Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-02-19 / 14. szám
2 VÁCI HÍRLAP zászólás'okat, a mozgalomban való részvételi, a tiltakozás nyomatékosabbá tételének alátámasztását, Polczner Zoltán elnökkel Szeged, Vajda-n. 11/bsz. a. közölni kérik. Közönség iésygen vissza a ját'dáca ! Következő felszólitást kaptuk: Mélyen Tisztelt Szerkesztő Ur! Mostanában nagyon gyakran szállnak sikra a Váci Hírlap hasábjain az Idegenforgalmi Hivatalért Bár ennek én is lelkes hive vagyok és óhajtom is annak minél hamarabb való felállítását, mégis fel szeretném hivni valamire a figyelmet a hivatal megalakulásáig (bár meglenne! de kérdés?). Idegeneket akarnak Vácra, hogy hirdessék a város szépségeit, de nem törődnek a járdákkal. isten ments«, hogy a jelenlegi súlyos helyzetben uj járdákat követeljünk, ez távol áll tőlünk. De legalább a régi »több száz éves« gyalogjárókat ne tegyük rosz- szabbá. Pedig ez mégis megtörtént a Csáky-ulon, a keramit mentén. A keramit lerakása előtt ugyanis sok helyen, igy a Csáky-ulon is (Blau körül) fölszedték a járda köveit és .. . és visszarakták. De hogyan? Úgy, hogy bemélyedések keletkeztek ott. Eső alkalmával azután mindig mélyebbre kerülnek a kövek, úgy hogy gyönyörű göd- röcskék keletkeztek, (ele vizzel, sárral a régi kövezet helyén. A gyalogjárók igy kénytelenek a kocsiéira kimenni, a hol vigyázatlanságból a legnagyobb veszélyeknek vannak kitéve. A ki nem hiszi el ezt a falusi állapotot, azt kérem, hogy jöjjön el egy esős napon a fenntemlitett utcarészhez. Remélem, hogy ezt hamarosan rendbehozzák és a gyalogjárók ismét visszakerülhetnek a járdára. Mély tisztelettel maradok a Szerkesztő urnák hű tisztelője Dr. X. Y. gyalogjáró. ______ Első futball! Vasárnap délután a VSE egyesitett (VSE—VÁC) csapata barátságos mérkőzést játszanak az ugyancsak 1. osztályú AlagiSC I. és II. csapataival a Pokol pályán. Az I. csapat mérkőzése d. u. 3 órakor, az I. b) mérkőzése pedig 1/22 órakor kezdődik. A Fürge motoros fogja a közönséget a szigetre vinni és a mérkőzések olcsó helyárak mellett tekinthetők meg. ____________ Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák t Relétek Kül- és belföldi átutalások Kölcsönök VÁCI EGYHÁZMEGYE! TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Ke^ycM Alapítványok KONSTANTIN-TÉR Vác szereti a dalt Sőt! Nemcsak a dalt, hanem a vasárnapi jubileumi ünnep tanúsága szerint meg is becsüli azokat, akik a dalkultura fejlesztésén fáradoznak. Iparos dalos- testvéreim leikéből hálásmegil- letődést váltott ki a diszközgyü- lés minden mozzanata. Legjob ban meglepett azonban én voltam s ennek tudliató be, hogy a rövid történeti áttekintésben tiz egész év ismertetését átugrottam s nem említettem meg^a Váci Dalkör reneszánszát Matze nauer és Bertalan érdemes kar nagyok vezetése alatt. Ezért ezúton is szives elnézést kérek a régi dalárda ma is élő derék tagjaitól. Aki valakit, vagy valamit nagyon szeret, azzal szemben bizonyos mértékig elfogult is. így vagyok én a dalos üggyel. Vég íelenül sajnálom, hogy városunk úri társadalma, amelynek kebelében pedig igen sok kitűnő hangit énekes van ma is, ifjú és idősebb, szünetelni hagyja az ország egyik legrégibb dalárdáját, amelynek én is szerény tagja voltam. Vezető szerep illetné meg s megbecsülhetetlen nevelő hatással volna a többi dalos egyesületre is. Remélem, hogy ez a lelkes védelem, amelyben Szerkesztő Ur, a dalárda régi lelkes tagja, részesítette, erős impulzust fog adni ujászervezé- sére Érzi ezt Vác város közönsége is s érzi különösen az a társadalmi réteg, amelyből a régi dalárda tagjai kikerültek. S ez érthető is mert mindenki a ma gáét szereti legjobban. A mi egyszerű kis dalkörünk addig is és azután is mindent el fog követni, hogy ezt az űrt pótolja és szorgalmas munkával hálálja meg azt az elismerést, amelyben az elmúlt vasárnap érdemein felül részesítette Vác város közönsége. Andor Károly Az izgalmasok működése 1932-ben Müller Ödön rendlartományi főnök kimutatást tett közzé az irgalmas rend kórházaiban vallás és nemzetiségre való tekintet nélkül — ápolt betegekről. Hal házban 9668 férfit és nőt ápoltak, a kik közül 2994 gyógyulva távozott, 389 meghalt, ápolás alatt maradt 9668. Bejáró beteg 27,844 volt. Minket közelebbről a váci ház érdekel, melyről külön megjegyzi, hogy míg a többi rendházakban a kórház jellege nyilvános, a váci magánkórháznak van minősítve. Gróf Migazzi Kristóf bíboros bécsi érsek és Kreutzer Abdon irg. rendi főorvos 1778- ban alapították. 1923 óta gyengeelméjű gyermekek vannak a váci házban elhelyezve, kik ápoláson és gondozáson kívül vallásos és elemi oktatásban részesülnek. 35 ágy van a váci kórházukban erre, 29 fiút vettek fel, kik közül egy meghalt. Bejáró beteg 56 volt, fogászati műtétben részesült 720. A kórház igazgatója Szabó Pál Laurusz. Az egri kettős kórházat, a hol közel ötszáz ápolt él, Berecz Károly Fidél igazgatja. Az egyetemi ifjúság megakadályozott egy kabaréelöadást Mikor Kossuth Lajos meghalt és a Nemzeti színházban játszani akarták, az egyetemi ifjúság elállta az ajtókat és a nézőtér leié közeledőkhöz a szállóigévé lett mondást intézte: — Urasá- god, ugye — idegen? Valószínűleg ez a feledhetetlen példa lebegett a váci egyetemisták előtt, midőn kedden este felmentek a Kúriára és megakadályozták, hogy egy budapesti színész a partnerével előadást tartson. Arra hivatkoztak, hogy ma temették Apponyil, nem illik játszani. Budapesten nyitva volt minden színház, kabaré, tingli-tangli, de senkinek sem jutott eszébe, hogy Apponyi temetése után a vigsá- gosság ellen felszólaljon. Szegény nyomorult színész, a ki mindennapi falatért tévedt ki Vácra, mit gondol, milyen szigorú emberek laknak Budapesttől 34 kilométerre és kiütik a szájából a nehezen megszerzett falatot. Különben is kár volt a gőzért, a színész és partnere úgy se tartott volna előadást, mert mond és Írd hatan érdeklődtek. Valljuk be, fiúk, ez nem sikerült. Nem baj, mert nem volt annak fiatalsága, a ki valami bolondot soha el nem köve- tett! _________________ _ Milliók kedvelik és fogyasztják JkyV? a kitűnő ízű Blokmalt cukorkát! Megkíméli magát az utánzatoktól, ha valódi Blokmaltot ^íaíí ísí’ kérés csak eredeti csomagban fogadja el Fófra is, Visegrádira is elmennek, csak Vácra nem? Ne kicsinyeljük le a íryári világ cserkész-összejövetelt Gödöllőn. Ilyet még az ország nem látott: 30—40 ezer külföldi ifjú fog háromhétig Vác közvetlen közelében táborozni. És onnan kirándulni. Irtuk, hogy mennek Esztergomba. Most hivatalos értesítőjük elárulja, hogy felkeresik Visegrádot, Pólót, Veszprémet. Még megtörténik, hogy Budapesten ültetik őket hajóra, vonatra, hogy Visegrá- dig eljussanak. Hivatalosan azt is közük, hogy a jamboree ideje alatt tervbe vett kirándulásokra mennek, oda, a hova őket meghívták. N vilt-tér Köszönetnyilvánítás Felejthetetlen, drága jó feleségem, illetve szeretett édesanyánk, anyósunk elhunyta alkalmával megnyilatkozott részvétért, melyet jóbarátaink és ismerőseink akár a temetésen, akár irás- öan, akár személyesen fejeztek ki, ezúton mondunk hálás köszönetét. Vác, 1933 február 16-án. Weinberger-Fodor és Nagy-család SAJÁT SZÉKHAZÁBA* I VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR ?! A Magyar Nemzeti Bitak mellékhelye Vác, i&OMstaiitin-tér 15 Teleí'onszAm í*:s Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki é> Mindennemű bankári üzletek lebonyolítását vállalja Expovíálók figye5515ébe gMezőgrazdasági ísruk Kiviteléhez szükséges tazinsitvérnyob kiadása Vác és környékére Névmagyarositó tanár* A bel ügyminiszter Winkler Sándor váci kir. orsz. siketnéma inlézeli tanárnak megengedte, hogy nevét Bartalos-ra magyarosíthassa. Kiás rend az adt&b&frajjiá&biztn úgy volt, hogy ha Eddig az adófizető elmaradt valamelyik adójának megfizetésével, először intést kapott, azután jóit a végrehajtó. Mosl egyszerűsitik és egyszerre hajtják be a köztartozásokat. Nem mondják, hogy miért mennyit kérnek, csak az összeget. A pénzügyigazgatóság ugyanis szigorú rendelettel utasította a város adóügyosztályát annak a régebbi rendelkezésnek megtartására, hogy az adó, illeték és más köztartozásokat nem esetenként külön-külön, hanem a február, május augusztus és november 15-iki adónegyed után együttesen hajtsák be. Jébaráfok közgyűlése A váci Jóbarát asztaltársaság február 26-án, vasárnap d. u. 3 órakor a Stangl-vendéglőben tartja évi rendes közgyűlését, melyre tagjait a Váci Hírlap utján hívja meg az elnökség^ V* A • R • O • S • I FEBRUÁR 18 és 19-ÉN Kivételesen szombaton is három előadás 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7, 9-kor Olcsó helyárakkal 20 fillértől 80 fillérig Sikerült soron kívül megszerezni a szezon hatalmas Brigitte Helm filmjét, mely Pierre Benoit halhatatlan regényének hangos filmváltozata Atlantis királynője Egy elsülyedt világrész titokzatos élete. Kiséröműsor, Híradók FEBRUÁR 21-ÉN, kedden 5, 7 és 9 órakor Öljön meg, kérem Filléres 10—40 fillérig