Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-07-23 / 56. szám

2 VACS HÍRLAP Fráter G^uls öt életet mentett mag Szerdán délután Fráter Gyu­la másodéves joghallgató csóna­kázott a liget környékén. Már a Gombás patakhoz ért, amikor egy egypárevezős csónakra lett figyelmes, melyben öten ültek, írd és olvasd: öten. Még hozzá mink a csónak végében. Egy asszony, két kis gyerek, egy kis­lány és egy nagyobb lány, aki evezett. A csónak orra egészen az égnek állt. Itt baj 1 esz! — látta Fráter és már a következő percben fel is borult a túlter­helt csónak. Fráter Gyula rög­tön segítségükre evezett és a két gyereket az asszonyai együtt be­emelte a csónakba. Mikor ezek már biztonságban voltak, a kis­lány után ugrott, akit már elso­dort a viz -és már fulladozott. Utána úszott és épp az utolsó percben sikerült elkapni az el­merült kislány kezét. A nagyob­bik lánynak sikerült visszaúszni a csónakhoz. Remélhetőleg a rendőrség figyelmét nem fogja elkerülni ez az eset és intézke­dik, hogy egypárevezős csónak­ba öten ne ülhessenek, különö­sen ne úszni nem tudó kis gye­rekekkel. Az os'vosszö^eiség a köztisxiviseSőkéH A Magyar Országos Orvosszö­vetség a köztisztviselő és nyug­díjas betegek ellátását a szabad orvosválasztás elve alapján ja­vasolja s e tárgyban most me­morandummal fordult a pénz­ügyminiszterhez. Az ajánlat sze­rint az orvosok úgy a főváros­ban, mint a vidéken a betegla­káson 2 pengő, az orvosi ren­delőben 1 pengő intézményesen biztosított hozzájárulási díj fe­jében vállalják, a betegek ellátá­sát, a jobb módban levők után azonban, taxatíve többet kérnek. A memorandum még egyéb ked­vezményeket is tárgyal, amelyek a köztisztviselők betegellátását végre megoldanék. A Reménység Csillaghegyre megy Harmadik döntőmérkőzését játsza vasárnap a Reménység. Ezúttal Csillaghegyen játszik. A csapat propelleren rándul ki és érdeklődőket szívesen lát. Rész­vételi dij 1.30 P. Jelentkezni a Reménység épületében kell. In­dulás délután 2-kor. Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek Kül- és belföldi átutalások Kölcsönök VÚCi EGYH9ZME0YEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Kegyes Alapítványok KezelfísAjfe KONST ANTIN-TÉR Letartóztatták a postai küldemények fosztogatóját Az utóbbi időben egyre gya- koriabbak voltak a panaszok a posta ellen. A refrainje mindnek ugyanaz volt: felbontják a pos­tai küldeményeket. A postán már hónapok óta figyelték, ki lehet a tettes? Bár gyanújuk kialakult, de tettenér- ni senkit sem sikerült. A posta főnöke, sőt annak he­lyettese is jelenleg szabadságon vannak és így Budapestről a vá­ci posta vezetésére egy titkárt küldtek ki. Az ő intézkedésére történt-e, nem tudjuk, tény az, hogy az utóbbi napokban mind fokozottabb mértékben figyelték az érték- és értéknélküli külde­mények kezelőit. Szerdán éjjel az egyik altiszt­nek gyanús lett Ernyei Aladár szolga viselkedése. Csendben a liátamögé lopódzott és sikerült rajtakapnia, amint egy közönséges levélből egy húsz pengős papírpénzt^ ki-* emelt. A közönség még mindig a régi gyakorlatot űzi, sajnálva a 20 filléres különbözetet és közönsé­ges levélben küld pénzt. Termé­szetes, hogy az ilyenért, mint szabálytalanért a posta felelős­séget nem vállal. Frigyeit azonnal átadták a rendőrségnek, ahol vallatása so­rán tagadta, hogy ezen az egv eseten kívül máskor is bontott volna fel leveleket. Mivel azon­ban a postán külföldi pénzne­mek hiányát is panaszolták, nem is eg}r alkalommal és a le­velek felbontása elleni panaszok igen gyakoriak voltak, Ernyeit most joggal gyanúsítják a régeb­bi bűnökért is, melyeket felderí­teni a nyomozás lesz hivatva. Ha nem is sikerül Ernyőire rábizonyítani az előző tolvajlá- sokat, a szerencsétlen fiatalem­ber egész jövőjét tönkreteheti ez az egyetlen 20 pengős. Hét üres fegyöri állás a fegyintézetben • Az igazságügyminiszterium a váci kir. orsz. fegyintézetnél a II. oszt. altisztek csoportjába so­rozott 7 íegyőri állást tölt be. Mint értesülünk, ezekre az ál­lásokra az igazságügyminiszter kizárólag azoknak a pályázók­nak a kérelmét veszi figyelem­be, akik valamelyik kir. bíróság­nál, vagy kir. ügyészségnél mint II. oszt. altisztek, vagy kisegítő szolgák már működtek, vagy az 1931. évi III. t.-c. alapján iga­zolványt nyert altisztek. Az okmányokkal felszerelt kérvényeket az igazságügymi­niszterhez címezve augusztus 15-ig a fegyintézet igazgatóságá­nál kell benyújtani. A teniszezők közgyűlése A Váci Sport Egyesület jú­lius 29-én este fél 9 órakor tiszt- újitó közgyűlést tart a Kúria ét­termében, melyre tagjai megje­lenését ez úton is kéri az elnök­ség. A közgyűlés után a szoká­sos tánc lesz. Karambol — pofozkodással és horogkereszttel Kedden délután a Konstantin- téren egy felülről jött kocsi be akart fordulni a Hajnik Pál-ut- cába. Mivel hátamögött egy fő­városi autó tülkölt, intett az os­torával, jelezve, hogy befordul. Az autó a jelzést későn vette észre, iramát már nem tudta csökkenteni s nekiment a kocsi­nak. A ben tülöknek semmi ba­juk nem történt, csupán a kocsi rúdja törött el. Ugyanakkor azonban egy sovány disznó is belekerült a karambolba s csöp hi ja, hogy a két veszekedő kö­zött nem ő itta meg a levit. Azon­ban a malacnak sem történt semmi baja, annál jobban felin­gerelte a malac gazdáját, aki azután összeakaszkodott a sof- főrrel. Alig bírták szétválaszta­ni őket. A pesti soffőr vérző arccal hagyta el a csatateret. Ér­dekes a megemlítésre, hogy a verekedés alatt két sapka esett a földre s az egyikből egy nagy csomó horogkeresztes nyomtat­vány hullott ki. Gummirozott, fel ragasztásra készült röpcédu­lák voltak, mire azonban a rendőr megjeleni, hogy a vere­kedőket igazoltassa, a sapkák már fejen voltak s egyik sem vállalta a horogkereszles röpcé­dulákat. Pénzhamisító bandát fogtak Felsögödön Az elmúlt héten az alsógödi csendőrség Felsőgöd határában egy magányos házban tetlenérte Krieger Sándor budapesti bádo­gossegédet és Kovács Ferenc bu­dapesti kovácssegédet, amint ép­pen hamis kélpengősök előállí­tásával foglalkoztak. A hamisít­ványt vasklisé segítségével ón­ból és cinnből állították elő. Ed­digi készítményeik oly kezdetle­gesek voltak, hogy azokból még egyet sem tudtak forgalomba hozni. A csendőrség a csirájá­ban elfojtott pénzhamisítás tet­teseit elfogta és a lefoglalt bűn­jelekkel együtt átadta a Pestvi­déki kir. ügyészségnek. A nyo­mozás során megállapították, hogy a pénzhamisításban Bim­bó Gyula újpesti bádogossegéd is részt vett. Őt is letartóztatták. Mindhármuk ellen megindítot­ták a bűnvádi eljárást. Halál az országúton Leib hard t József 71 éves kis- marosi földműves a napokban ölfát szállított. A község határá­ban lezuhant kocsijáról és azon­nal meghalt. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy Leibhardt halálát szivbénulás okozta. SAJÁT SZÉKHAZÁBAN váci TSXKRÉKPÉNZTKR I A Magyar Memzeti flank | hí el lék helye Vfic, Koiistantin-tér 15. Telefon: 63 S Építkezési kölcsönöket folyósít Kiskereskedelmi hitelt újból engedélyez Elfogad betéteket és azokat aranyértékben I fizeti ki 4iyüín«l<-s-cAp«rtáMk ríwírc tanúsítványok kiadása Vác is környékire Teniszverseny lesz ma, vasárnap A pestújhelyi versenyeken be­fejezték az egyéni bajnokságo­kat. Hátra van még a kerületi csapat-bajnokság, mely még hosszú ideig elhúzódik. A váci csapat első szereplése Alagon volt. Emlékezetes, hogy akkor a Bőrnek Bélával felerősödött VSE teniszosztálya szenzációs győzel­met aratott. Ma, vasárnap a Gör- gei-uti teniszpályákon folytatják a kerületi csapatbajnoki fordu­lókat. Ez alkalommal egész nap folyik a verseny, amelyen a vá­ciak ellenfele a wekerle-telepi tenisz csapat lesz. A mSá^odik) garnitúra a kizárásos verseny­ben indul, szombaton Pestujhe- lyen, vasárnap Vácon a wekerle- telepiekkel veszik fel a küzdel­met. így tehát vasárnap kettős versenyt láthat a közönség. Ro­mok Béla a vasárnapi verse­inken fog a váci sporttársadalom előtt első alkalommal bemutat­kozni. A Kúria mozgó engedélyét bevonták A kertmozgót a Városi kapta A belügyminiszter most dön­tött a harmadik váci mozi enge­délye felett. S ennek eredménye az lett, hogy a Kúria mozgó en­gedélyét visszavonta. Ugyanak­kor úgy rendelkezett, hogy a kertmozi játékjogát a Városi filmszínháznak adta át. A nemzeti szocialista párt gyűlése Julius 23-án délelőtt fél li­kőr a nemzeti szocialista párt gyűlést tart a Stangl-féle ven­déglőben. V • Ä • R • O • S • S ■■■■■■■■■I« él ve«U ■■■■■—■■ JÚLIUS 22 és 23-án A szezon legszebb filmje A KÉ FÉNY Titokzatos történet a kék hegyek kincséről Leni Riefenstal Híradó — Wei g an dt Tibor két slágert éneket Ezzel a gyönyörű filmmel fejezi be a Városi idei szezonját. A nyári szünetben nagy tatarozás. Okvetlen jöjjön el a szezonzáró, ünnepi előadásokra, a Kék fénynél szebb, értékesebb, izgalmasabb filmet keveset látott

Next

/
Thumbnails
Contents