Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-08-24 / 63. szám

Ara 12 fiígér. 44-ik évfolyam. 63. szám. Vác, 1930 augusztus 24. VÁCI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetiíap, m&gleignik heten kint kétszer szerdán és vasárnap Előfizetési ár: ^«lyben egy negyedévre ■ • 2 P 80 fill. Vidéken egy negyecievre . . 3 P 50 fill. Egye* szám ára...........................— P 12 fill. Felelős szerkesztő, kiadó Szerkesztőség és kiadóhívatafi: és laptulajdonos Széchényi-utca éa Csányi-út sarok. Tel. 17 BERCSÉNYI DEZSŐ Hirdetések és nyílttér milliméter sorcnkin; díjszabás szerint Tiszta levegőt is kérünk Váeuak! Valamikor irigységgel gondaltam a váci fegyintézetre. Nem Nizzában volt, ahol csak gondolatban jártam. A Lidón sem, az északi fjordokon sem, a mely helyeken szintén nem voltam. A hadifogságban gondoltam arra, hogy jobb volna, de jobb volna, sokkal jobb volna a váci fegvházban is. Azért irigyeltem hadifogságban a váci rabokat, mert gondoltam, azok mégis otthon vannak. Igazán nagyon sokszor sóhajtottam fel a nagy bi­zonytalanságban, amikor életünk sem volL biztonságban, amikor hónap meg évszámra semmi hir sem jött hazul­ról, hogy : de jó volna, ha már sza­badságvesztésre vagyunk Ítélve, de jó volna e helyett, a váci fegvházban ülni ! — Onnan olykor kiláthatnánk a Du­nára, ki az utcára is, hallhatnánk ma- gyár szót, láthatnék ismerős arcot, talán jó barát, testvér kezét is meg­foghatnám. Sőt talán még családomat is keblemre ölelhetném minden félév­ben. Szóval hadifogságban irigyeltem, akik honi földön, otthon, Vácon le­hetnek fogságban. Azután, egyszer, mégis, hazaértem. Egyszeriben elfelejtettem irigyelni a váci rabok helyzetét. Akármilyen bá­natom lelt légyen is, bármily szerény lett volna is a kenyér, vagy könyörte­len a sors, örültem visszaszerzett sza- szabadságomnak s dehogyis jutott eszembe irigyelni a váci fegyházban lakókat. Nem mondom, úgy, olykor-olykor, egy ideje megint a kórházukat irigy­lem megint, a váci «kollégáimnak», de nem annyira magamért, mint in­kább a városnak egy polgára, ezek­kel irigykedem együtt, akinek egy­nek a sok közül épp úgy táj, de sémi­Éjjeli halászaton a Dór iával Capodittria, augusztus Sietek előre kijelenteni, hogy a Doria halászbárka, amit alig egy éve bocsátottak a vizre, gazdája azöieg halász igen büszke rá, mert talán az g hajója a legújabb a kikötőben. Et­től a jelentős tényezőtől eltekintve éppen olyan öblös, széles hajó, mint a többi, legfeljebb félszenyes vitor­lája mutatja, hogy nem rég készült. Éli jóban vagyok az öreg Paoloval és sokat járunk a Doriával halászni. Ez nappal meglehetős közönséges, mondhatnám unalmas foglalkozás, éjjel azonban már csak azért is érde­kesebb, mert az éjszaka a romantika fátyoléban burkolja még ezt a mes­terséget is. Éjjel 11 órakor harmadmagammal két liter bor és egy skatulya cigaret­ta erősítése mellett elhagyutk a ki­kötőt. A bor Paolonak szólt, hogy érdeklődését ébren tartsuk, a ciga­retta meg nekünk kellett, nehogy el­aludjunk Paolo túlságos «érdeklődé­se» mellett — és a tengerbe kerül­jünk. A hold m>ár fenn járt az égen, elöltünk csak a)város és a móló vil­mivel sem jobban, mint a többinek, hogy ime, ni ezeknek a raboknak mi­lyen szép kórházuk van, olyan szép, hogy a régi kórházuk is szebb volt, mint a milyen az «uj» váci polgári kórház lesz ! De ezen is túl vagvok, vagyunk már. Aki frontot, francia ha­difogságot járt, annak könnyebb túl tenni magát mások előtt érthetetle­neknek látszó, visszásnak tetsző dol­gokon is. Szóval túl vagyok ezen a csudán is, ezen az irigykedésen is. S most mégis csak belebotlottam megint a íegyházba. Egy jó barátom figyelmeztetett reá s én azóta, hall­gatván minden bölcs szóra, reggeltől estig lesem a fegyház füstjét. Én ma­gam ugyanis nem jöttem volna reá. Nem vagyok invenciózus (természet. De a barátom ráeszméltetett, mond­ván : «nézzed csak, a fegyház egész nap ránk okádja a füstjét !» Hát persze, igaza van. Most kap­tam harminc évi szolgálat után két heti szabadságot, s mert egyebet nem tehetek, figyelem a füstöt, a fegyház füstjét. Nota bene : szívesebben men­tem volna nyaralni, utazni, vagy más bölcs dologgal agyonütni a két hetet, de mert a barátom azt mondta : néz­zed ... ! hát én nézem. S nem hiába nézem. Reggel hat órától egész besötéte- désig szoktam figyelni. Ülve, állva, fekve, ahogy épen a helyzet megen­gedi. Néha inspekciót állíttatok, ha egy-két percre el kell hagynom a he­lyemet, de a füst a hogy jó magyar­sággal mondják, «őrizve van» állan­dóan, akárcsak a rabok a fegyházban s mi annak idején a francia hadifog­ságban. A megfigyelés eredménye szenzá­ciós : barátomnak ugyanis igaza van. tanyai világítottak, a nyílt tengerre érve pedig a nagy csapatban halászó bárkák szolgáltattak valamelyes kis fényt az éjszakában. Tudni kell ugyanis, hogy az éjszakai halászat­nak két módja van. Vagy úgy halá­szol mint máskor, közönséges módon, horoggal vagy aoetilin-lámpával, a mint a láthatár szélén világitó bárkák tették. A halnak ugyanaz a szokása, mint a lepkének: a fény csalogatja, szin­te hippnotizálja. Ezt ki is használják a halászok és erős aoetilin-lámpát erősítenek a bárka orrára, sugarait bel eveti tik a tengerbe. Előbb azon­ban kifeszitik a hálót. Mikor megfe­lelő sok hal gyűlt össze, a hálót ki­emelik. Nem egyszerű ? így azonban csak a kis szardíniákat lehet fogni. Erre is vadásznak a capodistriaiak, mert a szebbjéért jó pénzt fizet az istriai szardinia-gyár. Paolo azonban konzervatív lélek és inkább kitartott a régi módszer melleit. Kidobott vagy tiz horgot, reánk bízva a felét, őmaga pedig öl­re ügyelt. Minden fülére és minden kezébe jutott egy-egy szál, hogy pon­tosan megérezze, mikor kezdi kör­nyékezni a bal a horgol. Én csak A fegyház folyton, szünet nélkül, precízebben, amikor csak füstöl, reánk füstöl. Ez tiz napi tapasztala­tom s mire e sorok megjelennek, már két hetes észleletem. Kövesse bárki is megfigyelésem, akár csak úgy ka­pásból is, ugyanazt fogja megtapasz­talni. Menjél fel akárhol a városban egy kiemelkedőbb helyre, ahonnan az a bizonyos kémény látszik s látni fogja a való igazságot. A magyarázat természetes. A fegyház s a kéménye a városnak felső részén és nyugati szélén fekszik, az uralkodó szél, az állandó levegő- áramlás Vácon pedig nyugat-keleti irányú s igy minden füstje a fegy­házi kéménynek a város felé száll, s minden piszokját, kormát a város­ra ontja reá. A többi gyári kémény, valamennyi vasúti mozdony együtt­véve nem ad nekünk annyi füstöt, az előbb említett oknál fogva, mint éppen a fegyintézeti kémény. Ezért fedezte fel a barátom ezt a tüne­ményt, ezért figyelem én is két hétig, ezért kérem, hogy figyelje meg más is s ezért indokolt a kérelmünk : mél- tóztassanak a fegyhúzi kéményre füstemésziő, füstszűrő készüléket sze­reltetni. A város néhány éve nagy erőfeszí­téseket tesz, hogy a város levegőjét tisztítsa, közegészségügyét javítsa. Tessék a fegyháznak is kivenni a ré­szét ebből a munkából azzal, hogy szabadítsa meg a várost a fegyház kéményének bűzétől, piszkától. A fegyintézet igazgatója, tudjuk, min­den nemes dolognak megértő barát­ja, a haladásnak hive, a városnak, a melynek érdekében szólunk, hűsé­ges polgára, meg vagyok győződve, hogy amennyiben csak rajta múlik, meg is lesz, amit most mindnyájunk érdekében kérünk. azt csodálom, hogy e sok irányú le- foglalsága dacára, reggel üresen vit­tük haza a fiaskót, (bár mindany- nyian visszautasítottuk az öreg szor­galmas kínálását, amit ő egyáltalán nem vett rossznéven.) Gyönge Levante borzolta a vizet és bárkáik gyorsan futott a sötét ha­bokon. A bárka hátulja azonban szinte kísérteties fényben úszott. Lucciole mondta az öreg. Én in­kább azt hiszem, a tenger foszfo- reszkálása teszi, hogy sötétben, ha valamivel megérintik, lilás-fényben világítanak a halak. Nagy kedvem lelt volna megpróbálni, hogy milyen ilyenkor a tenger, vájjon az emberi testet is körül fogják-e a lucciolek, de az öreg a pesce cane (cápa) em­legetésével ijesztgetett. Éjfélre künn voltunk a nyílt ten­geren, lehorgonyoztunk, az öreg ki­vetette a horgokat, és lestük az ered­ményt. Úgy látszik, a bor jótékony hatással van a halászatra, mert a mi gyenge eredményünkkel szemben Paolo egész sereg halat fogott ösz- sze. Nem csoda, de neki még a füle is halászott. Úgy három óra körül, mikor már kezdett unalmassá válni a csendes 11a azonban neki mégsem áll mód­jában, hatalmában ezen a dolgon se­gíteni, a város vezetőségének kell közegészségügyi vagy nem tudom mi- léle szabályrendeletében kimondani és sürgősen végrehajtania, hogy a városban s a város nyugati és északi részén fekvő gyáraknak kéményei­ket füstszűrő készülékekkel kell el- látniok. A vízmű, csatornázás, a kövezés a parkosítás, az utcaöntözés mellé ez is kell, hogy modern, tiszta, jó leve­gőjű város legyen Vác. Kinevezés Az alispán vitéz Barabás Valér Felsődabas községi írnokot várme­gyei iroda-segédtisztté nevezte ki. Uj irgalmas alorvos A hirtelen meghalt Lukács Ipoly irgalmasrendi alorvos helyét a rend- kormány betöltötte. Bársony F. Rol- dizsár rendtagot küldte Vácra, ki ál­lását már el is foglalta. Szombaton teniszmérkőzés lesz az adagiakkal A Löház tennisz szakosztálya je­lenti, hogy az alagiakat szombaton vendégül látja az Erdélyi-pályán, a hol barátságos mérkőzést rendez a jó hírű és klasszist képviselő társa­sággal. Mérkőzés délután három óra­kor kezdődik, belépődíj nincs. Min­denkit szívesen lát a Lövészegyelet vezetősége. aSINGER varrógépek MÉGIS A LEGdÓBBAK !* mesterség, lassan-lassan kezdett de­rengni az ég és a viz előbb lilára vál­tozott a sötétkékből, majd fokozato­san zöldre. Napkelte a tengeren de gyönyörű ! Valamivel négy után fel­bukkant a nap a cajodistriai hegyek mögül. Az első sugarak az ég boltját változtatták át világos kékre és el­űzték a csillagokat. Mintegy varázs­ütésre friss smaragdzöldet játszott a tenger. A szél már régen elült, de a hullámok csak egyes helyen. Mint fo­lyékony arany terült szét a napsugár a tenngeren. Mi ruháinkat ledobálva egymásután ugráltunk a vizbe, nem hallgatva az öreg intelmeire, aki in­kább attól félt, hogy halait elűz­zük, mintsem, hogy a cápa felfal. Egyébként se tudta megérteni, hogy mi gyönyörűség van abba, ilyen ko­rán fürödni, mikor ő még későbben sem szokott. Tengeren a napnyugta és napkelte mindig hoz egy kis szelet. Most is felkerekedett, mire felhúztuk vitor­lánkat és indultunk hazafelé. Nyolc órakor reggel az igazak álmát aludn­ia már mindenki, ki a bárkában, mint Paolo, ki meg a jó puha ágyban, mint elkorcsosult természetkedvelők. írj. ». i>.

Next

/
Thumbnails
Contents