Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-03-05 / 18. szám

2 tfaci HlRLftP Váci frontharcosok! Márc. 5 én, vasár­nap 3/-ill órakor a városházi közgyű­lési teremben az Or­szágos Frontharcos Szövetség váci fő­csoportja szokásos havi értekezletét tartja. Felkérjük a Bajtársakat, hogy azon minél nagyobb számmal jelenjenek meg, mert a frontharcosokat közelről érdeklő fontos ügyek­ről lesz szó. Elnökség. Apponyi Albertné köszöneté — hideg (JVac városa nevében Krak- ker Kálmán clr. polgármester azonnal részvétsürgönyt intézett gróf Apponyi Aibertnéhez, mi­dőn a táviró hirül hozta, hogy Apponyi Albert a kötelességtel- jesilés mezején, Géniben meg­halt. Apponyi Vác városának díszpolgára is volt, ezen a cí­men is megérdemelte azt a me­leg hangú részvétet, melyet a vá­ros polgármestere rögtön tolmá­csolt az özvegy előtt. Bár az özvegy betegsége miatt nem vehetett részt a temetésen sem, mert Géniben ágyban fe­küdt, a részvétsürgönyre azon­nal válaszolt. A polgármester címére a kö­vetkező levél érkezett: A jól eső részvétért köszöne­téi mond gr. Apponyi Albertné. A köszönő szavak nyomtatva vannak, az aláírás a grófnéé. Az egész köszönetét ridegnek és sablonosnak találják. Arra az őszinte gyászt jelentő sorokra, mely a város sürgönyéből árad, más, nem sablonos köszönetét várhattunk. Elvégre egy húsz­ezer lakosú város közönségéről van szó. Nem a húszezer lakosú városból egy kondoleált, hanem az ősi város egész lakossága. Más oldalról azt a magyará­zatot kaptuk, hogy Apponyi öz­vegye már jól van informálva arról, hogy Vácon díszpolgár férjének emléke legfeljebb egye­sek szivében él, de közös, együt­tes emlékezés nem történt. In­nen és ez a köszönet, mely nem maradhatott el, mert társadalmi kötelesség, de hideg, mint Ap­ponyi halálát követő némaság — Vácon. Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek Kül- és belföldi átutalások Kölcsönök VÁCI EGYHÁZMEGYEI TDKISRÉKPÉNZTfiR R.T. Kegye« Alapítványok KezeUSséKn KONST ANTIN-TÉR Schiller—Merényi : Vác-Budapest között 80 fillér a hajó retúrjegy Schiller Henrik, a Pokol uj bérlője már munkába fogott. Egyik keze még az adóhivatal­ban ( azt kívánjuk, hogy eztleg- kevésbbé foglalkoztassa!) másik pedig már szervezi a kedves kirándulóhely idei nyarát. A mi ebből közönségünket közelebb­ről érdekli, azt itt adjuk: Schiller társult Merényi Kál­mánnal, igy a Pokolnak társ­bérlője is lesz. Merényi a püs­pöki uradalom Püspökhatvan mellett levő galambos! pusztájá­nak volt évek hosszú során át intézője s mint modern gazdá­nak, messze Vácon túl is jó hi­re volt. Néhány év előtt hirte­len felmondtak neki s ő eltávo­zott, de perbe szállt az urada­lommal. Nem régen nyert be­fejezést a per: Merényi meg­nyerte, de nem maradi Vácon, hanem Somogyba költözött. Schillerhez régi barátság fűzi, miután nincs ma sem állása, szívesen társult a bérlethez. Az uj bérlők agilitását mulat­ja elsőrangú gondolatuk meg­valósítása, hogy mielőtl bármily lépést tettek volna, lementek Budapestre a Mefterhez és ott hajót kértek Vácnak. Rövid tár­gyalás után a társaság örömmel ment bele az üzletbe: A nyár elejétől egy 250—300 személyes propellert küldenek Vácra, mely reggel 6 órakor indul Budapest­ről és Vácról éjjel 11 órakor tér vissza. Menettérti jegy ára 80 fillér lesz, azaz a Pokol bérlői négy pengős jegyet bocsátanak ki, melyben a teljes napi ellátás (reggeli, ebéd és vacsora) vala­mint a retur-jegy Budapest— Vác között benfogíaltatik. Külön is adnak ki Schillerék jegyet a hajóra: 80 fillért fognak szedni a kirándulóktól. Természetes, hogyha nagyobb számú jelent­kezés lesz, propeller helyett ter­mesgőzöst fognak Vácra indí­tani. Egész bizonyos, hogy az ötlet jó és nyáron sokan fognak jön­ni Vácra, mert olcsó és kelle­mes lesz a közlekedés. önön AZ EMBER ELETE. HA RENDES AZ EMÉSZTÉSE .JM SM&gfl Jób ar*átok tisiSíiiiió-közíjyiilése A váci Jóbarát-asztaltársaság ez évi közgyűlésén szép szám­mal megjelent tagok előtt Schil­ler Ferenc ügyvezető elnök is­méi* te tie az elmúlt esztendő si­keres eredményét s örömmel ál­lapították meg, hogy a nehéz gazdasági helyzetben még több gyermeket tudtak felruházni s szegényt támogatni, mint az elő­ző esztendőben. A siker a ne- messzivű adakozóké, a kiknek jegyzőkönyvi köszönetét mond­tak. Ezután megválasztották az ez évi uj tisztikart. Elnök: Po- lacsek Gábor, társelnök: Kaude­i ci György alelnökök: Gsitári János, Mu'th János, Nagy Béla y)’. Schannert Róbert. Titkár: Schiller Ferenc. Jegyző: Neisz Mihály. Számvizsgálók: Majer Ferenc, Müller Antal, Ferenczi János, Pénztárosok: Nagy Jó- zsei, Skulka József, Szokol Já­nos, Szikora János, Marschek Vilmos, Kozma Ferenc. Ellen­őrök: Pácolt Károly, Nyári Jó­zsef, Fábián Ferenc, Nagy Bé­la 11., Benkó Pál, Bábi Mihály, Ambrus János. Háznagy: Stangl Ferenc. Választmányi tagok: Ko­ren József, Krém mer József Má­té Félix, Polacsek István, Her­ceg János, Hosszú Károly, Lin- denfeld Sándor, Mischler Kor­nél, Nagy András, Schubert Zsigmond, Sztankó István, idb. Füstös István, Maloveczky Jó­zsef, Nyári Sándor, Hirmann Lajos, Schwarcz Ferenc, Takács Menyhért, Mein hart Lajos, Deés Kálmán. Örvendjen : Nem kap már adóintést! Talán még se siessen, mert abból csak a kincstár húz hasz­not, hogy nem kézbesítenek adóintést ezentúl. Nincs nyom­tatvány, nem kell fertálymester! A 140.837 1932 számú rende­lettel ugyanis s pénzügyminisz­ter hatályon kivül helyezte azt az 1929 ben kiadott miniszteri rendeletet, amely szerint a köz­adók végrehajtásánál a zálogo­lás előtt a felekhez írásbeli intést kell kibocsájtani, Ezután tehát az adófizetőknek kell számon tartani, mikor jár le a negyedévi adófizetés határnapja. Hanem mindjárt foglalnak és végrehaj tanak. Most példának okáért az első negyedévi adókért március­ban kezdődnek a végrehajtások. Másik újítás, hogy egy újabb rendelet szerint ezután köztar­tozásokért évente csak négy- izben szabad az eddig kimutatott köztartozás hátralékért együttes végrehajtásokat foganatosítani. Tehát nem szabad pl. illeték O. T. I. stb. tartozásokért külön- kiilön zálogolni, hanem csak év­negyedenként a többi köztarto­zások behajtásával együtt. *Paizstetü-mentes, egészséges, dús gyökérzetü, gyümölcs­fa, diszfa, díszcserje stb. termesztvé- nyeit, valamint Malhiász János-féle csemegeszőlő vesszőit az árjegyzéki árnál 10 o/0-al, nagyobb megrende­lésnél még olcsóbban, adja a Kecs­keméti Faiskola és Mag termelő R. T. Kecskemét, Széchenyi-tér 6 sz. Ár­jegyzéke t kívánatra ingyen küld. Nyilt-tér Köszönetnyilvánítás Szeretett, jó édesanyánk váratlan elhunyta alkalmából megnyilatkozott részvétnyilatkozatokért, valamint a te­metésen megjelent gimnázium, a siket- | némaintézet igazgatóságának és tanári I karának, a váci Polgári Dalkör, a |ó- barát-asztaltársaság tagjainak s mind­azoknak a rokonoknak és ismerősök­nek, kik részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mondunk hálás kö­szönetét­Vác, 1933 február 27-én. Dimek testvérek Nyilvános bocsánatkérés Végtelen nagy idegességem­ben elkövetett cselekményemért, melyet a Váci Hírlap szerkesz­tősége ellen követtem el, ezennel bocsánatot kérek. E nyilatkoza­tomat önként teszem meg, mert belátom megtévedésemet és re­mélem, hogy e nyilatkozatom után ennek az ügynek minden következménye el fog maradni. Vácon, 1933 március 2-án. Fisch Oszkár. Köszönetnyilvánítás Családunk jó barátai és kedves ismerősei, akik sokat szenvedett leá­nyom halálakor bánatomban részvé­tüket nyilvánították és az elhunytat utolsó útjára elkísérték, fogadják jó­ságukért leghálásabb köszönetemet. Vác, 1933 március 2-án. Özv. Góbi Józsefné SA.IAT SZÉKHAZÁBAN I YÍCI TIKRRÉKPÉNZTRR A Magyar Xcmzeti Bank inellékííelye Vác, Itonstantin-tér 15 Telefonszáni 65 Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki <$> Mindennemű bankári üzletek lebonyolítását vállalja Exportálók figyelmét»© |Mez6gazdasági áruk kiviteléhez szűk- | séges tanúsítványok kiadása Vác és környékére OLVASÓINK ÉRDEKE HOGY HA HIRDETÉSEINK UTÁN RENDELNEK, LAPUNKRA MINDIG HIVATKOZZANAK, MERT IGY AZ ILLETŐ CÉG ELLENŐRIZVE VAN Ha tökéletes filmet akar látni, szombaton, vasárnap jöjjön a VÁROSIBA Gusztáv Fröhlich a közönség kedvence játsza a FÉRJ FOGÁS főszerepét, partnere az édes Maria Solveg — Bónyi ragyogó vigjátéka Zene Róbert Stolz — Bolváry rendezése és a pompás kisérő műsor Apponyi temetése — Híradók Március 4-én 7 és 9-kor, március 5-én 3, 5, 7 és 9-kor A Városi ismét vezet: A Városi a legjobb üllőieknél sem emeli helyárait. Figyelje ezentúl a Városi műsorait — Márc. 7—8, kedd—szerda 5,7,9-kor Filléres ÉLEI RE, HALÁLRA io-40f.iB Izgalmas hangos kalandor-vígjáték Verebes Ernő, Luciano Albertini, Eddy Polo, Clair Rommer

Next

/
Thumbnails
Contents