Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-11-08 / 84. szám
E Vás, S933 november 8 ára 12 fillér 47«ik évfolyam 84. szám W PolliikaS és társadalmi heíilap, megjelenik helenkéní kétszer: szerdán és vasárnap ELŐFIZETÉSI ÁRA: Bekben egy negyedévre . . . . Vidéken egy negyedévre ...................... Egyes szám ára ...................................... ■wmraBEEKgarassaEaaraGBgBagKggaaigisiBaBaB 3 P — £ 3 P 5o f iá fillér FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS: DERCSÉm I>EZSO SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vác, Széchenyi-utca és Csányi-út sarkán. Telefon 17. Kéziratok nem adatnak vissza. — Hirdetések, Nyilt-tér., díjszabás szerint. — Hirdetések dija előre fizetendő. Már megint olcsó jegyet kaptunk Budapestre ! Kihirdették, hogy most Nemzeti-hét lesz Budapesten, men jiink a magyar fővárosba, van olcsóbb vasúti jegy, csak az igazolványt kell megváltani hozzá. Nincs az a trafik, melyik nem árulná egy pengőért. Vájjon hány olcsóbb vasúti jegy váltására jogositó igazolványt adtak el a váci trafikok ? Azzal kezdődik az esztendő, hogy jön a Mezőgazdasági kiállítás és tenyészvásár és csak igazolványt kell váltani, mindjárt félárú jeggyel lehet az utat Budapestre és vissza megtenni. Levakarják a plakátokat a drága hirdető oszlopokról, már is felkerül az újabb : Világszenzáció, itt a Nemzetközi vásár, tóduljatok a fővárosba magyarjaim, de előbb az igazolványt vásároljátok meg és féláron utaztok! És igy megy ez majd minden hónapban : kiállítás, gyűlés, népszavalás, csak az igazolványt ne feledd és máris . . . Hát nézzünk már egyszer szemébe ezeknek az olcsó, félárú vasútjegy-kedvezésnek! Tegyünk egy kis számítást: Vác- ról Budapestre 3-ik osztályon a vasútjegy ára 1 pengő 80 fillér. Veszünk hozzá igazolványt egy pengőért = 2 pengő 80 fillér. Kettőnegyvenért retúrjegyet adnak — igazolvány nélkül s nem kell tolakodni, hogy lebélyegezzék, mert máskép nem érvényes visszautazásra. Nézzük a második osztályt. Itt a jegy ára 2 pengő 70 fillér, í pengő az igazolványért = 3 pengő 70 fillér. Ezzel szemben a váci állomás igazolvány nélkül 3 pengő 80 fillérért bárkinek kiszolgáltat retúrjegyet második osztályra, Budapestre. Ezek után érti az olvasó, hogy miért nem adtak el a váci trafikok egyetlen egy vasúti igazolványt sem a Nemzeti hétre ? Mert az igazolvánnyal ráfizetnénk a budapesti utazásunkra, amit még sem kívánhat tőlünk semmiféle hazafiság. Ezt akartuk már egyszer bemutatni ország-világ előtt: Ha Várnak kihirdetik, hogy feláron utazhatik Budapestre, akkor ettől félünk, mert ez nem kedvezmény, hanem — ráfizetés! Mert mulatni is lehet azon, tisztelt váci közvélt mény, hogy mi olyan kedvezményt kapunk vasúton, ami —- ráfizetés! És főkép azon, hogy mi ez ellen az évente többször megnyilvánuló inzultus ellen azt se mondjuk, hogy: mukk! Angyalian tűrjük! Azt mondta a kereskedelmi miniszter múlt héten messze hallhatóan: Jó volt a vasúti személy dij szabást leengedni, mert több az utazás, nagyobb a máv. bevétele ! Évek óta hirdetjük, hogy nem pénzügyi zseni az, ki a deficitet azzal akarja eltüntetni, hogy az adót kétszeresére, a postatarifát, a vasúti jegy árát duplájára emeli. A miniszternek van igaza, de merje levonni továbbra is a konzekvenciákat: adjon nekünk, váciaknak igazán olcsó vasútjegyet, adja vissza, a jól bevált békebeli füzetje gyünket! Ha majd megint egy pengőért utaznánk Budapestre, akkor nézze meg a váci vasúti forgalmat, akkor állapitsa meg, hogy az olcsó vasúti jegy teremti meg a nagy forgalmat! Akkor egyszer s mindenkorra lemondunk mindenféle kedvezményről, igazolványokról. Adja vissza füzetjegyünket! Ehhez jogunk van, mert Nógrádverőce, Nagymaros, Szob már visszakapta. A vonalon egyedül Vác nem! Mi másodosztályú polgárok vagyunk, a mi pénzünk nem ér annyit, mint pl. a marosiaké ? Városunk visszafejlődik a drága vasút miatt. Füzetjegyet! ILj ivatkozzon ÄÄ vásárlásainál lapunkra nyolcezer kilométer gőzmozöony nélkül Irta: Pesta László dr Magyar pincér dicsérete — Marseille és Genova — Útban a spanyol vizek felé. A csodaszép Barcellon — Éjjel a kapukulcsok Este a Grand Raguénot«-ba, egy szép étterembe osztrigát szürcsölő franciák között, megrendeli ük a minimum hatíogá- sos diner-t. Csakhamar tapasztalhattuk, hogy a francia pincérnél szemtelenebb nincs a világon. Mikor a várakozást elunva rázörögíünk, ránkmeredt és bitang pofával azt süvöltötte: »Silence! , ami magyarul legalább is Fogd be a szádat«! Erélyes fellépésünkre ezt a pincért kicserélték ugyan, de mi fel voltunk háborodva. Ilyet elképzelni nálunk képtelenség. Már ekkor régen tudtuk, hogy a magyar pincérnek nincs párja a föld kerekén. Egész Marseille képét egy kis hegy uralja, ennek csúcsán egy kis templom, a Notre Dame de la Garde. Ide ascenseur-ön (lift) visznek fel. Nagyon érdekes templom. Belsejében százszámra függenek apró hajók, autók és repülőgépek, mindannyi egy- egy fogadalom jelképe, vagy a Notre Dame álfái megmentett járművek modell jei. Még e mész szí kis templomban is találkoztunk magyarokkal. Marseille nagyságra és forgaI lomra vetekszik Genovával, de azok a művészi szobrok és paloták, az a szemmellátható jólét és ragyogás, ami a nagy olasz városokat jellemzi, itt hasonló arányokban nem tapasztalható. Csak Marseille! és Genovát összehasonlítva a franciák erősen lemaradnak. Mire minden érdekes látnivalót megnéztünk, már búgott a hajósziréna és a Paganini indult spanyol vizek felé. Éjjel viharosra fordult az idő, a tenger dobálta hajónkat, kiestünk az ágyból, de a tengeri betegség mégse győzött. Reggelre elült a vihar, már a spanyol partok mellett jártunk. És most következett utunk egyik legnagyobb élménye, a csodaszép Barcelona. Már a hajóról gyönyörködtünk festői képében, de a városba érve elragad!atásunk mindjobban fokozódott. Hatalmas paloták végtelen sorban a széles utak kétoldalán. A legkisebb utcák is fasorral szegélyez téttek. Még a kikötőben láttuk a hatalmas Columbus-szobrot, melynek belsejében lift vezet fel a tetején ülő kis vendéglőbe. Innen egy szép sugárúton, a Gallé de Cortes-en Európa egyik legszebb és legnagyobb terére, a Plaza de Catalunna (Katalán- tér)-re értünk. Teje van szökőkutak, pálmák és más déli disz- növények és galombok százaival. Aztán a főúton, a hires Ramblán sétáltunk, majd kötélpályán a város felelt lebegve utaztunk át a Yallvidrera hegyre, a barcelonai világkiállítás színhelyére. A kiállítás már régen megszűnt, mégis csodás látványban volt részünk: beláthatatlan nagy parkba értünk, a mely vagy 160 olyan nagyságú részletből állott, mint a miszent ímre-parkunk. Mindegyik kis park más-más jellegű, de csodaszép volt s a föld összes szép növényei olt éltek felejthetetlen összhangban. Ha időnk engedi, itt napokat töltöttünk volna. A Montjuich-park bejáratánál épült oszlopcsarnokos paloták négyszöge közepén a Palacio Nációnál (nemzeti palota), mely nyolc tornyával, kupolás vermeivel az Exposocio (kiállítás) főépülete volt. A világkiállítás méreteire jellemző, hogy Spanyol- ország 300 millió pesetát (150 millió pengő) fizetett rá. A parktól nem messze, a hegyen csinos uszodát láttunk, a hol három nappal később a magyar vizipoló válogatott mérkőzött. Nagyon szép a barcelonai ka- tcdrális, de láttunk érdekesebb templomot is. A Tibidabo nevű hegyi kirándulóhely közelében 70 éve épül a »Templo Sagrada Família« (Szent család templom) jelenleg két munkás dolgozik rajta — mert nincs többre pénz — s ez a templom fantasztikus stílusával, négy rendkívüli tornyával befejezellenségében is nagyszerűen hat. Este elindultunk a kapitánynyal megnézni Barcelona éjjeli életét. Először a régi városba mentünk, ahol alabárdos, lámpás, egyenruhás embereket láttunk derekukon óriás kulcscsomóval. A kapitány, aki úgy ismeri Spanyolországot, mint a tenyerét, mesélte, hogy itt nincs senkinek kapukulcsa, hanem egy-egy házcsoportnak van ilyen alabárdos baklerje, aki kilenc után nyitja-zárja a kapukat. Egy eredeti spanyol orfeum, majd előkelő dancing következett. Jó zenét hallottunk, egyik tulajdonosa 30 év előtt kivándorolt magyar. Sajnálkozva hagytuk el a szép Katalán fővárost és pár órás hajóút után a romantikus Tarra- gonában kötöttünk ki. Vagy ezeréves a remek temploma, ősi oltárokkal. A szentképeket hatalmas, oszlopokra csavart antik gobelinek helyettesítik. Mellette a tarragonaí érsek régi palotája. Állítólag itt állították fel hajdanában Róma után a második főpapi székhelyet. A tengerparton hosszú mesés strand, Í10I pompás tengeri fürdőzést csaptunk. Már mélyen bentjártunk a hullámokban, mikor a parton egy öreg, köpcös spanyol futott felénk sípolva és integetve. A ránkzuduló szóhalmazból csak a »molinos« szó hangzott ismerősnek, ebből értettük meg, hogy a jóember rejtett örvényekre figyelmeztet, a mit hálásan, de hitetlenül köszöntünk meg' neki. (Vasárnap folytatom )
