Váci Hirlap, 1931 (45. évfolyam, 1-96. szám)

1931-02-22 / 15. szám

6 VÁCI HÍRLAP ^Dugulás és aranye»'es bánfalmak, gyomor- és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát és derékfájás ellen a természetadta ,Ferenc Jóxsef* keserűviz, naponként többször bevéve, hathatós segít­séget nyújt. Tudományos meg­figyelések beigazolták, hogy a Ferenc József viz alhasi meg­betegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. A Ferenc Jáxsef keserűviz gyógyszertá­rakban, drogériákban és fűszer­üzletekben kapható. A fegiencek vittél?: be baldokié felüf*ye!pjiiket Mint annyiszor, kedden reg­gel korán négy névtelen fe- gyenccel lement az alsó kerLte- leprc Galántai János felügyelő. Ott dolgoztak az ő felügyelete alatt úgy nyolc óráig, mikor a felügyelő egy jajkiáltással ösz- szeesett. A gondozására bízott fegyeneek bevitték Galántait a szobába, de mert nem lett job­ban, hazahozták Árpáa-utcai la­kására. A szegény ember otthon csakhamar kiszenvedett, mond­ják, hogy harctérről hozott szív­baja ölte meg. Temetése csü­törtök délután ment végbe, utol­só útjára elkísérte Rusztek La­jos dr. igazgató vezetése alatt a fegyintézet tisztikara és egy fél­század fegyőr. A Reménység sakk­és verseny eredményei A Reménységben rendezett sakk- és ping-pong versenyei be­fejezést nyertek a következő eredménnyel : Sakkversenyben I. Konecsni Árpád VRE 7 ponttal, Il ik Gom- bik Géza VRE 6V2 ponttal és III. Eckhardt József VRTSE S1/^ ponttal. Ping-pong versenyben: I.Ko- czor N. VRE., /I-ik Vargadi Sándor VSE és Ill-ik Horváth Kálmán VSE. A versenydijak kiosztása va­sárnap délelőtt lesz, melynek át­vételére ez úton hívja meg az egyesület a győzteseket. Vác elhagyta Esztergomot Mióta világ a világ Esztergom lakosság szempontjából mindig előbb járt Vácnál. Most történt meg először, hogy Vác a nép- számlálás adatai szerint elhagy­ta Esztergomot. Az összegezett adatok szerint Esztergomnak 1930-ban 18,427 lakosa van, eb­ből 8438 férfi, 8912 nő. A nők száma tehát jóval nagyobb, mint a férfiaké. A szaporodás 1920-tól körülbelül csak 400 lé­lek. Van 537 iparosa, 177 ke­reskedője. Csupán 154 üres la­kást Írtak össze Esztergomban. Mechanikai kerékpár, varrógép avitómuhely Vácon, Görgei-utca 37 (Hering-féle ház) Értesítem a mélyen tisztelt közönséget, hogy kerék­pár, varrógép, gramo­fon, Írógép, gyermek- kocsi, gyermek baba­kocsi, gyermekjátékok ; és e szakmába vágó bár- ; milyen munkát vállalok. Szives pártfogást kér Kőhalmi Károly mechanikai műszerész Farsangi bálkirálynö a VAC-ban A Váci Atlétikai Club szom­bat este tartotta farsangi jelme­zes táncestélyét a Kúrián, a szo­kásos bálkirálynő választással. A gyönyörűen díszített terem zsúfolásig megtelt táncoló pá­rokkal és a kitűnő zene mellett reggel 5 óráig nagyszerű han­gulatban ropták a táncot. Far­sangi bálkirálynő Tolerián Fe- rencné lett szép és ötletes jel­mezével. II. dij nyerlese Zalaba Ilonka, a III. dijat Gerencsér Manci nyerte. Ezúton mondunk köszönetét mindazok­nak, kik a mulatság sikeréhez bármilyen módon segítségünkre voltak. Felülfizettek: Quell Rudolf, Tolerián ! Ferenc 10 —10, Ácsai Mihály, Urbán Jó- ! zsef 7'40— 7'40, Hliniczky Endre 7, Bánffy ! György, Pácolt Ferenc, Együd Károly 6 — 6, Tenczel István, Schoffer Ede, Gavenda Já- ! nos, Meiszinger Henrik, Simonek Antal, j Gönczi László, Rozgonyi István, Báiint Jő- : zsef, N. N. 5-5, Gutschik Jenő 4, Farkas i István, id. Rasztó Ilés 320—3 20, Szűcs János, Galántai József, Iván Adolf, Kul- i kányi András, Takács Lajos, Böhm Lajos, Rosenfeld Ferenc, ifj. Hornyiczky István, ! Hornyiczky József 3 — 3, Kollár István 2'50, Molnár István, Kiss Lajos, Scheffer Ferenc, i Szilágyi Lajos, Horváth Kálmán 2—2, N. j N. 1 60, Nyitrai István, Máté Ferenc, Tóth Gizella, Fries Ferenc, Perlusz Aladár, Er­dős N., Heksch Imre 1 20 —1'20, N. N. 1, Schoffer Ferenc 0'80, N. N. 0'60 pengőt. Külön is köszönetét mondunk Gönczi j László úrnak az Ízléses tárcrendekért és szépségversenyre adományozott szavazó­lapokért. A VÁC elnöksége. Nyolcvankilenc új kutat fúrtak a Vízművek A Fővárosi Vízművek beruhá­zó programjának első részét a belügyminiszter már hetek előtt jóváhagyta, de akkor függőben hagyta a munka tervek egyik na­gyon fontos részének, az uj bu­dai vizműteleppel kapcsolatos kútfúrásoknak engedélyezését. Ál őst megérkezett a belügymi­nisztertől ennek a beruházásnak az engedélyezése is. A szent­endrei sziget déli csúcsán nyolc­vankilenc kutat fognak fúrni, a melyek az egyidejűleg létesíten­dő budai vizfnűtelep vízellátását fogják szolgálni. A kútfúrások­kal kapcsolatban a Duna medre alatt alagutat fúrnak, amelyen át a kutakból összegyűj tött víz­mennyiséget szállítják a budai oldalra, az ott készítendő viz- műtelephez. Ezek a munkálatok az uj telep gépházának beren­dezésével együtt 8,677.000 pen­gőt tesznek ki. A belügyminisz­ter kikötötte, hogy a munkála­tok végrehajtásánál szakköze­gei ellenőrző működést fejthes­senek ki. A belügyminiszteri jó­váhagyás alapján a kútfúrások már a legközelebbi napokban megindulnak. A többgyermekes családi- fent art 5 üt adójának csökkentéséről A pénzügyminiszter rendele­tet adott ki, melyben kimondja, hogy két gyermeknél az évi 1100 pengős összjövedelem, a három gyermeknél az 1200 pen­gő, négy gyermeknél az 1400 pengő, öt gyermeknél 1600, hat gyermeknél az évi 2400 pengő adóköteles összjövedelem men­tes az adó alól. Az alkalmazot- ; lak jövedelme két gyermeknél az évi 3700 pengő, három gyer­meknél 3800 pengő, négy gyer­meknél 4000 pengő, öt^ gyer­meknél 4200 pengő, hat gyer­meknél 4400 pengő szolgálati illetmény és szolgálati ellátás nem esik jövedelem adó alá. Az adózó közös háztartásához tar­tozó gyermekek alatt a közös háztartásban élő, illetőleg önálló keresettel nem biró törvényes törvényesített, vagy örökbefoga­dott gyermekeket és unokákat kell érteni. A VSE házi borversenye és propagandája Azok. akik a VSE sportéletét irányítják, gyönyörködve nézik azt az igazán értékes sportmun- kát, ami az egyesület helyiségei­ben immár huzamosabb idő óta folyik. A VSE agilis vezetősége egy az utóbbi időben Magyar- országon is térthóditó, minden élő sp or tál akid a l ajtaján bebo­csátást követő uj sportágat, az ökölvívást honositgatja. Ennek az uj sportnak bevezetésére nagyszerű alkalom kínálkozott, amikor a közelmúltban váro­sunkban telepedett le sportkö­rökben előnyösen ismert Ard'e- lean Mihály könnyűsúlyú hoxo- ló, boxtréner, aki sportfanatiz- musától vezetve jelentkezett a VSE elnökségénél, ahol termé­szetesen örömmel fogadták. Ár- deleán mester rögtön munkához látott és megszervezte az egye­sület újonc boxcsapaíát, akiKet nagy szeretettel és nagyszerű eredménnyel oktatgat. Miután az a csupa ifjú iparosból álló csapat pompásan haladt egy há­zi verseny keretén belül a nyil­vánosság elé kívánja őket vinni, hogy Vácon bemutassa a boxot. A háziversenyt megelőzően Un­tenecker József az FTC, a m. kir. Ludovika Akadémia, a Ála­gyar Ökölvívó szövetség olim­piai trénerje tanítványával, Ko­vács Károllyal az FTC s. tréne­rével bemutatják az ökölvívás előgyakorlatait és pedig : kötél- ugrást, árnyékboxolást, fekvő és álló tornagyakorlatokat, szabá­lyos és szabálytalan ütéseket, majd azután egy három mene­tes akadémia mérkőzést vívnak. Az akadémia után a VSE ifjú ökölvívói háziverseny keretén mutatják be tudásukat, ahol a középsúlyban Untenekker Jó­zsef tanítványa, az újonc Tóth Sándor budapesti vendég lesz az egyik VSE ökölvívó ellenfele. Á háziverseny befejezéséül Arde- leán mester stafétázik 4 tanít­ványával. A verseny Hliniczky- nél február 22-én d. u. 1/25 óra­kor kezdődik. Amint az elője­lekből látható s bemutató házi­verseny iránt városszerte nagy az érdeklődés. A háziversenyen minden sportbarátot szívesen lát a VSE elnöksége. Kitűnő jó minőségű safáttermésű bor kapható Őzt . lio5 osué 11 ál. Kert-utca 8. sz. 1 liter új bor 60—70 fillér, 1 liter ó bor 80—90 fillér APRÓ HIRDETÉSEK. fillérért közölheti hirdetését ebben a rovatban mindenki. ? hold szántó és gyümölcsös, felsőváros közelében, eladó. Fogtövi-utca 8. Oroaaki á Oiófatörzsek eladók, Fürdő-utca 5. Ház, Báthory-utca 20. szára eladó. Bő-, vebbet Kossuth-utca 5 alatt 7 Csekei új asztali bor 50 f-ért, Szikra ó asztali bor 60 f-ért Góts J. Viktornál kapható. % Kiadó Géza király-tér 1/a. sz. alatt 1 2 szobás melléhelyiségekkel, 1 7 szobás összes mellékhelyiségekkel, az utóbbiból alakítható, esetleg 4 és 2 szobás lakás. Használt gramofon lemezekkel ol­csón, részletre is eladó. Gahlen, Jókai-u. 3 Sajáttermésü boraim kimérését meg­kezdettem. Literenként 70 fillér Bernáth András, Kossuth-utca 8. Szép kútkeret és vörösmárvány kút- fedökö eladó. Horthy Miklós-út 3. szám (a Kőkapunál) Friss macesz minden időben kapható Kohnnál, Rév-köz 1 Ház, nagy kerttel, 3 szoba, konyha, fürdőszoba összes mellékhelyiségekkel május 1-re kiadó Deákvári-főút 9 alatt 2 szobás utcai lakás Badapesti­főút 25 alatt május 1-re kiadó. Bővebbet özv. Korpás Lajosnénál, Kert-u 8 4 Adómentes családi ház 150 öles tel' ken (3 szoba, konyha, mellékhelyiségek vízvezeték, gyümölcsös) eladó. Bővebbet Mező-utca 56. Modern villa, különálló, Deákváron. (2 szoba, fürdőszoba, mellékhelyiségek) ki­adó május 1-re Deákvári-főút 40. Háló, ebédlő és szalon garnitúra eladó. Kossuth-utca 5. 4 Üzemi munkára ügyes leány felvé­tetik. Bokor fehérnemű tisztitóüzeme, Mária T.-rakpart 1 Tanulónak ügyes fiút felveszek. Szed- lacsek Ferenc kocsi-, és sportcikk-készítő Vác, Burgundia-u. 6. Törökhegyen 1049 Oöl csemege­szőlő terület szabadkézből eladó. Vác, Hattyú-u. 4. 3 Gimnazisták tanítását vállalom Ma­gántanulókat is jutányosán. Tihanyi Buda- pesti-főút 19. Kiadó a központban, szép úri házban, egészséges, tiszta, száraz, alápincézett 3 szoba — 1 különbejáratal — konyha, speiz, melléhelyiségekkel máj. 1-re. Bővebbet a> gimn. portásnál. Egy szobás ház, 200 O-öIes te­lekkel elköltözés miatt sürgősen eladó. Deákvár, Alsó-u. 32. 2 3 szobás emeleti lakás vízvezetékkel, és mellékhelyiségekkel aug. 1-re kiadó. Bpesti-főút 22. 4 Tisztaság szerető, rendes, jobb házból való, 14-15 éves, ügyes leányt ke­resek, aki kedvvel végzi a házimunkákat. Csányi-körút 2 2 Mégy drfe 500 literes uj hordó, 1 db 600 és 1 db 500 literes öreg hordó eladó Hekschné), Görgey-utcaJü _______________ Vendéglőbe italmérési alkalmazott kerestetik Bővebbet Árpád-utca 42 Elsőrendű égetett meszet legolcsób­ban Krajtsovits porcelángyárban szerez­hetjük be _______________8 Elveszett a Burgundia-utcától a Rá- kóczy-útig terjedő útvonalon 16-án d. u. 2—3 között egy fehér bőrtárca benne 12 P. A megtaláló vigye Burgundia-u. 7 alá. Vsztartány Kossuth-tér 5. 4 hl , 5 mm. erős lemezből, garancia mellett, jutányos áron eladó. Alpári lakatosműhely. Bódé, a piactéren, jókarban, szabad­kézből azonnal eladó. Bővebbet Kossuth- utca 22. szám. _____________________ Egy kirakat teljes felszereléssel, ro­lóval eladó. Kossuth-utca 22. ___________ 2 hold föld Gombáson (fele szántó, fele gyümölcsös) szabadkézből eladó, özv Drajkó Jánosné, Füredi-utca 2. ____ 2 Február 13-án, pénteken, a széna­piacon a kocsiról leesett négy csomó széna, azon ember és asszony, aki látta, jelent­kezzen Horváth-mosodában, Dombai-utca 2. A jelentkező ihö jutalomban részesül. 4 Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon — Felelős üzemvezető: Kozma Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents