Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-05-03 / 34. szám
4 VÁCI HÍRLAP Előadás a magyar dicsőségről Felsősödön Balogh Gyula főoktató kezdeményezésére vasárnap, május 7-én szent mise után az Uránia mozgószinház- ban vitéz háti Berkó István ezredes, a világháború történetirója előadást tart ezredéves magyar dicsőség és az ifjúság címmel. Utána a honvédelmi minisztérium regős csoportja szerepel műsorával. Sdnitiis KID- ÉS ZUHINYFÜRDO Egy fürdés 1 pengő Minden hó első csütörtökén nyitva Melyik vendéglőben találkozzunk ? A Csáky-út 31 szám alatt, fegy- házzal szemben levő régi jóhirű vendéglőben, ahol jó ételek, italok szives kiszolgálás mellett kaphatók. Naponta jó cigányzene, 2-ig nyitva. Sok jó ismerősöm szives pártfogását kérem Jelenffy Imréné vendéglős Vác megyei város polgármesterétől. 4245/1933. sz. Hirdetmény A földmivelésügyi miniszter úr 11300/ 1933. sz. rendelete értelmében felhívom a város gazdaközönségét, továbbá az utak fenntartóit, hogy a szerbtövist 1933. évi június hó 6-ig irtsák ki, mert aki az irtást elmulasztja, a mellett, hogy az 1894: XII. t-c. 95. §-ának k) pontjába ütköző kihágást követi el, 600 P-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető, az irtást hatóságilag végeztetem el a mulasztó költségére. Közlöm, hogy a szerbtövist virágzás előtt kell lekaszálni, nehogy az a magjáról még jobban elharapódzék. A lekaszált szerbtövist gondosan össze kell gyűjteni és vagy el kell égetni, vagy mélyen elásni, mert különben a lekaszált növényen is beérhetik a mag s a növény elharapódz- hatik. A kaszálást több éven át meg kell ismételni, mert az esetleg elhullott mag több évig csiraképes s a kártékony növény újból kinőhet. Közutakon és vasúti pályatesteken és az azokhoz tartozó egyéb területeken (rézsűk, árkok, stb.) a szerbtövis irtására az utfesügyeleti és pályafelügyeleti személyzet kötelezett és az irtás kellő időben való végrehajtásáért felelősséggel tartozik. Az irtás végrehajtását ellenőriztetni fogom s ahol mulasztást észlel, a rendőri büntetőbirói eljárás megindítása iránt fogok intézkedni. A mező- és hegyőrök részéről tapasztalt mulasztás esetén ellenük a fegyelmi eljárást megindítom. Vác, 1933 április 22. Dr. Csasztulik s. k. városi tanácsnok. A kiadmány hiteléül; Tomecskó kiadó. A Reménység győzött, a VSE, VÁC kikapott A váci gimnázium harmadik lett a Kisok-bajnokságban Vasárnap a Reménység Vácon játszott, a VSE-VAC csapata Szolnokon. Mindkét csapat rossz napot fogott ki s ezért a Reménység várt nagy gólarányú győzelme elmaradt, bár igy is biztosan győzött Fót ellen, mig a VSE-VAC idegenben megadta magát sorsának. A csapat négy játékosa vasárnap reggel 4000 métert futott a leventék versenyén s ezt az egész csapat megérezte. Szolnoki AK VSE, VÁC 3:1 (1:1). 1. osztályú bajnoki Szolnokon. Biró: Kondi. Az otthon, nagy közönsége előtt játszó SzAK-legénység nagy réssel kezdi a mérkőzést s úgy látszik, nagy fölénnyel győz, ám a váci védelem a helyén van s igy a SzAK csak a 12. percben eredményes Horváth góljával. A váci legénység mindent elkövet, hogy erejét kihasználja, de kiegyenlíteni csak a 37. percben tud: Mészáros szép lövése kapuban ül meg. x\ II. félidőben a váci csapat — nélkülözve lelkes közönségét is — megadja magát s bár több helyzete van, kihasználni nem tudja. Szolnok a 13. percben és a 35.-ben Kövesdi 11. révén újabb két góllal terheli a váci hálót. Reménység -Fót 2.0 (1:0).11. osztályú bajnoki a Remény-pályán. Biró: Lónár/. Az I. félidőben komoly ellenfél Fót legénysége, amelyben sok értékes erő van. A Reménység kissé únja a meccset s igy el- könnyelműsködi. Ezért tud Fót még veszélyes is lenni időnkint, de a váci védelem minden támadásukat könnyen szereli. A félidő egyetlen gólját Moys lövi. A II. félidőben már a Reménység játéka komolyabb, de Fót jól és szerencsével védekezik. Hiába küzd a nagyobb eredményért a váci csapat, a fóti le- génység védelme szivósan küzd. Ebben a félidőben ismét Moys az eredményes, védhetetlen lövése bebiztositja a végeredményt. A Reménység bajnoksága már megdönthetetlen látszik. Reménység ifj. — Magyarság ifj. k:2 (3:1). Gyenes-uándordij mérkőzés. Biró: Fogarassy. A Reménység ifjai kemény küzdelemben győzik le a Magyarság csapatát. Az I. félidőben különösen kidomborodik fölényük, a nehéz küzdelem azonban a II. félidőre mindkét csapat erejét kiszedi. Tatai főgimn. Váci főgimn. 2:2 (2:1). Kisok-bajnokság. Bíró: Brunner. A Iíisok-bajnokságért folyó körmérkőzés utolsó állomása vasárnap volt a VSE pokoli sporttelepén. A váci diákcsapat — mely ez évi bemutatkozásával méltán keltett nagyobb érdeklődést — ezúttal sem játszotta ki ismert kitűnő formáját s bár végig tehnikai fölényben volt, a tatai fiuknak sikerült az eldöntetlent kicsikarni, amely a váci csapatot a harmadik helyre szorította. A bajnokság eredménye tehát ez: 1. Esztergomi bencések. 2. Tatai főgimnázium. 3. Váci főgimnázium. 4. Esztergomi reálgimnázium. Budapesti siketnémák SC— Váci siketnémák 2:0 (1:0). Barátságos mérkőzés a pokoli pátiján. Biró: Kondra Zoltán. Érdekes és szép meccset nyújtott a két néma csapat játéka, amelyben a pesti csapat képviselte a komolyabb erőt. A váci csapatban a kapus tűnt ki meglepő jó játékával. Tip - versenyünk VII. fordulójának eredménye Tip-versenyünk VI1. fordulójának eredményeibe ismét beleszólt a papírforma megbízhatatlansága. Cinkoía megverte Tokodol, Rákoscsaba eldöntetlenül mérkőzött a SZAK-kal és ez a két eredmény a legtöbb tippet elrontotta. Még igy is sikerült tippeket kaptunk s ismét 8 pontos tippé az I. dij. Az I. dijai, egy töltőtollat: Szántó Pál (Hattyu-utca 10.) nyerte, 8 ponttal, 2 telitalálattal és 2 gyŐzelemtaiálatlal. A 11 dij, 50 darab névjegy, nyertese: Csurgay Jenő (Jókai- u. 3.) 7 ponttal, 2 telitalálattal és 1 gyŐzelemtaiálatlal. Hét pontos eredmény még kettő volt: Tenczel István és Schiller Gyula tipje, melyek közül Tenczelé teljesen megegyezett a nyertessel, ezért sorshúzással döntöttünk. Az eredmények a következők voltak: Szolnoki AK—Vác 3 1 Cinkoía—Tokod 2:0 Dorog—Alag 5:0 Rcsaba—Szolnoki MÁV 3:3 Dharaszti—Magyarság 1:2 Bgyarmat Szolnoki MTE 7:0 Jövő vasárnap kerületi szabadnap lesz s ezért tip-verse- nyünk nyolcadik fordulóját a jövő hét szerdáján megjelenő V. H. fogja hirdetni. Váci fiú idegenben is megállja a helyét A pécsi egyetem ifjúsága múlt héten rendezte vivóversenyét. Az egyetemi bajnokságot Király István joghallgató, Hollóssy Jenő ny. máv. főfelügyelő, az európai hírű amatőr vivómes- ter unokája nyerte meg. A váci ref. nöeg^let május 7-én, vasárnap este 1/28 órakor a kisváci református iskolában lévő helyiségében tréfás-műsoros, tánccal egybekötött teaestélyt rendez. (Hűvös idő esetén forró tea, meleg idő esetén hideg tea). Belépő dij nincs. Tekintettel arra, hogy külön meghívók nem készültek, a szives érdeklődőket ezúttal liivja meg az elnökség. Motor- és autóverseny Vácon át A kispesti sportegylet vasárnap rendezi Vácon át megbízhatósági versenyét molorkerék- párokon és autókon. A távolság 350 km lesz és Balassagyarmaton, Egeren, Hatvanon át Budapestre vezet. Ez lesz az idei turabajnokság, ezért sok résztvevőt várnak. APRÓHIRDETÉSEK Két szoba elő- és fürdőszoba, teljes komfortos balkónos szép parkra néző lakás aug. 1-ére kiadó Dr. Oberanderéknél Széchényi-utca 29 sz. á Széchenyi-utca 2. sz. alatt azonnal kiadó két kirakatos raktár és pincével közvetlenül kapcsolatos üzlethelyiség egész- ben, vagy elosztva. á Kiadó a deficientia épületben, Kon- stantin-tér 18 sz. 2 drb. modern lakás, és pedig egy 3 szoba és egy 2 szoba komfortos május 1-re. Fürdőszobás lakás, kétszoba konyhával, teljes komforttal május 1-re Buda- pesti-föút 11. sz. alatt, a járásbíróság mel-- íett, Jánosdeákéknál kiadó. 2 Lucernást akarok bérelni erre az évre. Ajánlatot e lap kiadójába kérek. Eladó kis családi ház jutányos árban', Rác Pál-utca 8. szám alatt. Bővebbet a ház- tulajdonosnál. á Ház 615 négyszögöl területtel, gaz- í da s ági célokra igen alkalmas, Körút 5/a sz. alatt, eladó. Érdeklődés: Dombay-u. 3 sz. alatt Két csinosan bútorozott, különbejá- ratű szoba a Dunaparton olcsón, azonnal kiadó Tudakozódás Csányi-út 1. alatt. á Cindrókai dűlőben — 3 részben — 6500 négyszögöl területű szántó kis házzal eladó. Cim a kiadóban á< Telek szép délkeleti fekvéssel, közveOenül a postapalota mellett, 136 négyszögöl,eladó. Érdeklődés: Dombay-u. 3 sz. alatt Eladó ingatlanok, Vácon a Hattyu- utca 53 sz. ház valamint a Kulturház és borbélymühely közti telek, Csörögben egy kis ház olcsón eladó, érdeklődés dr. Stern. Lajos ügyvédnél Káptalan-utca 14. Költözködés miatt igen olcsón eladó egy dupla, masziv rézágy két éjjeli: szekrénnyel, fehér szekrény, Íróasztal mahagóni könyvszekrény, és bőrdivány. Szent István-tér 7 szám alatt. Emeleti modern 3 szobás és udvari 2 szobás laUás május 1-re kiadó. Budapesti— főút 22. szám. Kis családiházat keresek megvételre Részletes, mindenre kiterjedő ajánlatot ,,Készpénz“ jeligére a kiadóba kérek. Családi ház — szép, modern S komfortos lakással főtéren eladó. Tóth-iroda, Konstantin-tér 18. Minden műhely és gyár köteles az iparfelügyelöség címét kitenni. Különben megbüntetik Büntetés előtt vegye meg nyomdánkban az iparfelügyelöség nyomtatott cimtábláját, Otven fillér az ára Ki s ház Deákváron nagyon olcsón eladó Bott\án-utca 39. Ház — több lakóhelyiséggel és kerttel — Mezö-utca 5. sz. alatt eladó. Helyi képviselőt keres jól bevezetett paprikaexport cég. Ajánlatok: Szeged,. Postafiók 175. _____________ Gumi öntöxöcsövet veszek ha jókarban van. Deákvári főút 21 sz. alatt, vagy Konstantin-tér 6 sz. alatt a portásnál. Vendéglőhelyiség forgalmas helyen azonnal bérbeadó. Érdeklődni lehet Dam— janich-tér 5 sz. alatt. K adó egy szoba, konyha, speiz és magányos szoba. Vác, Zichy-utca 7 ajtó 1. Házhely, Báthory-utca 4 szám alatt, olcsón eladó. Kossuth-utca 7 szám alatt egy utcai és egy udvari lakás újonnan festve,, május 1-ére kiadó. Bővebbet Széchenyi-utca 8 szám alatt az emeleten. _____________ 4 szoba, előszoba, fürdőszoba, nagy kert és udvarral Damjanich-tér 3 sz. alatt külön álló házban aug. 1-ére kiadó. Bővebbet: Kert-utca 8. szám alatt Szép kertben, parkos, egészséges környezetben 4 szobás komfortos lakás kiadó májusra. Fürdő-utca 5. ______________ Eladó elköltözés miatt Sződligeten 250D-ölőn tornyos villa, tehermentes, szoba, konyha, speiz, üveges veranda és nyári konyha,, szölőlúgas és gyümölcs fákkal 6000-ért felével átvehető a többi kamatmentesen törleszthető. Vasúthoz és útvonal, közelében, Hirshfeld-fatelepnéh ____________ Jeligés levelek vannak a kiadóban a következő címekre: Nyári hónapokra*, Pénz, Üdülőhely, Nyugdíjas. Kérjük az érdekelteket, hogy leveleiket vegyék át Kéazitette a I’eHtvldéki Nyomain VAron — A nyomdáért Bénik Gyula felelőa