Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)
1934-11-04 / 86. szám
VÁCI HÍRLAP 3 Szinelöadást rendeznek a frontharcosok Az Országos Frontharcos Szövetség örökös fővédnökének, a Kormányzó Úr bevo nulásának 15. évfordulója emlékére a váci főcsoport november 18 án műsoros magyar estet rendez, a szegénysorsú frontharcos gyermekek karácsonyára. Áthelyezés Laszka Márton dr. közigazgatási gyakornokot Nógrád megye főispánja Balassagyarmatról a szobi l'őszolgabirósághoz helyezte át. Kovács Vince dr Mussoliniról A Szülők Iskolája hétfői, november ötödiki megnyitó előadásának műsora: 1.) Kovács Vince dr kanonok plébános: „Mit telt Mussolini az olasz család,- ért?'1 2.) oktató filmek: Gondolák városa, b. Sanghaj. Az előadás 5 órakor kezdődik a Városi Film és Tud. Színházban. A belépés felnőtteknek szabad, gyermekeknek tilos. Tavasz a szerkesztőségi asztalon Kellemes tavaszi virágillat tölti be szerkesztőségünk szobáját. Olyan virágot őrzünk, amely novemberben a legnagyobb ritkaság : Kajszibarack gyönyörűen kinyitott virága pompázik a vizzel telt üvegben. Juhász Mihály vácrátóti gazda hozta és szerzett vele örömet. Azt mondotta, hogy falujában több helyen virágzanak a fák és hogy még dér sem volt, ez azt mutatja, hogy a legérzékenyebb ba_ rackvirágot teljesen épen tudta behozni szerkesztőségünkbe. Figyelmességét köszönjük. Keinraih Zsigmond főszerkesztő a Fajállattenyésztők társasvacsőraján A felolvasó és ismeretter jesztő estéket és a tenyésztői munkát szombaton, november 3.-án este fél 9 órakor a Stangl féle helyiségben egyesületi tár sasvacsora váltja fel. A Fajáliat- tenyésztők szórakozásukat is összekapcsolják ismeretszerzéssel, mert a társasvacsora előtt Keinraih főtitkár, szakiró tart tenyésztéssel kapcsolatos felolvasást. A vacsorára a tenyésztők fajállatokat ajánlottak fel, mely rántott és sült csirkéből, sült galambból, kacsából, nyul- ból áll. Mindenki tetszése szerint válogathat kedvenc ételéből. Ára 1 pengő. Az egyesület vezetősége a V. H. útján felkéri tagjait és jóbarátait, hogy a vacsorán minél számosabban jelenjenek meg. A Nemzeti Egység Pártja kedden gyulésezik A Nemzeti Egység Pártja váci városi szervezete kedden, november 6-án délután 6 órakor választmányi ülést tart a városházán, amelyre a városrészi és körzeti tisztviselőket és az összes választmányi tagokat a V. H. útján meghívják. ????? ■ ■ ■ ■ ■ K U L T U R !!!!! Szombaton 4, 6 és 8, vasárnap 2, 4, 6 és 8 órakor 20—70 filléres. Csodálatos, pazar kiállítású, táncos, énekes, látványos, hangulatos, vidám, élénk, bájos és szép ez a film. Gyönyörű zenéjét Fridrich fiollender szerezte Főszerepben a váci közönség legjobban kedvelt filmszinésznője, Lilian Harvey; Bábszínház Kedden, szerdán 4, 6 és 8 órakor 10 — 40 filléres. Milyen ez a film? Érdekes, izgalmas, a túlfűtött idegek filmje. Tigrisek, oroszlánok, elefántok, jaguárok kiszabadulnak a ketreceikből, egy kis fiú közéjük kerül Életveszélyes, lélegzet visszafolyté ; ez a film. Forradalom a budapesti állatkertben. Amerikában készült az ott megépített pesti állatkertben HÍRADÓ Csütörtökön 4, 6 és ö órakor 10 Douglas Fairbanks-sal, Dumas — 50 filléres, csak egy napig Vasálarcos, 3 testőr c. regényének folytatása : 20 év múlva Zeneiskola tanárainak bemutatkozó hangversenye A váci államilag engedélyezett zeneiskola tanárai november 17-én, szombaton délután városunk közönségének bemutatkozó hangversenyt rendeznek. Ez alkalommal jelen lesz Kazacsay Tibor országoshirű zeneszerző, a zeneiskolák országos szakfelügyelője, a kultuszminisztérium részéről. A minisztérium zenei szakosztályából többen kilátásba helyezték megjelenésüket. E hangversenyen belépődíj nem lesz, csak a műsor megváltása kötelező minden személyre 50 fillérért. Az ülőhelyek számozva nem lesznek, mindenki tetszése szerinti helyre ül. Felhívjuk közönségünk figyelmét, hogy a zeneiskola hangversenyei mindenkor a legpontosabban kezdődnek. Ez a hangverseny délután 5 órakor kezdődik. Mindenkit meghív az Igazgatóság. Starnberger Rezső ünneplése a kereskedőknél A megszokott régi kép. Pontos megjelenés, népes gyűlés, gazdag tárgysorozat jellemezte a Keres- keuők Egyesületének hétfői választmányi gyűlését. S amberger elnök a taggyiijtés fontosságát hangoztatta s ennek kapcsán jelentette, hogy az egyesület tábora új tagokkal bővült. Az adófel- szólamlási bizottságba 6 tagot hoztak javaslatba, ugyancsak a Kereskedelmi és Iparkamara felhívására november z5.-i érdekképviseleti törvényhatósági tagválasztás szavazatszedő bizottságát is bejelentették a Kamarának. Ezidén is megrendezik a tag- értekezlettel kapcsolatos nagygyűlést, amelyen Nádor Jenő dr az OMKE központi titkára, valamint Szakácsy Sándor postafőnökünk fognak ismeretterjesztő előadást tartani. A kiskereskedői kölcsön ügyében az elnök a szükséges intézkedéseket megtette. Nagy örömmel hallgatták az elnök gyors eredményes közbenjárását a vasárnap reggeli villanyáram szolgáltatása ügyében és a december—január havi villanyfogyasztás kedvezménye tárgyában (Erről részletesen szerdai számunkban számoltunk be.) Megtárgyalták a lúgkő rendelet tervezetét, a- kirakodó-vásárok ügyét, az ipari munkások jutalmazását. Á könyvtárosi állást legközelebb töltik be Élénk eszmecsere folyt a piac kihelyezéséről, illetőleg rendezéséről. A mindig szőnyegen levő „házalap“ kérdése hovatovább testet fog ölteni. Felmerült az eszme, hogy az állatvásár nagyobbmérvűvé tétele céljából mozgalmat kell indítani a vásártéren egy vasúti rakodó felállítása céljából. Az ülés befejezése előtt Kubinyi Géza a kereskedők nevében át- érzett. meleg szavakkal üdvözölte az elnököt, aki most már még nagyobb mértékben fejtheti ki az egyesület érdekében tevékenységét s teljes egészében „magunkénak“ tudhatjuk. A felszólalás kapcsán spontán megnyilatkozott és elemi erővel tört ki a lelkes ünneplés az egyesület osztatlanul szeretett és mindenki által tisztelt elnöke iránt. Meghatódva mondott az elnök köszönetét az üdvözlésért s biztosította, hogy az egyesületnél marad továbbra is. Köszöni, hogy nem tántorodtak el a tagok mellőle, nem változtattak frontot ellene, nem hagyták cserben és nem szövetkeztek ellene. Ezt azzal hálálja meg. hogy még nagyobb iparkodással fog dolgozni Vác kereskedelméért. Simi bácsi mechalt Érdekes ember tűnt el utcáinkról. Külsejére mit sem adott, vállát föld felé húzta a kar. Úgy dolgozott, mintha másnapi betevő falatja kockán forgott volna. Neu wir 111 Simon halt meg. Ö volt a váci fakereskedők nesztora. Nemcsak a fakereskedőké, de a többi más brancsbelié is, mert ő kereskedését 60 év előtt alapította. Végtelen szorgalommal dolgozol!. A nap minden órája a munkáé volt, este pedig a — zenéé. Simi bácsi —igy hívta az egész város rajongója volt a zenének. Alig volt nap, hogy be ne utazott volna Budapestre operát hallgatni. És ha fáradtan éjfélkor (megérkezetti, nem feküdt le, a kávéházban beásta magát az újságok közé. Sokszor hajnalig olvasott. Másnap elölről kezdte a munkát, este opera, éjjel újság. 84 évet élt, kevés igénnyel, de nagy lelki gyönyörűséggel. Még múlt héten is operába volt. Egy hete héten is operában volt. Egy hete kelt fel a különös, érdekes ember. Aü; Urániában hétfőn: Szolnok A hétfői, november 5-i Uránia műsora: F Elekes István dr,vm. t. orvos: Szolnok. (Vetített képekkel.) 2. Oktató filmek. Az előadás 7 órakor kezdődik. Páholy-ülőhely 20 fillér, a többi helyekre szabad a bemenet. Az előadás a Városi Film- és Tudományos Színházban van. Megváltozott a gyógyszertárak inspekciós rendje November 4-től, az eddigi szokástól eltérően, a gyógyszertárak vasár- és ünnepnapokon déli 12 óráig nyitva lesznek. Déltől kezdve csak a soros szolgálatban lévő. Az éjszakai inspekciót hetenként váltják egymás közölt olyképen, hogy a két szélső gyógyszertár, a Szent Antai- és Kőkapu mindig egy időben, az Irgalmasok és Városi gyógyszertár külön-külön tartanak szolgálatot, a következő sorrendben: nov. 4-től 10-ig lrgalmas- rend, 10-től 18-ig Szigvárt János, 18-tól 25-ig Göliner Hugó és Martos Gyula és igy tovább, ebben a sorrendben. A kere jkedö cserkészek teaestje A váci kereskedőifjak 936. sz. Tlnirzó János cserkészcsapata ma, szombat este rendezi családi teaestjét a kereskedőifjak egyelli helyiségében. Belépődíj nincs. Tagjaikat és pártfogói Kai ezúton hívja meg a parancsnokság. Kilenc pengős okirat hamisítás Érdekes bűnügyet tárgyalt a pestvidéki törvényszék Szekértanácsa már másodízben. Winkler Samu vaskereskedő illetékei fizetett csekklapon az adóhivatalnak. Miután nem ért rá, megkérte Krieger Sándort, hogy a posta csekket állítsa ki és átadóit hatvankilenc pengőt, melyei a postacsekken be kellett fizetnie. Krieger visszahozta a csekk szelvényét és Winkler abban a hiszeinben, hogy most már minden tartozását rendezte az államkincstárral szemben, azt eltette. Nemsokára Schiller Henrik az adóhivatal akkori főnöke megállolt Winkler holtja előtt és megkérdezte, miért csak hatvan pengőt fizetett be az illetékre? Winkler Samu erőskö- dött és elő is hozta a csekket, melyen hatvankilenc pengő állott, azonban rögtön észre lehetett venni, hogy eredetileg hatvan pengőt írtak és valószínűleg a befizetés után javították ki a 0-át 9-re. A királyi ügyészség Krieger ellen okirat hamisítás miatt vádat emelt és Krieger már kétszer is ült a vádlottak padján a Szekér-tanács előtt Krieger azzal védekezett, hogy a pénzt nem ő adta fel, hanem Hutterer nevű hordár és igy a felelősség nem ő rajta van. Hutterer! is megidézte a törvényszék, mely előtt azt vallotta, hogy a kérdéses napon, amidőn a csekket a váci postán feladták, KAPHATÓ MINDEN ORIÓN RÁD1ÓKERESKEDŐNÉ!.