Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)
1930-09-17 / 69. szám
VÁCI HÍRLAP 3 R Udci Urán ia megnyitója (^5 /\B I TO A szép Pixavon-haj oíyan lukszus, amit mindenki megengedhet magának. laza teltséget és uj fényt ad hajának. Egy kis csomag 2 mosásra elég és ára csak 36 fillér. A Pixavon-shampoon teljesen mentes a szódától. Az iskolánkivüli népművelési bizottság ezidén majd egy hónappal előbb kezdette meg ismeretterjesztő előadásait. Nyári meleg volt még hétfőn este, i mégis félig megtelt a Filmszínház helyisége, pontosan 211-en jöttek el, hogy a Váci Uránia megnyitóelőadásán részt- vegyenek s hallgathassák Bán Mártont, aki a váci szabadoktatásnak régi apostola, a Váci Urániának is legnépszerűbb előadója. A hivatalos dolgai miatt akadályozott polgármester helyett Szentgyörgvi Gusztáv népművelési gondnok, a Váci Uránia igazgatója nyitotta meg néhány szóval az idei ciklust s bejelentette, hogy az iskolánkivüli népművelési bizottság nem elégszik meg ez idén sem ismeretterjesztő előadások rendezésével, hanem sok új értékes könyvvel szaporított könyvtárát is megnyitja a jövő vasárnapon s tanfolyamokat is rendez jelentkezők számára. Legelsőében is az írni-olvasni nem tudók részére analfabéta tanfolyamokat ^szeretne rendezni a bizottság s azért arra kért mindenkit, hogy beszéljék rá analfabéta ismerőseiket a jelentkezésre, amely az idén is a hivatalos órák alatt a polgármesteri hivatalban történik. Uj dologként jelentette be a gondnok, hogy zenekari tanfolyamot is rendez a bizottság elegendő zenekedvelő jelentkezése esetén. Szívesen látnak kezdő és haladó zenekari tagokat, hogy igy megalapozzák egy váci műkedvelő, később esetleges szimfonikus zenekar alapjait. Jelentkezések a gondnoknál történhetnek, de lehet írásban is jelentkezni s a jelentkező cédulákat bele lehet helyezni a Váci Uránia leveles ládájába a Városi Filmszínház előcsarnokában, ahová azokat a szavazólapokat is elhelyezik, amelyeken a Váci Urániára való kívánságaikat jegyzik fel a váciak. Eddig is már sokan szavaztak, lehet még továbbra is s az egész év folyamán. A véleményeket, a kívánságokat a bizottság s a Váci Uránia vezetője figyelembe veszi, a lehetőség szerint honorálja. Bán Márton, a piarista gimnázium lm igazgatója tartotta meg ezután nagy figyelemmel kisért előadását nyári, balkáni utazásáról. A megnyitó előadáson Szerbiáról szólott az ő szokott közvetlen, derűs modorával, a sok hasznos ismeret közé mindig fűszert is bőven vetve. Gyönyörű felvételei, maga készítette diapozitiv-képei egy külön gyönyörűség, előadás nélkül is kész élvezet. Szép irredenta gondolat is kifejezésre jutott az értékes előadásban, kidomborította, hogy mit vettek el tőlünk a szerbek Trianonnál. Meleg taps jutalmazta az érdekes előadást. Bán egy hét múlva folytatja előadását. ,,Nuri, az elefánt“ igen érdekes, élvezetes és tanulságos indiai ismeretterjesztő filmmel zárult a Váci Uránia megnyitóelőadása, amely után a következő már valószínűleg zsúfolt házban fog lefolyni.______ _ Amíg egy gyilkosság eljut odáig Egy búcsúsnak levágták a fejét, a másik orrvérzéstől elvérzett! — újságolták vasárnap az egész városban s a kocsmákban, a dunanarti korzón, mindenfelé erről tárgyaltak, annyira, hogy egy riport-lap már rendkívüli külön kiadást csinált volna belőle. Véres mészárlástól visszhangzott a város. Mások arról tudtak, hogy egy fiatal falusi gazdaember tetten érte egy fiatal falubelijét s féltékenységében torkon szúrta, de úgy, hogy azonnal meghalt, utána pedig az asszonnyal végzett. Történt pedig? Marcalik János nőtincsi földműves falubeli búcsúsokkal bejött szombaton Vácra s a Hétkápolnánál aludtak. Reggel felé Marcalik megszomjazott s a forráshoz ment vízért. Útközben éretlen suliancok támadták meg, se szó, se beszéd, torkonszúr- ták. A kés a nyeldeklő és az ütőér között hatolt a torkába. Ha pár milliméterrel jobban balra éri a szúrás, ütőerei vágja át és menthetetlenül elvérzik. Csodálatos véletlen, hogy a súlyos seb ellenére életben marad, 20 napon belül el is hagyhatja a kórházat. A tettesek után rendőrségünk és csendőrségünk is nyomoz, mert elmenekültek. @8em a mozdony gá&oSia el Acél János 17 éves váci földműves-fiú apátián, anyátlan árva gyerek volt s itt-ott dolgozgatott, ha kapott éppen munkát. Máról-holnapra tengette életét s bizony, a sors nem sok jóval kecsegtette. Gyakran panaszkodott barátainak, hogy nem bírja az életet, öngyilkos lesz. Barátai kinevették. Szombaton délután is azzal búcsúzott barátaitól, hogy régi tervét aznap valóra váltja. Nem hittek neki. Kiment fél öt tájban a Lemezgyár fölé s várta a pesti vonatot. Amikor az Vácot elhagyta s a mozdony kö- zelgett, az első pillanatban megijedhetett tervétől, mert nem a mozdony elé vetette magáit. De aztán már ura lett elhatározásának s a vonatvezető kocsijának kerekei közé beugrott. A kerekek derékban szelték ketté árva Acél Jánost. I főváros vámja és a szomszéd községek és városok a vármegyén Pestvármegye közgyűlésén Tihanyi Kálmán élesen kelt ki a székesfőváros kövezeti vám politikája ellen, amely kövezetvám Pestvármegye iparos, kereskedő és gazdatársadalmának helyzetét az amúgy is elviselhetetlen közterhek folytán tarthatatlanná teszi. Tihanyi felhívta a vármegye figyelmét s adatokkal igazolta, hogy e súlyos vámok miatt a pestkörnyéki városok iparosai kénytelenek üzemüket a pest- környéki városokból a fővárosba áthelyezni, hogy ez által az elviselhetetlen kövezetvám terhei alól mentesüljenek, amiáltal ezek a városok elvesztik fentartásuk terheinek igazi viselőit. Tűrhető-e tovább ez az állapot? A vármegye februári közgyűlésén e tárgyban már határozott — folytatta Tihanyi — s bár elhiszem, hogy e tárgyban a főispán és alispán úr mindent elkövetett, hogy a fővárost jobb belátásra bírja — az eredmény mégis elmaradt, amibe az iparos, kereskedő és gazdatársadalom belenyugodni semmi szin alatt sem hajlandó. Itt Viczián törvényhatósági bizottsági tag közbeszólt. — Csak nem akarnak tüntetni ?, mire Tihanyi a közbeszólóhoz fordulva kipirult arccal a következőt mondotta: Az iparosság senkitől sem tanácsot, sem oktatást nem fogad el gazdasági érdekeinek küzdelmeiben s ha a bizottsági tag úrnak kellemetlen az iparosságnak ez a megmozdulása, úgy járjon el a kormánynál, hogy a fővárosra gyakoroljon nyomást, hogy az iparos, kereskedő és gazdatársadalom e panasza megszűnjön. Tihanyi további beszédében arra kérte a vármegyét, hogy mint egy tömör egység álljon a vármegye iparos, kereskedő és gazdatársadalmának e jogos panasza mellé. Erdélyi Lóránt alispán azonnal válaszolt Tihanyi beszédére. Elismeri a panaszok jogosságát s jelenti, hogy úgy a főispán, mint ő, többször eljárt a fővárosnál, de sajnos, eredménytelenül, nézete szerint azért, mert az új fővárosi törvény, valamint a választások előtti helyzet folytán eredmény még nem volt elérhető. Javasolja, hogy a vármegye most már hivatalosan írjon át a fővároshoz, hogy ezt a kérdést végre megnyugtatóan rendezzük. ÁI VÁCI HÉT Ennyire nincs munka ! A legfrissebb munkanélküli kávéházi vicc: Egy ember álldogál egy daxlival. Azt kérdik tőle: — Mifajta kutya ez ? — Agár. — De hiszen az agárnak hosszú lába van ... — Ennek is az volt, mielőtt elkezdtünk Vácon munka után járni. * A kis nyelvész Hölgyek beszélgetnek. Több csoportban. Az egyik csoportban készülő uzsonnáról. Odamegy a másik csoportból egy hölgy. — Készültök valamire, Lujzikám? — Igen! Egy kis délutáni lumpolás! — Dezsőné lesz! — Áh, dehogy! A cukrászdában tartjuk! * m indent csak egy óéiért í Ifjú művészünk nagyon szeret enni. Mindenhova elmegy, ahol esznek. Egyik délután egy társaságban egy ragyogó váci kislányról beszélnek, helyesebben a szépségéről. Pazar jelzők pattognak. — Ennivaló! — mondja az egyik. Művészünk csak a végszót hallhatta s már rohant oda. — Mi az? Hol lesz ma vacsora? * Mai gyermek Egy váci családban három apró kislány van. 7—9—11 évesek. Vacsoránál ülnek. A papa vicceket mesél a mamának. Persze fehéreket. Egyszerre csak egy jó vicc jut eszébe, amit azonban a lányoknak nem szabadna hallani. — Anyukám, hallottad azt a viccet a főhadnagyról, meg a nevelőnőről? — kérdi, mire a szigorú mama: — Gyerekek, tessék menni lefeküdni' A 11 éves Juci már ugrik is nagy hangosan. — Ojjé,gyerekek,gyertekagyerek- szobába, majd én elmesélem nektek a viccet! n avissz.UK Üzletébe a vevőt. f>a Hirdetését a VÁCI HIUJOAPn/IN KÖZLI : PORZOLpácoiás utáni erőteljes.e gyentetes kelés — jó áttelelés — többtermés! Nem minden porpác — PORZOL! Vigyázzon a névre! Csak „CHlNÖNUSf“ plombával lezárt dobozt fogadjon el] Egyedül a PORZOL-t alkalmazták Magyarországon több 100,000 holdon! A PORZOL színe vörös, hatása biztos — Eredeti gyári áron beszerezhető: SckMacber-tlrigériífcai, Vác, Konstantin-tér 12