Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-03-14 / 21. szám

E ára 12 fillér Polliikat és társadalmi hetilap, megfelenlk heíeinkéní kétszer: szerdán és vasárnap ELŐFIZETÉSI ÁRA: Eelyben egy negyedévre........................ Vidéken egy negyedévre ....................... SSgyes szám ára ...................................... 3 P — f 3 P 5o f 13 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS: ©ERcsÉurri i>exso SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vác, Széchenyi-utca és Csányi-út sarkán. Telefon 17, Kéziratok nem adatnak vissza. — Hirdetések, Nyilt-tér, díjszabás szerint. — Hirdetések dija előre fizetendő. A frontharcos nem akar háborút! Irta és a frontharcosok gyűlésén elmondotta vitéz Baintner Ernő ny. tábornok, elnök Engedjék meg, hogy feleleve­nítsem a frontharcos szervez­kedés célját s annak világhely­zetét s előrehaladását. Mint köztudomású, a háború után a legelső állam, mely a frontharcosok tömörülését szük­ségesnek tartotta és keresztül vitte Olaszország voll. S a háború után melyik nemzet állott leg- hamarább talpra s melyik ál­lamban volt leghamarabb rend? Olaszországban. Mussolini átérezte a nagy ve­szedelmet, mely hazáját fenye­gette s szeretettel fordult volt harctéri bajtársaihoz, azokkal összefogva, azoknak az élén be­vonult az ország fővárosába, át­vette a hatalmat s a legrövidebb idő alatt helyreállította a ren­det. Fron tharcos baj társait er­kölcsi és szociális előnyökhöz juttatta s igyekezett a vezető és egyébb állásokat azoknak juttat­ni, akik nem messziről nézték a lövészárkokat, hanem meg is fo­rogtak a háború poklában, Ezek­nek az intézkedéseknek a hatása alatt született meg a lelki »Unita Itália«, melynek megteremtője a Duce volt. És ez meghódította nemcsak a frontharcosokat, de magával ragadta egv táborba mondhatni az ország minden polgárát úgy, hogy most minden olasz rajongó, szinte emberfelet­ti tisztelettel és szeretettel veszi őt körül. De megalakult sorba a többi, minden számottevő, a nemzeti öntudattal áthatott államban is a frontharcos szövetség s hogy ezen szövetségben tömörültek fe­gyelme, nemzeti öncélúsága ál­tal áthatott bajtársi érzése s az összlakosságra való befolyása mily kiváló és nagyszerű ered­ményeket ért el, rámutatok a most közelben lezajlott németor­szági és ausztriai eseményekre, amely országokban az átalakító és megmentő küzdelmeket a frontharcos alakulatok vívták meg fényes eredménnyel. A szervezkedés azonban fo­lyik tovább, nehogy visszaesés mutatkozzék. Ez év január ha­vában Belgiumban a belga frontharcosok Brüssclben or­szágos értekezletet tartottak s ezen egyhangúlag elhatározták, hogy felhívással fordulnak a vi­lág összes frontharcos szerveze­teihez s ebben szoros együttmű­ködésre szólítják fel a világ volt frontkatonáit magukban egye­silő szervezeteket, tekintet nél­kül arra, hogy annak idején egy­más ellen, vagy egymás mellett küzdöttek-e. A határozat indo­kolása szerint a világ mostani válságos helyzetében csakis ak­kor remélhető lényeges és ked­vező változás, ha a háborúban részt vett országok sorsának irá­nyítását mindenütt azok a fér­fiak veszik át, akik szervezett tömegeket alkotó baj társaikkal együtt szenvedtek, véreztek és aktiv szereplői voltak a világhá­borúnak. Az összes államokban az a felfogás kezd kialakulni, hogy Európa sorsát háború nél­kül csak akkor lehet megoldani, ha a vezető állásokba olyanok kerülnek, kik aktiv végig küz- clötték és szenvedték a háborút. Maga Mussolini is azt mondja egy francia újságírónak: »Azok a férfiak, kik végig szenvedték a világháborút, legnagyobb mér­tékben fognak habozni, hogy új­ra háborút indítsanak. Ezen felhívást a francia front­harcos szövetségek már magu­kévá tették ugyannyira, hogy a legújabb kormányban a front­harcos szövetség országos főtit­kára már minister] tárcát ka-' pott. Minden valószínűség meg­van, hogy a világ összes front­harcos szövetségei is magukévá fogják tenni ezen javaslatot. Gondoljunk csak! Előfordul­hatott volna e nálunk az 1918— 1919-iki1 forracláíom és rémura­lom, *ha egy megszervezett front­harcos társadalom áll azzal szemben? Szükség lett volna-e Németországban a lefolyt for­radalom, ha a hatalom nem a nemzetközi tőke kezeiben lett volna? Vagy Ausztriában lett volna oly véres forradalom, ha a frontharcosok, s a velük egy érzésű hazafiak kezében lett volna a hatalom! Ki van zárva? S mig Olaszországban, ahol még idejekorán akadt férfi, ki a front­katonákban rejlő hazafias erőt idejekorán felismerte, a hatalom átvételét vértelenül vitte keresz­tül, aclclig mennyi vért és anyagi veszteséget kellett elszenvedni ott ahol már csak tűzharc árán le­heteti a hatalmat átvenni. Miért van rend, nyugalom Olaszországban? és miért nem gondol háborúra? Mert olyan vezére van, ki végig szenvedte a háború poklát. Miért van nálunk rend és nyugalom? És miért gondolunk még az ezer esztendős határok visszaszerzésére is egyelőre csak békés eszközökkel? Mert a nem­zet élén vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr ő Főmél­tósága személyében olyan férfi áll, ki végig szenvedte a háború legvéresebb poklát, melyben Ö személyesen oly kiváló vitézség­gel küzdött, hogy egy katonának kijárható legmagasabb kitünte­lésta Mária Terézia-rendet nyer­te el. Ott van mellette az ország miniszterelnöke jákfai vit. Göm­bös Gyula, ki maga is tényleges katona volt, vitéz és szintén vé­gig harcolta a háborút s tudja mi az a háború. A miniszterelnök úr múlt év október hónapban megtar­tott seregszemlén nyíltan mel­lénk áilt s sorsunk jobbrafordu- lására ígéretet is tett. Sok oly in­tézkedést tett, mely ezt célozza s ha mindent nem is tudott meg­valósítani, amit szeretne és akar­na, az nem rajta múlik, de egy még magasabb tilalomfa, az or­szág rossz anyagi helyzete áll még útjában. De biztos, hogy amint a helyzet javul, nem fog megfeledkezni frontharcos haj­társainak telt Ígéreteiről. A frontharcosokat tulajdon­kép két nagy csoportba lehet osztani. Az egyik, kik megrok­kantak, vagy annyira elöreged­tek, hogy már igazán csak az állam, a társadalom és a mi se­gítségünkre számíthatnak, de sem a szövetségesünk, sem más munkában nem tudnak részt venni. A másik csoportba a munka és akcióképes bajtársak tartoz­nak, kik ha inog fújják a kürtöt, egész magyar szivükkel, leikük­kel ott lesznek a tettek mezején. És mégis ezeket is két csoport­ba lehet és kell osztani. Az egyik, amely azokból a tagjainkból áll, kik háború után a fára­dalmakat kipihenve újból el­foglalták régi állásaikat, avagy uj elhelyezkedést találtak s ma­guknak és családjuknak existen- ciát tudtak teremteni s megélhe­tést biztosítani. A másik cso­portba azok tartoznak, kik a há­borúból visszajőve keresetüktől, állásuktól elesve sem magukat sem családjukat fenntartani, de családot alapítani sem tudnak, pedig mennyire szeretnének és a hazának is mennyire szükség volna, hogy oly jó hazafiakat és katonákat neveljenek a hazának, mint ők voltak. Már most az utóbbiak — és sajnos ezek van­nak a többségben — el vannak keseredve, ami nem is csoda, hiszen ők odadobták életüket, egészségüket a haza oltárára s most mikor a világégés, a pus­ka, géppuska, ágyú és számtalan irgalmatlan öldöklő fegyvertől nem kell tartaniuk, itt van a munkanélküliség, a nélkülözés és mérhetetlen nyomor nenir csalc a maguk, de családjuk ré­szére is. Tehát ezeken segíteni kell valakinek, vagy valakiknek! Az állam, amennyit ereje el­bír, megtesz. Tehát a segítség csak a bajtársak és társadalom részéről jöhet. Ne féljen senki. Nem megyünk gyűjteni, nem kérünk alamizsnát, anyagi se­gítséget. Nem! Mi frontharcosok nem alamizsnát kérünk, mert egy önérzetes frontharcost az alamizsna sért. Mi bajtársaink­tól azt kérjük, hogy segítsenek a szervezkedésben s vegyenek részt a szövetség működésében, ne csak azzal, hogy a szövetségbe belépnek, hanem aktiv munká­val. Mindenkineek ki tudjuk je­lölni a munkakörét s mennél többen vesznek részt ebben a munkában, annál eredménye­sebb lesz az s viszont annál ke­vesebb fog egyre-egyre jutni. Mert nem csak az segít, aki pénzt ad, de az is segítség — még pe­dig talán hathatósabb is — aki a szövetség munkálkodásában a neki kijelölt s legjobban megfe­lelő működésében aktiv és lel­kesen részt vesz, munkaalkalma­kat teremt és keres s igyekszik a munkanélküli baj társakat el­helyezni, bog}7 azok tisztességes keresethez juthassanak s így munkájuk révén a munkaadó­juknak s ezen át a hazának is szolgálatot tegyenek épen ügy, mint ott kint a lövészárkok pok­lában. Sajnos azonban az ügy­vitelben, a munkaalkalmak ke­resésében és a munkanélküliek elhelyezésében igen sok baj tár­sat nélkülözünk s így minden munka és teher csak egyesek s bizony csak nagyon kevésnek a vállaira nehezedik, kik bár­mily lelkesen dolgoznak is, de még ha megszakadnának is a munka alatt, képtelenek annak megfelelni. A társadalmat pedig kérve kérjük, hogy fogadja pártfogá­sába és szeresse ezt a sokat szen­vedett, sok-sok életveszélyes órát, napot, hónapot átélt, de a hazáért mindenkor halni kész jobl) sorsra érdemes fronthar­cos társadalmat, ha van hely, hol alkalmazni tudja, alkalmazza, ha tud munkaalkalmakat, tudassa velünk, hogy utána járhassunk s alkalmaztatásukat kieszközöl­jük, hogy egy-cgy munkanélkü­linek és családjának egy falat kenyeret adhassunk. yjabb ríévmags?af*osltások A bel ügy miniszter megenged­te, hogy Vlacha Jenő I. nevét Monostori-ra, Holes Sándor máv. munkás nevét Hőlaki-ra, Seliuszler Márton József Honsz főtitkár nevét Tcmesvári-ra, ifj. Gombik Pál püspöki irodatiszt nevét Garamvölgyi-re, Grass Ferdinánd altanácsnok nevét Gáldy-ra, Pályás János szíjgyár­tó nevét Pozsonyi-ra, Bergman Károly máv. munkás nevét Bé- kési-re m agyárosi thassa.

Next

/
Thumbnails
Contents