Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-08-26 / 66. szám

VAGI HÍRLAP 3 Felhívás a SID 0 L t. fogyasztóihoz ? Több oldalról azt a hirt terjesztik, hogy az ÓRIÁS üvegben, 1 pengős árban forgalornbahozott SÍ DŐL minő­sége nem azonos a többi palackok tartalmának minőségével. Nyomatékosan hangsúlyozzuk i. t. Sidol-fogyasztóink előtt, hogyaz óriás üveg tartalma teljesen azonos egyéb nagyságaink minőségével és kérjük az i. t. Háziasszonyokat, hogy a jövőben is kifejezetten „SIDOL“-t kérjenek és mást ne tagadjanak ei. Minden más készítmény utánzat. I ssl, üli., Cssrsi-u. 14 Eisä bajnoki mérkőzése lesz vasárnap d. u. 5 órakor a VSE-VAC-nak a Szolnoki AK csapatával. Az ellenfél az I. osz­tály egyik legszebben játszó csapata s így a felerősített VSE- nek nehéz küzdelme lesz a győ­zelemért. Reméljük, azonban, hogy a csapat szivvel lélekkel, megértéssel és egymás buzdítá­sával győzelemre viszi a váci szineket. Ezt megelőzőleg dél után 1/23 órakor a II. csapat az újból induló Váci ref. Törekvés csapatával játszik barátságos mérkőzést, mig délután 1 óra­kor C csapat a Törekvés II.-vei játszik. Avezetőség ezúton is kéri közönségét, hogy pálya belépő­jegyeit már az átkelési jeggyel együtt vásárolja meg, mert ez­zel is saját érdekeit szolgálja azáltal, hogy átkelését olcsóbbá teszi. OBLITTJcárgifB^és^áfei^zIet aKorona^jM (Azelőtt a Kossuth-téren) Kész asztalos és kárpitosáruk Elvállal teljes lakásberendezést Készít mindenféle kárpitosbútort Elvállal javítást és átdolgozást jutányos árban OBLATT R »KORONÁN«! Értesítem az igen tisztelt közönséget és megrende­lőimet, hogy cipész-műhelyemet Ambró-utcából a Kossuth- és Oörgei-utca sarokra [Szemben a Újhelyi fod­rászüzlettel) áthelyeztem. Törekvésem oda fog irá­nyulni, úgy,mint a múltban is, hogy az igen tisztelt megrendelőimet a leg- messzebbmenőleg kielé­gítsem. Méretszerint ké­szítek férfi-, női- és gyer­mekcipőket divatlap sze­rint. Javításokat is vállalok Olcsó és pontos kiszol­gálás. Kiváló tisztelettel; tenczelJózsef cipészmester. Műhely: Görgei-utca 20. Lakás: Ambró-utca 10 st. Zenekarral fogadták a szülők a Reménység cserkész-csapatát Szent István király estéjén nagy tömeg várakozott a íél- tizes vonat érkezésére az állo­más épülete előtt. Találgatták, vajon sikerül e hazaérkezni ez­zel a vonattal a fiúknak ? De hamarosan felszabadultak a vá­rakozó kedélyek, mert alig hogy megállt a berobogó vonat, kürt­szó harsant és örömmel suttog­ták — megjöttek! Súlyos hátzsákjaikkai, barnára pirult arccal, telve életkedvvel, máris mosolygott a csapat az érthetően türelmetlen szülők előtt. Három kis iskolás lányka köszöntő verssel és szegfűcsok­rokkal fogadta a parancsnokot. Majd a szülők által kihozott ked­ves meglepetés, a zenekar el­játszotta a Himnuszt. Utána zeneszó mellet vidáman kopogott a cserkészcipő a Kul- turház udvarára. Itt dr Vanyek Béla parancsnok köszöntötte a váci szülőket, akik ennyi ked­vességgel fogadták a csapatot. Buzdította a fiúkat: „őrizzék meg a tábor tanulságait, a gyűjtött lelki kincseket pedig neveljék itthon is tovább“. . . Dr Meiszner János, aki maga is résztvett kilenc napon át a táborban, köszöntötte a haza­érkező csapatot és megköszönte a parancsnoknak fáradtságos munkáját. A szüiők nevében Józsa István is közvetlen hangú köszönetét mondott. „Vigyázz! Imához! — kalapot le“ vezé nyelte a vezetőtiszt s mindenki csendben hallgatta végig a rö­vid imát, amiben tiszta szivvel köszönték meg a fiúk a jó Isten bazavezérlő szeretetét. Még- egyszer felcsengett a magyar Himnusz az egybegyűltek ajkán s a megható pillanatban könny csillogott a szemekben. De ha­marosan vidámság váltotta fel az ünnepi komolyságot, amikor névleg átadta a parancsnok az ölelő szülői karoknak a pufókra bízott kis „farkaskölyköket“. Csókok, boldog csevegés, a gon­dos anyai szemek hamarosan megállapították, hogy fiaik test­ben és lélekben gyarapodtak, csak talán egy kicsit porosak. Részletes beszámolóját az ősszel fogja megtartani nyári táboráról a csapat, újonan és cserkésziesen átalakítandó attila- utcai otthonában. A parancs­nokság meggyőződése, hogy az őszi beszámoló még jobban megnöveli a cserkészszülők és jóbarátok már most is nagy­számú táborát. Taniió választás Zebegényben A nyugdíjba vonult Szvoboda Zoltán zebegónyi igazgatótanitó és kántor helyébe a szobi szár­mazású Németh Ferencet vá­lasztották meg. NE FOGADJON EC MÁÁÁST, csak GLAÓ SÁTOR PENGÉT A márka garantálja a kiváló minőséget! Ára 10 f. Mindenütt kapható IVIíívészetet, Szépséget Mosolyt és Kultúrát nyújt a KULTUR Szombaton 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor Az ártatlanság ára Világsikert aratott erkölcsrajz A leány Jean Parker — A fiú Beni Alexander Az anya Minna Gombéi — Az orvos Williard Mack HÍRADÓK 20-70 filléres mozin BURLESZKEK Hétfőn 5, 7, 9 és kedden 7, 9 órakor. 10—40 filléres. 2 sláger! Lucie Englisch'. Heves® és Szeress! A Fórum vigjátéka. Gyufakirály. Kreuger Ivor életrajza filmen. Lili Danita. Remecz Torinóba megy A Váci Reménység hires at­létája, Remecz József, mint em­lékezetes, a magyar-olasz atlé­tikai viadalon, megnyerte a disz­koszvetést 48 méteren felüli dobásával. A váci atléta Dono gánt és jó nevű olasz verseny­zőket kényszeritett maga mögé és ezzel bebizonyította, hogy diszkoszvetésben a magyarok közt első helyen áll. Az atlétikai szövetség csütörtökön este dön­tött, hogy a magyar atléták kö zül kiket szerepeltet a Torinóban szeptember elején megtartandó Európa bajnoki viadalokon. A szövetség Remecz Józsefet első nek jelölte a diszkoszvetésben.Ez az első eset, hogy váci egye­sület versenyzője Európa-baj nokságban szerepel. Sok szeren­csét kívánunk Remecz József­nek. & gimnazisták úszó- és evezösversenye A gimnázium evezősosztálya augusztus 27-én d. u. 5 órakor házi úszó- és evezősversenyt rendez a VSE evezősháza előtt. Belépti dij nincs. Műsor: 1. 100 m-es gyorsúszás (felsőosztályok részére). 2. Canoe-verseny. (400 m-es távon). 3. 60 m-es gyors- úszás (alsó osztályok részére). 4 100 m-es mellúszás (felső osztályok részére). 5. Vizitusa (tréfás verseny). 6. 60 m-es hát­úszás (alsó osztályok részére). !i 7. 100 m-es hátúszás (felső osz­tályok részére). 8. Bemutató ug­rások. 9. 60 m-es mellúszás (alsó osztályok részére). 10. 600 m-es csónakverseny. 11. Díjkiosztás. A MAVART miért nem ad füzetjegyet ? Az alábbi sorokat kaptuk: Tisztelt Szerkesztő Ur! Régi óhajunkat valósította meg a MAVART azzal, hogy a Konstan- tin-téren is megáll. Végre egy sikerült intézkedés, amely sok felesleges utat takarít meg az autóbusszal utazók nagy részé­nek. Most azonban kérni szeret­nénk, adjon ki a MAVART a MÁV-hoz hasonlóan füzetjegye­ket, azonban természetesen nem a MÁV-hoz hasonló üzleti gon­dolkodással, hanem, ha már ál­dozatot hozunk a füzetjegy meg­vásárlásával azt be is tudjuk hozni a füzetjegy olcsóbb árával. Ezen a MAVART is keresni fog, mert feltétlenül többször utazik az, akinek a jegye már megvan. Tisztelettel (aláírás). Vendéglősök értekezlete Szerdán, 29-én délután 3 óra­kor a Deés vendéglőben a ven­déglősök a kongresszust elő­készítő értekezletet tartanak, melyre pontos megjelenést kér az elnökség. Puskaműves műhelyemet megnyitottam. Belövéseket, távcső-szere­lést, ágyazást, barnitást és mindenféle fegyver- jav itást a legnagyobb gond­dal, legolcsóbban végzek Szives pártfogást kér; Balogh Rózsa József puskaműves, képesített művezető Vác, Retek-utca 4. Miért panaszkodik ha még nem is hirdetett a váci hírlápban? Ha akarja, hogy padlója, parkettja szép legyen beeresztőt HIRSCHFELD LÁZÁR festékházában vegyen Széchényi-utca piactér, Ottó-ház ZC* 2980)1934. tk. szám Árverési hirdetmény-kivonat Váci Takarékpénztár rt. végrehajtatónak Mihajlovits Sándorné szül. Harmath Ju­lianna újpesti lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a te­lekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. te. 144.és 146. §-a értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 2400 a. P tőkekövetelés, ennek járulékai és 73 P 40 f ezúttal megállapított költség, valamint ezúttal csatlakozottnak kimondott Stern Márkusz 426 P tőkeköve­telés s jár. behajtása végett a váci kir. járásbíróság területén levő, Sződ község­ben fekvő és a végrehajtást szenvedő nevén álló sződi 2737 sz. betétben Afl. sorszám 7253 hisz. alatt foglalt 204 fD-öl területű házas ingatlanra 4600 P kikiáltási árban. A tkvi hatóság az árverésnek Sződ községházánál leendő megtartására 1934. évi szeptember hó 12. napjának délutáni ya3 óráját tűzi ki és az árverési feltétele­ket az 1881 ; LX. te. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: A legkisebb vételár a következő (1908 :LXI. te 20. §. 5610|1931. M. E. ren- delet23.§.)’VáciTakarékpánztár rt. részére a kikiáltási ár feie, Stern Márkusz részére 3610 P. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100j<,-át kész­pénzben, vagy óvadékképes értékpapirós- ban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánat­pénznek előleges bírói letétbe helyezésé­ről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170., §§; 1908;LX. t.-c. 21. §) Az aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár °j0-a szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi ®l«-áig kiegésziteni. Vác, 1934 március 3-án. Reidner s. k., jb. alelnök

Next

/
Thumbnails
Contents