Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-06-11 / 44. szám
6 \ VÁCI HÍRLAP Ili 4 óra helyett 45 percig! Hölgyeim! Vegyék szives tudomásul, hogy nálam 4 óra helyett 45 perc alatt elkészül a tartós ondolálás a világ legtökéletesebb gépével. Nem közvetlenül villannyal dolgozunk, veszély nincs, hanem fokozott meleg levegővel. A haj finom, selymes és fényes marad. Ártalmatlan olajos preparáló-szerrel készítem, ezért nem törik, nem lesz göndör, hanem mosás után is hullámos marad. Szives látogatást kér Újhelyi Ferenc Kossuth-uica 26. Telefon-. 55 Párbaj kaszára Furcsa párbajt vívott múlt napokban Gombáson két váci kisgazda. Az a szerencse, hogy a nagy harag, bár vért kívánt, nagyobb bajt, mint néhány hetes ágynyomást nem okozott. Cipaner és Farkas, két sógor, a múlt kedden találkoztak a gom- bási kocsmában. Évek óta haragban vannak, nem is beszélnek, a jó bor azonban összehozta és megnyitotta a nyelvüket. Vitáztak, porahaztak és esek hazamenet jutott eszükbe, hogy véleménykülömbözet miatt haragot tartanak. Ennek rögtön kifejezést is adtak és kaszát ragadva egymásnak mentek. Farkas, úgy látszik, jobb kaszás, mert Cipaner úgy összekaszálta, hogy tiz sebből is vérzett, mikor a párbaj véget ért. Miután párbajorvos nem volt jelen, a városi kórházba kellett menni, a hol Cipaner bácsit összevar- ták. Farkasnak csak könnyebb sérülései vannak, de viszont a csendőrségen súlyos testi sértés miatt feljelentette a sógor. Városának helyzetén javit, ha helybeli iparostól és kereskedőtől vásárol. Csak «# szomszédban tesxi kötelezővé a vármegye a kutyáik oltását Pest vármegye törvényhatósági bizottsága szabályrendeletet alkotott a kutyák veszettség ellen kötelező védőoltásáról — a gödöllői járásban és a járás szomszédos községeiben. Az ebtulajdonosok maguk viszik ebeiket a községházára, ahol az oltást az illetékes áilatorvros végzi el. A beoltott ebeket nyaklánccal látják el. Aki a birtokában levő ebet veszettség ellen nem oltja be, kihágást követ el. A váci járásból Veresegyházáig minden község kutyáit be kell oltani. EGYESÍTETT vse-vac hivatalos közleményei VSE-VAC egyesitett I. csapata vasárnap délután Dunaharasztin játszik bajnoki mérkőzést. Felkérem az összes játékosainkat, hogy szombaton este V*9 órakor az egyesület helyiségében az utazás megbeszélésére jelenjenek meg. Tomecskó, intéző Scheilli Sándort négyévre ítélték A vecsési postát két rabló kiakarta fosztani. Az egyiket agyonlőtték, a másik, Scheilli Sándor menekült. Néhány nap múlva Vácon vitéz Harmathy István rendőr elfogta. Nagy szenzáció volt ez. A rablót bevitték Budapestre és most törvény elé került. A pestvidéki törvényszék négy évi fegyházra ítélte. A kasszafúrók miatt minden éjszakára ki keli üríteni a bíróságok pénztárait A kasszafúrók körében rendkívül divatba jötLek mostanában a bírósági pénztárak. Az uióbbi időben alig múlt el nap, hogy hol egyik, hol másik pestmegyei bíróságon ne jártak volna betörők. Mivel ezek a jelenségek rendszeresen ismétlődtek, valószínűnek látszott, hogy egy jólszervezett, vakmerő betörőbanda követi el a sorozatos betöréseket, melynek tagjai különös módon ambicionálják, hogy éppen igazságügyi épületeket fosztogassanak. Az igazságügyminiszter most körrendeletét adott ki a betörésekkel kapcsolatban. A rendelet szigorúan meghagyja, hogy a vidéki bíróságok és ügyészségek pénztárában éjszakára csak 100— 200 P-t szabad hagyni, a többi pénzt a postatakarékpénztárakban kell elhelyezni. Az érdekes rendeletnek az a nem kevésbé érdekes indokolása, hogy a betörők az utóbbi időben igen sok kárt okoztak a kincstárnak, tehát ilyen módon is meg kell akadályozni veszedelmes munkájukat. Az anyakönyvvezeiő hip«« Születtek: Kazán Gyula molnár leánya, Edit rk. —, Kapornai István napszámos fia, István, rk. —, Rakonczai Pál földmivns fia, László, rk. —, Zachar István asztalossegéd fia, István, rk. —, Vanderlik Konrád szobafestőmester fia, Árpád, rk —, Egyed János napszámos fia, |ános, rk. Meghaltak: Burián Tibor 7 hónapos, rk. —, Novak János 2 hónapós, rk. —, Fábián Dávid máv. altisz. 56 éves, ref. —, id. Bucsek János földmives, 76 éves, rk. —, Verglesz Vince gépész, 64 éves, rk. —, özv. Zoliéi Imréné szül. Mákká Borbála, 78éves,rk. —, özv. Kopriva Károlyné szül. Pap Julianna, 75 éves, ref. —, id. Dinka István szül. Tordai Erzsébet, 78 éves, ref. —, özv. Papp Gyulané szül. Ritzmann Mária, 78 éves, rk. Házasságot kötöttek: Bolka Lajos kazánfűtő, rk. és Bayer Anna, rk. —, Tóth József cipészsegéd, rk. és Vida Anna, rk. —, Klévai Ferenc máv. lakatos, rk. és Geisner Magdolna, rk. —, Szabados János földmives, rk. —, és Farsang Julia, rk. Kihirdetést nyertek: Szucsánszki József és Sztolár Maliid —, Koppel Béla és Pápa Edil —, Schneider János és Nagy Aranka —, Dodek András és Latorvoszki Julianna —, Oláh Miklós és Parti Mária —, Mészáros Ferenc és Hugyec Julia. IPAROS-HÍREK A vitézségi érmesek és hadirokkant iparosok adókedvezményt kapnak A most kiadott kormányrendelet szerint a vitézségi érmeseket és hadirokkant iparosokat is adókedvezmény illeti meg. A vitézségi érem tulajdonosok, kik nem rokkantak, igény jogosultságukat a vitézi rend főszék- tartósága álla! kiállított igazolvánnyal igazolhatják. Az eredeti igazolványt és annak egyszeri másolatát a városnak, vagy a községi elöljáróságnak legkésőbb junius végén kell bemutatni. Az igényjogosultságot és a mérséklés nagyságát elsőfokon a város, a községi elöljáróság állapíthatja meg, ez ellen a kézbesítéstől számítva 15 nap alatt a pénzügyigazgalósághoz lehet felieb ezni. Ugyancsak junius végén kell azoknak a hadirokkant iparosoknak is ezt a kedvezményt kérniük, a kik rokkantságuk miatt egynél több segédet kénytelenek tartani, hogy ez az egy segéd a legkisebb adóalap megállapításánál figyelembe ne vé tessék. * A Társadalombiztosító is leengedi a kamatot Az orsz. Társadalombiztosító intézet a hátrálékos járulékok után 12 százalékos kamatot szed, mint ez év elejéig az állam is szedett az adó után. Most az intézet kérte a belügyminisztert, hogy engedné meg s a munkás- biíztositási járulékok után ne kellesen 9 százaléknál többet fizetni. Érthetetlen, hogy a belügyminiszter még mindig késik. Horgáss-iréfák Sáfár Elemér gyűjteményéből Nehéz a kereskedőnek A halkereskedő boltjának tükörablakára nagybetűs hirdetést akasztott: Itt friss halat árulnak Mindjárt az első napon egy bölcs vevője ezt a megjegyzést tette: — Miért irta ki, hogy a hala friss? Az emberek még majd azt hiszik, hogy néha romlott halat is árul. A kereskedő törölte a friss szót. A másik vevője így szólt: Miért írja ki, hogy »itt«. Hiszen mindenki látja. Ne ug- rassza a közönséget. A kereskedő, hogy eleget legyen vevője kívánságának, törölte az itt szót is. — Miért irta ki, hogy árulnak? — kérdezte egy harmadik vevő — senki sem gondolja, hogy ingyen adja a halat. Ennek megfelelően a kereskedő hirdetésén csak egyetlen egy szót hagyott: Hal Most már biztos volt abban, hogy tovább nem kifogásolják, de csalatkozott. A negyedik vevő ezzel állított be: — Minek szaporítja a szót? Hiszen mindenki tudja, hogy halat árul. Már messzire bűzlik. Az összes gyümölcsfa, szőlő és egyéb növényük védelmi szerek úgy mint ül Nyers nikotin, arzola, ÜH kékgálic, schweinfurtiÜ! zöld, káliszappan, quas== sia, stb. legolcsóbban beszerezhető; 1 Schumacher = BjMMKBMMBmBHBBBBB ■ drogériában, Vasi APRÓ HIRDETÉSEK fillérért közölheti hirdetésé* ebben a rovatban mindenki* Széchenyi-utca 2, sz. alatt azonnal kiadó két kirakató* raktár és pincével közvetlenül kapcsolatos üzlethelyiség egészben, vagy elosztva. Ugyanott 2 szobás összkomfortos lakás augusztus 1-ére kiadó. á Kiadó a deficientia épületben, Kon- stantin-tér 18 sz. 2 drb. modern lakás, és pedig egy 3 szoba azcnnalra és egy szoba komfortos augusztus 1-re. 4 szobás, komfortos lakás, szép kertben, egészséges környezetben Fürdő-utca 5. sz. alatt azonnal kiadó. Bővebbet a kiadó hivatalban. á Eladók a Csáky-út 47. számú házban: háló- és különféle bútor, dívány, íróasztal, fiókosszekrény, állványok, képek, tükrök, csillárok, lámpák, ládák, mosógép, gőzkamra, ablakrács, kocsitengelyek, lakatok, kályhák, drapériák, telefon- és csengővezetékek, rézcsapok, bormérők, irodai levélpapír, szmoking, nagy törőmozsár és fényképező gép. Ugyanit! lakások, raktárak és 1 nagy padlás és pince kiadó. Minden műhely és gyár köteles az iparfelügyelőség címét kilenni. Különben megbüntetik Büntetés előtt vegye meg nyomdánkban az iparfelügyelőség nyomtatott cimtábláját, Otven fillér az ára 4 szoba, előszoba, fürdőszoba, nagy kertes udvarral Damjanich-tér 3 sz. alatt külön álló házban aug, 1-ére kiadó. Bővebbet : Kert-utca 8. szám alatt. 4v Négy szoba teljes komforttal azonnal kiadó. Chászár András-utcall. Hálózati készülék és egy fehér zománcozott tűzhely eladó. Eötvös-utca 12 1 és 3 szobós lakás, garzon lakás előszobával aug. 1-re kiadó. Báthory-utca 3 sz. 3 Egy és két pár evezős jókarban levő túracsónakok, eladók, vagy jókárban levő kerékpárokért elcserélhető Fischer kerékpárosnál ev. templomnál. 2 esetleg 3 szobás szép, magányos házat keresek bérbe augusztus 1-ére, lehetőleg a püspöki malom közelében. Aján latokat kér Szántó, Hattyu-utca 16. 2 Csónakkésxitést és javítást a mai árakhoz alkalmazkodva vállalok és néhány kilbótot jó helyen garazsiroznék. Flerczog, hajóállomásnál 2 Mindenes főzni is tudó háztartási alkalmazott kerestetik. Jelentkezés Báthory- utca 3 sz. Jablonszky ny. századosnál. Kis házat bérbe vennék üzleticélra azonnal. Zichy-utca 7. a 1. _______ Francia, német, angolból pótvizsgára előkészít, nyelvleckéket jutányosán ad. Waldnerné Görög-utca 10. 2 Gyadán két hold kaszáló bérbeadó. Két esetleg három szobás lakás kerttel kiadó. Csáky-út 33. Permetezéshez hordók kaphatók Neuhaus-nál Gr. Csáky Károly-út 15. 2 Szoba-konyhás lakás és egy bútorozott szoba a vasúthoz 3 perc azonnal kiadó. Zichy-utca 7. a 1. ____ Budapesti-főút 11. sz. alatt 3 szoba, konyha, fürdőszobás ház a járásbírósággal szemben szabad kézből eladó. Bővebbet ugyanott. 2v Jó házból váló fiú pék tanoncnak felvétetik. Rákóci-utca 3. 2 Jégszekrény eladó, alkalmas fűsxer- üzletbe, vagy korcsmába Tabán-utca 34 sz. Készitette a I*e»tvl<léKI HyouMl» Väcon — A nyomdáért Bénik Gyűl* felelős