Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-04-12 / 29. szám

VÁCI HÍRLAP 3 Egész vonalon fázisrendszer a forgalmi adóban! Küldöttségileg tiszteleglek a vidéki városok polgármesterei Imrédy Béla pénzügyminiszter- nél és ál adták a miniszternek a városok kívánságait felölelő me­morandumot. A miniszter barát­ságosan fogadta a küldöttséget. Kijelentette, hogy a folyó év kö­zepéig az egész vonalon beveze­tik a forgalmiadó lerovásnál a fázisrendszert. Ennek megtör­ténte után állapítják meg hogy a fázis alapon befolyt forgalmi­adó jövedelemből milyen arány­ban kapnak részesed, sl a váro­sok. Közölte még a miniszter, hogy a legközelebbi félévtől együttes számlán fogják vezetni az adópótlékokat és a b 'folyó jövedelmeket a régi arányban fogják elosztani az egyes adóne­mek között. Van már borbély, csak cigány nincs! Megírta a V. H., hogy a vár­megye alispánja elrendelte az összes kóborcigányok megnyi- rását. Fel is hívtuk tréfásan a váci borbélyokat, hogy a legol­csóbb jelentkezzék, mert csak a legolcsóbbat fogadják el. Hát je­lentkezett is Kiss jegyzőnél, aki elküldte a rendőrségre. Azonban még üt sem kaptak utasítást, ezért tovább küldték Korpás kórházgondnokhoz. Itt se tudták foglalkoztatni, mert nincs még cigány. Magára vessen a város, ha nem E sznek cigányai olcsón megnyirva! Húsvétim jo bort ÚGY, AHOGY MEGTERMETT: w 0-BOR (1928-as) 50 fill. Vörös bor DERCSÉNYI TERMÉSE Csányi-út 1. szám ihhbhbbbbhhíhmí N b Építtetők | JB és vállalkozók 1 BSB figyelmébe ■ KÜLDJÉK PESTRE rajzaikat fénymásolni. »OSALIT44 - fénymáso­latokat készít önnek Móricz Sándor H — Horthy Miklóo-út 1. sz. Melyik vendéglőben találkozzunk ? A Csáky-út 31 szám alatt, fegy- házzal szemben levő régi jóhirű vendéglőben, ahol jó ételek, ita­lok szives kiszolgálás mellett kaphatók. Naponta jó cigány­zene, 2-ig nyitva. Sok jó isme­rősöm szives pártfogását kérem Jelenffy Imrémé vendéglős Újabb tavaszi bejárások Kedves Szerkesztő Ur! Lapjában megjelent cikkek hatása alatt én is kedvet kap­tam egy kis bejárással egybekö­tött tapasztalat-gyűjtésre. Kicsa­logatott a csalóka napfény. Idei­vel tem könyebbik kabátomat, mert hittem a tavasznak s jól meghűltem. Ez volt bejárásom első eredménye. No, de azért ta­pasztalatokat is hoztam haza. Például: Oly szép, oty lelket vidító minden évben a f egy ház előtti kacagó virágágy, hogy va­lahányszor látom, mindig az jut az eszembe, hogy áldja meg az Isten azt, aki ezt odavarázsolja. Sok fát, sok virágot városunk­ba! Akkor öröm lesz itt élni. Van hely, csak akarni kell. Vi­szont a rendőrpalota előtt évek óta parlagon látjuk azt a föld- darabot, mely szinte kívánkozik virágágynak. Miért nem lehet ide is virágokat plántálni? Nem is szólva arról, mily kedves len­ne, ha a palota nagy erkélyéről is virágok integetnének nekünk. Pedig már olvastunk cikket a Váci Hírlapban, hogy városunk legyen virágváros. Ne marad­junk a cikknél! Más. A hetipiacról sietett ha­za egy egyszerűbb öltözetű asz- szonyka. Baromíikat vitt. És hogyan viite? Szépen karjára fektette, hogy ne kínlódjanak szegénykék, nem pedig fejjel le­felé lógatva. És én annak az egy­szerű asszonynak szerettem vol­na kezet csókolni, mert szép, mert jó lelke van. Csak legalább utánoznák mindnyájan őt. Más. Sétámból hazatérve még mit láttam! Ragyogó napsütés, pontosan déli félegy óra, épen ebédidő. És városunk egyik te­rén nyitva egy bizonyos gödör s ott szorgalmasan dolgoznak Öszterreicher emberei. A ra­gyogó napsütésben rettenetes bűz terjed az egész házban. És ezt pontosan ebédidő alatt kel­lett intézni. Szerencsére jött a rendőr s letiltotta a műveletet, amely minden volt, csak nem a tavasz lehelete. Kedves Váci Hírlap! Ez az én tavaszi első bejárásom eredmé­nye. Egy marék virág, melynek illatát a legutóbbi tapasztalatom adja. Ja igaz! Majdnnem elfelejtem! Mi lesz a Székesegyház terével, amely váci »Vcrsaz7/es«-nek ter­veződéit? Itt a tavasz s még sem­mi ültetés! így marad ismét a nyárra? Néhány követ már át­ültettek — azok majd csak ki­hajtanak. Egy olvasója. Expresz lopták el a biciklijét A Pestvidéki Nyomda egyik rendelője Budapestről sürgős­ségre való tekintettel expresz le­vélben küldte az elkészítendő nyomtatvány-mintáit. Postánk a rendes postajáratot megelőzve a szomszédba is biciklistával küld­te az expresz levelet. Balogh postás a gépét falhoz támasz­totta és bejött a nyomdába a sürgős levél kézbesítésére. Egy perc múlva már megint az ut­cán volt, de gépét nem látta. Pillanatok alatt lopták el és a tettes úgy eltűnt, hogy ma sem találják. AT felen és a jövő moszifa a KIf£TÚR - MOZGÓ Ma, szerdán 6, 8 és 10 órakor 10 — 40 filléres helyárakkal I Megszólalt a szivem Gusztáv Fröhlich Alpár Gitta Burleszk ______ Felvételek Magyarországon készültek! Halmay Tibor Burleszk Csütörtökön 4, 6 és 8 órakor, filléres mozin Chevalier: Kis kávéház 1 5 Dixon testvérfilmje lagypéntsken nincs előadás ! Nagyszombaton 8 és 10-kor Husvétvasárnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor Húsvéthétfőn 2, 4, 6, 8, 10-kor 30 fillértől 80 fillérig ÍTÉL a BALATON Legtökéletesebb űj magyar hangosfilm Osortos Gyula, Verebes Ernő, Medgyeti Mária, Eager Antal Ezen kívül bemutatjuk még: Szőke Szakáll legújabb magyar hangos filmjét Hiradó — Burleszk Kultúr-Mozgó jó filméivel, tisztaságával, olcsó helyáraival, kitűnő leadásával, előzékeny kiszolgálásával minden versenyen felül ál! és ezért pártfogást kérünk Bá!hoj,y emlékezete az Urániában Hétfőn ismét ünnepelt a váci Uránia. Báthory Istvánról, a nagy lengyel királyról és erdélyi fejedelemről szóiloít méltóképen Szentirmai Imre dr., reálgiinná- ziumi tanár. Az előadó régi, népszerű előadója az Urániának. Nagy figyelemmel és érdeklő­déssel hallgatták. Igen sok ne­velő erő volt az előadásban. Szinte megragadó volt, amikor a végén azzal zárta az előadást, hogy mindnyájan befejezhetjük életünket úgy mint Báthory. Él­jünk csak úgy, hogy a végén az a körünk, amelyben híven be­csülettel és szeretettel dolgozunk őszinte könnyeket hullasson. Ak­kor nagyok lehetünk magunk is. Nem hiába éltünk, méltóak leszünk a dicső nagyokhoz, ha azt mondják rólunk, amit Bá- thoryról mondtak, »ha megszü­letett, miért nem élt örökké.« Az oktató film is aktuális volt. Hol- land-Indiáról szólt, ahol most szintén forrong az élet, mert cu­kortermését tönkretette —Japán. CRegvaduii egy biciklista Márik Árpád újpesti kifutó vasárnap biciklin Vácra rándult ki. Hazafelé tartva a Szenthá­romság-téren, a rendőrség előtt elütötte Scheffer Andrást. A biciklista anélkül, hogy megállt volna, hogy az öreg ember se­gítségére siessen, tovább szágul­dott. De már többen üldözőbe vették a lelketlen fiatalembert. Pullmannék háza előtt tartott, mikor szembejött vele Bercsé­nyi detektivfelügyelő, aki hal­lotta a nagy »fogják meg« kiál­tozást és elébe állt. Eddig senki sem merte útját állni, mert min­denkit lelövéssel fenyegetett. A biciklista azonban egyenesen ne­kihajtott Bercsényinek is és el­ütötte, Bercsényi azonban esté­ben még rúgott egyet a biciklista felé, hátha eltalálja. El is érte a kerékpárt a rúgás, mire a bicik­lista nagy Ívben repült az úttest­re. Bercsényi mindjárt nyakon csípte és vitte be a rendőrségre. Márik Árpád még ma is a hűvö­sön ül, hogy személyazonossá­gát megállapítsák és megindít­sák ellene az eljárást. EK XEII REKLÁM €§AK AJÁILAT Férfi ing, jó minőség _ 3.50 P Kitűnő mintás zokni__ _ 0.65 P Női kesztyű, divatos ____ 1.15 P Viszkóza selyemharisnya 1.78 P Egyéb úri és női divatáru-cikkek­ben nagy választék és olcsó árak a narisnyaáruházban Vác, Szóchenyi-utca 3 11916|932. tkvi szám. Árverési hirdetmény-kivonat Pethes Alfréd és Schmidt és Csássár bpesti bej. cég vegrehajtatók- nak Nagy Margit végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvl hatóság a végrehajtási árverést 2306 P 39 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a váci kir. járásbíróság területén levő, Alsógöd községbenfekvő és az alsógödi 261 sz. tkvi betétben Afl sor s 525 hrsz alatt foglalt ház és bettelkekre 3223 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1983. évi április hó 27. napján délután 2 órakor Alsó­göd községházánál fogják megtartani. Az árverés alá eső ingatlant a Buda­pesti Kisipari Hitelintézet érdekében a ki­kiáltási ár felénél, Pethes Alfréd érdekében 8199 P-nél, Schmidt és Császár érdekében 10749 P-nél, dr Ányos Lajos érdekében 18608 P-nél, dr Deutsch Albert érdekében 18639 P-nél, dr Korányi Károly érdeké­ben 18906 P-nél, és az Országos Társa­dalombiztosító Intézet váci kirendeltsége érdekében 18971 P 47 f-nél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az árverezni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/#-át kész­pénzben, vagy az 1881. LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óva­dékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. LX. te. 147., 150., 170.. §§., 1908. XLL te. 21. §) Áz, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki nem akar, köteles nyomban a kiki­áltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908. XLI. 25. §). Vác, 1933 január hó 18-án. Pártos s. k., jb, alelnök A kiadmány hiteléül Pivko irodatiszt

Next

/
Thumbnails
Contents