Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-06-21 / 47. szám
2 VÁCI HÍRLAP de az időt nem tartja alkalmasnak. Az utódállamoknak még tiz évre van szükség, hogy a bekebelezett magyarság nagy részét megsemmisíthessék. Csupán a Népszövetségben bizhatnánk, (közbeszólások: sóhivatal!) de a Nép- szövetség a nagyhatalmakkal szemben tehetetlen ezt láttuk legutóbb a japán- kínai konfliktusban, a vesztes kisállamokkal szemben pedig szigorú. Három útja van a magyar revíziónak: 1. a békés megegyezés. Ez lehetetlen, mert az utódállamok ragadozó állatok módjára ragaszkodnak zsákmányukhoz. 2. A háború. Erről nem beszélhetünk, mert körülbelül 600 ezer jólfelszerelt kisantántbeli katonával szemben alig 30 ezer főnyi magyar hadsereg áll. 3. A népszövetség útja. Ez szintén lehetetlen, mert a békeszerződések megváltoztatásához egyhangú határozat kell. Nem kell elcsüggednünk. Húsz évvel ezelőtt ki gondolt volna olyan Csehországra, mint most van? Fordulhat úgy a világ kereke, hogy a revízió aktuális lesz ismét, de akkor egységes nemzetnek kell azt követelni. Másik kérdés a leszerelés kérdése. Minket már 1920-ban leszereltek, viszont Hoover kijelentése szerint 5 milliárd dollár megy el egy esztendőben fegyverkezésre. Ez 700/o-kal több, mint a legutolsó békeév fegyverkezésének költsége . A hadiszergyárak részvényei a legjobban állnak, horribilis keresetről számolnak be jelentéseik. Kémeik jelentései alapján Magyarországot akarják leszerelni ahelyett, hogy a többieket szerelnék le. Soha a külpolitikai morál nem sülyedt annyira. mint most. A belpolitikában Gömbös miniszter- elnök férfias egyénisége felrázta a fásult nemzeti közvéleményt. Nyolc hónap alatt a költségvetés egyensúlyát helyreállították és habár deficites is. módot találtak a deficit pótlására. A pengő értékét tartják. Sokan szeretnének ugyan inflációt, de korlátolt infláció nem lehetséges és nem érdemes kísérletezni vele, mert nemzeti értékeink pusztulhatnak el. Az adózás terén sok régi kívánságot teljesített a kormány, a Nemzeti Bank kamatlábát 4.5o/0-ra szállította le és az export, illetve külkereskedelmi kérdések a Gömbös-kormány legfontosabb célkitűzései közé tartoznak. Külkereskedelmi szerződéseket kötöttünk, melyek azt célozzák, hogy a magyar kereskedelmi mérleg aktív legyen, miként az év elmúlt öt hónapjában is. A kirívó álláshalmozásokat megszünteti a kormány, törvényhozási úton szüntette meg a mamutfizetésekre jogosító magánjogi szerződéseket. Mig Ausztriában és Németországban véres események egymást érik, Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyészámüák Betétek Küi- és belföldi átutalások Kölcsönök VáCi EGYHáZMESYEI TRKRRÉKPÉHZTRR R.T. Kegyes AlapítványoK Kezclfiséfte KONST ANTIN-TÉR addig Magyarországban konszolidáció és jogrend van. Sokat tesz a kartellek terén, bár ezt sokan tagadják, elősegíti az idegenforgalmat, amiről Budapest székesfőváros tehet tanúságot. Titkos választójog a kormány programjában van, a törvényjavaslat elkészült, de a partement még három évig a régi választások alapján marad együtt. A kül és belpolitikai helyzet változásából láthatjuk, hogy Magyarország helyzete nem mondható rózsásnak. Nem kell azonban csüggedni, nem kell kétségbeesni, erőseknek kell lennünk, mert 1918-ban is azon vesztettünk el mindent, hogy még pár hétig nem voltunk erősek mikorra az ellenfél összeomlott volna. Sajnálja, hogy a váci iparosság egy része nem akar csatlakozni a Nemzeti Egységhez. Érdekeiket pedig csak ott védhetik meg, ahol az erő van. Ha nem forgácsolódnak szét energiáink, ha összetartunk, felvirrad a jobb magyar jövő, ami a Nemzeti Egység programja. Mindenki figyelmét lekötötte a világos, a mai helyzetet telje- jesen felölelő fejtegetés. Meggyőzően adta elő hallgatóságának, hogy mennyire idején való most a nemzet tömörilése. A jelenvoltak igen hálásak voltak a hatalmas felvilágosító beszédértés zúgott a laps percekig, mikor a kiváló szónok befejezte. Több beszédre Kornis Gyula után már nem volt szükség. Az elnök ismertette még a közeljövő terveit, felolvasta a Váci Hírlapban már közölt kinevezett kerületi alelnökök és titkárok névsorát, elhatározták, hogy a Vezért sürgönyben üdvöziik és felhangzott a himnusz. A választókerület minden községében a vácival c-gyidőben tartották meg a szervezőgyűlést Mindenütt az egész község jelenlétében, sehol zavaró jelenet nem fordult elő. A szónokok is helybéliek voltak, csupán Vác- hartyánba mentek ki felkérésre Sáfár Béla és Melha Endre a központból és őket a hártyáni nép nagy ovációkkal fogadta és szívesen is hallgatta meg. Csütörtökön itthon lesz a hősi emlék márványa Süttőről A hősi emlék felállítása a városháza előtt folyamatban van. Ezt már sokszor hallottuk, de a keramitozás, a térrendezés állandóan tolta a városi gazdasági udvarban régen hallgató szép emlékszobor felállítását. Most már minden elkészült, a hősi emlék felállítása a közeli időben elkövetkezik. Az emlék alját süllői márvány fogja képezni, mely Aprily-testvérek bányájában régen szállításra készen áll. Az olvasó nem is sejti, milyen tömegről van szó. A két oroszlánttartó oszlop 45—45 mázsa, ezt nem is tudják elszállítani vizi úton, hanem vasúttal jön. A többi márványalapzat együtt öt vaggon súlyt képvisel. Andor Károly hétfőn elkormá- nyozta a Fürgéi Süttőre és a felvontatott kompba most rakják be az öt vaggon márványt, mely holnapra a Eürgével valószínűleg megérkezik Vácra és még a héten hozzákezdenek a hősi emlék márványalapjának összeáll itásához. Csütörtökön: V izdijleszállitó közgyűlés Egv kis öröm az állandó ürömben: a város holnap képviselőtestületi közgyűlést tart, melyen a képviselő urak lefogják szállítani a vizdijat, mert a Speyer-kölcsönre nem kell már többet, mint öt százalék kamatot fizetni: (Remél jük, hogy nem kell tartani olyan közgyűlést, melyen a mai magasságra emelik a vizdijaltat!) A tárgysorozatnak ez a legérdekesebb pontja, de lesz még 15 más tárgy is, a melyek közül a következők érdemelnek figyelmet: A város megkapta az engedélyt, hogy a kálvária alatt parcellázol!. A városi kórházat Röntgen-berendezéssel akarják ellátni. Taxikról alkotott szabályrendeletet a kereskedelmi miniszter is jóváhagyta: életbe lép. Ugyancsak jóváhagyta a miniszter az ásványvíz és a szódavíz megadóztatásáról szóló szabályrendeletet, ennélfogva július 1-től drágább Vácon a szóda! A káptalani- sorház bérbeadása és váci cserkészeknek a gödöllői világjam- boreén való részvétel és anyagi támogatás lesz még tárgysoron. BMB—HHM Ilii l'l Városának helyseién javit, ha helybeli iparostól és kereskedő«' tői vásárol. A 65 éves kormány2Ó Nemzeti színű zászlók, bárha kevesebb is mint máskor, ünnepet hirdettek: A város közönsége nagy tisztelettel ülte meg Magyarország kormányzójának 65-ik születése napját. A székes- egyházban nagymise volt, melyet Thomas Géza dr. karkáplán mondott. x\ kóruson a hadiárvák zenekara a Polgári Dalkörrel felváltva adták elő a szebbnél, szebb egyházi énekeket. A templom hajója teljesen megtelt áhitatoskod ókkal. Igen nagyszámban voltak ott fiatalok. A szentélyben egyik oldalon az állami és városi főtisztviselők, másik oldalon a honvédség tisztjei foglaltak helyet. Mise után a zászlóalj két diszszázada elvonult Markóczy János őrnagy, zászlóaljparancsnok - helyettes előtt. Hálaadó istentisztelet volt Kisvácon a református és a Szé- chényi-utcában az evangélikus templomban is nagy közönség előtt. SAJÁT SZÉKHAZÁBAN VflCi TRKRRÉKPÉNZTRR I A Magyar Nemzeti Bank g mellékhelye Vác, Konstantiu-tér 15. Telefon: 63 | Építkezési kölcsönöket I Kiskereskedelmi hitelt újból engedélyez Elfogad betéteket és azokat aranyértékben | fizeti ki íiyümöles-exportáíék részére tanúsítványok kiadása Váe és kornyékére Preszly Eléréséi — Apponyi Albertról Vasárnap folyt le Újpesten a pestvidéki ügyvédi kamara áilal Apponyi Albert gróf emlékére rendezett gyászközgyűlés. Az újpesti városháza virágdíszbe öltözött, közgyűlési terme zsúfolásig megtelt a legelőkelőbb közönséggel. Az újpesti dalkör után Aradi Béla dr. kamarai elnök indítványára a gyász jeléül felállással áldozott a hallgatóság Apponyi Albert emlékének. Majd Preszly Elemér dr. főispán tartotta meg emlékbeszédét, mely gyönyörűen felépített tanulmány keretében font babért a történelmi alakká magasztosult igaz hazafinak. Zúgó tapssal és lelkes éljenzéssel fejezte ki a nagyközönség háláját az előadásért, melyet a kamara elnöke köszönt meg s nagy lelkesedéssel határozták el, hogy a főispán emlékbeszédét az utókor számára teljes egészében megörökítik. Halálozás Bartoss Pálné sz. Raszter Ida élete 81-ik évében hosszú szenvedés után meghalt. Az elhunytban Bartoss Pál ny. igazgató- tanító hitvesét, Bartoss Géza esperesplébános, Bartoss Endre főszolgabirósági tisztviselő édes anyjukat gyászolják. A Eleítiérs^ség elbalasztoftakirándulását A Váci Reménység és a kát. Legényegylet junius 25-ére tervezett kirándulása az időjárás bizonytalansága miatt vasárnap elmarad és július 9-én lesz. VÁROSI — élvegelB—■ Ma, szerdán l/,7 és S órakor Fehér mámor ___________Halié... i tf szerelem... Június 22 —23, csütörtök, péntek 5, 7 és 9 órakor Rendes helyárakkal, rendkívüli előadás 2 részben Fővárosi színészek és artisták varieté misora Tánc, ének, zene, tréfák, színdarabok. — Fellépnek: Ács Anny, Magyar Ági, Fenyvesy Károly, Hebey, Székely P. és Szűcs Ferenc | A nagy attrakció Richard Teuber a világhírű énekes gyönyörű hangos filmje Lehár Ferenc és Brodszky Miklós zenéje