Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-06-13 / 45. szám

2 V&CÍ ftfilfSOIP laskeresztekkel. Utána Kopeczky Józseí róna. kát. plébános be­szélt az egyházközség képvise­letében, ezt követte Andor Ká­roly két verse Hősök emlékére címen, amit egy iskolás gyer­mek és Lonich János hadiárva szavalt eh Majd az iskolás gyer­mekek énekkara Bús magyarok imádkoznak... cimű éneket éne­kelték el. Paff Mihály tanuló Dé­nes Géza alkalmi versét, majd Stolezenberger János Szabadi Győző Látogatás cimű versét szavalta el. Végül a megjelent alakulatok, egyesületek és tes­tületek elhelyezték koszorúikat. Felavatták a Szt. Miklósiéul fiúisk@S® Szivgé^sfájái Ünnepség keretében avatta fel dr Kovács Vince kanonok­plébános az új szivgárdistákat. Vasárnap délután 3 órakor vo­nult a Székesegyházba a sziv- gárdisták nagy csapata Cserháti József gárdavezető-tanitóval az élén. Az érdeklődő szülők már a padokban várták a kis gár­distákat. Az oltár ünnepi fény­ben ragyogott. Megható szertar­tással tettek fogadalmat Jézus szivének kis gárdistái, akikhez dr Kovács Vince szólt. Avatás után a Székesegyház téren sza* valókórust alakítottak a kis gárdisták és pompás költemény­ben tettek hitvallást. A gárda virágzó élete, amelynek szerep­léséről már többször hallatott a Váci Hírlap, dr Thomasz Géza karkáplán és Cserháti József gárdavezető-tanitó érdeme. náci hadnagy győzelme Fraknái (Frányái István had­nagy a 800 méteres síkfutásban Budapesten első dijat nyert a MAC versenyen. Mészárosok és hentesek új vezetői A váci ipartestület kebelében működő mészáros és hentes szakcsoport a múlt napokban tisztújító gyűlésére gyűlt össze. Menyhár István eddigi elnök egészségi állapotára való hivat­kozással tisztjéről lemondott és őt örökös tiszteletbeli elnökké választották Ezután a választást következőképpen ejtették meg: Elnök lett Perlusz Márton, al- elnök id. Spolvint János, pénz­táros Nyáry László, jegyző ifj. Spolvint János. Ezenkívül még négy választmányi tagot vá­lasztottak. Kedvező feltételek mellett: | w» | üzleti folyószámlák Betétek Kül- és belföldi átutalások Kölcsönök Vád EGYHÁZMEGYE! TMÜRÉKPÉNZTÁR R.T. Kegryes Alapítványok Kezelfiná^o KONST ANTIN-TÉR Járni tanították az utcán a váci iskolás gyermekeket 1934 május hó 1-től junius hó 4-ig bezárólag a váci összes elemi és középiskolák tanulói, összesen mintegy 2900 an része­sültek oktatásban az utcán való helyes járásról, közlekedésről. Egy-egy előadás k. b. 1 órát vett igénybe, melynek első része a tanteremben történt, mig a má­sik része kint az utcán, ahol szemlélteiőleg mutatták be a rendőrség kiküldöttei a helyes és szabályos gyalog és jármű köz­lekedés szabályait. Az egyébként száraz és unal­mas közlekedési szabályokat a tanulók előtt elmondott részben tragikus, részben komikus pél­dákból szűrték le, mint tanulsá­got, melyek egyrészt lekötötték a tanulók figyelmét, másrészt pedig jobban emlékezetükbe vésődtek az egyébként könnyen feledésbe menő szabályok. Így aztán hol hangos kacagással, hol pedig tragikus elképedéssel hallgatták az előadást. Kint az utcán a gyermekek mindjárt tanujelét is adták, hogy megértették az előadottakat, mert saját maguk mutatták be úgy a gyalogjárdán, mint a ko- csiúton a helyes és veszélytelen járást,' közlekedést. Sőt a fiúk közül egy-egy az úttest köze­pére állva, fejébe nyomott rend­őri diszsisakkal a kocsik forgal­mát is szabályszerűen irányítot­ták, mint a közlekedési rend­őrök, amit a többi gyermekek élénk derűje, vagy lesújtó kriti­kája kisért. A végén egy közlekedési 10 parancsolatot adtak át az iskola igazgatóságának azon kéréssel, hogy azt minden tanulóval íras­sák le, hogy ezáltal is jobban megmaradjon emlékezetükben a helyes közlekedés szabályai. A tanulók mind megfogadták, hogy a hallottakat megtartják s nem fognak bekerülni abba a szomorú statisztikába, mely ki­mutatja, hogy a jelenlegi kis Magyarországon 500 ember hal meg, 6000 ember lesz nyomorék és 20.000 ember szenved anyagi kárt évente utcai baleset miatt. A legközelebbi Uránia-előadá- sok keretében szándéka van praktikus rend őrségünknek, hogy a felnőttek részére is hasonló előadást tartson, mert hiszen a felnőtteket is éppen úgy érheti baleset, ép úgy kevésbé jártasok a helyes közlekedés szabályai­nak ismeretében, mint az okta­tás előtt a tanuló ifjúság. A kaszinó löxgjfűiésf fás*! A Váci Kaszinó junius 13-án d. u. 6 órakor a kaszinó nagy­termében tartja évi rendes köz­gyűlését. A közgyűlés tárgyso­rozata: 1. A. közgyűlés elnöki megnyitása. 2. Titkári jelentés a kaszinó 1933. évi működéséről. 3. Az 1933. évi zárószámadások és az 1934. évi költségelőirány­zat bemutatása. 4. A számvizs­gálók jelentése, a pénztári ál­lomány és a zárószámadások felülvizsgálásáról. 5. A tisztikar­nak a felmentés megadása, vagy megtagadása. 6. Háznagy vá­lasztása egy évre. 7. A kisor­solt 6 választmányi tagsági hely betöltése 3 évre. 8. 3 számvizs­gáló választása egy évre. 9. Az alapszabályok módosítása. 10. Indítványok tárgyalása. Ha a tagok nem jelennének meg ha­tározatképes számban, junius 20-án d. u. 6 órakor lesz a köz­gyűlés. Négy iskola Vác evezős sportjáért Fel kell jegyezni négy iskolánk önzetlenségét és sportbaráti visel­kedését, amellyel a váci evezős sport íeísegitésére siettek. Le­mondottak szokásos tornaünne­pélyük jövedelméről és azt közö- | sen felajánlották a VSE evezős osztályának, hogy építtessen új hajót, új hajóban pedig vigyék győzelemre fiaink a váci színe­ket. Ezért közös tornát rendeztek vasárnap délután a Pokolban, ahova közel ezer tornaruhás ifjú vig zeneszóval hajózott át. Es nem volt kevesebb a díszes néző- közönség sem, mely a gyönyörű sporttelep széleit ellepte. Vitéz Erdélyi, a gimnázium testnevelési tanára vezette a látványos tornát és Pálmay, a polgári fiúiskola, a hadiárvák szakiskolája és Györffy, a siketnémák testnevelő tanára segédkezett. A közönség hol udvarias, hol elismerő tap­sokkal honorált melybe belehang- zott az iskolások ütemes tapsos buzdítása. Nagy érdeklődést kel­tettek a tornaszereken való precíz mutatványok, valamint a staféta és a bajnoki futóversenyek. Vége­zetül a dijak kiosztása követke­zett. A gimnázium versenyeiben győztesek: 60 méteres futásban I. Szkladányi, II. Kenéz T., III. Tajthy J. Rudmászásban I. Gulyás, II. Siraky, III. Aschermann. Ma­gasugrásban I. Walcz 150 cm., II. Rusztek 142.5 cm., III. Krupa. 100 m-es síkfutásban I. Szerényi (Szmatana) F., íí. Markó J., Hí. Penczner P. Staféta I. V. osztály stafétája, II. a VI. osztály stafé­tája. Korláton í. Kuntráth, II. Borbély, III. Jörös. Nyújtón I. Jörös, Ií. Kuntráth, Ili. Szerényi. Polgári iskolából ezüstérmet nyert: Weixelbaum János, bronzérmet: Horváth László, Burna Pál és Janek Zoltán. Hadiárvák iskolá­jából ezüstöt: Farkas Gyula és Elek Sándor, bronzot: Bodnár Ferenc, Kamasz László, Fekete János és Csefkó György. Siket­néma intézetből éremmel tüntet­ték ki Mészáros Béla Vili. és Bőr Józseí VIÍ. oszt. tanulókat. 50 motöfös a váci Dunáit Ritka látványosságban lesz ré­szünk vasárnap. A budapesti motorszövetség rendezi a váci Dunán motoros-csónakverseny ét. Reggel indulnak Budapestről és aszerint, hogy milyen erős a gépezet, előbb, vagy utóbb in­dítják a résztvevőket, úgy, hogy körülbelül a déli órákban érkez­SA.SÁT SZÉKHAZÁBAN VÉDI TAKARÉKPÉNZTÁR I A Magyar Nemzeti fiánk P melléklielye Vítc, Konstantin-tér 15. í'elefou: 63 Kölcsönöket kedvező feltéte­lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat arany értékben fizeti ki Exportálók részére laniisStvänyofe feladása || Vác és feöruyéfeére nek meg egyszerre. Azt mondják, hogy körülbelül 70 motorcsónak nevezésére számítanak s ezek­ből legalább 50 el is fog jutni Vácra. (Kár, hogy váci motoro­sok nem neveztek !) Itt azután délután 3—5 óra között újabb látványosság Ígérkezik. A Duna közepén két bója lesz lehorgo­nyozva egy kilométer távolság­ban s e körül kell keringeni a motorosoknak a legnagyobb se­bességgel, ha az elsődijra pá­lyáznak. Az éidekes versenyre külön hajót isigértek Budapest­ről. A váci korzóra ülőhelyet 50, az uj Dunapartra pedig álló­hely jegyeket20 fillérért adnak ki. A Váci Fonógyár 24 ezer pengőt keresett 6°ik üzletévében A Váci Fonógyár most fejezte be hatodik üzleti évét és rész­vényesei előtt beszámol 1933. évi forgalmáról és nyereségé­ről. 24,344 pengő nyereséget mutat ki, melyből 12 ezer pen­gőt a részvények után 3<y0-os osztalékra, 2 ezer pengőt az igazgatóság jutalékára, 5 ezer pengőt pedig tartalékalapra for­dít. A nagy vállalat mérlegének érdekesebb tételei a következők: A vagyon oldalon 400 ezer pengőre becsüli a gyártelepet és a lakó-épületet, gépek és fel­szerelések értéke 684 ezer, be­rendezések és szerszámok ér­téke 29 ezer, készpénzkövetelés és váltók 193 ezer pengő, adó­sok 248 ezer pengővel szerepel­nek, árukészlet értéke 229 ezer pengő. Teher oldalon áll 400 ezer pengő részvénytőke, 35 ezer pengő tartalékalap, 163 ezer pengő értékcsökkenési tartalékalap, 1 millió 162 ezer pengővel a hitelezők. Nyereség* veszteségszámlánáltalános költ­ségek címén 182 ezer pengő szerepel, árueladási számla pe­dig 200 ezer pengőt mutat fel. V-Á • 1 v e R • € rheteftler 1 • S • I j Szerda, csütörtök; junius 13 — 14-én 7 és 9 órakor 10—40 filléres helyárak — Igazi sláger — Annabella vigjátéka KISASSZONYFELESÉG Ragyogó kisérőműsor JÖNi Kay Francis és Ronald Colman óriás sikerű filmje: r AZ ASSZONY MEGBOCSÁT

Next

/
Thumbnails
Contents