Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-08-12 / 62. szám

VA cs h;rlap 3 A tihanyi kirándulás A Reménység 811. sz. cser­készcsapat parancsnoksága a Váci Hírlap útján értesíti a cser­készek hozzátartozóit, akik az augusztus 15-i tihanyi kirándu­lásra jelentkeztek, hogy az indu­lás szerdán reggel 8/4Ö órakor a Kulturház elől lesz és kéri, hogy a hozzátartozók pontosan jelenjenek meg. Az augusztus 12-re, vasárnapra tervezett ki­rándulás a jelentkezők csekély száma miatt elmarad. HunglúP, Rátkai játszik szerdán a Beszkárt csapatában Vácon Vasárnapi program a pokols&igefi pályán Vasárnap délután 5 órakor a mindinkább feltörő Pamut SC-t látja vendégül a VSE. Erős küz­delem Ígérkezik, mert a vendég csapat eddigi teljesitménye igen kitűnő. Ezt megelőzőleg a Gló­bus nyomda alkalmazottainak csapata játszik a VSE kombinált csapatával. A II. csapat pedig utolsó döntő mérkőzésére Ve- csésre utazik. Szerdán, augusz­tus 15 én (ünnepnap) a Beszkárt üzemei válogatottjaival játszik a VSE barátságos mérkőzést két csapattal. Különösen a délután 5-Iórakor kezdődő mérkőzés fog szép sportot nyújtani, mert a válogatottak között Hungler II., Rátkai s még több nagynevű Beszkárt - alkalmazott játékos szerepel. A csapat összeállítása a következő: Miszlay — Kmetty, Hungler — Barócsay, Őri, Nagy — Rátkav, Görög, Koroncsay, Ga­lambos, Majsai. Szó van arról, hogy a Beszkárt kihozza eset­leg Sárosit is, d^ ez ma még bizonytalan s igy a VSE nem is ígéri. ÖBLŰIT kárpitos és bútorüzlet aKorona^ép^^ (Azelőtt a Kossutk-téren) Kész asztalos- és kárpitosáruk Elvállal teljes lakásberendezést Készít mindenféle kárpitosbútort Elvállal javítást és átdolgozást jutányos árban OBLÜTT iS »KOROMÉN«! UjdonsáS! g 9 felvételre alkalmas 26Sch. 6x9-6$ már-'j.rfs kás rollfilm | jjj előhívással Ingyen megtanítom a fényképezés min­den technikájára. Díjtalan gépköl­csönzés I Művészi kivitelű munkák szakszerű kidolgozását a legol­csóbb árban G óra alatt vállalom ! 6X9 Príma fényképező gép 7 P Heks lenő Elite-illatszertár, C'Sftfcy-öt 9. Kommunista röpiratok- kal volt teleragasztva a helyi vonat Szerdán este aki kinn volt az esti vonatok érkezésénél, külö­nös látványosságban volt része. A 7 óra 38 perckor érkező helyi vonat néhány vagonjának ab­laka különböző szinű röpcédu­lákkal volt teleragaszíra. Az utasok csak Vácon lettek figyel­mesek, hogy tulajdonképpen mi­lyen propaganda röpiratokkal teteragasztott vonaton utaznak. Az történt ugyanis, hogy az a néhány kocsi, melyen ezek a röpiratok voltak elszórva és az ablakra ragasztva, már Feiső- gödtől Vácig üresen futott. A kalauz már Felsőgödön észre­vette, hogy komunista agitáto­rok bepiszkították a személy- kocsikat és az állomáson azon­nal jelentest tett. Felsősödről azonnal értesítették a váci állo­mást és kérték, hogy a rend­őrség várja a vonatot, hátha el lehet csípni a tetteseket. Az állomásfőnökség azután azonnal értesítette a rendőrséget. Nem­sokára megjelentek rendőrsé­günk detektivjei, kik a bűnjele­ket lefoglalták. A vonat Vácra való beérke­zése után a kalauz jelentést tett a főnöki irodában és átadott egy jókora nyaláb különböző szinű röpcédulát, melyet a ko­csiban szétdobálva talált a pa dokon, csomagtartóban és egyéb helyeken. A kalauz előadása szerint Felsőgödön teljesen kiürült né­hány kocsi, viszont a röpiratok akkor már ott éktelenkedtek a vagonok falán, ablakán. Tehe­tetlen volt, mert az erősen fel­ragasztott röpcédulákat leva­karni nem tudta. Ebből arra le­het következtetni, hogy a kom­munista agitátorok már Felső- göd előtt elvégezték munkáju­kat és valószínű Felsőgödön le is szálltak. így a vonat utasai semmiről sem tudtak. Vácou azutáu már élénk feltűnést kel­tett az agitátorok munkája. Kétféle röpiratokkal voltak teieragasztva a személykocsik. Az egyiken felhívást intéztek az augusztus elsejére tervezett kommunista-puccsra. Emlékeze­tes, hogy politikai rendőrségünk ébersége minden tervet még csirájában elfojtott és igy az augusztus elsejére tervezett „nagy napból“ nem lett semmi. Több röpcédula pedig felszólítja az „elvtársakat“, hogy szabadit sák ki Rákosi Mátyást, több kommunista kísérlet vezérét, ki hosszú ideig a váci fegyintézet lakója is volt. Hamarosan kide­rült, hogy a falakra s ablakokra ragasztott röpcédulákat nem le­het olyan könnyen eltávolítani, ezért a MÁV kivonta forgalom ból ezeket a kocsikat és csak hosszú tisztogatás után sikerült ismét rendbehozni. Csütörtökön a dunakeszi-alagi állomás értesítette Vácot, hogy náluk is találtak hasonló röp- iratokat. Miért panaszkodik ha még nem is hirdetett A VÁCi HÍRLAPBAN ? Hűs terme Forró sikere a SCUIIUi-nak Szombat 7, 9 és vasárnap 3, 5, 7, 9 órabor — 20 — 70 f-es mozin! f Egy asszony útja BARBARA STANWICK Egy nő, aki szépségével, kitar­tással eléri szive boldogságát a férfinél Te vagy az ideálom! Joe E Brown és Ginger Rogers Egy férfi, aki Ügyetlenségével, csúnyaságával eléri szive bol­dogságát a nőnél Hétfőn 5, 7, 9 és kedden 7, 9 órakor. 10—40 filléres mozin! 16 éven felüliek­nek. 2 világdráma. Aki szépet akar látni, nézze meg ezt a filmünket! RETTE­GÉS KÁROSA (LEÁNYRABLÓK) Barbara Stanwick, Georg lirent. AKI KIBÉKÜLT A SORSSAL. Gyönyörű szép dráma. Georg Arlis, Bette Davis Szerdán-csütörtökön túlerős közkívánatra, 10 50 filléres mozin: CSI5I. DÉL VAN A napkorong már délre hágott És perzselően ontja nyári melegét, Amott a dombon a hűs erdő Fáradtan, tikkadtan lógatja levelét. Távolról delet kong egy falu harangja S a völgyben friss vizet szürcsöl a barom, Még egy utolsót koppan a kapa S a kapás is ledől a pázsiton. Pár perccel később ropogó tűz körül Szalonnát pirít a fáradt sereg, Örökölt tudással forgatja szép lassan S a sercegö zsir a kenyérre pereg. Napbarnitott ajkuk néma, mint a táj, Csak bicskájuk alatt ropog a szikkadt kenyér. Övék a csend, hallgatás, a múlt És a homályos jövő, mely semmit sem igér. QggeSáihelyezés! Értesítem a nagyérdemű vásárlóközönséget, hogy 25 év óta fennáiía vaskereskedésemet helyiségeimnek kórházzá történő átalakítása folytán Széchenyiutcai Korona épületije helyeztem át, hol árurak­táramat kibővítve, a leg­szolidabb üzleti elvek Yandrus János Rőtnek Béla megvédte kerületi bajnoki címét Három első dijat nyertek Romekék Máfyásföldön A napokban ért véget a kerü­leti teniszbajnoki verseny. A ha­talmas kiterjedésű Pestvidéki ke­rület az 1934. évi bajnokságokat ezúttal Mátyásföldön rendezte. Az idén azonban újításokat is eszközöltek, ugyanis a kerületi bajnoki számok mellé nemzet­közi számokat is iktattak és igy az amúgyis nagy mezőny még nagyobbra bővült. Minket, vácia­kat a Romek-tes.vérek képvisel­tek ezeken a versenyeken. A ver­seny különben nyolc napig tartott, melynek eredményei a követke­zők : Romek Bélának a kerületben ezidén sem akadt ellenfele és igy könnyen megvédte a bajnoki cí­mét. A kerületi párosban harma­dik helyen végeztek a Romek- fivérek. Örvendetes szereplésről számolhatunk be a nemzetközi számoknál: Romek Béla meg­nyerte a nemzetközi férfi egyest. Romek I és Romek II. a nem­zetközi párosban elsőhelyen vé­geztek. Nemzetközi és kerületi vegyespárosban Romek Béla Pon- gornéval indult és bekerültek a döntőbe, azonban ellenfelük be­tegsége miatt csak a napokban fogják lejátszani a döntőket. HuE2a a Dunában Augusztus 4-én Vác határában 18—20 év közötti, 160—165 cm. magas, rövid barna hajú ismeret­len férfi holttestét fogták ki a Dunából. A hullán, mely 4—7 napig lehetett a vizben, az or­vosi vizsgálat külerőszak nyo­mát nem talált. A csendőrség az ismeretlen férfi kilétét nyo­mozza. szigorú megóvása mellett, úgy versenyképes áraim­mal, mint pontos és szak­szerű kiszolgálásommal főtörekvésem a nagybecsű vevöközönséglegnagyobb mérvű megelégedésére fog irányulni. — Tisztelettel; HirschfeSd H@zsé HALLÓ! Ha jól akar mulatni, jöjjön el hozzám ! Ahol aug. 1-től kezdve a közkedvelt Orosz Olga énekesnő és Váradi Zsazsa dobosnő han­gulatos jazz-zenét produ­kálnak. Olcsó ital- és étel­árak! — Halászlével min­den időben szolgálhatok. Pártfogást kér Stangl Ferenc vendéglős

Next

/
Thumbnails
Contents