Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-01-15 / 4. szám

í VÁCI HÍRLAP Preszly Elemér a mai női ideálról A Pro Hungária mátyásföldi csoportja, sikerült ünnepet ren­dezett, amelyen megjelent Pest vármegye főispánja, Preszly Elemér dr. is, Révész Béla dr. központi járási főszolgabíró ki- séretében. Preszly főispánt Kör- mendy-Ékes Lajos dr. volt tő­ispán, lovag Riedl Ernőné, Ador­ján Ágoston nyug. altábornagy és Balhó Sándor igazgató kö- szöntötlék Mátyásföld közönsége nevében, köszönetét mondva, amiért az önálló község megala­kulását a főispán lehetővé lelte Az ünnepen mátyásföldi Corvin Mátyás-reálgimnázium zenekara játszott Szerdahelyi János tanár vezetésével; lovag Riedl Ernőné elnöki üdvözlőbeszédet mondott, majd Preszly Elemér d \ főis pán arról beszélt, milyen legyen a mai kor nő-ideálja. Németor­szágban, — úgymond, — tavaly megszavaztattak százezreket, mit tartanak a nő legértékesebb tu­lajdonságának? És nem a szép­séget, az okosságot, a háziassá­got találták a legfontosabb női erénynek, hanem a jóságot, a jó­ságot a családban, a társadalom­ban, a közéletben, a karitativ munkában. A mai nőknek cso­dákat kell művelniök, mert kis erőkkel, kis eszközökkel kell nagy eseményeket elérni Meg­kapván beszélt ezután a magyar nők szerepéről a békerevizió te­rén. A tapssal és éljenzéssel fo­gadott beszéd után Tung'li Gyula énekelt, Köveskuti Adél szavalt. Deákvári üraiíiaban Mussoliniról lesz előadás A Deákvári Uránia map ja­nuár 15-i előadásának Bozi Fe­renc piarista tanár lesz az elő­adója, aki Mussoliniról s ezzel kapcsolatossan az uj Olaszor­szágról fog előadást tartani. Az előadás a deákvári áll. el. isko­lában délután lel G órakor kez­dődik. Belépődíj nincs. FILLÉRES RUMOT és LIKŐRT otthon készíthet HOGYAN? Megmondja a Scbumacber-dregéría Vác, Konstantin tér 12 519 es FIAT AUTO hat hengeres,hatszemélyes, amerikai tetőzettel ellátott, remek karosszériával, uj gumikkal, leggondosabban karbantartva, pótalkat­résszel szerszámmal, hu­zatokkal bőven felszerelve ELADÓ Különösen alkalmas vidéki uradalmaknak, földbirto­kosoknak, gazdálkodók­nak: országúti használatra, túrákra, nagy sebességé­nél és erőkifejtésénél fog­va különösen alkalmas. A mai viszonyokhoz képest is igen csekély az árai A kocsi Budapesten megtekinthető. Érdeklődőknek felvilágosítással szol­gál és egyedüli megbízott Deutschländer Dezső, ___ Lipót-körűt 29., III. 23. Miért nem lesz Vácnak 5000 nyaralója? Levél a szerkesztőhöz A V. H. szerdai száma szóvá leszi, hogy a gödöllői jámboráén résztvevő török cserkészek azt kérték a rendezőségtől, hogy folyó viz mellett helyezze el őket, mert vallási szertartásai­kat a táborozás alatt sem ha­nyagolják el. Folyó viz Gödöl­lőtől legrövidebb ulon egy óra alatt Vácnál érhető el, mégsem telepítik ide a törököket, mert mert nincs idegenforgalmi hi­vatalunk, mely Vác érdekében gyors felvilágosításaival közbe­lépne. Szerkesztő úr, tudok én en­nél külömbet is. Leirom, hogy tanuljunk, mily mérhetetlen ká­rokat okoznak néha öntudatlan nemtörődömséggel. Ezreket és ezreket vészit idén, nyáron Vác város kereskedelme, gazdasága, mert nem volt, a ki érdekünk­ben felemelte volna idejekorán szavát... Dr. Vida Vilmos, fiatal cser­késztisztünk ép a V. //.-ban irta meg, hogy az öreg városnak mi­lyen látványossága lesz a nyá­ron. A gödöllői táborba ipar­kodó külföldi cserkészek egy ré­sze csónakokon teszi meg az utat, mely Vácig fog tartani. Itt fog 5—6000 cserkész kiszállani, mert legrövidebb utón innen ér­hetik el Gödöllőt. A múlt hetekben pedig olvas­suk a tudósításokból, hogy a szép cserkész-vizi versenyeket Budafokon fogják megtartani Hogyan, hiszen egy kis erőlte­tett menettel a villamos félóra alatt átmegy Vácról Gödöllőre. Budafokra pedig csak körülmé­nyesen, Budapestre való beuta­zással, átszállással, három any- nyi idő alatt érhetnek le Gö­döllőről a vizi cserkészek, hogy tudásukat bemutassák. Nem vi­lágos-e, hogy a viziversenyek rendezésére Vác felelt volna meg legjobban, a fővonal mel­lett, a hova az érdeklődők tö­megei vizen és vasúton gyorsan eljuthatnak, a hova Gödöllőről közvetlen vonatokkal, akár ne­gyed óránkint is, mert nem is zavarják a vasútvonal forgalmát a sűrű közlekedéssel, érkezhet­nek? Mi történt, hogy Vácot ép a vizi cserkészek kárára mellőz­ték? A mi városunkra is ráfér­ne egy kis idegen valuta, a mit a külföldi cserkészek itt hagy­tak volna táborozásuk alatt, nem szólván arról a 20—30 ezer érdeklődő pengőjéről, a mit ilyen kirándulás alatt okvetlenül lead. Meggyőződésem, hogyha va­lamelyes idegenforgalmi intéz­ménye lenne Vácnak, úgy a világ vizicserkészei 1933-ban ná­lunk tartották volna meg verse­nyeiket. Ezért esett el Vác népe egy nagy látványosságtól és ol­csón becsülve: százezer pengő jövedelemtől! Cserkész Smiths e HAD- ÉS ZUHANYFÜRDO Egy fürdés 1 pengő minden hó első csütörtökén nyitva Eger már megszűntette a Speyer-kölcsön fizetését A folyton növekvő nehézsé­gek között Eger városa kényte­len volt beszüntetni a Speyer- kölcsön további törlesztését, mert nincs pénze s ha mégis mutatkozik valami közbevétel, azt elsősorban az inségakció fe­dezésére fordítja. A város 1925- ben vette fel az első 180 ezer dollár összegű és 1926-ban a második 320 ezer dollár össze­gű Speyer-kölcsönt a vízvezeték, csatornázás és a Korona-szállló építésére. A város pontosan fizette a Speyer-kölcsönöket s még ami­kor a gazdasági válság bekövet­kezett is, teljes erőfeszítéssel azon volt, hogy az ország nem­zetközi hitelcrdekeit érintő köl­csönöket pontosan törlessze. Jellemző erre az a körülmény, hogy 1930-ban, amikor már nem volt elegedő pénz a kölcsön második félévi annuitásának törlesztésére, 25 ezer pengő vál- tókölcsönt vett fel az Egyház­megyei Takarékpénztárból, a melyből ma is fennáll 7 ezer pengő. Még az elmúlt nyáron is. a mikor a város háztartásában az összeomlás jelei kezdtek mu­tatkozni s a városnak választani kellett a lisztviselői fizetések za­varos folyósítása és a Speyer- kölcsön pontos törlesztése kö­zött, a várros inkább az Utóbbit választotta. A piaci cukoi*kaárukat az orvosok ellenőrizzék Mióta a cukorkagyárak na­gyobb haszonnal népszerűsítik cukorkáikat, mind több és több cukorkaárus jelentkezik nem­csak a hetivásárokon, búcsúkon, de már hétköznapokon is. Nem szólva a minőségről, a kiszolgá­lás módja a rendőrségnek már régen szemet szúrt. A cukorkák vegyes színeket eláruló kendőre vannak kiöntve és jön a szélvi­har, metyből Vácon mindig akad jó adag és az édességeket be­vonja finom porral. így kerül eltevésre, a dobozba, maid a kö­vetkező napon megint nyilvános­ság elé jut, hogy az utca porát ismét megkereshesse. Az állam­rendőrség most átirt a városhoz és azt kívánja, hogy az utcai cu- korkaárúsok csak zárt üveg­edényben kínálhassák édességei­ket és a város orvosai gyakran vizsgálják »kirakatukat«, az egészségre ártalmas cukrokat pedig kobozzák el. Naqytáb oraz ev. iskolában Move felső és főisk. hallgatók Váci Mátyás kir. al vezetősége január 8-án tartotta újévi tiszt­újító nagytáborát. A tisztikar megválasztása után ifj. Varró József váci alvezér mondott lel­kesítő beszédet. A gaudiumi részben Helle László és ifj.Ten- cel István főregős bajtárs nagy sikerrel szerepeltek. Vasárnap január 15-én délután i/24 órai kezdettel az ág. hi tv. evangélikus palota tanácstermében műsor­ral egybekötött dísztábort tart, az alvezérség. Megjelenik a disztáboron Nagy Lajos kőbá­nyai alvezér. Vendégeket, az egyesület jóbarátait és az ér­deklődőket szivesen látja és ez­úton hívja meg a rendezőség. Elmennek a színészek Színtársulatunk ebben a sze­zonban nem mutat akkora ki­tartást, mint más években. Pe­dig nem mondhatja, hogy nincs pártolásban része. Vannak es­ték (hétköznapokon!) mikor telt ház van. Már megkezdték a ven­dégszerepléseket és a jutalomjá­tékokat, a mi mindig a szezon végét jelenti; Ma Sarkadi Aladár van itt és szerepel a hires Ezer- jó-ban, a héten pedig jutalomjá­tékok lesznek. Úgy tudjuk,hogy január 24-én már befejezik a váci szezont és mennek Balassa­gyarmatra. Gúnyolódnak az inségmunkásokon ! Szomorú jelentés, hogy mert a város munkaalkalmat teremt, nem tetszik a kommunista izű munkásoknak. Ezért napról, napra kisebb, nagyobb összetű­zések vannak a dolgozók és a munkátlanok között (nem lehet munkanélkülieknek nevezni azo­kat, a kik dolgozhatnának, de — nem dolgoznak) állandóan molesztálják a munkásokat, hogy miért dolgoznak olcsón. Ezt hangosan is szemükre vetik s a vita miatt nem egyszer meg­áll a munka. Most táblákat tet­tek ki, hogy az Ínség munkate­rületén megállani, a munkáso­kat kritizálni nem szabad. De ez sem lesz elég, rendőrséget kell kivezényelni. Szép eset: a mun­kát Magyarországon karhata­lommal kell megvédeni! Ellopták a pen^t, önként jelenti«ezett a sikkasztó Pál Imre egy kispesti pék­mesternél volt mint pénzbesze­dő alkalmazva. A fiatal emberen erőt vett az ördög és egy este nem számolt el a beszedett pénzzel. Nem számolt el, hanem vonatra ült és kiutazott barát­jához, Ikladra. Elmondta-e, vagy nem, hogy gazdájától sikkasz­tott, nem derült ki, de tény, hogy egy szép reggelen fillér se volta zsebében. Minden pénze eltűnt. Kérte a jóbarátot, adja vissza pénzét, de az tudni se akart ar­ról, hogy ellopta volna. Pál Fe­rencet elfogta a keserűség és Ik- ladról begyalogolt ebbe a kutya időben Vácra és a rendőrségnél feljelentette magát, hogy sik­kasztott. Rádión megkérdezték Kispestet, mit csináljanak az ön­ként jelentkezett sikkasztóval: Már le is szállították a rendőr­ségre. Savanyított paprika, törődött, de kifogástalan minőségű 4 kg. 1 pengő, amig a készlet tart Csak 4 kilogramot adunk. Savanyított káposzta, elsőrangú, házimódra készült — már ismert minőségű -, nagyban és ki­csinyben kapható. Első Váci Konzervgyár Görgeí-utca 29. szám SÜL Építtetők és vállalkozók figyelmébe! KÜLDJÉK PESTRE rajzaikat fénymásolni Osalit fénymásolatokat készit ön­nek Móricz Sándor Horthy Miklós-út 1. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents