Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)
1930-11-02 / 82. szám
VAU HÍRLAP Bakos Józsefnek Nagyon megtisztelt Bakos József polgártársam azzal, hogy mulkori vezércikkem egy részét elolvasta, de, ha már a cikkre válaszolni akart a saját reputációja érdekében a cikk végét is el kellett volna olvasnia. Ebben az esetben észreveszi, hogy egy malomban őrölünk s a válaszirás nem éppen könnyű munkáját megtakarítja s érvek helyett nem kell a személyeskedés terére lépnie. Cikkem utolsó mondatának a lényege ugyanis az, hogy csak az elméleti iparpártoláshoz elég a közönség jóakarata, de a valóságos iparpártoláshoz, vagyis a vásárláshoz, nem elég. Amig a vevő keresete nincs arányban a vásárlandó áru értékével, addig azt nem birja megvenni. Amig az illetékes tényezők nem teszik lehetővé, hogy vagy az iparos olcsóbban dolgozhassák^ vagy a fogyasztó többet keressen, addig nincs elegendő vásárlás, nincs forgalom, tehát nincs boldogabb magyar élet sem. Én elhiszem minden iparos polgártársamnak, hogy például a 24 pengőért árult cipő neki magának 22 pengőben van a mai anyagárak és súlyos közterhek miatt ^Ezt más cikkre is elmondhatnám); de ők is higyjék el, hogy a vásárló közönség Legnagyobb részének a keresete jóval kevesebb, mint békében volt s különösen kevesebb annak a vásárló ereje, tehát kevesebbet vásárolhat és kénytelen az olcsót keresni. így azután az iparos és kereskedő keresete is kevesebb lesz, s minthogy egyúttal ő is fogyasztó, ugyanabba a helyzetbe kerül, mint a munkás és a tisztviselő. Amikor tehát én elhiszem Bakos József úrnak, mint iparosnak, hogy nyolcszor három valóban huszonnégy; Bakos József úr is mint fogyasztó higyje el nekem, hogy a huszonnégy sem a nyolcban, sem a tizenhatban nem foglaltatik. Andor Károly •< CURIfl-MOZGÓ >• SZOMBAT VASÁRNAP November 1— 2-án 5, 7 és 9 érakor Madonna a tisztító íííaben Dráma 8 felvonásban. Főszereplők: Várkonyi Mihály, Camilla Horn Budapesti megjelenés előtt! Nanette, te édes... Vígjáték 8 fejezetben. Főszereplő: Hans Junkermamn Villanyerőre berendezett homorú- horotvaköszöriildc 75 Mindenféle oltókéseket, zsebkésekeket, konyhakéseket, hajvágógépeket, ollókat, borotvákat és borotvapengéket ieg0|CSÓbbaR csak szakembernél vásárolhat!! IjA&WjIjÚ IMIIK késműves és műköszörűs Vác, Széchenyi-utca 20. sz. Köszörülés és javítás olcsó áron, gyorsan készül. KfyehklKek nagyban ín kaphatók! Építhetjük a polgári iskolát! * A miniszter még ebben az évben ad százezer pengőt! A váci polgári fiúiskola épilése végre rendes vágányokra jutott és már a jövő tanévre benne meg is kezdhetik a tanítást: legmerészebbek álma van megvalósulás előtt. Iíornis Gyula államtitkár felkereste miniszterét, ki előtt kijelentette, bogy erkölcsi elkötelezettsége van már évek óta szülővárosával szemben: meg kell épiteni a polgári fiúiskoláját. Más városok, sőt községek később kaptak polgárit s már áll az épülete is, a váci negyedszázad előtt létesült és még mindig szükségépületben szorong, ezzel az elemi iskola fejlesztését gátolj a. Klebelsberg közoktatásügyi miniszter államtitkárjának előterjesztését honorálta és kijelentette, bogy a munkanélküliség megI váci szegényeknek nem keli ez ingyenebéi! Pénzt és megint pénzt kémek! A polgármester utasítására Gursz- ky Rezső clr. főjegyző a negyedmesterek által szegénykatasztert állíttatott össze, A város hivatalos közegei minden házba bementek és felírták, kik vannak munka nélkül, kik nem dolgoznak önhibájukon kívül, kik a közellátásra szoruló aggok és gyermekek ? Ebből az alapos összeírásból az olvasó rögtön sejtheti, hogy mindenkit, kivétel nélkül (még a koldusokat is felvették a kataszterbe, hogy kimutathassák, ki szorul köz- ellátásra. Meglepően keveset találtak: kéiszúzhetvennégy Vácon a munka- nélküli és a közellátásra szoruló öreg. A szegényakció most meginduló munkájában tehát naponta kétszázhetvennégy munkanélküliről, keresetképtelen öregről és anyátlan gyermekről kellene gondoskodni, ha... Nem olyan könnyű jószivvel adni. Kell, hogy azt el is fogadják 1 Most kiderült, hogy a váci szegények és munkanélküliek túlnyomó része nem fog elmenni a szegénykonyhára, nekik nem kell az ingyen ebéd ! A fertálymesterek ugyanis, midőn a katasztert összeállították, kérdést intéztek hozzájuk, hogy mit várnak, mit kérnek ? Egyik cipőre pénzt, másik fehérnéműre pénzt, harmadik házbérre pénzt. Elsőtől a századikig, a kétszázadikig mind pénzt és pénzt — a saját kezeihez. Nem elég, hogy fehérneműi üt kaphat, hogy fával, szénnel megajándékozhatják, hogy nem halhat éhen és nem fagyhat meg a télen senki Vácon és határában, nekik más nem kell, csak pénz, de az is saját kezükhöz, hogy ők rendelkezhessenek fölötte és oda fordíthassák, a hova akarják ! Egye rögtön észre lehet venni, hogy az idén titkos erők működtek közre, hogy ne mondjam : jól elvégezték felvilágositásukat! Önérzetemelés címén gyönyörűen elvégezték vállalt munkájukat, mert elhintették az elégedetlenség magját. Jól tudták ugyanis, hogy semmiféle jószivű akció pénzt nem fog osztani, hanem mindent természetben ad ki. Ebédet, fát, szenet, ruhát szívesen, de pénzt soha ! A kommunistáknak nem is az kell, hogy a szegény megéljen. Nekik példa kelt, hogy meghaljon és ezzel agitáljanak, izgassanak. Ezért kapták a váci szegények a kegyetlen tanácsol. szüntetéséhez Vácon is hozzá akar járulni és az épitkezéswez még ebben az évben a polgári iskolai alapból százezer pengői ki- ulalványoz, a hiányzó harmincezer pengőt pedig jövő évben adja. Az örömhírt "Vác nagy fia pénteken hozta meg városunkban és azt először Koloss- váiry főtan felügyelővel, Kokovay iskolaszéki elnökkel és Krakker polgármesterrel közölte. Nemsokára elterjedt a városban és mindenütt nagy megelégedést keltett. A váci polgári iskola építését tehát még a késő őszben meg lehet kezdeni, mert az építési összeg java részét a közoktatásügyi miniszter azonnal utalványozza. Olyan szép ajándék, melyért hála és köszönet jár a miniszternek és kiváló államtitkár iának. Vác társadalmát azonban nem femes szándékától eltéríteni. Teljesíteni fogja kötelességét és bizonyos az is, hogy a szegénység meg fog győződni arról, hogy szívtelen izgatok kezében ők is csak agitációs anyagok, a kiknek nem a boldogulásuk és megélhetésük a főcél, hanem hogy az elégedetlenséget szítsák és céljaikra felhasználják. Csak mig erre eszmélnek. ne múljék gyorsan az idő. Mert ha későn tudják meg, itt a tavasz és akkor már nincs kenyér, nincs támogatás, de az elkeseredés nagyobb lesz. Vagy ez is a kommunisták pokoli célja ? Elnökválság a verőcei MAfiS^.-ban A Mansz négrádverőcei csoportja Mohos Jánosné elnöklésével vasárnap tartolta meg rendes évi közgyűlését, mely egyszersmind tisztújító is volt. Öt éven ügybuzgó elnöknő betegsége folytán ugyanis lemondod és helyette özv. Walcz Rezsőné állott a vezetőség élére. A szép számú közönség közi ott láttuk a váci Mánszot, Petrikovichné elnöknővel az élén, a marosit, Ághué Szalmáry Margit vezetésével, kik sajnálattal vették tudomásul Mohos Jánosné távozását, ki a nehéz viszonyok dacára is felvirágoztatta a verőcei kis csoportot. Több beszéd után a központi titkár, Pintér Sándor is felszólalt, tolmácsolva Tormay Cecil országos elnök üdvözletét a verőcei Mansznak. B evissziik iizletéőe a vevői, fia hirdetéséi a VÁCI HIHLAVnAH KÖZLI Adják vissza a hajnali vonatot! Az október elején életbe léptetett téli menetrend több korlátozást tartalmaz. Legjobban azokat a munkásokai sújtotta, a kik vidéken laknak és a kora reggeli órákban, mikor a polgárság tekintélyesebb része még alszik, vonatra ül, hogy a fővárosban és környékén betevő falatját megkeresse. Megszűnt a reggel 4 óra 40 perl|. vonat s azóta a munkások idejében nem tudják munkahelyeiket elfoglalni, a munkaadók pedig a mulasztott időt a keresetből levonják. Most kérvényt szerkesztettek a Vácon lakó fővárosi munkások a vonatvisszaállitása érdekében s azt felvidék a polgármesterhez. Természetes, hogy a polgármester meleg ajánlással továbbította a máv. igazgatóságának, melynek szociális gondolkodását meg kell mutatnia és a vonalot bizonyára újra megindítja. Jő adag szivtelenség ke!) hozzá . . . Most, mikor mindent el kell követni á munkanélküliség megszünte- tésére s a szegénység felsegélyezésére állam, város, társadalom összefog, egy váci háztulajdonos feleségéről levelet irt egyik lakója, hogy milyen szívtelen. A novemberi fertály elkövetkezvén — mondja a levél Írója - összeadtam minden pénzünket: Hatvan pengőt kellett volna lefizetnem negyedévi házbérben, de csak huszonkettő volt. Eérjem öt napja semmi keresetet sem hozott haza, két erős fiam hat hete munkanélkül van. Azt sem tudom, mit eszünk holnap. Mégis bevittem a pénzt és kértem, hogy fogadja el havonta a házbért, ameddig ez a nagy nyomorúság tart. Gondolja, szerkesztő úr, hogy elfogadta? Visszautasította a pénzt azzal, hogy neki a negyedévi házbér kell.- Nem tudunk fizetni ! Van három férfi a háznál, azoknak mindegyiknek téli kabátja, vigye mind a hármat zálogházba, abból kikerül a házbérfertáR ... Így a szívtelen háziasszony. Figyelmeztetjük a háztulajdonosokat, hogy az a miniszteri rendelkezés, mely a házbérnek havi részletben való fizetését megengedi, még mindig életben van, tehát a lakónak nem kell könyörögni azért, a mihez neki joga van. l>un ap a r t on két utcai szoba, külön bejárattal, azonnal kiadó. DDSG hajóállomás épületében Városi Városi r E (TALU) Egy szép asszony izgalmas regénye, 9 fej. VILÁGATTRAKCEÓ NOVEMBER 1—2-ÁN 5, 7 ÉS 9 ÓRAKOR Városi Városi