Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-04-26 / 32. szám
VÁCI Ki SI LAP iskolában ezekhez járul még az a megbecsülhetetlen nagy hitéleti eredmény, hogy az odajáró növendékek Jelkét megtölti a vallásos világnézlel értékeivel és ezzel egyesíti a kuliura előnyéi a lélekmentés örökértékű hasznával. Fontos ez a polgári fiúiskolába járó növendékeknél. Mert a polgári fiúiskolát azoknak a szülőknek gyermekei látogatják, akik az életnek nehéz harcát vivják; az ő ütjük a dolgozóknak, a verejtévézőknek útja; akik nélkülözéssel szerzik az életnek kenyerét. Ezek a kis egzisztenciák, ha kikerülnek az iskolából, ugyanezt a nehéz utat fogják a gyárakban, ipari műhelyekben, hivatalokban s!b. jár ni és a szélsőséges elemek, a hazát és vallást gyűlölők ezeket fogják legkönnyebben hálójukba keríteni és lelkűket, amelyben a nehéz élet keserűsége ott él, legkönnyebben tudják forra- dai mosdani, ha nincsenek körülbástyázva a vallásnak és hazaszeretetnek áítörhellen bástyájával. Igen érdekes statisztikát nyújt Kolossváry prelátus a polgári iskolák megoszlásáról. Ebből tudtuk meg, hogy Csonkahazánkban milyen aranytalanság van még ma is a katolikus polgári leányiskolák és kát. polgári fiúiskolák létszáma közöli. Megtudtuk. hogy a ma létező katolikus polgári fiúiskolák közül 50% a váci püspökség területén van és ennek hatásköre alá tartozik. Most hallottuk, hogy csonka hazánk területén a váci róni. kát. polgári fiúiskola volt az első, mely még 1911-ben létesült Istenben boldogult Schmidt János prelátus iskolaszéki elnök idejében. A vallásosan nevelő polgári fiúiskolák jelentőségét vázolta ezután. Óriási jelentősége van ennek ma, amikor nemcsak a kisiparos és kiskereskedő, hanem a kézi és gyárimun- kás is a polgári iskolán keresztül keresi az éleiben boldogulását. Nem lehet közömbös a magyar haza nyugodt fejlődése és a társadalom biztonsága szempontjából, vájjon ezek a kis egzisztenciák minő világnézettel megtöltve és minő irányzatnak szolgálatában fognak az életbe kilépni. Itt jelentkezik a vallásos nevelés óriási hordereje. Ennek a hatalmas nevelőmun kának a szükséges voltát ismerte fel már három évtized előtt a rk. iskolaszék s 1911-ben meg,SAJÁT SZÉHII.ÍZÁBAS VBCI TAKARÉKPÉNZTÁR A Magyar Nemzeti Bank mellékhelye Rt Vác, Konstantin-tér 15 Telefonszám 63 Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Mindennemű bankári üzletek lebonyolítását vállalja 0 Exportálók figyelmébe MezßgazilaNllgl árok kiviteléhez szllk- ■éges tannsltványok kiadása Vác és kornyékére szervezte a polgári fiúiskolát, amelyet rendes hajlék nélkül a legnehezebb viszonyok között tartót 1 fenn a mostani elkészüléséig. A háborús idők elvitték az állami támogatást s a háború után is csak városunk szülöttének és országgyűlési képviselőjének, Kornis Gyuia államtitkárnak hathatós közbenjárására tudtuk azt újból megszerezni. Ismertette Kokovay János preláluskanonok, iskolaszéki elnök emberfeletti munkáját az iskola létesítése körül s köszönetét mondott mindazoknak, a kik az iskola létesítése körül önzetlenül fáradoztak. Meiha Endre igazgatónak, aki úgyszólván a bölcsőjétől kezdve lelkes vezetője az intézetnek s az egész tanári karnak lelkére kötötte a vallásos és hazafias nevelőm unkái. Kokovay János iskolaszéki elnök ismertette ezután közvetlenséggel azt a nagy munkát, ve- sződséget, küzdelmet, amelyet az iskolaszék élén folytatott a polgári iskola uj épületének megalkotásánál, Kornis Gyula rengeteg fáradozását, az építési vállalkozó és az összes iparosok önzetlen és szép munkáját. Az épület minden kövéhez testi és igen sok lelki verejték tapad. Meleg szavakkal köszönte meg Kolossváry Mihály főtanfelügyelőnek a megszentelési szertartás ünnepélyes elvégzését s beszédében fogadalmat tesz, hogy az iskola egész vezetősége minden erejével azon fog fáradozni, hogy a tanulóifjúság hazafias és vallásos értelemben felvértezve lépjen ki az iskolai falai közül az életbe. Az érdeklődő közönség a himnusz eléneklése után megtekintette a modern felszerelésű és egészségügyi tekintetben is mintaszerű iskola összes helyiségeit. Az állomásfőnök nyugdíjban Váci vasúti állomás főnöke, Dede Károly főintéző május elsejével nyugdíjba vonul. Köz- tiszteletben álló, előzékeny főtisztviselő válik meg a máv. szolgálatából, kit ezért igen sokan sajnálnak is. A váci állomás uj főnöke már meg is érkezett és a tegnapi nappal megkezdte az állomás átvételét. Az utód Schultz Kornél máv. intéző, ki eddig központi szolgálatot teljesített az üzlet vezetőségnél. Preszly Elemér főispán előadásával! zár a Váci Uránia A Váci Uránia ezidei évadját, amelyet Kornis Gyula v. államtitkár, országgyűlési képviselőnk nyitott meg, Preszly Elemér dr., Pestvármegye főispánjának előadásával zárja be. A záróelőadáson, május 8-án, a Népművelési Zenekar is szerepel. VTE tenniszezői A Váci Testgyakorlók-egyesü- lctének elnöksége a V. H. utján tudatja tagjaival, hogy tennisz- pályái elkészültek és a tagok rendelkezésére állanak. SCHILLER ÍRATÓ Múltkoriban ahogy otthon jártam, Csupa derűs, vidám arcot láttam Hangos kacaj csilingelt a légben, Épp úgy mint rég, béke idejében. Egész város ünnepi-szint öltött, Áldomásra teli-pohárt töltött. Itt is, ott is vig zeneszó járta, 3okáig ért virágban a járda kereskedő, kis- és nagyiparos A jókedvtől mind, mind boritalos . . . Mért lengenek lobogók a szélben? . . . Mi történt itt ? . . . Mért zúg a sok „Éljen!“ . . . Tán a vizdij ? . . . Elengedték talán ? . . . Vagy : itt is felépül az új Tabán ? . . . S mivel úgy szép ai élet, ha páros, Még egy Kőkaput emel a város ? . . . Nyilt-tér Felhívás Weisz Fülöp Széchenyi-utca 19. szám alatti sajt- és vajüzletét átvenni szándékozom. Felhívom a hitelezőket, hogy követeléseiket 5 napon belül nálam bejelenteni szíveskedjenek. Későbbi jelentkezések figyelembe nem vétetnek. _______Lebovics Vilmosáé, Tabán-u. 19 fWlllll III IMII II1B Ilii Ulli SB— Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek Kill- és belföldi átuisiá-aok . . Vagy elkészült a Nagytemplom tere?... (Ha nem egész, legalább a fele) Megvalósult a strandfürdő álma ? Tán a „gyors“ Vác előtt is megállna? Sem ez, sem az ? . . . Mért hát e nagy öröm? (Koponyámat folyton ezen töröm.) Egyszer csak a zúgó körmenetben Jeltáblákat látok nagy tömegben. Nem az általános titkost kérik, (Úgy is tudják, hogy ezt meg nem érik) Inkább hálakiáltás az Égbe: „Csakhogy elment!“ Mért nem előbb! „Végre!“ Kiről van szó ?... Fedák ?... Titkos ?... Biller?,.. Tombolva menydörgik : Abcug, Schiller! Aki egész Vácot eldobolta, Méltó helyre került, a Poko'ba. . . . Szegény fő-fő adóbezsebelő, Kiesett kezedből a dobverő De tán amit elvesztél a vámon A Pokolban megtalálod a nyáron. Persze, ezt csak olyan formán éred, Ha sillered olcsó s tisztán méred. Akkor múltad talán elfelejtjük S uj tanyádat mi is útba ejtjük. Úri módon fizetünk majd vissza: Egész város a te borod issza. S ha a Poklot széppé varázsolod — Kevés lesz a széked s az asztalod. Pintér Imre Béla nspja Március-április hava a Sándor, József, Gyula és Bélák hónapja. Valamikor a vidám, zajos névnapok közé tartozott. Ma már a névnapi alkalom a tiszteletteljes megemlékezésnek napja. Béla napja legélénkebb volt a váci református egyház lelkészénél, Sáfár Bélánál, kit tisztelői közül igen sokan kerestek fel jó kívánságaikkal. Az isten- tisztelet után a tantestület tagjai tisztelegtek az iskolásgyermekekkel. Kedves volt az a szeretet és ragaszkodás, mellyel a kis iskolások lelki vezérüket ünnepelték. Minden osztály külön- külön »ünnepi szónokot« álli———a másárabbm gaam—— VÁ R Kölcsönök VÁCI EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Keg-yes Alapítványok Kezelősége KONSTANTIN TÉR toll. A presbitérium után az ünnepelt tisztelői s barátai üdvözölték nagy számban Sáfár Bélát, kinek lakását a déli órákra már teljesen ellepte a sok szép virág s egyéb értékes ajándék. A református nőegylet diszgyű- lés keretében ünnepelte főtitkárát, kinek egy helybeli iparművésznél remekbe készült intarziás szivar és cigaretta dobozt készíttetett, melyet tele illatos szivarokkal cigarettával s virággal közvetlen, keresetlen szavak kíséretében Reilter Józsefné átélnék nyújtott ál az ünnepelt- nek Ezt követőleg özv. Kiss Józsefné nőegyleti tag ez alkalomra irt imáját olvasta fel Sajtos Eajosné. Sáfár Béla e nem várt kedves meglepetéseket elfogó- dott őszinte meleg szavakkal köszönte meg a nőegyletnek, mely rövid fennállása óta leleményességének s életre valóságának már is sok jelét adta. iüájus elsején reviziós°est az Urániában A Váci Uránia hétfői előadásán bejelentette az előadások vezetője, hogy május elsején revíziós estét rendez a Váci LTránia. Az előadó Fali Endre dr. orsz. igazgató lesz, aki a revízió mai állásáról fog előadási tartani, de lesz még más alkalmi szám is. Hogy minden érdeklődő elmehessen, a belépés minden helyre ingyenes lesz. •OSI Április 2 6-án, szerdán 5,7 és 9 órakor Filléres Két hangos sláger 10—40 f-ig A legyencszigel Várkonyi Mihály és Dorothy Mackail Zenés opereft — Berenic Clair Április 29 és 30-án, szombat, vasárnap Elisabeth Bergner világhírű filmje AZ ÁLMODÓ SZÁJ Csak felnőtfeknek Csak felnőtteknek