Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-08-13 / 62. szám

3

Hogyan él 93 váci cserkész

25.000 idegen között?

A dzsembori hatalmas ember- bábeljében mint mágnes vonza a váci érdeklődőket az a napos' domboldal, ahol három táborba osztva 93 váci cserkész éli kedves életét. 93 váci cserkész

25.000 idegen cserkész között, melyből tízezernek még a nyel- vét sem érti nagyon.

A váci cserkészek tábora a

X.-es altábor viszonyítva különösen a külföldi csapatok táboraihoz, meglehetősen rossz helyen van. Erősen napos domboldal, melynek épen csak egy kis akácerdő ad valami liűs árnyat. Szerencsére a váci fiuk tábora épen ebben az akácos erdőben van elhelyezve és igy a forró naptól sem szenvednek any- nyit, mint a többiek. A X. altá- borba ugyanis a vendéglátó, házigazda szerepét betöltő pestkörnyéki kerület csapatai kerültek és azok az idegen cserkészek, akik kimondottan meleg helyet kértek a táborparancsnokságtól. Ezek a görögök, portugálok, spanyolok és sziámiak, meg is kapták és most csendben panaszkodnak, hogy nagyon meleg van.

A váci csapatok három táborba vannak elosztva, tulajdonképen vácinak számítható a siketnéma csapat tábora is, melynek parancsnoka Zsembai Ferenc egyben a X. altábor IV. csoportjának parancsnoka. Ebben a táborban ugyan a váci siketnémák vannak túlsúlyban, de azért sokan vannak idegen városból is. Az egyes táborok

üzenek

6a fám bős fJstvánnénaf

^X) a fakói a kis váci Harangláb körűi

Alger, augusztus eleje Kissé szégyenkezve küldöm üzenetem valahová Kisvácra. A címzés igy bizonytalanul hangzik, de talán nem is egészen én vagyok az oka. Talán Afrika, vagy az az őrült meleg, amitől megszűnik még a memória is.

Üzenetet küldök özvegy Galambos Istvánnénak, ki valahol Kisvácon, a kálvinista templom körül lakik, fiától, ki itt Afrikában, Biskrától délre 400 kilométerre dolgozik, mélyen bent a Szaharában.

A múlt hónap elején ismét lent jártam a Szaharában (én mindig ott járok, ha csak tehetem). El Kantara, Biskra, Busada, Tuggurt, Laghnat, El Golea az idegennek szokatlan, de ha egyszer megszereti, soha el nem tud innen többé szakadni.

Tuggurt-tól 170 km-re egy kis oázis% Pihenünk. Rettentő meleg van. Árnyékban kb. 45—5(P C-ra becsülöm, amit itt nyáron tür- hetőnek mondanak. Guerrara. Néhány kőgunyhó, néhány gurbi (bőr- vagy rongysátor). Körülfognak az arabok. Erre ugyan kevés európai járhat, mert nagyon megbámulnak. Néhány szó arab tudásommal megértetem magam, vizet kérek. De aki nem tud arabusul, ne beszéljen ara busul, mert az egyik egy piszVACI HÍRLAP

«IIII ■ II III HIM Mii

KUCTÚn-MOZGÓ

a nap, amely aranyos sugaraival valódi ezüstvásznán bevilágítja az ön szivébe a fényt, jókedvet, derűt és kultúrát.

Szombaton 7 és 9, vasárnap 5, 7 és 9 órakor

20—70 fillér 16 éven felül

Hans Albers, Az asszonyszöktető

Camilla Morn az az asszony, kit önök is szívesen megszöktetnének Megvadult Kohn és Kelly autóbusza burleszk Híradó

Hétfőn, kedden 5, 7 és 9 órakor

Egy kitűnő, izgalmas, rendkívüli indián hangos film, 10—50 fillér

fehér törzsfőnök

Georg O’ Brien főszereplésével Ufa-slágerek — Tánc és Ritmus színes hangos film — Hiradó

Szerdán, csütörtökön 5, 7 és 9 órakor

Két kitűnő jó sláger egyműsorban, 10 — 40 fillérig

Hajrá Trojka Schőnbrunni álom

Orosz film, orosz szereplőkkel Eygerth Márta, Hermann Timig

Hétfő, kedd, szerda és csütörtöki műsorra szíveskedjék jegyét előre megváltani

Szives pártfogást kérünk.

diszes kapuja, mintegy névjegye az illető csapatnak, minden cserkész csapat rengeteg ötletet, fáradtságot öl a kapu elkészítésének munkájában és a váci csapatokat méltán reprezentálják ötletes, szép kapuik. Eeg'stilsze- rübb a váci szt. József cserkészcsapat (811-es), mely 8 felsőgödi cserkésszel gyarapodva aíkol egy tábori. Kapujuk buzakalász- ból elkészített cserkész-jelvényt ábrázol. A tábor parancsnoka büszkén mondja, hogy övék a X. altáborban a legszebb és a célnak legjobban megfelelő kapu. A táborparancsnokság le is fényképezte!le, árulják is a cserkészből tban. Mikor Bi-Pi vasárnap meglátogatta a X. al tábort, (ezek a látogatások rendszerint csak arra szorítkoznak, hogy kividről elsétál a táborok előtt) a váci cserkészekhez be is tért, megdicsérte szép kapujukat és táborukat. Az első héten legalább ötszázan fotografálták le a kaput. Büszke is rá a csapat.

A Kereskedőit jak cserkész- csapatának kapuja külön kis iparművészeti remek: a Kőkaput ábrázolja. Eredeti arányokban és 1/4-es kisebbítésben. Csorba Lajos műasztalos, öregcserkész készítette és hü mása a váci eredetinek. Nagy feltűnést kelt, különösen a váciak üdvözlik kitörő örömmel. Tragor Ignác dr. már le is foglalta a múzeum számára. A kegyesrendi gimnázium csapatának cserkészből okból készült kapuja nemes egyszerűségével, a siketnéma csapat kapuja magyaros fafaragással hat.

A fiuk sokszor szerepel telt

már. A diszfelvonulást követő diszfelrohanásban minden váci csapat rész tvett. A nézők szerint felejthetetlen látvány volt, amikor a 25.000 ember először keveredik össze és rohan főpátro- nusa Bi-Pi és a kormányzó elé. Kozeluha László és Miggisch Olivér a X. altábor tábortüzénél szerepelt. Míg mindegyiK csapat nagyban készül a zászlórúd építési versenyre, mieink nagy remény ekkel néznek a versen

}7 elé, mert az eddigi próbákon mindig a váciak lettek a másodikok. Egyébként az idei dzsemborin megkevesbedett a verseny, a magyarok azokban is csak versenyen kívül vehetnek részt.

A mi fiaink délelőtt idegen táborokat látogatnak. Este be kell számolni a látottakról, megfigye Ini, ki ne k v an a 1 eg j oh i i k o ny bája, ki építette fel legjobban a sátrát slb. Alapos cserkész nevelő munka folyik a dzsembori iáboraiban. A váciak különösen a lengyelekkel és az osztrákokkal érintkeznek sűrűbben. Az osztrákok még nem felejtették el a kellemes váci fogadtatást és még mindig nagyon melegen emlékeznek meg róla. Az egyik cserkész liszt a polgármester négy nyelvű beszédét olvasgatva tanul magyarul. A fiuk között, ha nem nagy mértékben, de el van terjedve a csendsolás. Egyik, másik váci fiú mamája nagyon fog csodálkozni azon, hogy fia egészen más garderokos kis pocsolyához vezet, aminek a szagát már messziről éreztem. Magyarázom, hogy inni akarok. Előkerül egy birkatömlő, tele jó piszkos, meleg vizzel. Nem baj, ezt már megszoktam. Az egyik buzgón magyaráz, hogy itt dóig )z,nak európaiak Intett, hogy gyerünk oda. De siessünk, mert már sötétedik, inti válaszul az arabom. Kilépünk. Az oázistól nem messze egy kis homokvölgyben három sátrat látok. Már az éneküket is hallom. Olaszok.

— Evviva Italia! — kiáltom feléjük. Meglátnak s felém jönnek.

— Te sei itaíiauo ? — kérdik egyszerre s csak úgy csillog a szemük az örömtől.

— Non, io soao Ungharese.

— Ungharese? — erre valamennyien a sátrak felé kiabálnak :

— Stefano, Stefano!

Jön egy ember, barnára sült, izmos, jóképű és nagyon, nagyon fiatal. Épp mosakodhatott, derékig meztelen, a haja még vizes.

— Ecco unó Ungharese! mutatják be nekem. Megszólítom magyarul. Soha nem felejtem el azt az arcot. Valamit akar mondani, egy két szót hebeg, hozzám szalad és megölel. Nem szól, csak ölel s ebből min den fájdalmát, szomorúságát, honvágyát megérzem. Mintha zokogott volna, de a Szahara már kiszárította a könnyeit. így öleltük egymást egy jó ideig.

— Nagyon régen nem halottam magyar szót és nagyon megörültem, bocsásson meg.

— Lássa, én nem is tudtam, hogy itt magyar is van, arabom csak európaiakról beszélt, mégis ide jöttem.

Már sötétedik. Vissza kellene mennem, a társam már vár, de nem birom most ezt a fiút itthagyni. írok egy pár sort, az arab majd visszaviszi, az én kis honfim meg tud arabul, majd megüzenjük, hogy ma már nem megyünk Ghardia-ba. Ő aludjon az autóban, vagy ahol akar, de én ma éjjel itt maradok, reggel találkozunk.

Azután leültünk a sátrak elé egy „kicsit beszélgetni“. Az olaszok irigyelték, hogy magyar vagyok. Az én kis barátom, Galambos István az itteni hid építésnél alkalmazott szerelő. Egészséges, pompás színben van és igen jól keres. Váci gyerek, illetve kisváci, öreg, özvegy édesanyja van otthon, akit imád s aki bizonyára sokat sir utána, mert már öt hónapja nem volt alkalma Írni, de ha ezt a munkát befejezi, talán egy kis szabadságot kap, mit Biskrába i fog eltölteni, onnan pénzt is fog küldeni, mert erre bizony otthon nagy szükség vau.

így beszélgettünk szusz nélkül, negyedórás mondatokban. így azután kisült, hogy félig-meddig földik vagyunk, mert magam is évekig laktam Vácon. Ott vol tam diák, ott voltam először szerelmes, egy ideig ott voltam katona is. Azután az emlékek

következtek. A vásártér, a Hétkápolna, a Dunakorzó, Leopold tánciskolája, a Kúria . . .

— De ha már a Kúriánál tartunk, megkóstolja a mi szegényes borunkat?

— De mennyire! Csak ide vele.

Megjelenik néhány borosüveg. Mindenki munkába fog. Hordják a borokat, poharakat, az olaszok gitárjaikat, mert ez a borral jár, de megjelenik a hídépítés vezetője, egy végtelen szimpatikus orosz mérnök, ki megtudta, hogy európai vendég van a ház körül. Kifogástalanul beszél németül, no meg egynéhány nyelven. Hamar összemelegszünk. Néhány palack az ő sátrából is előkerül, de az olaszok is gavallérok s igy hamarosan egy parázs kis murit rendezünk a szaharai éjszakában. Az olaszok gitároznak s rövid tanit- gatás után együtt énekeljük, hogy: „Ég a guuyhó, ropog a nád . . .“, „Oh santa Lucia . . .“, „Cár Nikoiáj“-t s egyben végérvényesen megkötjük a magyar- olasz-orosz barátságot.

Lefeküdtünk. Kerítettek nekem is egy tábori ágyat. Pista még az asztalnál irt valamit, én meg néztem egy darabig azt a fényes csillagot, ami pont a sátor felett ragyogott az égen. Csend volt, kinos, mély csend, amilyen csak afrikai éjszakában lehet. Azon gondolkoztam, hogy azt a csillagot látják otthon is ... Elaludtam.

Másnap reggel Pista egy leve-