Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-04-21 / 32. szám
8 VHC8 HiüftLAI* Ma es »tem szekatúra, is át mi ? A váci háziasszonyok szomo- ritására kell nicgirní a következő kis hirt. Vácon szokás, hogy a piacon vett kis állatot, malacot, bárányt átkülclik asszonyaink a hentesükhöz vagy mészárosukhoz és ott szúrják le és még azok a sütőbe nem kerülnek, fogadják be jégszekrényükbe. Ez olyan kis szivesség, amit mindegyik mészáros és hentes szívesen megtesz kundsehaftjá- nak. Eddig ebből nem is keletkezett semmiféle baj. Újabban ezekben az üzletekben megjelenik a forgalmi adóellenőr, kinyitja a jégszekrényt. Belenéz. Kéri a forgalmi adókönyvet és latja, hogy a bárány, ami a jégszekrényben lóg, vagy a megpn colt malac nincs beírva. Rögtön követeli, hogy az állatok forgalmi adóját beírják. Hiába akarja felvilágosítani a mester a hivatalos közeget, hogy itt szívességről van szó, a forgalmi ellenőr nem hisz neki, sőt meg is fenyegeti, hogy ismétlődés esetén stb. sib. Váci háziasszonyok! ez nem szekatúra, ez rend. Ezentúl nincs szivesség. Ha tetsz;k, forgalmi adó lerovása mellett a vasárnapi malac, vagy a húsvéti bárány jégre kerülhet. Nem is tudjuk, hol panaszkodjunk a váci háziasszonyok nevében a sérelem miatt. Reméljük, hogy illetékes helyen ezt az apró kis vegszálást megszüntetik. Blau Bcaktnaker-fogadások itt helyben köthetők: Miksa és Társa bookmaker képviseleténél Vác, Gr. Csáky Károly-út 7. telefon 173. m Totalizator, startodds, solo és halmozott togadások minden versenyre. EsztírSíi-iiiirisi Irsalnias Illírek Az Intézetben —- iniernátussa! egybekötött — következő iskolák vannak: tanitónőképző, leánygimnázium (szeptemberben nyílik meg a VI. o.) polgári leányiskola, elemi iskola. Az érdeklődőknek készséggel küld tájékoztatót az Intézet Főnöknője Esztergom. Hirdessen a VAC! HIRLAP-ban 574) 1932. vht. sz. Árverési hirdetmény A váci kir. járásbíróságnak 1932. évi Pk. 4794. sz. végzése alapján dr Vámos András ügyvéd által képviselt dr Szécsi Káinná n végrehajtatnak alperes ellen, 1932. évi június hó 18. napján foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le- és felülfoglalt és ki nem igényelt 2900 P-re becsült szecskavágó, 80 drb üvegházi ráma, 90 drb fenyődeszka, lószerszám, kocsik, kis benzinmotor, fenyőduc 60 drb, mérlegek és egyéb ingóságokat 1380 P tőke, különböző összeg után s időtől járó 6°/0 kamat és 422 P 50 fill, eddig már megállapított költség erejéig végrehajtató ügyvéd levélbeli jelentése folytán Felsögödön, Csabon mellett 1935. évi április hó 27. napján délelőtt */J2 órakor végrehajtást szenvedett lakásán, üzletében, nyilvános bírói árverésen el fogom adni. Vác, 1935. évi április hó 4-én. Muth János kir. bir. végrehajtó. A HÉT HŐSE Oly szürke minden, ólmos hangulat. . . A vendéglőkben senki nem mulat. . . A hordókban szinültig áll a nedv, mert nincs hozzá, mi kell, a csengő kedv. Az utcán jönnek, mennek, mint tavaly.. Az újság? — nincs, kinek fején von’ némi vaj. Letargi , mely minden könyökön kinő, egyhangú minden és ez baj ... s minő! Egyhangú utcák, egyhangú Dúnapart, egyhangú, ahogy jöxi( s m(egy a Mavart. Heggel megyek, este jövök haza . . . s egyhangú, hogy az embernek nincs egy vasa! Családi élet? — egyhangú veszély, egyhangú, hisz csak az asszony beszél! Végre! Polgármesterválasztás! Aú jesz! ... s most hallom ... az is egyhangú leszi ... Köves ember Május @*éBi állanak foiráík elé a MOCSáRIAK Azon a napon, talán abban az órában is vonja felelősségre a törvényszék a két Mocsárit, amely napon, október 6-án két emberéletet oltottak ki a kosdi erdőben. Mojzes János és 17 éves József fia többek társaságában gombázásról jöttek haza, midőn Mocsári Mihály vadőrrel találták magukat szemben. Háta mögött állott Mocsári József segédőr és több puskás ember. A gombászó társaság meghökkent. Mocsári bátran lépett fel: ki a gombával a kosarakból! Nem tudni, volt-e szóváltás közöttük, de szomorú tény, hogy néhány pillanat múlva lövések dördültek el és Mojzesék felbuktak. Ott találták meg őket elvérezve néhány óra múlva. Két másik társuk pedig könnyebb sebekkel menekült a szörnyű jelenet színhely érői. Az egész község felhorkant. A csendőrök alig tudlak rendet csinálni. Mocsáriékat elfogta és a nép bosszúért kiáltott. Vizsgálóbíró előtt önvédelemmel védekezett a két Mocsári. A vizsgálat azonban megállapította, hogy mindkét Mojzes oldalról kapta a golyót, a két sebesültre pedig futásuk közben lőttek rá. A balassagyarmati törvényszék igen sok tanút idézett a vég- tárgyalásra. Tisztázni akarja, milyen helyzet volt a faluban a rőzseszedő és gombázó társasáig és az erdőkerülők között. De Kosdra nem akarta kiírni a tárgyalást, nem akarta, hogy az elcsitult izgalmak sebeit 1 eselleg újra feltépjék. Legalkalmasabb hely lett volna tárgyalásra Vác, de a törvényszék a megye területén akart maradni, ezért Nóg- rádverőcére tűzte ki a végtárgyalást, május 6-ikára, hétfőre. Az egész vármegyében nagy érdeklődéssel néznek a Mocsári- testvérek bűnügyének tárgyalása elé, melyre a váci püspöki uradalom Löbb tisztviselőjét is megidézték. Végre feljavultak a tippek a hatodik fordulóban A tavaszi fordulóban hirdetett tipviersenyünk lipjei most már öt fordulón át, mint hetenként jeleztük, feltűnően gyengék voltak s bizony a múlt évben ilyenkor a végcélverseny vezetőinek sokkal több volt az elért pontszámúk. A most elbírált hatodik forduló végre változást hozott, mert itt már igen gyakori a 8—10 pontos tip, az eddigi 4—5 pontosokkal szemben. A vasárnapi eredmények a következők: I. oszt. Tokod—Sashalom 4:0. Magyarság—Dorog 1:3. Szolnoki AK—Szolnoki MÁV 1:3 Rákoskeresztúr—Pécel 4:2. Balassagyarmat—Bpestvidéki kőszénbánya 0:0. II. oszt. VSE- VAC—Békásmegyer utóbbi visz- szalépése miatt elmaradt. Reménység— Kisalag 4:1. Nagymarosi AC—Fóti SE elmaradt. Fel- sőgöd—Piiisvörösvár 2:0. Nagymarosi SE—Szentendre 2:1. Az első dijat nyerte: Smárik | István (Csáky-főut 16.) 12 ponttal (2+3+0). A második dij nyertese: Szán- ló János (Hattyu-utca 16.) 11 ponttal (2+2+1). Tizenegy pontosok még (ke- vésbbé szép tippel): Szántó Pál és Barabás Ottó (2+1+3), valamint Boczkó Géza (1+2+4). A Váci 5-SErlajp tippversenyének VII. fordulója Április 28. A következő eredményeket tippelem; J. OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG; Szolnoki AK—VSE-VAC _________ Pécel—Bpvid. kbánya-----------------Dorog—Szolnoki MÁV -------------Sashalom—Magyarság-----------------ogyarmat—Tokod --------------------II. OSZT. AMATŐRBAJNOKSÁG: VSE-VAC—Nagymarosi SE --------Reménység — A'ag -----------------------f Fóti SE —Piiisvörösvár -------------- jj Nagymarosi AC—Kisalag-------------- | § Felsőgöd—Békásmegyer _________ jj Fóti Testv. —Szentendre -------------- I Név — Lakás Bontás töógrátfverőcéi! A téglagyár lebontásából jj kikerülő összes anyagok, f meglevő gépek, bérén- jj dezés és felszerelés eladták a helyszínei!,, vagy Budapesten. — , Telefonszám: 52—5—00. | Apró Hirdetések Összkomfortos lakás, négy szobával, nyugalma* helyen kiadó. Fürdő-utca 5. Bővebbet a kiadóhivatalban. Lucernást kaszálóira egész évi bérletre keresek. Címem a kiadóban. Taíi u Sólányokat nyomda-üzemünk felvesz. Csak olyanok jelentkezzenek, kik a tanulási időre (2 év) nem igényesek, Pestvidéki nyomda Vácon. Irodai bútorok és kiselejtezett üzleti felszerelési tárgyak eladók. Érdeklődők a váci „Hangya“ Széchényi-utcai üzletében kaphatnak tájékoztatást. Temiszcipők nagy választékban kaphatók. Egyesült cipőáruházban. Vác, Szé- chenyi-utcaÁ5. Sajáttermésű kitűnő jóminőségű bor kapható. Uj 1 1 70 f öreg bor jobb, mint az orvosság 80 f. özv. Korpás Lajosnénal Kert-utca 8. sz. Egésxeiü új Gergeiy-féle kétszázas, melegvizfütéses lámpával előmelegített keí- tetőgép eiadó Megtekinteni a Gombás! iskolában lehet. Ügyes főznitudó mindenes felvétetik a Szövőgyárban. CSyadán 2200 □-öles kaszáló fű termését egy, esetleg több évre haszonbérbe adnám Bővebbéit: Torday Jenőné üzletében, Gróf Cáky-út 3. Eladó : 1481 Q'öles fajgyümölcsös szőlő 25 percnyire az állomástól. Fodor Ferenc fűszerkereskedőnél. Telefon 13. Magányos ssoba, május 1-re kiadó. Görög-utca 10. sz. Luxemburg sof egy számú ház elhalálozás miatt eladó. Érdeklődni lehet Rádi-út 6/a sz. alatt. íüiaswéts illatszer, imakönyv és egyéb papirárú szükségletét keresztény üzletben, Kurucz Józsefnél szerezze be. 2 utcai szoba, előszoba, speiz május 1- re kiadó Ügyvédi-iroda: Budapesti-föút 2— 4 között. Értekezni lehet a mellette levő órás-üzletben. Férfiruhák, magas alakra! Egy drb drappöltöny, egy fekete zakó csikós nadrággal, egy zsákét öltöny; 2l/a m magas masszív szárnyas szoba-ajtó vörösfenyőből és szénkénező gépek eladók, id. Ottó József deákvári szőlőjében. ftlálrtatövek, mindig termő, óriás szemek, tavaszi kiültetésre kaphatók kiadóhivatalunkban. rosszat mondanak 1 ránk, mondja meg | nekünk. JÓT, mondja meg | annak, aki még nem előfizetőnk, jj Különféle rózsák, nemes és óriásvirágú Dáhlia nagy választékban kapható. A lemezgyári kertészetben. Nagy ehédlökredenc fekete márvánnyal és egy tiszta sezlon eladó. Géza király-tér 5. íV!ég 93 évig adómentes 2 szoba konyhás családi ház a vasúthoz közel, Deákváron, Szent László-utca 2. sz. alatt eladó. 2 méteres, teljesen hibátlan tükör egy ajtós szekrény, konyhaszekrény, lisztesláda igen olcsón eladók. Damjanich-tér 8. Wiilllaépület eladó: Két szoba, konyha, verranda, mellékhelyiségekkel és gyümölcsössel (312 négyszögöles). Rádi-út 12. Bútorozott SKöfoa — külön bejáratú — Kossuth-utca 11. szám alatt kiadó. Takaréktűzhelyef, használtat, de kifogástalant, középnagyságút, megvételre keresek. Görgei-utca 27. iBásrom szoba, konyha, fürdőszobából álló ház — teljes komforttal — Bada- pesti-főút 11. sz. alatt (balra) jutányos áron eladó. Értekezni lehet ugyanott. _________ ÜVÜindeneslány jó bizonyítvánnyal felvétetik. Attila-utca 8. _______________ Négyszobás, összkomfortos, szép úri lakás május 1-re kiadó. Szent János-utcal. Ha tűzhelye lassan forral — cserélje ki „Petrofor“-ral. Kérjen díjtalan prospektust a most megjelent 1935 típusú Lakatostanoncokat felvesz a Bu- dinszkyné-Bódenlósz vasöntöde és radiátorgyár. ________ ______________ 2 szobás komfortos utcai lakás május 1-re kiadó. Gasparik-utca 8—10. — — ... Münden műhely és gyár köteles az iparfelügyelőség címét kitenni. Különben megbüntetik Büntetés előtt vegye meg nyomdánkban az iparfelügyelőség nyomtatott cimtábláját, Ötvec fillér az ára . Készítette » JP«ntvl<léb.l NjouiUn VA*»«» —A nyomdáért Bénik Gyűl* felelős