Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)
1934-05-20 / 39. szám
y'AGI HIRL&P é Fejfájást megszüntetik /$fjp ffA \ és meghűlésnél A gyors javulást eredményeznek az Aspirin tabletták BAYER kereszttel Gyógyszertárban kapható ■BK' 'Mllil'im ..................................... ' w Ünnepi műsorra! zárt az Uránia TJétfőn, ebben az idényben a nincadik előadás után, be- a kapuit az Urínia. Nemso- kb. 250-en voltak jelen, : azonban, akik a nagy me- dacára elmentek, felejthetetlen benyomások emlékével távoztak. Szenlgyörgyi Gusztáv igazgató köszöntő szavai után Ispanoi iís Sándor szakfelügyelő igazgató lépett a hallgatóság elé, a ki a finn-magyar rokonság buzgó ápolója s aki régi Ígéretét váltotta be. Tartott már előadási Vácon, de képek nélkül. Akkor megígérte, hogy eljön még egyszer, ha képei lesznek, most ezekkel jött el. Gyönyörű filmet hozott az ezer-tó országáról, amelyben nem is ezer, hanem 38 ezer tó van. Meleg tapssal jutalmazták az ismert előadót. Utána Pcinajoth Fejér Gyula dr. rendőrfőtanácsos számolt be a revízió állásáról, rövid történeti visszapillantást adott s végül azt a reménységet öntötte hallgatói szivébe, hogy a magyar feltámadás nem maradhat el. Lelkesen élet küzdelmei közben, szerzett sebek után családi tűzhelyében, felesége oldala, mellett. Ameny- nyire emberi Éra alakja, any- nyira nemes, annyira finom. Az athéni jelenetben Éva a közélet büszke asszonyaként, mint Miltiadesz felesége jelenik meg. Fáj neki férje távolléíe, de büszkesége erősebb, mint szerelme, büszkén vallja, hogy férje úgy tett, mint kell férfiúnak. Félti urát a nagyravágyás- tól, nem habozik kijelenteni, hogy ha Miltiadesz megcsalhatná a szent hazát, megátkozná őt. Szembeszáll a néphangulattal, mely férjét árulónak tartja, de mikor azt a koholt hirt hallja, hogy férje, mint elien, a kapuk előtt sereggel áll, keserűen jelenti ki, hogy fájt neki a nép- itélet, de még jobban fáj, hogy férje igazolta azt. Félti ura becsületét, fia jó nevét, nem tud örülni ura jöttének, kérdőre vonja, miért jött hadsereg élén s mikor Miltiadesz bajnoktársait elbocsájtja, boldogan kiált fel: nincs boldogabb nő, mint ő. Mesteri vonás, mikor a kis Kimon, Miltiadesz fia, kijelenti, ő jól tudta, amit atyja tesz, az jól van téve, édesanyja pirulva kéri fiát, ne szégyenitse meg, ezt a hitvesnek jobban kellett volna tudni. Néhány szóval igazán klasz- szikus jellemzés! Éva hamar bűnhődik büszkesége és kétkedéséért. S Madách itt pompásan örökíti meg a női kedély hirtelen hangulatváltozását. megtapsolták a második előadót is, aki hónapokon keresztül számolt be hétről-hétre nagy lelkiismeretességgel a váci közönségnek a revízió eseményeiről. Ko- kovay János prelátus-kanonok, az iskolánkivüli népművelési bizottság társelnöke idényzáró beszédében megállapiíotta, hogy nem elég a külső propaganda. A revízió ügyét mindnyájunknak magunknak is szolgálnunk kell azzal, hogy teremtsünk olyan légkört, hogy minden elszakított magyar testvérünk kívánva kívánkozzék hozzánk. Tiszta légkört erkölcsös, szebb, jobb életet teremtsünk, alakítsuk fejlesszük, nemesítsük érzelmeinket. Az Uránia is hozzá kívánt járulni a világosság terjesztéséhez s itt nagyszerű szemléltetéssel mulatott példát az előadó. Utasítására sötétség lett a teremben, majd kivett zsebéből gyertyát, meggvujtolta azt a sötétségben s hozzátette, hogy imeez a munka: a világosság terjesztése folyt itt, ebben az idényben is. Minden szavát meg kellene örökíteni e szép beszédnek, a mely azzal végződött, hogy felhívta a figyelmet arra, miszerint legnagyobb fegyverünk az imádság, éljünk vele buzgón és liigyjünk. Felhívására a hallgatóság felállt, elmondta a nemzeti hiszekegyet. Hatalmas taps hangzott fel a záróbeszéd nyomában, majd még négy hangos érdekes oktató filmet mutattak be és ezzel az idei Uránia-szezon lezá- ródott. A VÁC! HÍRLAP mai száma 8 oldal. Ára 20 fillér. Legközelebbi számunk május 27-én fog megjelenni. Éva halija, hogy urát most, hogy seregét elbocsátotta, ismét árulónak mondja a tömeg, ő tesz szemrehányást, miért oszlatta fel a hadsereget, miért nem gyujtá fel a bűnbarlangot, bátran védi urát a tömeggel szemben, mely csak láncot érdemel. az a nő joga, — hirdeti —- védje urát, még ha bűnös is. A római jelenetben Madách az általános tobzódás közben Évával mondatja el azt a szomorú igazságot, hogy legédesebb percünkbe is vegyül egy cseppje a mond,hatatlan fájdalomnak s kétségtelen, hogy ezt a nő még jobban érzi, mint a férfi. Éva még az általános romlottság közepette is nemes, mind között a legnemesebb, messze múltba szállva, fél álomban lelkének nagy és nemes hivatásáról mereng s midőn Ádám kérdezi, miért van itt, hol a halál az örömet kiölte, Éva nemes öntudattal mondja: helyem ott van a férfi oldalán. A konstantinápolyi jelenetben Évát a zárda fala s eskü- vése elzárja attól, hogy Ádámot meghallgathassa s Madách tanulságul arra tanit bennünket, mely a költemény alapeszméjéül tekinthető, hogy a fér fi ne tekintse a nőt állati vágyának eszközéül, se oltárra ne helyezze, mig terméketlen csókja hervad el, hanem tekintse és becsülje nőül, nőhivatása megjelölt körében. Madách a nyolcadik színben Müller Borbálának, Keppler nejének alakjában hűtlen feleségét örökítette meg. l.EGiCSS ÚT a hüs és virágos KU£TU11-1>J1£0 ^-iélet Szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. 20—70 f. A FEJEDELEM NÁGY SZERELME. Willy Fritsch, Hörbiger Pál, Ida Wüst, Trude Marlen. HÍRADÓ Hétfőn 3, 5, 7, 9, kedden 5, 7 és 9 órakor. 2 világattrakció. 20-70 fill.-ig. IDEGENLÉGIÓ ÖRDÖGE (DEZERTÖR) Loretta Joung, Viktor Jory. C1GÁMYKIRÁLY Jose Mojica, Rozita Moreno. Esküvő Lőívcnsfein Erzsébet és Kilter József jegyző 21-én i/U órakor tartják esküvőjüket a Székesegyházban. (Minden külön értesítés nélkül.) Anyák napját rendeztek Dunakeszin A dunakeszi-alagi polgári iskola »Anyák napja« ünnepélyt rendezett a Kulturházban. Steiner Artúrul tanárnő beszéde után élőkép következett, melynek szavaló szereplője Pécskai M. és Szuppán M. növendékek voltak. Az élőkép színes angyalserege szemnek-szivnek egyaránt kellemes benyomást kellett. Ezután Gesztesi S. szavalt kedvesen. »Egyetlen védő« c. színdarab főszereplői Chmelich J. Mester T. s a többiek jól játszották szerepüket. Majd énekeket adott elő az ifjúsági énekkar, Baríoss Piroska tanárnő vezetése mellett, szép sikerrel. Az »Anyák napja« c. jelenet sok, kedves szereplői közül ki keli emelni Richnavszky M., Morva Kétségtelen, hogy az egész műben itt a legellenszenvesebb a nő, mert megcsalja férjét, csak mint szegényről, betegről beszél róla s egyidejűleg pénzért ostromolja, szemére veti alacsony származását. Keppler keserűen jegyzi meg: Kétséges rang-e hát szeííern, tudás, Hol van nemesség más eztn kívül? A meg nem értett férfi fájdalmával kesergi: Oh nö, ha te megbírnál érteni, Ha volna lelked oly rokon velem, Minőnek első csókodnál hívém . . . nem keresnéd a boldogságot Körömön kívül. Felveti, hogy elválna nejétől, ha fájna is, de az egyház szava követeli, hogy együtt tűrjenek, mig a sir felold. De még itt is talál lovagias érzése enyhítő szavakat, még itt is védi a nőt, mert a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte öt. Van-e nagyobb fájdalom, mint csalódni a szeretett nőben s lehet-e ezt a mélységes, nagy fájdalmat nemesebb megadással, finomabb lemondással elviselni, mint ahogy a tanulmányozásba elmélyedő Keppler. Madách viselte fájdalmát. Madách fájdalma nemes lélek nagy fájdalma. A forradalmi jelenetben egy leheletfinomságú, subtilis női alakot ismerünk meg a marquise személyében, ki emelt fővel és nemes halálraszántsággal hirdeti, hogy elhagyott oltárnak is Z., Kollonitsch J., Szép K., Petá- noviís M és Lovistyék J. Száraz J. nagy átérzéssel szavalt. Nagyon hatásos volt »Mindnyájunk édesanyja« c. apoteozis előadása. A szereplők könnyekig meghatotlák a közönséget. Utolsó szám volt Baky A., és Gergő H. tanulók pompás tánca, melyet megismételteitek. —a— lehet mártírja s magasztos kegyelettel megóvni a romot s e hivatás nőt legjobban megillet mint üdvözölni a felkelt hatalmat. A tizenegyedik színben megtaláljuk— akárcsak Faustban — az ékszerjelenetet. De mily nagy, igazán Madáchi a külömbség. Mert mig Faustnak az ékszerek segítségével sikerül a szegény Margitot megrontani, addig itt Évát élő hite megóvja a bukástól, csokrot tűz a szent képhez, mire a Lucifer adta ékszerek leperegnek válláról, karjáról s Éva tiszta marad. Ezen sziliben Madách a modern életet tárja elénk jó és rossz tulajdonságaival s erre a korra is a nő nyomja rá bélyegét, mert e földre csak mosolya hoz gyönyört, ha nap súg ár gyanánt csillog egy arcra. A falanszteri jelenetben Éva nemes lélekkel védi gyermekét, védi az anyaság jogát s bátran kérdezi, van-e erő, melye szent kapcsot elszakítani birja. A tizenegyedik színben, hóval és jéggel borított hegyes, tájta- lan vidéken Ádám nem akarja látni az eszkimó nejét, nem akarja a nőt, az eszményt a megtestesült költészetet torz alakban látni, tisztán akarja az ideált megőrizni. S eljutunk ime az utolsó színhez. Véget ér az álom. Ádám felébred, ébredése rettentő. Sokat láttot, sokat tanult. Kiábrándult sok mindenből. Végső menedé-