Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-09-23 / 74. szám

VÁCI H3RLA** 3 Gyógyszertárban kapható A színházi vonat — másnap indul Nagy örömet szereztünk vá­rosszerte azzal a híradásunkkal, hogy a téli menetrendben lesz egy este féltizenegy óra körül induló vonatunk Budapestről, mely éjfél előtt visszatér Buda­pestre és a vonatpár a helyi- gyorsok menetidejével, negyven perc alatt teszi meg az utat. Sokan, mikor ezt a hírünket olvasták, felsóhajtottak: Vajha a Máv előzékenysége később indítaná a vonatot! Kép­zeljék, színházba járó hölgyeim és uraim, ez is megtörtént! Nem kell ezentúl otthagyni a harma­dik felvonást, mert már indul a szinházi-vonat. Színházi vonat volt a nap utolsó vonatja, most az uj menetrendben első lesz. A Máv rendelkezése szerint ugyanis az októberi menetrend­ben ez a vonat a menetrend élére kerül, mert elsőnek indul a nyugatiból: 0 óra 15 perckor. Sajnos, a menetideje marad a régi, mert Palota-Újpesten hosz- szú időn át tejes-kannákat fog felrakni. PÜSPÖKI URADALMI alpesi jellegű tel házhoz szállítva 1 liter uradalmi palackban, a a |!|j vagy ólomzárolt ura- // |||| dalmi kis kannában HM ISÜa Rendeléseket felvesz az uradalmi jószágigazgafóság Vörös ház Infézőség: Cselote Jelentkezni lehet az urad. tejelosztó kocsisnál is. Háztulajdonosok: Belépni az uj exj^esüietbe ! A szervező-bizottság követ­kező kérését tolmácsoljuk : Az alakulóban levő Váci Háztulaj­donosok Egyesületének tag alá­írási ivét már kibocsátottul kérünk minden váci ház- és telektulajdonost, hogy csatla­kozzék aláírásával. A tagságidij oly csekély lesz, hogy minden kispénzű ház tulajdonos megfizet­heti, mert meggyőződést fog szerezni, hogy a tagdija sokszo rosan visszatérül. Nemcsak az a célunk, hogy a váci háztulaj­donosokat tömöritsük, hanem azoknak jelentős kedvezménye­ket akarunk juttatni. Itt van mingyárt a mai bonyolult adóz­tatás. Szakszerű felviiágitásokat tudunk nyújtani a bázadó terén és esetleges sérelmek orvoslá­sára el is járunk. Egységes fel lépésünkből kifolyólag hisszük, hogy nagy anyagi eredménye két fogunk elérni. Minden ház­tulajdonost meghívunk szervez­kedésünkbe és kérjük, hogy jó­indulattal fogadja felhívásunkat a belépésre. Alakuló gyűlésün­ket nemsokára megtartjuk, a tagdíj fizetés csak attól a nap­tól kezdődik, mikor a belügy­miniszter jóváhagyta alapszabá­lyainkat és tényleges működé síinket megkezdhetjük. Hsssar.a a wáei pénzekkel 3 A lezajlott vendéglős kongresszus utóhulláma, ahogy a Váci Hriúp meg­állapította, miszerint Vác ismertető­jéért ötven filléreket szedtek a kon­gresszusi tagoktól. Felvetettük a kér­dést: Vác városa méri e drágán útmu­tatóját, vagy a kongresszust rende­ző szakcsoport csinált egy Ids üzletet? Azóta kiderült, hogy a váci idegenfor­galmi hivatal teljesen díjtalanul bo­csátotta. rendelkezésre a prospektuso­kat, de viszont szemtanuk állítják, hogy a közgyűlési terembe belépőknek ötven fülért kellett lefizetni, melynek fejében kezükbe nyomták az .ismert prospektust. Ha igaz, hogy a kon­gresszuson négyszáznál több idegen vett részt, úgy a szakegyesület kétszáz olyan pengőhöz jutott, amelyet na­gyon könnyen keresett meg és a mely összeg nem illeti. De to­vább megyünk. Amidőn a kongresz- szus elnöke, Hliniczky Endre a Vá­ci Hírlapban megemlítette, hogy a Buki-beli útért ötven fillért számit a város, a polgármester azonnal elen­gedte a propeller dijat, de a szakegy­let, mintha mi sem történt volna, az ötven filléreket szépen előzőleg beszed­te. Mindenki érthetőnek fogja találni, ha idegenforgalmi hivatalunk fel fog­ja szólítani a szakegyletet, hogy mi­után a váci kongresszus neki váratla­nul /joo pengőnél többet jövedelme­zett és őt az nem illeti meg, adja visz- sza a váci idegenforgalmi célokra. Hli­niczky elnök és társai, akik! a váci kongresszust oly önzetlenséggel előké­szítették, ezt a jogos kérelmet bizo­nyára melegen fogják támogatni. Külön felszólalást kaptunk, hogy Vác vámsa miért nem győződött meg arról, hogy a kongresszus tagjai kö­zött budapesti szállodás egyetlenegy sem volt, vendéglős igen kevés, a nagy többséget italmérők és pálinka­mérők szolgáltatták. Konstatálni kell, hogy a szakegylet címében benne van szállodás jelző és ha budapestiek nin­csenek is benne, vidékiek elég szép számmal találhatók, kikel ép olymeg- liszleléssel fogadtak, mintha budapes­tiek lettek volna. Csodaszép filmeket hoz mindig iCULYUÜ-MOZCiO Szombaton 5, 7, 9 és vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. 2ü—70 filléres. LILIAN HAHWEY, John Boles első amerikai filmje: Öfelaégyt» assjtója. — Kisérőfilm: Híradó és egy bűnügyi film. Hétfőn 5, 7, 9 és kedden 7, 9 órakor. — 10—40 filléres mozin! Egy túlér ős dráma a hitről, vallásról és szeretetről. Ajánljuk a keresztény vallásit közönségünknek! Csodavávó ieSkek. (Örök rejtély.) Főszereplő: Dorothy Weedt. — Kék fény. Csodálatos életkép, még csodálatosabb tájakkal. Sazesgéíiy Köves emiber* A budapesti stomatológia intézet­ben csak négy beteg ágy van, de Kövi Istvánnak, lapunk hűséges és kedves munkatársának rá kellett feküdnie. Foghúzás következtében arca megda­gadt, szemén már alig látott, mikor bevitték. ÍN agy kínzásokkal bár, de segítettek rajta és már minden jó ba­rátja örömére, túl van a veszélyen. Ö is nagy szeretettel gondol haza kis családjára, 'barátaira, Váci Hírlapra, de itt is hasonló melegséggel foglal­koznak munkás személyiségével, amit mutat az alábbi kis poéma is, melyet egyik tisztelője küldött hozzá: Naphosszat fárad reggel-este Megfelelő személyt keresve, Kit olvasói örömére Szúrhat pennájának hegyére. Ma anyós, holnap gyermek, felnőtt Majd tűzoltót és május elsőt, Kikezd és ezzel derültséget Szerez ő fiatal és vénnek. Mi, akik hűen hétről-hétre A Váci Hírlapot megvéve Keressük kedves versücéjét, Nem is hisszük, hogy mennyi mérget Okoz a rímek faragása S hogy milyen nagy a főfájása, Ha mindenütt, csak épen alól A rim össze neki nem passzol. Ha jó a vers, boldog örömmel Szalad barátjához, ki közel Lakik amott, egyik sarokban És emigy szól, vígan, boldogan: »Hát idefülelj, kicsi gennyes, Mit szólsz, ehhez a remek vershez?« De jaj annak, ki szemtől-szembe Találkozik olyankor Vele, Amikor heti riportjának A rímei össze nem vágnak, Nehéz kenyér, nincs bála benne Csak gond, méreg, harag jár vele. Munka van sok, köszönet kevés, Csak néha-néha elismerés. De mi az? Máma majdnem semmi Mert érdemet nem lehet enni. így szül ltol búsan, hol vig kedvvel Egy »Hét Hősét« a Köves Ember. KÁBEL Végre megérkezett az Őfensége autója a Kuitur-mozgó- ba. Kormányánál a váciak legkedve­sebb féríiszinésze, John Boles ül, s benne az Amerikába kivándorolt Li­lian Harvey ül. Lüian Harvey kedves aranyos, vig játékát már nagyon régen várja a váci úri közönség. Ez a film Budapesten is óriási sikert aratott és Vácon is nagy sikerrel fog menni, mert a váciak kedvenc mozija, a Kul- túr-mozgó játsza, ahol a legszebb és legjobb iümek mennek. Kuítur-mozgó filléres mozija is sokkal különb, mint az országban sok-sok más mozi agyon reklámozott rossz műsorai. Ja! Ja! A Kuifcur-mozgó mindig kitesz ma­gáért! Mätrom ‘»ács cjj^es*­írnek anyuéira taiauiäiat K. Pikéthy Tibor vezetése alatt meginduló váci áilami zeneiskola Vác városától 200 pengő szub­venciót kapott azzal a kikötés­sel, hogy három szegény váci gyermeket díjtalanul fog zenére tanítani. Az iskoia igazgatója most lapunk útján felszólítja a szegénysorsú szülőket, hogy Migazzitéri lakásán jelentkezze- neK azzal a gyermekükkel, kit ingyen akarnak zenére oktat­hatni. Vigyék magukkal a gyer­mek születési bizonyitványat is. Törekvés szüreti mulatsággá Vasárnap este a Törekvés Sport Egyesület nyolc órai kez­detjel szüreti mulatságot rendez Fteckenstein Mihály szent Jst- vántéri helyiségeiben. Kitűnő ételekről és italokról Maternyi Rezső vendéglős .gondoskodik. Mindenkit szivesen lát a rende­zőség. ■BHOIBBSnaa!KBEnEaaBBMHaK«ESnKiiiaiQf. Y«1 A hálózati reflexkapcsolású supert legelső­nek mi gyártottuk az egész világon, amikot- múlt évben kihoztuk a 7133. sz. kis supert. Ez évben a külföldi gyárok is erre a kapcso­lási rendszerre tértek át. Ezzel ismét bebizo­nyítottuk a magyar rádiótechnika fejlettségét Reflex-super rádióink: 7133-as Orion rádió 2 hullámhosszra . . AroP315.- 303-as ..3 „ . . „ P345.­Kapható minden orion rádiókereskedőnél

Next

/
Thumbnails
Contents