ünnepük a jubileumot, miig az év második felében az egész kulturvilág részvételével fényes ünnepségek lesznek. A nagyinulUi egyetem legfé­nyesebb slall urna: a Rector Magnificus tisztsége. Most, ami­kor nemcsak Európából, de a civilizált világ minden részéről jönnek kiküldöttek, hogy együtt ünnepeljenek a magyar. nemzet­tel, fokozottabb mértékben for­dult a figyelem a napokban megtartott rektorválasztás felé. Olyan férfiúi kellelt erre a fé­nyes és dicső polcra emelni, zott, mert akinek a szavazó­lapja hiányzott, arra adta le szavazatát. A megyés püspök Sáfár Bélával és Tragor Ignác- cal beszélget hosszasan, közben nyugodtan folyik a szavazás, nincs tolakodás, Baintner elnök gyorsan szedi a borítékokat, Kis jegyző alig győzi a nevek Írását. Már hatvankilencen le­szavaztak. Az elnök még két percre kitűzi a batáridőt, hogy lehet még szavazni, de több szavazó nem jelentkezik. Meg­állapítják, hogy Váczy Hübschl Kálmán és báró Orosdy Fülöpné nem szavaztak a két jelöltön kívül. Az elnök felbontja az urnát és nyitogatja a borítéko­kat, hogy a szavazatokat össze­számlálják. Mind többen állják körül, nagy érdeklődés mellett. Első szavazat, amit kezébe vett, Rusztekre esett. A második Tornáryra. Azután egymás mel­lett haladtak majdnem húszig, ahol Rusztek már öt szavazattal vezetett. Ettől kezdve már mindinkább előre nyomult Rusz­tek többsége. Amikor Rusztek- nek 30 szavazata volt, akkor Tornárynak 21 szavazata volt. A GO-ik felbontott borítéknál már Rusztek behozhatatlanul vezetett. 35 szavazat esett rá, 25 Tornáryra. Végül a Rusztek szavazatok eljutottak a 41-ig, Tornáry azonban 28-nál maradt, igy Ruszthy-Rusztek Lajos dr-t tizenhárom szótöbbséggel Vác város polgármesterévé válasz­tották. A közönség már előre tudta a szavazások arányát és mire az alispán újra elfoglalta az elnöki széket, már nagy éljenzéssel fogadták kijelentését, hogy aki a jubileum évében méllóké- pen tudja reprezentálni nemcsak a nagy múltú egyetemi tanári kart, hanem a főpap emlékét, az egész magyar tudományos világot. A kiküldött elektorok erre a díszes, de nehéz feladat­ra Kornis Gyula egyetemi ta­nárt, városunk orsz. képviselő­jét találták méltónak. Valóban Kornis Gyula európai horizon­tú tudása, sokoldalú munkássá­ga, papi mivolta, de nem utolsó sorban páratlan nyelvtudása, teljes mértékben meg fog felel­ni azoknak a várakozásoknak, amikkel a jubileumi év Reetor Magnificusa felé az egész ma­gyar kulturális élet fordul. Nagy örömmel adunk hirt városunk kiváló szülöttjének újabb díszes megtiszteltetéséről, meri tudjuk, hogy személyén keresztül fény és dicsőség há­ramlik erre az ősi városra is. Reméljük és ludjuk, hogy mun­kássága méltó lesz a rárótt fel­adathoz és Vác város szülöttje mél lóképen fogja reprezentálni az egész kullurvilág előtl a ma­gyarság évszázados kultúráját, műveltségét és elismerést köve­telő szellemi fölényét. polgármester 41 szavazattal. Roppant nagy éljenzés, utána az alispán folytatja: Tornáry János 28 szavazatot kapott. Egyetlen él­jen hangzott el, ez őszinte volt, Gurszky főjegyzőé, a többi Tor­náry szavazó hallgatott ! Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek Hűl- és belföldi átutalások Kölcsönök VÁCI EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Keicyes Alapítványok Kezelösíjce KONST ANTIN-TÉR Pontban nyolcóra volt. Ha­rangszó hallatszott a csendes nyári estén Kolossváry Mihály egy kis küldöttséggel ment az új polgármester elé. Sáfár és dr Grósz képviselőket vitte ma­gával. Amint az autó megállóit a fegyház előtt, a kert rácsánál felhangzott a Himnusz. Nagyon kedves szép jelenet volt, a hadi­árvák pompás zenekara vára­kozott ottan és a küldöttséget hozó autó volt a jel, hogy az üdvözlő imára rázendítsenek. Meghatottan hallgatta az est csöndjében a kis társaság, mely most Ruszthy-Rusztek Lajost értesítette megválasztásáról. Néhány perc és az autó fordult, most már az új polgármesterrel érkezett a városháza elé. Mesz- sziről hallani lehetett az éljent, mert az utcán is már igen nagy közönség gyűlt össze. Az új pol­gármester meghatva lépte át a fehér terem küszöbét, kezet csókolt a megyés főpásztornak és az alispán elé lépett. Az al­ispán rövid szavakkal adta át a város pecsétjét, mint a polgár- mesteri hatalom jelképét. Szi­vünkhöz nőtt ez a város, mon­dotta az alispán, mert Italán a 4 Bérletjegyek ismét kaphatók! VÁ ROSI ► Vasárnap, május 12. 3, 5, 7, 9 órakor. 20—80 f Gyermekek gyönyöre, szülők öröme : Tavasz a télben Színes, rajzos trükkfilmek. 9 A „MELLÉKUCCA“ testvérfilmje Orvosnő naplója A női szív titokzatos problémája. Főszereplők Ann Harding és Nils Asther Kedden, Szerdán, május 14—15. fél 6 és fél 9 órakor Két filmujdonság ! Egy sem repriz S Korda Sándor mestermíive: DON JUAN Főszereplő Douglas Fairbanks IP CELLINI a középkor szerelmes ötvöse Jön; Ez a villa eladó! Ruszthy-Rusztek Lajos lett a ;,i . ÚiVtv

Next

/
Thumbnails
Contents