Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-06-17 / 46. szám

2 í2S^!ES35S3^SeíHSa!a^!0E3®BE3H3^ffSL: y&ei hírlap KA TOLIKUS ÉLET Június 17-én vasárnap: Reg­gel 7 óra 26 perckor a Mária Leányok Társulata és az ismétlő iskolás leányok B Margit Egye­sülete vonattal Nógrádverőcére a Migazzi kastélyba kirándul. 8—12 és 3—5 a Karolina iskola kézimunka és rajzkiállitása. Nyitva június 22-ig. Délelőtt fél 11 órakor Credo szokott helyiségé­ben heti krónika. Délután 4 óra­kor a háztartási alkalmazottak Sz. Zita Egyesületének rendes heti összejövetele. 4 órakor a Sz. Lujza Leánykor összejöve­tele. Június 20-án szerda: az ipa­rosok Sz. József kongregációjá­nak rendes heti összejövetele este 8 órakor. Itt közöljük olvasóinkkal, hogy a Credo Egyesület f. évi július hó 1-én a Mátraverebély melletti Szentkutra zarándokol Kokovay János prelátus-kanonok, plébá­nos vezetése alatt. Jelentkezni lehet Jávor Jstván igazgató, Bé­kési Károly Máv irodatiszt és Kovács János képkeretező kré- doistáknál. A zarándoklat még ugyanaznap visszaérkezik Vácra. SCész az eiaö váci sfrasidfür^ő Néhány hete jelentettük, hogy a Reménység megcsinálja Vác- nak. A gondolat csakhamar va­lóra vált, a Gombás-patak fölött és a füzes alatt hozzákezdettek az építkezéshez, melynek egész héten át sok nézője volt. Ma már áll a strandfürdő és csak jó időt kíván, egész bizonyos, hogy be fog népesülni. Az ide közeleső Sződiigetnek, mond és ird : 2 strandfürdője van, melyek népszerűek, bizonyos, hogy a Reménység új vállalkozása sem marad pártolás nélkül, bár ha az alsóvárosnak kedvez, mert ahoz esik közel és a felsőváro­siak türelmetlenül várják a Horváth Mihály utca környékén felállítandó bazénes strandfür­dőt. Iparostan^iSék kiállítása Az iparos és kereskedő tanonc­iskola junius 17-én, vasárnap, az ipartestületdisztermében rajz­és munkakiáiiitást rendez. A ki­állítás, melyre belépődíj nincsen, reggeltől este 6 óráig tekinthető meg. SAJÁT SZÉKHiZÁBAN váci mkurékpénztír I A Magyar Nemzeti Itank |j in cl lék helye Vftc, Konstantln-tér 15. Telefon: 63 1 Kölcsönöket kedvező feltété- I lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben I fizeti ki i Exportálók j§ rémiére tomiKltvftnyoK MnriAHß p Vílc és hiirnyékére Mysáifag'kn^á kirándulást rendeltek sa: operaháziak Az operaház tagjai minden évben szezonzárásra megláto­gatják Vácot és környékét. Ren­desen egésznapos kirándulásra jönnek. Az idei kirándulásuk szerdán volt. Ezúttal csak fél­napra vitték el vendégeiket az operaházi művészek és művész­nők; délután félnégy órakor in­dult el Nógrádverőcére a fel­lobogózott hajó, amelyen mint­egy négyszázan jelentek meg: az Operaház tagjai, zenekara, kórusa, műszaki személyzete és a sok operabarát. Nógrádverő­cére hat óra tájon érkeztek és csakhamar tréfás kabaré elő­adást rendeztek egy vendéglő dunai teraszán. Éjféltájon úszott el kivilágított hajójuk az elcsen­desedett váci Dunapart alatt hazafelé. JÖN! JÖN! Megjelenik § Már Itt van 1 JÖN! JÖN! Micsoda 9 Micsoda I Szives olvasó, úgyis mint T. váci polgár, ha azt hiszed, hogy véget ér­tek a polgármesteri jubileumi esemé­nyek, úgy erős tévedésben leledzel, mert úgy a te aszalódról, mint a töb­bi müveit család asztaláról hiányzik még valami, ami nélkül ugye érzed, nem élhetünk. Nem találod ki. hogy mi hiányzik? Ejnye hát a jegyző­könyvek, amely gyűjtőfogalma alá össze lehet kapcsolni a jubileumon el­hangzott beszédeket. Igaz ugyan, hogy a Váci íűrlap teljes önzetlenül, hogy az érdeklődést kielégítse négy oldal helyett nyolc oldalt adott teh beszédekkel, deliét ez nem elég, mert ebből semmi költség a városra nem hárult. Harmadszor is meg kell élvezni ó váci polgár a szép beszédeket. Először úgy volt, hogy a jegyző­könyveket egy példányban, diszkötés- ben átadják a polgármesternek, bárha ezt elhatározni elfelejtette a közgyű­lés. De evés közben jő meg az ét­vágy! Iía már nyomtatják, miért csak egy példányban? jusson abból mindenkinek, ha már jut mindenkinek ne legyen olyan egyhangú, legyen azon egy kis Santhó rajz is, ha pedig Santhó rajz lesz rajta, az nem érvé­nyesül, ha egy szinben nyomják, ha pedig már nyomják, mért nem nyom­ják három szinben? Szó ami szó, a jegyzőkönyvek el­készültek, tizennyolc albumnagyságú oldal telt meg velük, kinyomtatják famentes papiron, elegáns krétás papi- ron, sőt vászonra fűzött kartonra is, hogy az idők vasfoga meg ne tudja emészteni. Meg kapja mindenki, tár­sadalmi állásához, viselt rangjához il­lően, ki fehér papiron, ki krétázotton. Ha száz váci polgár közül busz nem, fiz harmadszor is el fogja ol­vasni a beszédeket, úgy nekünk nincs igazunk, de minthogy igazunk van és a közönség teljesen saturált a jubi­leummai, kérdjük: Kinek a költségén ment ez a tizennyolc oldalas album kmyomatása? A városházi jegyző­könyv őrzi a beszédeket, a Váci Hírlap költségmentesen leközölte ezeket, ki akarja még, hogy harmadszor is ol­vassa a t. közönség? Ki fizeti a költ­ségeket? Ki? ICereskedeSmi érzékei a ^ülans^hoz J Egyik vidéki laptársunk közli ezt az érdekes kis hirt. Értesítjük fogyasztóinkat, hogy a vil- lanyvilágiiási és motorikus egységárat 10%-kal leszállítottuk. Ezen felül minden fogyasztónak, ki a folyó évben az 1933. évinél több áramot fogyaszt, a többlet fogyasztásból 50°/o engedményt adunk. Halasi Villamossági r. t. Sajnáljuk, hogy ez a kis köz­lemény nem Vácra vonatkozik és nem a mi újságunkban jelent meg először. Milyen örvendezve tettük volna közzé, mint haladó és kereskedelmi érzékről tanus- kodó megértő intézkedést. Elérti báli a Belga-kert sem A magyar belga kertgazdasági rí., melyet népszerűén nálunk Belga-kertnek hívnak, most tette közzé elmúlt évről szóló üzleti jelentését és ebből mindenki láthatja, hogy az egykor oly titokzatos gazdasági művelés, melyet a váci magyar akkor meg is csodált, nem aranyat érő foglalkozás A belga-kertet, mint ismeretes,belgák alapították,Vác városától kedvezményes áron kapott homoki területen. Azt hitték, hogy a mai Belgiumban oiy jól jövedelmező vállalkozás a magyar főváros közelében is nagy pénzt fog érni. A szorga­lom nem is hiányzott, a Belgium­ból érkezett igazgatók éjjel­nappal dolgoztak az üvegházak­ban, de a jövedelem csak nern jelentkezett. Végül is a belga részvényesek megunták a foly­tonos ráfizetést és a múlt évben kivonultak Vácról és Magyar- országból, az üvegházakat és a részvénytársaságot átadva egy tiszta magyar érdekeltségnek. Azóta nagyobb fellendülés ta­pasztalható a Molnár Rudolf ve­zetése alatt álló belga-kertben, de hogy a jövedelmezőségtől még messze vanDak, azt mu­tatja idei mérlegük. Lássuk a belga-kert számadásait: A föl­deket 23 ezer pengőre becsülik, épületeket 28 ezer pengőre, gé­pek, melegházak 113 ezer pengőt érnek. Adósok 16 ezer pengővel szerepelnek a vagyon oldalon. Áruk és anyagok címén 75 ezer pengő szerepel. Teher oldalon 60 ezer pengő részvénytőke áll, hitelezők 203 ezer pengővel szerepelnek, elfogadványok pe­dig 22 ezerrel. Nem érdektelen, hogy az uj vezetőség részletezi, hogy mit költött a belga-kertre, íme néhány érdekes adat: nap­számokra fizettek 18 ezer pen­gői, üzemi költségek 15 ezer pengőbe kerültek, általános költ­ségre 2 ezer pengőt számol el. alkalmazottak illetménye 13 ezer, fuvardíjakra 7 ezer, adóra 2 ezer pengőt adtak ki. Ezzel Kedvező feltételek mellett: liefet* fol^és^áüilák Betétek Síül- és belföldi átaii aiások SCöicsönök VflCi EGYHÁZMEGYEI TfiKBRÉKPÉNZTáR R.T. Iiag-yes Alapi tvAnyolx Kezelésébe KONST ANTIN-TÉR szemben termeltek 49 ezer pengő értékű terményt. A vesztesége eziaén is annyi, mint más évek­ben: 13 ezer pengő. iíáci aszfalt —váci kórház Most, hogy a vidéki városok mérnökei künnjártak Vácon és megnézték a Csányi-úton levő váci aszfaltot, egyik pestmegyei újság azt irta, hogy ez a váci szenzáció megbukott és most már jó lesz a váciaknak más érde­kesség után nézni, erre ajánlja a váci kórházat, mely egészen váci specialitás. Ebből a gúnyo­lódásból mi azt olvassuk ki, hogy hiába költ a város ezreket és ezreket a régi kórházára, ha sikerülne is modernizálni, akkor is ott lebegne fölötte a régi idők komor emléke és elfödne min­den iparkodást és sikert. Ez az eset is azt mutatja, hogy el a kórházzal a Burgundiából, de mielőbb! Szabadszhpadon operett Mindenütt a nagyok csinálják és divatossá lett a szabadtéri szinelőadás. A kis Deákvár azzal lesz nevezetes most, hogy amit a nagyok csinálnak, azt a ki­csinyek csinálják meg a deák­vári állami elemi iskolában. Rassovszky Istvánné igazgató : „A mit a virágok regéinek" c. dal­játékot írt és már két hónapja próbálják a kicsinyek, akik ma, vasárnap fogják szinrehozni az iskola udvarán igazgatójuk re­mekművét. Lázas a készülődés, nemcsak Deákvár lesz ott, csak az időjárás el ne rontsa az első váci szabadtéri operett előadást. ECöteieksf öss2íeállitsi§ti abból a sok-sok elismerő levélből, ame­lyek mind a valódi Diana-sósborszesz csodálatos hatását dicsérik. VÁROSI e r !i e t e t ! s n Szcmufoat, vasárnap, hétfő, jasnÜMs SS—87 - 3Ö Csak 16 éven felülieknek Kay Francis es BoavaBdí öoäsman óriás sikerű szinjátéka: AZ ASSZONY MEGBOCSÁT Magyar híradó Fox- híradó Szerda, csüiiiriök, iumus 20—2E (JftlU Franci és S’anl Jl«ri»i£'cr felejthetetlen vigjAtéka SO—-40 fülére® heSyárakkaE 1 Csókol Veronika EPöadások kezdete s hétköznap 1 és 9, vasárnap 5, 7 és 9-kor A Városinak közönsége, tehát pénze, — pénze, tehát jó műsorai, — jó műsorai, tehát közönsége van. Ez csak egyszerű, mégsem tudják utánozni.

Next

/
Thumbnails
Contents