Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)

1934-06-10 / 44. szám

VÁCI HÍRLAP 3 DÖRZSÖLJE BE MASAT­DIANA ÍÓSBORÍZESiZEL if-ELU Dl TI , FELFRISSÍTI l Egy kis cikk és kövaftkezményei Kedves Barátom! Tisztelettel kérlek, hogy az alábbi soraimnak nb. lapodban helyt adni szíves­kedjél: Május 30 án a Váci Hir lap 48. évfolyam 41. számában megjelent „Észrevételek és meg­jegyzések a váci hősök ünne­pén“ cikkre — bár annak ne­mes intencióit elismerem —, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy annak tartalmával egyet nem értek, mert az ilyen ünnep­lések módját részben a katonai szabályzatok, részben a bevett szokások írják elő. Ez alkalom­mal figyelmeztetem frontharcos bajtársaimat, hogy a fronthar­cosok nevében, az alapszabá­lyok értelmében csak a helyi, vagy az Országos Elnökségnek van joga felszólalni, miért is fel­hívok minden bajtársat, hogy ha bármiféle sérelmet, vagy ja­vaslatokat óhajtanak nyilvános­ságra hozni, azt az előirt módon a helyi Főcsoport elnökségnél adják elő. Vitéz Bainlner Ernő ny. tábornok, főcsoport elnök. Magán elemi Iskola »Az Isteni Megváltó Leá­nyai« szerzetesnők veze­tése alatt nyilvános I — IV. oszt. magán eiemi iskola nyílik meg fiúgyermekek részére, kik a németnyeiv gyakorlati oktatásában is részesülnek. Az iskolával kapcsolatban internátus is van bent­lakással és félbentlakással A vezetőség kéri a m. t. érdeklődő szülők mielőbbi jelentkezését. Isteni Megváltó Leányai Vác, llona<utca 1., Ounapart i 6 és fél lovas motor, nyersolajra, jutányosán eladó Perlusz Mártonnál ES9 Ifjúsági egyesületek záróünnepélye a gimnáziumban A gimnázium ifjúsági egye­sületeinek évzáró ünnepélyén a kedvezőtlen időjárás dacára, előkelő és szépszámú közönség töltötte meg zsúfolásig az inté­zet tornatermét. Az ünnepi mű­sort Késmárky: „Rákóczi nyi­tánya“ vezette be a gimnáziumi zenekar jól betanult előadásá­ban. Utána Sajó Sándor: Magyar­nak lenni... c. költeményét Fári József VIII. o. t. szavalta el. Majd a gimnázium fegyelmezett énekkara Krims: „Bonum est confiteri Domino“-ját adta elő. Ezután a Váci Piarista Diák- szövetség nevében dr Meiszner János városi és vm. főügyész intézett megszivlelésre méltó, komoly intelmeket és tanácsokat az intézet falai közül távozó if­jakhoz, arra kérve őket, hogy a váci piarista gimnáziumhoz, annak tanári-karához és a Diákszövetséghez való lelki kap­csolatokat továbbra is tartsák meg. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Sólyom Károly Vili. o. t. Bach „Ariá“-ját adta elő hegedűn. Az érettségiző tanulók nevében Puskás Imre Vili o. t., az Önképzőkör ifjúsági elnöke mondott búcsúbeszédet. Körmö- czi Lajos VIII. o. t. „A XXL szá zad legnagyobb humoristája“ c. ötletes költemény előadásával aratott tapsokat. Végül a gim­názium ének- és zenekara együt­tesen adta elő Szilágyi: „Isten velünk, ki ellenünk“ c. indulót A nagy lelkesedéssel előadott darabot a közönség megujráz- tatta. iVBii láthatunk az iskolák együttes tornáján? Ma délután 7*5 órai kezdettel fog a Pokolban lezajlani a közép­iskolák együttes tornaünnepélye, melyről szerdai számunkban már irtunk. A program szerint ezek lesznek láthatók : 1. Felvonulás. 2. Himnusz. 3. Közös szabad- gyakorlatok. 4. 60 m.-es síkfutás (ginázium). 5. Korlát, bajnoki verseny (gimnázium). 6. Talaj­torna (siketnéma intézet). 7. Fa- botgyakorlatok (polgári). 8. Rúd- mászás (gimnázium). 9. Zenés szabadgyakorlatok (gimnázium). 10. 100 m.-es síkfutás (gimná­zium). 11. Svéd padgyakorlatok (polgári). 12. Nyújtó, bajnoki verseny (gimnázium). 13. Talaj- torna (hadiárvák). 14. Lóugrások (gimnázium). 15 Díjkiosztás. 16. Hiszekegy. 17. Elvonulás. Hz ufíiajii körmesietet a SCat. Hktiá recidezte A Váci Hírlap vasárnapi szá­ma megemlékezett a székesegy­házi színes, példás rendezésre valló körmenetéről, de megfeled­kezett a tudósításban arról, hogy a körmenetet ezidén, amint ta­valy is, a váci Kát. Aktió ren­dezte, amit a szerkesztőség most ezútton helyesbit. Templern« betörés Kerepesen junius 5-én virra­dóra a r. k. templomba betörtek. Az ismeretlen tettesek az oltár- szekrényből egy ezüstből készült, arannyal futtatott áldozó kely- het loptak el. Kár 150 P. A csend­őrség a betörőket nyomozza. MirAg°: KU£TUU-I>/I£OT/i ÜS,,. Szombat 5, 7, 9 és vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. 20—70 filléres. Yo-yo kisasszony. Dolly Haas, Paul Hörbiger, Willy Forst. Stan és Pan legújabb 5 felv. hasrepesztő vigjátéka. — Híradó. Hétfőn 4, i/27, 9 és kedden csak 1/2 7, 9 órakor. 10—40 filléres! Brigitta Helm, Paul Wegener, Hans Albers. — RftiHiomos titkárnője és SVIonte Carlo bombázása mint kisérőíilm. 1 műsorban 2 slágert 3 órán keresztül tíztől 40 fillérig játszik — tele 5-letekel — 6-almas sikerrel jövő 7-en a Kultúr-Mozgó! Betiltották Meisels r a b b 1 előadásait a volt tifereszben! Tudva levő, hogy már hosszú idő óta beférkőzött a helybeli zsidó ifjúság közé is a hitköz­ségben uralkodó pártpolitika, amely Silberstein főrabbi és a Meisels pátiak súrlódásaiból alakult ki. Az ifjúság ketté vált és megkezdődött a politikai ala­pon való szervezkedés. Az ifjú­ság többsége a főrabbi mellé állt és az ő irányításával meg is alakult „ez chajim“ néven újjá­szervezve a régi tiferesz egye­sület. A Meisels párti ifjúság szintén megkezdte a munkáját. Hogy érdekesebb legyen, fűsze­rezték kisebb botrányokkal. Az elnök és a hitközség vezetősége ellen demonstráltak és tüntettek. Most azonban új fordulat állott be, a Meisels párt ugyanis pa­naszt emelt az orsz. közp. oríh. irodánál, mire az iroda tanácsa betiltotta Meiselsnek előadásait, azzal az indokkal, hogy előadá­sok a politikai pártoskodást idézik elő és ennek a jegyé­ben is folynak. Közismert az Aspirin-tabletták fájdalomcsillapító hatása minden meghű­léses megbetegedésnél. De nem mindenki tudja, hogy hamisítványok is vannak for­galomban. Hogy magunkat megóvjuk, ügyeljünk Aspirin-tabletták vásárlásánál mindig az eredeti »Bayer« csomagolásra (a zöld szalaggal), mert csak ebben ke­rülnek forgalomba az eredeti tabletták. Nem csodaszer, de mégis csodálatos eredményekéi értek el a Diana-sósborszesz használatával. Sok-sok ezer elismerő és hálalevél bi­zonyítja ezt. pesisaO zöld pomm HELYEIT SZŐLŐBEN öVŰmOlESOSBEN BIZTOS HATÁSÚAK NEM PERZSELNEK OLCSÓK. SZÖLÖMQLY SLLEH ALMAMOLY ELLEN U UTOLSÓ ÉVTIZED ELISMERT £S VEZETŐ PERMETEZŐ SZEREI l) V,4 KOÜÜUNKa GYAKRAN HAMISÍTOTT PERZSELŐ ZDLD POROKTÚL KIPPOBaLATUH HATÁSTALAN SZEREKKEL NE KDCKAZTASSUK A TERMÉST! USZTHARMAT ELLEN AMONIL »tivCfrrCSEN VED GOMBA BETEGSÉGEK ES RA'GÓKAPTEVEm ELLŐ« NOSPRASEN vagtTUTOKIL Vác és vidéke beszerezheti gyári árakon a Schuraacher-dragériá ban Vác, Konstantin-tér 12 iiiiilllllilllilliillliiiiiiliiiliiiiiiiiiiiiiiiillilllliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii^ LEGJOBB, LEGOLCSÓBB b útorok kaphatók PRESZBURGERNÉL Vácon, Széchenyi-utca 15. sz. OBLATT HENRIK KÁRPITOS és díszítő Elvállal minden, e szakmába vágó munkát, a legegyszerűbbtől a leg­modernebbig — Feldolgozást és átala­kítást — Függönyt és rolettát — Mo­dern foteilt és Recamiert — Sezlonok és matracok raktáron — Munkáim tartósak! — Áraim szolidak! — Hitel­képeseknek kedvező fizetési feltételek lí á c ) Ko ssuth-tér 5 (A Ká p t a 1 a n - sörház épületében) SzRBÓMÜHELYEMET Gürgei-uíca 7 alá helyeztem Hol továbbra is az eddigi előnyös ára­kat s figyelmes mun­kát kap a n. é. meg­rendelő közönség. a Lausitz József ?ú r i s z a h ó l Görgei-u. 7 Tisztelettel Értesítem a gyárak, intézetek mélyen tisztelt vezetőit és az ér­dekelt háztulajdonosokat, hogy a szetinyvlzcsaíorüázási munkálatokat, valamint ezzel kapcsola­tos fürdőszoba és vizöbii- téses klozetberendezése- ket a legjobb kivitelben és legkedvezőbb fizetési feltételek mellett vállalom. Tisztelettel kérem, hogy a fenti munkálatokra cége­met ajánlattételre felszó­lítani szíveskedjék. Kiváló tisztelettel : VOGEL MIHÁLY vízvezeték és csatorna­berendezési vállalkozó Petróczy-u. Telefonszám: 140

Next

/
Thumbnails
Contents