Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-03-08 / 19. szám

váci hírlap 3 Verekedéssel fogadta D. Magyarság Vác csapatát Vác első meccse két pontot eredményezett — A Magyarság vasárnap kapott ki először Váctól — Toleriánt 18 cm-es fejsebbel a kórházba szállították Amint már megírtuk, a tava­szi forduló Vácnak első mécs­esén legerősebb ellenfelét, a baj- nokjelölt Magyarságot sorsolta. A meccsre majd kétszázan rán- duitak ki Vácrói. Biciklik töme­ge, taxiautók vitték a váciakat Dunakeszire, sőt voltak a kik gyalog tették meg a nagy utat. Érthető, hogy a pályára lépő váci csapatot dörgő taps fogad­ta, ami a cseudes Magyarság- publikumot is meglepte. Ez a lelkesedés végig kitartott a váci fiúk mellett és — amiről már a Váci Hírlap annyiszor cikke­zett - nem kis részese volt a győzelem kicsikarásának. A meccs az erős kezű Miko- lovics bíráskodása mellett aMa- gyarság támadásaival indult. A harmadik percben egy alacso­nyan lőtt labdára Tolerián fej­jel ment, a Magyarság egyik já tékosa nagy rössel a labdába akart rúgni s Toieriánt találta el, de oly szerencsétlenül, hogy az verbeborult fejjel azonnal összerogyott. Be kellett szálii- tani az újpesti kórházba, ahol 18 centiméteres mély fejsebét azonnal összevarrták, de bizony­talan állapotára való tekintettel ott kellett tartani. A brutális ru gásnak a közönség között lett folytatása. A közönség ordított: ,,Mért nem rúgták agyon? Agyon kell rúgni mind!1' Ilyen és eh­hez hasonló megjegyzések röp­•--------------------------------——9 Szölö^á|^Jss^]ev^szők eperpalánta, dinnyemag fajtisztán és legolcsóbban Ugrária Szőlolelepíto R-T.-nál Budapest, VI., Kiráiv-u. 26. HÉP äiäillätOl Felhívom az i. t. tisztviselő urak, a m t. közönség figyelmét arra, hogy a nyomasztó gazdasági viszonyok folytán mégis elő akarom segíteni, hogy jól, ízlésesen és olcsón tudja­nak öltözködni, ezért úri férfiruhák készítését legmodernebb szabással meglepően leszállított árak mellett vállalom. Jó munkámat több kiállításon nyert első dijaimmal garantálom. Állandóan legdivatosabb finom és olcsó szövetekkel szolgá­lok. Kérem pontos címemre figyelni Cégem 32 éve áll fenn ! — Számos rendelést kér, kiváló tisztelettel: SCHWARCZ MÓR úriszabó Szí Háromság 1. l, Sörhúz u. 1 505/1933. Halászati jog bérbeadása A Nagydunaágnak Tahitótfalu határában fekvő 596 kát. hold és a Kisdunaágnak Dunabog- dány és Tahitótfalu határában fekvő 580 kát. hold kiterjedésű viziterületein gyakorolható kincs tári halászati jognak két külön csoportban leendő bérbeadása céljából 1922. évi március hó 16-án délelőtt 10 órakor Viseg- rádon az erdőhivatalnál nyil­vános szóbeli árverés fog tar­tatni. Bővebb felvilágosítás Vi- segrádon az erdőhivatalnál és Gödöllőn az alulírott erdőigaz­gatóságnál nyerhető. Gödöllő, 1933 március 2. M. klr. állami <5h Itoroiiauradalini erdölg'azgatóSáK' ködtek s amikor a váciak a ren­dezőkhöz fordultak, azok pedig tehetetlenül álltak, a dunakeszi publikum máris körülfogta a vá­ci vendégeket és máris csattan­tak a pofonok, esernyők, botok zuhogtak, törtek össze. A vere­kedés általános lett. Tartott vagy jó negyed óráig. Ezalatt a meccs nyugodtan folyt tovább apályán. A Magyarság minden erejét be­leadta, hogy kihasználhassa a váciak megfogyatkozott erejét (hiszen a harmadik perctől csak 10 emberrel küzdött!), de a vá­ci védelem még igy is nyupodt biztossággal hárított vissza min­den támadást, a brillirozó Káp- raival az élén. A második félidő nyugodtabb levegőben indult. Vác rákap­csolt s Zentel gólját a kapufa mentette meg. A 15. percben szép összjátékból született meg a győztes gól: Glück Tibor de- butje sikerült, védhetetlenül be­vágta a labdát. 1 : 0. Több gól egyik fél részéről sem esett. A Magyarság mindent elkövetett, hogy kiegyenlítsen, de erejét az első félidő kivette. A mérkőzés végéig Vác táma­dott és csak a szerencse hiány­zott az újabb gólhoz. A meccsnek külön érdekessé­get ad az a körülmény, hogy a Magyarság csapata Váctól még soha nem kapott ki. >©-------------------------------------------• Hz asszony koholta a rablótámadást Miért kötözte meg magát Kereszfesiné? Megírta a Váci Hírlap, hogy Keresztesi Ferenciéi február el­sején hajnali órákban megkötöz­ve találták a Mező-utca egyik el­hagyatott mellékutcájában. Az asszony vallomása alapján rab­lótámadásra kel ich volna követ­keztetni, de különféle körülmé­nyek már az első pillanattól kezdve gyanússá tették a rejté­lyes esetet. Elbeszélése szerint először fejbeütöiték úgy, hogy elájult, azután pedig összekötözve el­hurcolták. így találta meg őt fé­lig eszméié len állapotban Virág .J ános. A rendőrség széleskörű nyo­mozást indított, de nem sikerült még valószínűvé se tenni ajzt, hogy ebben az esetben támadás történt volna. Meg kell jegyezni, hogy az orvosi látlelet, eltekint­ve két kisebb karcolástól semmi komolyabb sérülést nem tudott megállapítani. A férj, akire az asszony gyanakodott, tökéletes alibit tudott igazolni. Az asszony­nak haragosa sem volt, tőle sem­mit cl nem raboltak, sőt a ka­bátját is szépen összehajtva az egyik ház kapujában találták meg. Még valószín ü ti énebbé tet­te az egész esetet az a körül­mény, hogy a kérdéses időben a Mező-utca aránylag forgalmas­nak mondható. Tehát a nyomo­K.UCTUTI-MOZ.GO UTÓ-------------1 § k.A L É R H E T E LEN Ma, szerdán 4, 6, 8 órakor, filléres mozin Noíredamei toronyőr Hugo Victor regénye — Főszereplő Lon Chaney Stan és Pan, a leányszöktetők // •» Hary rwe y ff“*: NOGYULOLO Stan és Pan, az idegenlégióban Pénteken 6, 8, szombaton 6, 8, 18, vasárnap 2, 4, 6, 8, 10-kor 20 —70-ig ! Eggerth Mártha Qr U fC n h r I í n n i Ő í m Verebes Ernő és Herman Tiemiyh OH 1 Ul I U ■ U i I 111 «1KJHI ___________________JÖN AVE CÉZÁR JÖN 25. élő gyermeknek anyja, Friss Julianna született Esper Istvánná most ment férjhez ötödször 54 éves korában. 53 éves korában szülte utolsó 25. fiú gyermekét. Most újra férjhez ment és mert 26. gyermekre van kilátás, fel akarják terjeszteni kitüntetésre, de ő nem fogadja el s csak arra kéri a Kultúr-mozgó vezetőségét, hogy neki és 25 családtagjának kedvezményes jegyet adjon, mert úgy sokba kerül a mozi neki. Mert ő is, mint mindenki, a Kultúr-mozgóba jár, mert ott van Vácon a legjobb mozi. Szives pártfogást kérUnk zás az asszony állításával szem­ben semmiféle konkrét adatot nem - tudott produkálni arra a körülményre nézve, hogy való­ban támadás történi. Március 7-én, kedden délelőtt Görög fogalmazó vezetésével helyszíni szemlét tarlóit a rend­őrség a Mező-utcában. Ili Ke­resztesi Fcrencné elé tárták, hogy alig találna oivan emberi, aki az ő összekötözött eszmélet­len leslével minden ok nélkül ezt az 500 lépéses sétát tette volna. A helyszíni szemlén az asszony kitartott eredeti álláspont ja nu l­let!, de mikor a “rendőrségen lel­kére beszéltek és felsorakoztat­ták ellentmondásait, megtört és beismerte, hogy az egész táma­dást ő eszelte ki. Emögött a beismerés mögött a fájdalmak eSíen mai időkre annyira jellemző egész kis családi tragédia bonta­kozik ki. Férjével két esztendeje alig éli együtt A férje azért időn­ként megjeleni, mint ő maga mondta, csak kosztra és kvár­télyra és elfogadta, sőt formáli­san megkövetelte, hogy felesége eltartsa. Nagyon rosszul éltek. Az asszony végül, hogy megsza­baduljon férjétől, ezt a táma­dási históriát eszelte ki. Hat óra­kor, mikor elment hazulról, ma­gával vitte az előre elkészített spárgát, levetette szépen a ka­bátját, majd elment mintegy öt­száz méterre a lakástól, blúzát ' >/ fellépve, spárgával lábát össze­kötötte, kezét pedig hátul egjr hurokba beillesztve valósággal gúzsba kötötte magát.. Mikor lé­péseket hallott, elkezdett nyö­szörögni. így talált rá Virág Já­nos. Eljárást egyenlőre nem .indí­tottak ellene. ______ I li piacinál lóim és iicsM ima! a Váci fa- és csortermelö kér. rt.­nál az 1932 őszi termésű tűzifa kész­pénz-árai márciusban a következők: Elsőrendű egészséges -ffin |lri Di­csér- és tölgy hasáb HIÚ HU I L Elsőrendű egészséges íflft bß B \ Qj] cser- és tölgy dorong IUU lljf I l.UU Ugyanezek a minőségek fűrészelve és apritva is kaphatók ÉRTESÍTEM I Vác és vidéke n. é hölgy közönségét, | hogy Vácnn, Eötvös-u. 5. szám alatt j kozmetikai intézetet nyitottam, ij Modernül felszerelt intézetein lehetővé | teszi, hogy mindennemű szépségápo- j lást eredményesen végezhessek. — ! Báli kikészítéseket olcsón vállalok Tisztelettel GERÉB ILONA 3 kozmetikus Mathiász-féle szőlővesszők (az u. n. szőlőgyüjtemény, mely világhírű) Vácon egyedül Szalay Gyulánál kaphatók s előjegyez­hetek az Iparbankban, ahol a hirdetett szőlőfajták meg is izlel- hetők. — A Mathiász-féle szőlők arról nevezetesek, hogy kora tava­szig, sőt azon túl is eltarthatok és szállíthatók. Ezért nagy árat lehet elérni és felülmúlnak minden más fajtát. — Vác és vácvidéki szőlős­gazdák jelentkezzenek mielőbb a vesszőkért, mert a készlet kicsi és más években is gyorsan elkapkodták V En p Első fagymentes napon meg kell kezdenie gyümölcsfáinak kezelését da, Dendri 1 n vagy egyéb % a Schuniacher-drogériában beszerezhető gyümölcsfavédelmi szerekkel Ha jól és olcsón akar étkezni, Látogassa meg a volt Házmán-féle vendéglőt Abonánsaknak ét­kezés fül. 80—140-ig megegyezés szerint Elsőrangú, Ízletes italok, udvarias ki­szolgálás.

Next

/
Thumbnails
Contents